Címkék: Címkék

örmény_zászló.jpgAz elsők között éreztük úgy, hogy az örményekről beszélni kell. Az örményekről beszélni kell, mert egy olyan nép, amelyikről csak a tisztelet hangján lehet szólni. Világosító Szent Gergely tette az örményeket az első keresztény nemzetté, akik így egy olyan vallást vettek fel a kr. u. IV. században, amelyik a mai napig teljesen idegen a környező népek tengerében. Néha virágzó birodalomként, máskor letarolt, lerombolt és legyőzött népcsoportként, de az örmények évszázadokon át makacsul, önsorsrontó buzgalommal kapaszkodtak bele a keresztfába.

Az örményekről beszélni kell,
mert összetartozunk velük. A népirtások és hódítók elől elmenekült diaszpóra nálunk befogadó otthonra talált. Évszázadokig éltünk együtt békességben Gyergyóban, a szamosújvári „Armenopolisban” és bárhol a történelmi Magyarország területén, ahol szükség volt a keresztény erkölcsiségű, de dörzsölt kereskedőkre. Cserébe adtak nekünk magyar hősöket és ellenhősöket, adtak két aradi vértanút, de adtak egy nyilasvezért is… egyszóval sem jobbak, sem rosszabbak nem voltak nálunk: olyanok lettek pont mint mi. Közénk tartozók lettek.

Az örményekről beszélni kell,
mert ha dédszüleink is odafigyeltek volna rájuk, akkor nem lennének ennyire brutálisan igazak Hitler cinikus mondatai: „Ki emlékszik ma már az örményekre”. Mi tudjuk: történelmi tény, hogy a modernkori történelem első genocídiumát az emberségükből kivetkőzött ifjútörökök követték el. Talán ha időben beleég a kollektív tudatunkba a szisztematikus mészárlás ősbűne, akkor az emberiség még időben felismeri saját sötét oldalát, és soha sem végezhettek volna emberek tízmillióival a nemzeti és nemzetközi szocialista rémuralmak.

Az örményekről beszélni kell,
mert az alávalóság és képmutatás korszaka még mindig tart. … a másfél millió keresztény áldozattal járó örmény genocídium még mindig letagadható, kigúnyolható és összemosható a kilencvenes években, Karabahban, az „örmények Székelyföldjén” végbement etnikai villongásokkal, kölcsönös tisztogatásokkal és azóta is tartó háborús adok-kapokkal. Mert van az a pénz, és vannak azok a pénzéhes politikai erők, akik szerint az azeri áldozat többet ér, mint az örmény, akinek a térképén Khojaly piros betűkkel szerepel, de Sumgaitot egy pénzköteg fedi.

Az örményekről beszélni kell,
mert csalódtunk. Csalódtunk abban a külpolitikában, amelyikre büszkék voltunk. Büszkék voltunk, amikor kiállt a külhoni magyar állampolgárainkért, és akkor is, amikor hősiesen állta azokat az ütéseket, amelyeket az álszent pénzvilág zúdított a gazdasági önrendelkezéséért küzdő Magyarországra. Most viszont szeretnénk azt hinni, hogy csupán naívak voltunk, amikor számításon kívül hagytuk, hogy „ezek hazudnak”, hogy ezek egy gyilkost nemzeti hősként tisztelnek.

Az örményekről beszélni kell,
mert ez innentől kezdve nem mokány, fekete hajú, kucsmás emberek kibékíthetetlen csetepatéjáról szól. Ez most már az alapértékekről szól, a keresztény Európáról szól: arról szól, akik vagyunk. Arról szól, hogy semmi közös pontunk nincs Turánnal, bármennyire is erőltetik a lobbik. Arról szól, hogy még egy elvilágiasodó Európában is van annyi átmentett keresztény etika, ami azt diktálja, hogy egy alattomos pszichopata gyilkos nem hős, és egy alvó embert baltával megölni nem kitüntetést érdemlő hőstett… ez az egész arról szól, hogy mi nem a muzulmán vagy sámánhitű ázsiai népek közösségébe tartozunk, hanem ahhoz a keresztény kultúrkörhöz, amelynek magányos és folyamatosan élethalál harcot vívó keleti bástyája az örmény nemzet.

Az örményekről már nem elég beszélni.

Ezért mi, kerdemek hitet teszünk az örmény nép mellett. Elítéljük azt a folyamatot, amelyik Ramil Sahib Safarov köztörvényes gyilkost a börtönből a díszpulpitusra emelte. Elítéljük azt az azeri kormányt, amelyik büszke kivagyisággal írja ki nemzetét a világ civilizált népeinek közösségéből. Azt gondoljuk, hogy a megbékélés útja a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételével kezdődhet, melynek alapja a közös kultúrális gyökerek és a közös hit kell, hogy legyen.


RIP Gurgen Margarjan.

örmény_kép_1.jpg

A cikk szerzője: Gurgen Margarjan nevében egy magyar örmény

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robinzon Kurzor 2012.09.03. 10:48:08

Ha így, tényleg irigylésre méltóan elvi alapon nyúltok a kérdéshez, akkor nem látom megkerülhetőnek nem csak az azeri, de a magyar kormány felelősségének feszegetését.
(A "csalódtunk a külpolitikában" szerintem nem az.)

Akár a következmények tudatában történt a kiadatás, akár "csak" azért, mert egy ilyen egyértelműen kényes ügyben nyilvánvalóan messze nem az elvárható körültekintéssel jártak el.

sapuh 2012.09.03. 11:26:05

@Robinzon Kurzor: Egyetértek a poszt mondanivalójával, de Robinzon Kurzorral is.

Két eset lehetséges: a magyar külpolitikát vagy ennyire ostoba vagy ennyire cinikus emberek irányítják. Mindkét esetben le kell vonni a megfelelő személyi konzekvenciákat, mert az örmény-azeri feszültség felélesztésén túl sokadszorra is sikerült óriási foltot ejteni Magyarország nemzetközi tekintélyén. Ha még van ilyen...

freetibi 2012.09.03. 11:27:13

"Elítéljük azt a folyamatot, amelyik Ramil Sahib Safarov köztörvényes gyilkost a börtönből a díszpulpitusra emelte. Elítéljük azt az azeri kormányt"

Ennyire fostok egyenesen fogalmazni? Szánalmasak és gyávák vagytok.

Nem a folyamat adta oda az azerieknek a gyilkost, hanem a baltás magyar cinkosai: Orbán, Szijjártó, Martonyi, Navracsics.

(Úgy látszik a keresztényeknek a gyávaság maradt: lsd. Erdő Péter hasonlóan semmit mondó levelét.)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.03. 11:34:17

"Az elsők között éreztük úgy, hogy az örményekről beszélni kell. "

Viszont az utolsók között beszéltek. Gondosan megvárva a kormányzati kapkodás végsőnek látszó irányát.

S szerintetek az örményeknek kell elindulniuk a megbékélés felé.

Mondjuk egy félhivatalos kormányzati blogon mi más jelenhetne meg, mint Szíjjártó és Selmeczi (nem büszke? nem kivagyi?) szövege három szótagosnál hosszabb szavakra hangszerelt változatban. Nyilván mert az intellektualitás szerintetek forma, nem tartalom. Egy olyan hétpróbás gazember, mint Alijev elnök, kiválóan felismerte és kihasználta a fajtátokat, ez fájhat és joggal.

További hiteles kereszténydemokratáskodást kívánok.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2012.09.03. 11:42:36

"Viszont az utolsók között beszéltek."

Egy cikk és közlemény abból az időből, amikor a most hirtelen örménybaráttá lett ellenzék 99%-a azt sem tudta, hogy hol található a térképen az ország:

iksz.net/index.php?col=8&id=1534
iksz.net/index.php?col=8&id=1549

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.03. 12:02:41

@Azbej Tristan: Ühüm, tehát akinek nem tetszik az eset, az mind ellenzéki, mind örménybarát, és mind csak azt nézi, hogy a kormányt üthesse.

Akkor nyilván semmi kifogásod, hogy viszonossági alapon túrórudizabáló kiscserkésznek véljelek. Tényleg, jönnek már haza tömött sorokban a bográcsos-túrórudis igazi fiúk és igazi lányok?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.03. 12:19:38

@Azbej Tristan: Másrészt meg: pénteken történt az eset, dél körül. Az azeriek rögtön hozzá is szóltak, a lövöldözést és tűzijátékot állítólag lehetett látni a tenger túlpartján is.
Na most akkor nézzük csak, mi történt.
Pénteken megszólaltak: Azerbajdzsán, Örményország, Magyarország.
Szombaton az USA elnöke, Selmeczi Gabriella, az LMP, a KIM és a KüM.
Vasárnap Erdő Péter, a kormány, Németh Zsolt, de felébredt Mesterházy Attila is. Vasárnapra az összes valóban létező magyar párt megnyilvánult.

És hétfőn kiáll a nemlétező KDNP nemlétező fiókszervezetének nemlétező szürkeállománya, felfújja magát, megdöngeti a mellkasát, és kijelenti, hogy ők már az elsők között érezték, de valójában mindig is, csak éppen nagyon nem értek rá, ezért látszik úgy, hogy pünkt a kormány álláspontját várták ki az állásfoglalással, ami hogy, hogy nem, de pünkt olyan, mint az.
És hogy náluk jobban senki se tudja, merre van Örményország, ők rendszeresen olvassák az örmény sajtót, mindannyian örmény nyelvtanfolyamra járnak és rendszeresen látogatják az Örmény Kulturális Központ rendezvényeit, örmény konyakon kívül más nem is megy le a torkukon, és hogy erre az a bizonyíték, hogy ők már milyen régen másodközöltek egy cikket valami genoizéről, ami ott volt vagy nem ott volt, de örményekkel, vagy valami.

Szerények vagytok, de jó volna, ha volna is mire.

Lukácsi Katalin 2012.09.03. 13:42:49

Ez az a pont, amikor egyértelműen nyilvánvalóvá válik a Jobbik álkereszténysége.
De ahogy némely jobboldali médiafelület ezeket a híreket közli, mégis mindenkiből azeri-pártit csinál. Néha a jobboldali média számos szereplője képes egyedül a jobbikosok tájékozatlan táborát növelni.

Lukácsi Katalin 2012.09.03. 14:23:51

@freetibi: Mert az a keresztény, aki utálja Orbánt, és szidja, mint a bokrot? A keresztény véletlenül pontosan olyan, mint te?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.03. 14:41:44

@Lukácsi Katalin: Nem, a keresztény nyilvánvalóan csakis az, aki Lukács Katalin meghatározását valósítja meg. Véletlenül pont olyan.

Hogy az az olyan, milyen, azt sose fogjuk megtudni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.09.03. 14:48:21

@Counter: Vesszőhiba.

Helyesen: Hogy az az olyan milyen, azt sose fogjuk megtudni.

freetibi 2012.09.03. 17:00:42

@Lukácsi Katalin: Aki egy konkrét ügyben nem tud egyenesen beszélni, az kiköpetik.


süti beállítások módosítása