Címkék: szabad vasárnap

istock_000004601464small2.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

1. Nem lehet majd vasárnap vásárolni.

Nem igaz. Lesznek olyan üzletek, ahol lehet majd vásárolni vasárnap is.

2. Elbocsátások lesznek, mert kevesebb munkaerőre lesz szükség.

Nem igaz. A vasárnapi forgalom nem olyan jelentős, hogy ennek kiesése miatt szükség lenne elbocsátásokra, a vasárnapi forgalom szétoszlik majd a többi napon. Megfelelő munkaszervezéssel megoldható, hogy a szabad vasárnap miatt ne legyenek elbocsátások.

3. Kevesebbet fog keresni, aki eddig a hét minden napján dolgozott, de mostantól vasárnap ezt nem teheti.

A szabad vasárnap nem tiltja, hogy aki akar, vasárnap is pénzt keressen.

4. De hát valaki csak rosszul jár, hiszen minden változtatásnak vannak nyertesei és vesztesei is.

A kérdést úgy méltányos feltenni: ki az, aki eddig rosszul járt? A válasz, hogy a kereskedelemben dolgozók, akik nem rendelkezhettek szabadon a vasárnapjukkal. A szabad vasárnap ezt megoldja.

5. A gazdaságra negatívan hat a szabad vasárnap.

Ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgot, rövid ideig akár még ez is kimutatható lenne, de ez ennél összetettebb. A gazdaság- és a társadalompolitika egymásra ható tudományágak. Ha rövidtávon esetleg visszaesés is lenne a fogyasztásban, a szabad vasárnap pozitív társadalmi hatása közép-, hosszútávon a gazdasági teljesítményben is megmutatkozik majd. A fogyasztás visszaesése pedig egyébként sem valószínű.

6. A kis üzletek dolgozóinak semmivel sem más a helyzete, akkor ők nem is számítanak?

Nem igaz. A szabad vasárnap azoknak a kisboltoknak a nyitva tartását engedélyezi, amelyek családi tulajdonban vannak, és a tulajdonosok üzemeltetik, ők pedig maguk döntenek saját foglalkoztatásukról.

7. Azért találták ki ezt, hogy az emberek inkább templomba menjenek, mint a plázába.

Nem igaz. A szabad vasárnap azért fontos, hogy minden munkavállalónak legyen egy fix nap a héten, amikor szabadon dönt, mit kezd az idejével. Ez a kereskedelemben dolgozók számára a szabad vasárnap.  

 

A cikk szerzője: Pálfalvi Milán

untitled.pngA "mindenből lehet hír és az ellenkezőjéből is" típusú haszonleső tartalomszerkesztés ott tart, hogy egyszerre csinál szenzációt a gyerek ketrecharcból és közvetíti ugyanennek a problémának a táptalaját adó erőszakot, végül pedig elsőként ront rá minden jobbító szándékú kezdeményezésre.

A gyerek ketrecharcban a cél és az eszköz is komoly kétségeket vet fel. Ha azt vizsgáljuk, a hatályos jogszabályoknak megfelel-e vagy sem, elmegyünk a lényeg mellett. Joggal tesszük fel a kérdést, ki az, aki ezt jónak tartja? Sajnos tudomásul kell venni, vannak olyanok, akik szerint ez jó a gyereknek, a maguk válasza is biztosan megvan rá, hogy miért.

Mi okozhatja ezt? Sok minden, de nagy valószínűséggel az erőszak közvetítése komoly hatással van erre. Mi a megoldás? Az Országgyűlés alkothat jogszabályt a gyerekek védelmében, várhatóan ez októberben meg is történik. 

De mi lesz a fejekben? A "TV is bemondta" jelmondattal leírható feltétlen elfogadás jelenségével mit kezdünk? Vagy ha ezt adottságként kezeljük, és elfogadjuk, hogy nem lehet rajta egyik napról a másikra érdemben változtatni, akkor legalább addig kezdünk-e valamit magával a tartalommal, annak közvetítésével?

Nézzünk egy analógiát. Németországban nincs zéró tolerancia, 130-as sebességkorlátozás nélkül lehet a sztrádán közlekedni, emiatt viszont még sincs több baleset. Magyarországon jelenleg ez nem működhetne. A szabályszegők tábora miatt az egész társadalom viseli a szigorú szabályok korlátait, függetlenül attól, hogy sokak számára nem volna szükség szabályra ahhoz, hogy megfelelő állapotban közlekedjenek.

Ugyanez az elv szellemi értelemben nem valósult meg. E tekintetben ott tartunk, hogy a médiaszabályozás megengedő volta miatt a szellemi sztrádán szabadon száguldoznak mámoros állapotban a gyerek ketrecharcos szülők és társaik. Bátorítást kapnak, hiszen a "TV is bemondta", az "Interneten is fent volt".

Kérdés, miért ne lehetne dolga az államnak meghúzni a határt, hogy meddig mehet el a média? Megteheti, meg is tette, a mértéknél viszont komoly viták alakultak ki. Nagy volt az ellenállás, amikor a fő műsoridőben sugárzott erőszakos tartalmak miatt az IKSZ felemelte a szavát. Az a média igyekezett ízekre szedni a témát, amelyik gazdaságilag is érdekelt a "szabad" tartalomközvetítésben. Azóta pedig csak növekedett a kockázat, mert a fiatalok egyre több erőszakos tartalomhoz juthatnak hozzá korlátlanul az interneten keresztül.

A "mindenből lehet hír és az ellenkezőjéből is" típusú haszonleső tartalomszerkesztés ott tart, hogy egyszerre csinál szenzációt a gyerek ketrecharcból és közvetíti ugyanennek a problémának a táptalaját adó erőszakot, végül pedig elsőként ront rá minden jobbító szándékú kezdeményezésre is.

A gyerek ketrecharc tehát a tünet, az oki kezeléshez pedig beavatkozásra volna szükség.

 

A cikk szerzője: Pálfalvi Milán

Gyere-Haza-Alapítvány.jpgA "Hazaváró" programot meghirdető Ujhelyi István közleményével Bajnai útjára lépve nyitott ajtókat dönget, és súlyosan téved, amikor azt gondolja, azért mert ő eddig nem foglalkozott a volt pártelnöke, Gyurcsány Ferenc „el lehet innen menni” politikájának áldozataival, ezt senki más ne is tette volna meg előtte. 

 

A negatív példák között ott van Bajnai Gordon, aki kampánytémájává emelte a külföldön dolgozó magyar fiatalok ügyét, hogy végül semmit se tegyen értük. A probléma gyökere pontosan az ilyesfajta szocialista-liberális politikában keresendő, amelyik eltaszította a határon túli magyarokat, és olyan gazdasági helyzetet teremtett, aminek helyrehozatala a mai napig zajlik, elég csak a devizahitelesek ügyére gondolni. Nem véletlen, hogy a választók másodszorra mondtak súlyos ítéletet erről a felelőtlen politikáról.

 

És akkor nézzük a pozitív példákat. Ujhelyi István, ha egy kicsit is tájékozódott volna, akkor bizonyára találkozik a második Orbán-kormány ideje alatt elindított és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által is támogatott Gyere Haza programmal, melynek eredménye, hogy minden olyan külföldön dolgozó fiatal, aki tanácsot, segítséget kér, ezt a 2012-ben már alapítványként működő szervezettől megkaphatja. Ujhelyi tehát most úgy tesz, mintha feltalálta volna a spanyolviaszt, de egy megkésett közleménnyel még nem válik senki az ügyért elkötelezett, felelős politikussá. Üzenjük: „Minden terv annyit ér, amennyi megvalósul belőle.” 

 

Mindenesetre annak azért örülünk, hogy a probléma megjelenésétől számított egy évtizednyi károkozás vagy jobb esetben csak passzív közreműködés után a szocialisták is reagálnak, de kicsit gyanakodva tekintünk a hirtelen jött és eléggé megkésett tenni akarásra. Ujhelyi István ugyanis végigasszisztálta korábbi vezetőinek ámokfutását, ezért mindazok, akik sokat tettek az ügy érdekében nehezen hihetik el, hogy az MSZP-ben hirtelen megvilágosodás történt. Inkább tűnik ez a „coming out” egy újabb olcsó szocialista kampányfogásnak, mint őszinte felelősségvállalásnak a külföldön dolgozó fiatalok érdekében. 

 

A probléma pedig súlyosabb annál, mintsem hogy egy EP képviselő éppen aktuális érdekének megfelelően kampányeszközként használja azt. Emlékezhetünk rá, Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott „el lehet innen menni”, Bajnai Gordon pedig hangzatos, de üres programot hirdetett, konkrétan lemásolta a Gyere Haza Alapítvány üzenetét, többre nem futotta neki, majd mint egy előkelő idegen eltűnt. Úgy látszik, Ujhelyi István is beállhat ebbe a sorba, mert állításával, miszerint senki nem foglalkozik a témával, sokak munkáját hagyja figyelmen kívül. Olyanokat sért ezzel, akik szabad idejükben a nemzetért és kortársaikért érzett felelősségtől vezérelve önkéntes munkával már évek óta eredményesen segítik a hazatérni vágyó fiataljainkat és ebben a magyar kormányra is számíthatnak.

 

Megértjük Ujhelyi Istvánt, hogyha párttársai körében úgy látja, senki nem tett és nem is tesz semmit a külföldön dolgozó magyar fiatalok érdekében, de azt várnánk el a hazánkat az Európai Parlamentben képviselő politikustól, hogy ennél szélesebb látókörben tekint a világra, s így talán észreveszi végre, bizony vannak sokan olyanok, akik régóta és sokat tettek és tesznek az ügy érdekében. Soha nem késő valóban rátérni a helyes útra, ezért érdeklődve várjuk, hogy az MSZP-s képviselők mikor követik az önkéntesek önzetlen példáját a politikai haszonlesés és a "mindenről a kormány tehet" című lejárt lemez erőltetése helyett.

 

A cikk szerzője: Pálfalvi Milán

eurovision-song-contest-conchita-wurst-als-bondgirl-41-51776739.jpgWe won't stop! - kiáltotta a világba Conchita Wurst az Euróvíziós Dalfesztivál megnyerése után. Az LMBT közösség nevében elhangzott  - már elsőre is agresszívnak tűnő - mondat újra felszínre hozta a melegházasság megítélésnek kérdését. Ennek kapcsán néztünk körbe a világban és Ausztráliában érdekes gondolatokra akadtunk.

Azt már megírtuk a Kerdemen, hogy ateisták, marxisták és melegek közt is vannak a melegházasság ellen küzdők. Az emlékezetes, melegázasság-ellenes párizsi tüntetéseken például a melegházasság ellen demonstrált Jean Marc homoszexuális polgármester, Xavier Bongibault ateista homoszexuális (a melegházasság-ellenes melegek egyik prominens hangja), tovább az egyébként heteroszexuális Jean-Dominique Bunel humanitáriusjogi szakértő, akit két nő nevelt fel, és állítása szerint szenved az apa hiányától.

Nos, szerintem a világpolitika egyik legkérdekesebb figurája jelenleg az ausztrál kormányfő, Tony Abbott, aki 2013 szeptemberében 53-46 százalékos arányban, rég nem látott fölénnyel vezette győzelemre az Ausztrál Liberális Pártot és szövetségeseit a 2007 óta kormányzó Munkáspárt ellenében. Abbott ellenfelei szerint „az egyik legradikálisabb jobboldali konzervatív vezér, akit a Liberális Párt kitermelt magából”.

Tony Abbott harcos katolikus volt, egyetemi évei után egy darabig papnak készült, de otthagyta a szemináriumot. Az újságírók csak mad monknak, őrült szerzetesnek becézik. Abbott nem meglepő módon ellenzi az azonos neműek házasságát és azt is, hogy azonos nemű párok örökbe fogadhassanak. Mindezt úgy, hogy a nővére leszbikus, és barátnője kedvéért otthagyta a családját. Abbot több homoszexuálissal dolgozott együtt egyrészt az anglikán monarchiáért, másrészt – a melegházassság ellen. Kikről is van szó? David Flintről, Michael Kirbyről és Christopher Pearsonről.

Christopher Pearson (1956-2013) a The Australian újságírója volt (Abbott is újságíróskodott egy időben), valamint John Howard konzervatív (a Liberális Párt a konzervatív oldal Ausztráliában) kormányfő beszédírója. Pearson homoszexuális volt, de 1999-ben katolizált, a kettő megbékítéséről pedig 2009-ben írt cikket az Australianba. A keresésben Pearson persze más felekezeteknél is tájékozódott, de a keleti ortodoxok liturgiája furcsa volt neki, az anglikánok pedig elvesztették szimpátiáját már azzal a lépéssel, hogy elkezdték újraértelmezni az alapvető tanításokat, és például érthetetlen módon opcionálissá tették a hitet a feltámadásban. Sőt, mint a homoszexuális Pearson írja: „perverz és történelmietlen” például az anglikán egyház részéről, hogy női papokat akar „szentelni”, és hogy a kérdést az egyenlőség szempontjából nézi.

Mint a publicista írja: eleinte „sosem tudtam boldog lenni mint homoszexuális keresztény, mert ez mindig ellentmondásnak tűnt”. Majd hozzáteszi: „kelletlenül beláttam, hogy Szent Pálnak igaza volt a homoszexuális szexszel kapcsolatban”. A nyolcvanas évektől kezdve pedig nem élt szexuális életet az akkori jelentkező problémák miatt (terjedő AIDS), s nem a szexuális orientációja szerint identifikálta magát többé.

„Mikor megtértem, mint a tridenti mise elkötelezettje, egy kisebbség tagja lettem, épp annyira marginalizált és üldözött, mint a kiálló melegek első generációja. Olyan volt, mintha újraélném a hetvenes éveket.”

Pearson Szavazz a melegházasság ellen! címmel írt cikket a The Australianba 2011 augusztusában. Pearson amellett érvel, hogy a hagyományt felhozni igenis ér a melegházasság ellen, szemben egy bizonyos Peter van Onselennel, aki sokan másokhoz hasonlóan evidenciaként szögezte le: a tradícióval érvelni az azonos neműek házassága ellen „abszurd”.

Pearson rámutat: korunkig egy nagyobb vallás és egy jogrendszer sem ismerte a melegházasságot. Ha pedig egy norma a történelemben ilyen tartós, akkor igenis számít és figyelembe veendő ez a „hagyomány”. „Ha az előző negyven évben is az azonos neműek házassága ellen érveltem, és most is, akkor bigott vagyok?”- teszi fel a kérdést Pearson, aki a női papsággal kapcsolatos vitához hasonlítja a melegházasságról szóló vitát. (Egyébként Ausztráliában a Munkáspárt is melegházasságellenes, az „intézmény” bevezetésének szószólói a zöldek.)

Egy másik cikkében Pearson azt írja: „a legnyilvánvalóbb dolog a melegházasság melletti érvekről a felszínességük”.

A publicista rámutat: az érett nőknek és férfiaknak például másmilyenek szükségleteik és prioritásaik, mikor érett szexuális kapcsolatban vannak. A férfiak számára például nem olyan természetes és nehezebb a monogámia, de a házasság a társukhoz és gyerekeikhez köti őket. A gyerekvállalás pedig a legalapvetőbb dolog, amit egy pár a közjóért tehet.

Ha egy társadalom demográfiai folyamatait kedvezően szeretnénk alakítani, akkor bizony Pearson szerint a tartós, heteroszexuális házasságokon alapuló családokat kell támogatni.Pearson rámutat: az ausztrál zöldek éppen a népesség csökkenését támogatnák, persze környezetvédelmi okokból, és ennek is eszköze a melegházasság támogatása.

Nincs helyünk teljes terjedelmében bemutatni Pearson érveit, de nem is ez a lényeg. Amikor a melegházasság-pártiak az azt ellenzők érvei kapcsán a „gyűlölet racionalizációjáról” beszélnek, talán figyelembe kellene venniük az olyan melegeket, mint Pearson is. Vagy esetleg el akarják velünk hitetni, hogy a Pearson-félék öngyűlölő melegek?

 

A cikk szerzője: Szilvay Gergely

Balog_A_foto1.jpgA Magyar Nemzeti Bank 90 éves történetének legfiatalabb alelnöke. Közgazdász, jogász, és háromgyermekes családapa, aki kulcsfontosságúnak tartja, hogy a jövő generációi korszerű pénzügyi ismeretekkel rendelkezzenek és negyedszázaddal a rendszerváltás után végre bátran vállalkozzanak. A KerDem blognak Balog Ádám adott interjút.

 

- Hol születtél, hol nőttél fel, hol végezted a tanulmányaidat?

 

- Jászberényben születtem 1978-ban, ott végeztem el az általános iskolát és a gimnáziumot is. Érettségi után felköltöztem a fővárosba és beiratkoztam a Corvinus Egyetemre, akkori nevén még Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre (Közgáz). A közgazdász végzettség megszerzésével párhuzamosan jogot is tanultam, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Ezen felül lehetőségem volt elvégezni a Community of European Management Schools International Management mesterszakát, melyet részben Magyarországon, részben Svédországban hallgattam, de kapcsolódott hozzá nemzetközi menedzsment gyakorlat is.

 

- Mikor kezdtél komolyabban érdeklődni a világ történései iránt?

 

- Ha egy konkrét évet kellene megjelölnöm, 1998-at mondanám. Akkoriban a szülővárosomban a barátaimmal egyesületi keretek között, közösen próbáltuk meg fellendíteni a település életét. Később az egyetem már szélesebb távlatokra sarkallt. Engem elsősorban az foglalkoztatott és foglalkoztat ma is, hogy miként lehet a gazdasági tudást a közjó szolgálatába állítani Magyarországon. A gazdaság egy sokszereplős játszma, piaccal, állammal, kisvállalkozókkal, nagy multinacionális cégekkel – meggyőződésem, hogy ennek a sok-sok világnak igenis van közös metszete. Az a vízióm, hogy ezeket a kapcsolódási pontokat felleljem, és megpróbáljam összekötni őket.

 

- Milyen szakmai tapasztalatokat szereztél, mielőtt a Magyar Nemzeti Bankba kerültél?

 

- Három helyet szeretnék kiemelni. Az első az egyetem, a Közgáz, amelynek van egy olyan szellemisége, amiből sokat lehet profitálni. A második az üzleti szféra, ahol 2002 és 2010 között dolgoztam: előbb a GE Tungsram Lightning Zrt-nél, majd a Pricewaterhouse Coopers Könyvvizsgáló és Gazdasági Tanácsadó Kft-nél. A versenyszférában megtanulhattam, miként lehet jól menedzselni az ügyeket. Azt gondolom, hogy a multinacionális cégektől sokat lehet tanulni, például a problémák megoldásának módszereiről és a teljes megoldási folyamat levezényléséről. A harmadik meghatározó tapasztalatszerző hely pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium volt, ahol 2010 és 2013 között adóügyekért felelős helyettes államtitkár voltam. Egy érdekes, izgalmas időszakban volt lehetőségem ott dolgozni Matolcsy György minisztersége idején, talán ott tanultam a legtöbbet: a világgazdasági válság idején nem lehetett jól bevált, régi receptekre alapozni a gazdaságpolitikát, önállóan kellett kigondolni a helyes lépéseket. Meggyőződésem, hogy mi az NGM-ben ezt tettük: próbáltunk gondolkodni, új megoldásokat találni.

 

- Mennyire kaptál szabad kezet az NGM-ben a vezetőidtől, mennyire tudtál saját ötletekkel előállni?

 

- Az a közeg rendkívül nyitott volt arra, hogy az ember előálljon a saját gondolataival, ötleteivel. Büszke vagyok például a kisvállalati adóra (KIVA), ami egy teljesen új adófajta, nekem is szerepem volt a megalkotásában, bár sajnos még nem ismerik elegen. Mindig volt arra lehetőség, hogy elmondjam az ötleteimet, a véleményemet, és az esetek többségében el is fogadták, amit mondok. Azonban azt látni kell, hogy ez egy nehéz politikai-közigazgatási-gazdasági közeg, ahol rengeteg szereplő van: Parlament, Kormány, más minisztériumok, és persze sok-sok gazdasági szereplő. Közös bennük, hogy valamennyien hatással vannak a folyamatokra, ahogy mi is hatással voltunk rájuk. A közigazgatás működése, tudása ugyanakkor szerintem még mindig nem elég jó, ami sokszor gátolja az értékes ötletek jó megfogalmazását, majd megvalósítását.

 

- A Nemzetgazdasági Minisztériumból kerültél jelenlegi munkahelyedre, a Magyar Nemzeti Bankba. Mennyire ért váratlanul, hogy felkértek az MNB alelnökének? Milyen célokkal láttál munkához?

 

- Meglepett a felkérés, egyáltalán nem készültem erre. Természetesen nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy engem kértek fel és hálás vagyok, amiért itt dolgozhatok. Az elmúlt egy évben kialakult bennem egy világos célrendszer. Az a monetáris politikai közeg, amiben világszerte mozognak az országok, a válság óta rengeteget változott. A jegybanki alap cél- és eszközrendszerek csak egyetlen célra, egyetlen eszközre voltak kalibrálva. Ma már az egész világon sokkal több eszközt használnak a jegybankok, mint korábban – jó példa erre a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja. Korábban ilyen nem volt. Az MNB elsődleges célja természetesen továbbra is az árstabilitás fenntartása, de vannak olyan problémák, amelyekkel foglalkozni kell, hiszen lehetnek például társadalmi vetületei is. Az a feladatunk a jegybankban, hogy megtaláljuk azt az újfajta, hatékony monetáris kormányzást, amely illik ezekre a helyzetekre. Az új hitelezési kérdésekre például kreatív eszközökkel kellett válaszolni. Ez az egyik kiemelt távoli közcél: az MNB újragondolása. Nekem nagyon fontos emellett a közgondolkodás fejlesztése, beleértve a közgazdasági gondolkodást és a társadalomtudományi gondolkodást is. Ebben is van szerepe a jegybanknak, hiszen itt olyan tudás, szellemi tőke van, amit vétek lenne nem használni. Ezért is fontos, hogy a lehető leghamarabb megismerhessük, melyek a legújabb gazdaságtudományi gondolatok a világban, és a lehető leggyorsabban el is dönthessük, hogy azokat mi itt Magyarországon tudjuk-e használni, vagy sem. Véleményem szerint ez is része a társadalmi felelősségvállalásnak. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy kevésbé általánosítsuk a gazdaságot. Nehéz egy kkv-szereplőre ugyanolyan szabályokat alkalmazni, mint egy multira, de a szabályok nem lehetnek nagyon eltérőek sem, hiszen egy a jogrendszer - meg kell találnunk a módját annak, hogy mind a kettőt segíteni tudjuk.

 

- Fiatal korod ellenére egy 7, egy 5 és egy 3 éves gyermek édesapja vagy. Mennyi időd jut a családodra a munkád mellett?

 

- Azt vallom, hogy az embernek abban az életkorban, amiben én is vagyok, az a feladata, hogy dolgozzon. Egy jegybank-alelnöknek ugyanannyira nehéz megoldania a munka és a család összehangolását, mint egy asztalosnak, egy rendezvényszervezőnek vagy egy orvosnak. Törekszem arra, hogy vacsorára, vagy legalább a gyermekek fürdetésére hazaérjek, a hétvégék pedig a család jegyében telnek: nem dolgozom, nem megyek sehova, hanem velük vagyok.

 

- Mit tud tenni a jegybank annak érdekében, hogy a jövő generációi használható pénzügyi alapismeretekkel rendelkezhessenek?

 

- Nálunk a devizahitelekkel, más országokban például a bankkártya-hitelekkel kapcsolatos súlyos problémák rávilágítottak arra, hogy az emberek pénzügyekkel kapcsolatos tudása és tudatossága, a melléjük rendelt megfelelő pénzügyi fogyasztóvédelem és a bankok társadalmi felelősségvállalása egyaránt szükségesek egy jól működő rendszerhez. A jegybank a pénzügyi ismeretek terjesztésében is szerepet tud vállalni. A Pallasz Athéné Közgondolkodási Programunk meghirdetésekor, ez év elején bejelentettük, hogy szeretnénk egy olyan alapszintű tudásközpontot, „pénzügyi tudatosság központot” létrehozni, ami ennek a bázisa lehet. Az MNB tudást, tananyagot tud adni, sőt, ennél többet is. Úgy vélem, hogy ma általános igény van erre a tudásra. Sokan megégették magukat a pénzügyeikkel, vagy valamelyik rokonuk, barátjuk, szomszédjuk sétált bele egy pénzügyi csapdahelyzetbe. Testközelből látták, milyen nagy baj lehet abból, ha valaki nem rendelkezik alapvető pénzügyi ismeretekkel. Örömtelinek tartom, hogy az új Nemzeti Alaptantervben is van már néhány olyan pont, ami a gazdasági-pénzügyi ismeretek fejlesztésére koncentrál.

 

- Milyen lehetőségeket tud kínálni a jegybank a pályakezdő fiataloknak? Van-e arra törekvés az MNB jelenlegi vezetése részéről, hogy a legtehetségesebb fiatalokat magához csábítsa?

 

- Már most is nagyon jól áll az MNB a népszerűséget tekintve: rengetegen szeretnének itt dolgozni, köztük sok tehetséges fiatal közgazdász és jogász. Számos programunk van: például egy szakmai gyakorlati program, amelyben a fiatalok elkezdhetnek itt dolgozni, valamint egy rotációs program, ahol megismerkedhetnek a különböző területeken folyó munkával. Nagy felelősségünk van abban, hogy az ő tehetségüket becsatornázzuk az állam más területeire. Persze ez nem azt jelenti, hogy elégedetten hátradőlhetünk. Van egy olyan most induló, duális rendszerű képzésben megvalósuló programunk, amit, egy főiskolával közösen dolgoztunk ki. A közelmúltban indítottuk el az „MNB a jövő közgazdászaiért” portálunkat a legnagyobb közösségi oldalon, amelyen keresztül a fiatalokat szeretnénk elérni. Végül, de korántsem utolsó sorban a Pallasz Athéné Közgondolkodási Programra utalok ismét, amivel nagyon nagy terveink vannak. Ez a program a fiatal kutatókat, Ph.D hallgatókat, egyetemi hallgatókat is megszólítja, ugyanakkor a középfokú végzettségűek számára pénzügyi szakképesítés jellegű képzéseket, tájékoztatókat is nyújt. Továbbá az általános pénzügyi tudás bővítése is a program egyik fő célja, mellyel a fiatal generációkat szólítjuk meg. Innovatív megoldásokra is törekszünk, gondolkodunk például egy olyan mobil applikációban, amelyet a gyerekek letölthetnének a telefonjukra és ezáltal fejleszthetnék a pénzügyi ismereteiket.

 

- Létezik egy MNB Fiatal Értékalkotók emlékérme is: ezt kik kapják és milyen céllal?

 

- Ez egy szimbolikus érme, amit az MNB Klub alkalmak meghívottjai, előadói kapnak. Általában havi rendszerességgel kerül sor ezekre a rendezvényekre, amelyek keretében különböző, a társadalmi felelősségvállalás szempontjából figyelemre méltó csoportokat, kiemelkedő értékeket közvetítő személyeket hívunk meg egy beszélgetésre, tapasztalatcserére. Vendégünk volt például Prezi csapata is – ők olyan fiatalok, akik kreativitásukkal váltak világhírűvé, ebből is látszik, hogy megértettük az idők szavát. Az érem nem jár anyagi támogatással, de reméljük, hogy ösztönzi a díjazottakat arra, hogy merjék megvalósítani az ötleteiket. A most munkába álló fiataloknak sok lehetőségük van, mégis kevesen mernek vállalkozni közülük. Szerintem sokkal több startup vállalkozásra lenne szükség. Negyven év szocializmus után a vállalkozás megbecsültségét nehéz visszahozni, de ma, negyedszázaddal a rendszerváltás után már ez nem lehet akadály. Aki most 30 éves, látnia kell, hogy ha ma elindít Magyarországon egy vállalkozást, holnap akár egy globális cég is lehet belőle. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a vállalkozási kedv terjedjen, legyen „trendi”, „menő” a fiatalok körében, és ezzel jól járnak ők is és Magyarország is.

 

Az interjút készítette: Dergán Ádám

index.jpgAz Európai Unió és az Európa Tanács joganyaga számtalan olyan rendelkezést tartalmaz, mely nem csak a már létrejött nyugat-európai autonómiáknak ad jogi alapot, de az erdélyi magyarok számára is erős hivatkozási alap az önrendelkezési jog megszerzéséhez. Ha polgárok jogai egyenlően érvényesülnek, akkor ugyanolyan autonómia jár Erdélyben is a székelyeknek, mint a Lajtán túl más nemzetiségeknek. Az alábbiakban ezeket a jogi dokumentumokat gyűjtöttem össze.

 

 

 

Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ)

3. cikk

(3) Unió tiszteletben tartja saját kulturális és nyelvi sokféleségét, továbbá biztosítja Európa kulturális örökségének megőrzését és további gyarapítását.

Európa Tanács 1811/2007 számú, „Régiósítás Európában” című ajánlás

6. pont

Az Európa Tanács legtöbb tagállamában olyan közösségek léteznek, amelyek erős kulturális, politikai és történelmi identitással rendelkeznek, és amelyek nem csupán régiók, de népek és társadalmak, ugyanakkor szembetűnő kollektív önazonossággal rendelkeznek attól függetlenül, hogy régióként, nemzetiségként, országként határozzák meg őket, ám nem alkották meg önálló államukat. Ennek ellenére látható megkülönböztető jegyekkel rendelkeznek, amelyek kifejezik a politikai akaratot az önkormányzatiság elérésére.

Európa Tanács Parlamenti Közgyűlés 1201/1993 számú „Az Emberi Jogok Európai Egyezménye a kisebbségi jogokra vonatkozó kiegészítő jegyzőkönyvvel kapcsolatban” c. ajánlás

 

11. cikk

Azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam belső törvényeivel összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatással, illetve különleges státusszal rendelkezzenek.

 

Európa Tanács Parlamenti Közgyűlés „Az autonóm régiók pozitív tapasztalatai, mint az európai konfliktusok megoldását ösztönző forrás” c. 1334/2003 számú ajánlás határozata

11. cikk

A területi autonómia fogalma megállapodás tárgyát képezi, amelyet általában olyan szuverén államban fogadnak el, ahol az adott régiók lakosaira felruházott hatáskörök kialakításánál figyelembe veszik speciális földrajzi elhelyezkedésüket, valamint védik és előmozdítják kulturális és vallási hagyományaik megőrzését.

16. cikk

[…] a központi kormányzatnak megértéssel kell reagálnia, amikor a kisebbségi csoportok, különösen, ha számottevőek, és régóta élnek egy adott területen, nagyobb szabadságot követelnek saját ügyeik önálló intézésében.

Európa Tanács Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről (1995)

16. cikk

A Felek tartózkodnak olyan intézkedések meghozatalától, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott területeken az arányokat megváltoztatják, és arra irányulnak, hogy korlátozzák azon jogokat és szabadságokat, melyek a jelen Keretegyezményben foglalt elvekből származnak.

Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ)

167. cikk

(1) Az Unió hozzájárul a tagállamok kultúrájának virágzásához, tiszteletben tartva nemzeti és regionális sokszínűségüket, ugyanakkor előtérbe helyezve a közös kulturális örökséget.

174. cikk

Átfogó, harmonikus fejlődésének előmozdítása érdekében az Unió úgy alakítja és folytatja tevékenységét, hogy az a gazdasági, társadalmi és területi kohézió erősítését eredményezze.

Az Unió különösen a különböző régiók fejlettségi szintje közötti egyenlőtlenségek és a legkedvezőtlenebb helyzetű régiók lemaradásának csökkentésére törekszik.

Az érintett régiók közül kiemelt figyelemmel kell kezelni a vidéki térségeket, az ipari átalakulás által érintett térségeket és az olyan súlyos és állandó természeti vagy demográfiai hátrányban lévő régiókat, mint a legészakibb, rendkívül gyéren lakott régiók, valamint a szigeti, a határon átnyúló és a hegyvidéki régiók.

 

Magyarország és Románia között a megértésről, az együttműködésről és a jószomszédságról szóló szerződés

15. cikk

9. pont

A Szerződő Felek, az általános integrációs politikájuk megvalósítását célzó intézkedéseket nem érintve, tartózkodni fognak a kisebbséghez tartozó személyek akaratuk elleni asszimilációját célzó politikától vagy gyakorlattól, és védelmezni fogják ezen személyeket bármilyen cselekedettel szemben, ami az ilyen asszimilációra irányul. Tartózkodnak továbbá az olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók lakosságának arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák e személyeknek az ezen cikk (1) bekezdésében felsorolt nemzetközi standardokból és normákból következő jogait és szabadságjogait.

1997. évi XV. törvény a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájáról szóló, 1985. október 15-én, Strasbourgban kelt egyezmény kihirdetéséről

 

4. Cikk

A helyi önkormányzás terjedelme

3. A közfeladatokat általában elsősorban az állampolgárokhoz legközelebb álló közigazgatási szervnek kell megvalósítania. A feladatoknak más közigazgatási szervre történő átruházása a feladat természetétől és nagyságától, valamint hatékonysági és gazdaságossági követelményektől függ.

4. A helyi önkormányzatok hatásköre általában teljes és kizárólagos. Ezt más központi vagy regionális közigazgatási szerv nem vonhatja el, és nem korlátozhatja, kivéve, ha ezt törvény lehetővé teszi.

6. Lehetőség szerint a tervezési és döntéshozatali eljárás során, megfelelő időben és formában, ki kell kérni minden olyan ügyben a helyi önkormányzat véleményét, amely őket közvetlenül érinti.

5. Cikk

A helyi önkormányzat határainak védelme

 

Nem lehet megváltoztatni a helyi önkormányzatok határait az érintett közösségekkel való előzetes konzultáció, vagy ahol ezt törvény lehetővé teszi, esetleges helyi népszavazás nélkül.

 

A cikk szerzője: Rétvári Bence, államtitkár

Címkék: energia diplomácia nemzetközi kapcsolatok EU rezsicsökkentés

oettinger-540x304.jpgA magyar jobboldal pedig májusig sokszor lecsaphatja. Günther Oettinger európai biztos tett egy szívességet a magyar jobboldalnak, amikor bejelentette, hogy vizsgálni kívánja azon tagállamok gyakorlatát és szabályozását, amelyek hatóságilag állapítják meg az energiaárakat.

Pedig Oettinger úr biztosan nem akar kedvezni a magyar kormánynak az energiaárak szabályozásának ellenőrzésével, hanem éppen ellenkezőleg. Itthon a rezsicsökkentés legnagyobb vesztesei talán a szintén a magyar energiaszektorban jelentős befolyást szerzett német  és francia cégek. Az energiapiacon való versenyről többet olvashatunk itt. Orbán Viktor miniszterelnök pedig nem véletlenül szeretne non-profit energiaszolgáltatást Európában: az energiaárak leszorítása nem csak a családokon segítene, hanem a versenyképesség és a gazdasági válság utáni stagnálásból való elmozdulást is elősegítené. Az Európai Bizottság anno erősen liberális gazdaságpolitikát - költségvetési fegyelmet és privatizációt - javasolt Görögországnak és más válságban lévő európai országoknak. A javasolt politika sikertelensége bebetonozta a görög családok kilátástalanságát, és a legtöbb déli országban növelte a lakosság elégedetlenségét, gyengítette a kormányok stabilitását és így cselekvőképességét a válság tényleges leküzdésében.

Az európai roaming díjak leszorítása viszont épp az Európai Bizottság kezdeményezése volt. A hasonlóság a roaming díjak és a rezsidíjak csökkentése között szembetűnő. A fogyasztói árak hatósági csökkentése fokozatosan, több szakaszban történt, illetve történik. Annak indoklása is hasonló: az Európai Bizottság azzal érvelt a roaming díjak kapcsán, hogy kevés és nagy befolyású cég uralja a piacot, emiatt nincs verseny, a cégek profitszintje viszont megengedi a fogyasztók költségeinek csökkentését, ami nem csak az átlag polgároknak jó, hanem segíti az európai piac mélyülését és versenyképességét. Különbség viszont, hogy úgy tűnik, az Európai Bizottság valamiért nem bánja a telekom-cégek sarcolását, a rezsicsökkentést viszont valamiért igen. (Kettős mérce?)

De térjünk vissza a rezsiharchoz. 2012-ben a nemzedékek közötti szolidaritás, 2013-ban pedig a Polgárok Európai Évét ünnepeltük, amit az Európai Bizottság (az újabb év tematikájáról való  döntésképtelensége miatt) különösebb előkészítés nélkül meghosszabbított a 2014. évre. Most mégis úgy tűnik, hogy 2014-et gyakorlatilag a rezsiharc európai évévé teheti Günther Oettinger. Politikai ambíciói a tavaszi európai parlamenti választások és az új Bizottság megalakulása előtt bizonyára őt is látványos bejelentésekre, kezdeményezésekre késztetik. Utóbbiak miatt lehet, hogy ő sem gondolja komolyan, amit mondott. A magyar kormányzó pártoknak azonban már így is muníciót és motivációt ad a kampányidőszakra. A rezsiharc most megnyitott európai „frontja” pedig összeköti a hazai és az EP választások kampányát. Egyrészt jó lehetőséget teremt az EP-képviselők bevonására már a hazai választási kampányba, másrészt olyan témát lehet a májusi EP-kampány középpontjába helyezni, aminek (sok más nemzetközi témával ellentétben) van közvetlen hazai következménye is.

Ha pedig Oettinger biztos úr és az Európai Bizottság komolyan gondolja a rezsicsökkentés elleni eljárást, akkor a rezsicsökkentés hazai támogatottságából és a tagállamokban érvényes szabályozások különbségeiből kiindulva egy európai népi kezdeményezés sem lenne elképzelhetetlen: a továbbra is stagnáló európai gazdasági környezetben valószínűleg más tagállamokban is sok aláírást lehetne gyűjteni egy olyan kezdeményezéshez, amely részben vagy egészben az energiaszektor non-profittá tételére biztatná az európai döntéshozókat. Habár egy európai népi kezdeményezésnek nincs kötelező ereje, de kommunikációsan nehezen lenne védhető egy kifejezetten az uniós állampolgárok akaratával és érdekével ellentétes eljárást folytatni egyes tagállamok ellen. Különösen az amúgy is gyenge legitimációval bíró Európai Bizottság részéről… a Polgárok Európai Évében.