free-stuff.jpgPrinz Dániel és a Kálmán Mihály az Üzenj te is Orbán Viktornak! című portál szerzői a mai nap folyamán cikkben reagáltak szerző társunk, Szolomayer Balázs a minap közölt írására. Ezzel kapcsolatosan nem árt, ha néhány dolgot leszögezünk a KerDem blog szellemiségével kapcsolatban is.


A KerDem blog rendkívül fontosnak tartja, hogy folyamatos diskurzus folyjon a magyar közéletben a társadalmat érintő kérdésekről. Éppen ebből kifolyólag szoktak szerzőink óvatosan fogalmazni a magyar demokrácia állapotával kapcsolatban. Szolomayer Balázs tegnapi cikkében is erre tett kísérletet, amikor azzal érvelt, hogy önmagában a demokrácia nem mérhető és számunkra elrettentő példaként jelenik meg például a méltán híres/hírhedt F(asizmus)-skála. Ezért egyfajta érzelmi vita alakult ki, hogy most mennyire is demokratikus a mai magyar állam. Szerintünk – ellentétben Prinzcel és Kálmánnal – a mai magyar demokrácia lényegesen jobb állapotban van, mint a 2006 és 2010 közötti időszakban. Ugyanis ma – ellentétben 2006. október 23-ával – például szabadon lehet tüntetni. A békés tüntetőket nem fogadja sem vízágyú, sem könnygáz, sem lovasroham, sem vipera, sem kardlapozás. Mint ahogy többünket és többünk családját is ért ilyen atrocitás, csak azért, mert részt vettünk egy akkor ellenzéki párt nagygyűlésén.
De van ennek a történetnek egy egészen másik aspektusa is. Az ellenzék és a hozzájuk köthető civilek folyamatosan a demokrácia haláláról értekeznek. Ez két szempontból is rendkívül problematikus. Az egyik – melyet Schiffer András fogalmazott meg 2013. január 24-én a Pulpitus beszélgető sorozat alkalmával –, hogy a balliberális oldal kvázi kiátkozza/kirekeszti a jobbközépet a demokráciából. Ez a fajta kirekesztés számunkra teljesen elfogadhatatlan, hiszen mi mindannyian a KerDem blogon hiszünk abban, hogy a szabadság a legfontosabb érték.
A másik, hogy ha a balliberálisok folyamatosan jövendölik a diktatúra beköszöntét, akkor a társadalom a szabadság szűkítésére egy bizonyos ponton túl immunissá válik – még rosszabb esetben kontraproduktív hatást érnek el. Hasonlóan, ahogy szerintünk sajnos az antiszemitizmus elleni harc esetében ez a folyamat igen csak előrehaladott állapotban van és ezért elsősorban az azóta méltán a helyére került liberális pártot terheli a felelősség.
Éppen ezért a KerDem megpróbál az igazán fontos ügyekkel foglalkozni. Hogy valóban olyan cikkek szülessenek, amelyek ezeket az egyensúlyokat helyreállítják. Ezért ha kell, akkor megvédjük zsidó honfitársainkat, ellenben írunk a liberálisok túlzott érzelemnyilvánításairól is. Szerintünk ez így normális. Nem kívánunk megfelelni a liberális kánonnak, csak a saját értékeinknek.

KerDem blog szerkesztősége

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.04.07. 14:58:00

Kiváló irány, kiváló blog. Ideje, hogy a jobbközép szellemi áramlatok elfoglalják megérdemelt helyüket a blogoszférában!
Sok sikert!