Címkék: zsidó Jobbik Novák Előd Vona Gábor Szegedi Csanád Endrésik Zsolt

Novák Előd a minap megelégelte a Szegedi Csanád körül kialakult botrányt és lemondásra szólította fel barátját.

tumblr_ljm1tiTJyB1qdtmevo1_500.jpgSzegedi Csanád megnyerte a borsod megyei elnökválasztást, azonban nem sokra rá robbant a hír, hogy felmenői közt lehetnek zsidó származásúak is. Az EP-képviselő a Barikádnak elismerte, hogy a hír igaz. A Jobbik nem igazán tudta mit reagáljon, mert láthatóan nem akarták/nem tudták úgy kommunikálni az ügyet, hogy a „mi zsidónk jó zsidó”. Novák Előd tegnap kijelentette, hogy a tagság nyomására, valamint morális okokból lemondásra szólítja fel Szegedit.

A történet azonban persze nem ilyen egyszerű. De mi volt az Új Erő legnagyobb botrányának kiinduló oka?! Pozícióharc Borsodban. Bizony. Ezért kezdte el nyírni egymást Szegedi Csanád és Endrésik Zsolt. Hosszú és elkeseredett harc vette kezdetét, melynek eredménye Endrésik Zsolt – korábbi borsod megyei elnök – és a borsod megyei elnökség lemondása lett. A párt Endrésiket és két társát a párt megosztására való törekvéssel az áruló Pősze Lajossal való kollaborálással vádolták meg és kizárták őket. Ez a lépés azonban nem maradhatott válasz nélkül, így az Endrésik köréhez tartozó Ambrus László megszellőztette a nyilvánosság előtt Szegedi Csanád zsidó származására vonatkozó oknyomozásának eredményét. És valóban megosztották a pártot.

Ezután repült rá a média az ügyre és készített interjút az érintettekkel a Célpont. A hírTV-nek adott interjúban Endrésik elmondta, hogy ők már 2010-ben értesítették a Jobbik felső vezetését „felfedezésükről”. Megbeszélést folytattak Vona Gáborral, mely során a Jobbik elnöke – Endrésik állítása szerint – ígéretet tett arra, hogy az ügynek „következményei lesznek”. Magyarul, Szegedit elmozdítják a borsodból. Ez azonban nem történt meg. Szegedi a 2010-ben nem kapott parlamenti helyet. A 2012-es tisztújításon már a párt elnökségébe sem került be. Nyilvánvalóan olyan okból, hogy ha ki is derül Szegedi származása, addigra ne legyen fontos pozícióban. Ez végül is sikerült. Borsodból nem mozdították el, sőt helyben a meccset Endrésik vesztette el és őt zárták ki a pártból, azonban hiába választották meg Szegedit jelentős többséggel, pozíciója ott sem stabil. A kizártak ellenben bosszúból kiteregették a szennyest. A botrány kirobbanása után az elnökség kényszerpályára került, nem tudták tovább titokban tartani az ügyet. Novák Előd június végén így nyilatkozott:

„Van zsidó barátom, Szegedi Csanád.” – mondta a hvg.hu-nak. „Nem újdonság, hogy Szegedi Csanád felmenői között zsidók lehetnek, mert néhány hete keringenek már az interneten az ezzel kapcsolatos dokumentumok, köztük anyakönyvi kivonat.” Bizony, a dolog nem újdonság, de nem néhány hete nem az. „A származásának ismeretétől azonban nem változik meg a vele kapcsolatos álláspont” – fogalmazott Novák Előd barátjáról. Szegedi Csanád olyan ember, aki "sokat áldozott a nemzeti ügyek érdekében”. Tehát minden rendben Csanáddal, oké hogy zsidó, oké, hisz azért sokat tett a magyarságért az idegenszívűekkel vívott harcban. Sőt, kijelentette: „Szegedi Csanád beismerésével most szélesebb körben is bebizonyosodik, hogy a Jobbik nem antiszemita párt és nem származás alapján ítél meg embereket. Egyes kijelentéseink, mint hogy egyes nemzetiségeknek vannak bizonyos jellemző vonásaik, nem általánosítóak.” Szépen hangzik, milyen kár, hogy már akkor sejteni lehetett, hogy egészen biztos, hogy nem ez lesz ennek a sztorinak a vége. Hisz lehet, hogy a Jobbik nem egy antiszemita párt, de igény az lenne rá – szavazói körében –, így nehéz volt elképzelni, hogy az eset rövid távon is következmény nélkül maradna.

A történetet tovább gördítve került a napvilágra egy hangfelvétel szintén 2010-ből, melyen Szegedi és Ambrus beszélgetése hallható. A tárgyalás során Ambrus bizonyítékokat említ a jobbikos politikus származásával kapcsolatban. Szegedi pedig csípőből vágja rá, hogy kell-e esetleg EU-s pályázati pénz, mert ha igen, akkor ő tud szerezni. Csak zárójelesen jegyzem meg, hogy azért ilyenkor jó az EU-s pénz, ugye. Persze azért lássuk be, hogy nagyon más lehetősége nem volt Szegedinek, hisz nyilvánvalóan tisztában volt vele, hogy ha az ügy nagyobb nyilvánosságot kap, akkor inthet egy pát a magyar közéletnek.

Így is történt. Novák Előd tegnap a Facebook-on reagált a Szegedi körül nem csillapodó botrányra: „Annyi csalódott, kétségbeesett, panaszos, számonkérő levelet és telefonhívást kapok a napokban, mint még tán soha a Jobbik történetében”. Novák mára már egészen másképpen vélekedik barátjáról, mint egy hónappal ezelőtt. „Csanádot anyai ági zsidó származásának kiderülésekor is bajtársunknak-barátunknak neveztük, de egyre kevesebben hitték el azt az életszerűtlen állítását, hogy erről korábban nem tudott ő […]Legalább 2010 óta tudja származását, ekkor ugyanis konkrétumokkal szembesítette őt Ambrus Zoltán a hangfelvétel szerint. Csanád nem lepődött meg, nem utasította vissza a „rágalmat”, ahogy az egy magunkfajta, radikális politikustól elvárható volna.” Tehát a probléma nem az, hogy a Jobbik egyik vezető politikusa EU-s pénzt ajánl egy kétes előéletű alaknak, aki kiderítette, hogy zsidó származású. Nem. A probléma az, hogy Szegedi eltitkolta, hogy zsidó. Ezért Szegedi „felszámolta a bajtársiasságot”, illik lemondania és bocsánatot kérnie „s úgy még később adott lehet számára a visszatérés lehetősége is, hiszen csak 30 éves, elégtétel esetén pedig hiszek a bűnbocsánatban” – fogalmaz barátjáról Novák Előd Faceebook oldalán. Vagyis, miután Szegedi Canossát járt és már elfelejtették, hogy zsidó, esetleg, még van helye a pártban. Most Szegedivel megtörténik a legetikátlanabb dolog, ami politikussal megtörténhet, etikai bizottság elé citálják.

Hogy mi mindebből a tanulság?! Lehet ideje lenne elgondolkozni azon, hogy minden zsidó tényleg ballib-e. Vagy netán a zsidóság is épp olyan színes politikai palettán helyezkedik el, mint a magyar társadalom?! Novák Előd helyesen írja: „álszentség helyett őszintén szembenézünk azzal, amin változtatni kell, még ha fájó is a beavatkozás”. Novák értelmezésében ez Szegedi lemondatását jelenti. Azonban lehet, hogy nem Szegeditől kellene megszabadulni, hanem azzal kellene szembenézni, hogy a Jobbik kimondatlanul is egy olyan ideológiát képvisel, mely egyszerűen tarthatatlan. Különösképpen Magyarországon működésképtelen, hazánkban ugyanis több nép és nemzetiség keveredett össze és állt kapcsolatban egymással az ezer éves magyarság története során, mint az Egyesült Államokban. Ezek után egymás származásával operálni egyrészt hülyeség, másrészt aljasság. Egyébként meg kit érdekel?!   Le kéne már jönni erről a turánista marhaságról, mert csak újabb meglepetések fogják érni a Jobbikot, ha eddig nem kaptak volna eleget. Én szóltam.



süti beállítások módosítása