Évek, sőt évtizedek óta halljuk egy pozícióit féltő, zárt véleményformáló elit tagjaitól, hogy milyennek kellene lennie a kormányzás, vagy éppen az ellenzék „stílusának”. Pontosabban inkább csak a „rettegett” Fidesz stílusának. Mert a véleménydiktátoroknak valahogy soha nem felel meg az a stílus, amit nem ők valósítanak meg.

Ha egy előadás, vagy műsorfelvétel közben hirtelen elvész a mondanivaló, a beszélő kétségbeesett tekintettel kezdi keresni a súgógépet. Optimális esetben ez megnyugvást biztosít, pedig valójában a kreatív önállóságot cseréli fel a kizökkent beszélő az előre beprogramozott tervszerűségre. A magyar véleménydiktátor úgy működik, mint a kéretlen súgógép: mindig mesterséges „tudást” közvetít az elmúlt évtizedek közéleti viharaitól kissé megszédült nyilvánosság felé, majd düh ébred benne, ha valaki mégis inkább önálló gondolkodásra ragadtatja magát. Egy konkrét példán keresztül: az előbb marxista, majd liberális magyar filozófusok állítólag a felvilágosodás – szerintük megkérdőjelezhetetlen – eszmeiségének örök igehirdetői, az „állandósult világbölcsesség” felkent papjai. Az ő szemükben a stílusérzéküknek nem megfelelő kormányzati stratégia, vagy az ehhez kapcsolódó eszmei alapok kizárólag a feudális diktatúrát kívánják restaurálni, illetve legitimálni.

Valójában a kisiklott értékrend a permanens egzisztenciális függőség kielégítése érdekében nagyon is komoly politikai, illetve gazdasági érdekek nyílt képviseletével jár együtt. Amikor ugyanis egy „független értelmiségi” véleménye bejárja a külföldi sajtót, és hivatkozási alapként szolgál a magyar kormánnyal szembeni támadásokhoz – nos, ez már komoly befektetés lehet az elmúlt években érdeksérelmet elszenvedő pénzembereknek, a közép-európai értelemben is hihetetlenül súlyos magyar gazdasági sokkterápián, privatizációs hullámon meggazdagodott spekulánsoknak.

Nem az a fontos, hogy a véleménydiktátorok hiteltelenek – azon túl persze, hogy magára az országra nézve káros tevékenységet folytatnak. Belföldön senki nem gondolja komolyan, hogy mondjuk más országok alkotmányaival összehasonlítva a magyar alaptörvény „a feudális sötétség” újjáélesztésének dokumentuma lenne. Távolabbról nézve: keressünk rá, hogy miket mondtak évtizedekkel ezelőtt a francia szocialisták de Gaulle közjogi rendszerére, majd lepődjünk meg azon, amint ugyanezek a szocialisták kormányra kerülve már kimondottan élvezték az addig sokat kárhoztatott rendszer előnyeit. Mindez nem több mint idővel úgyis változó politika. Az viszont már pszichológia, hogy akik mindig „oligarchákról” beszélnek, valójában azért teszik ezt, mert éppen mögöttük állnak az igazi oligarchák. Elgondolkodtató, hogy számos magyar véleménydiktátor, a saját szakmájukban mások eltérő véleményét megbélyegző nagybetűs „Szakértők” (a fenti példától elrugaszkodva nemcsak filozófusok, hanem akár a nyilvánosságban valaha többet szereplő politikai elemzők is) régi vágású oligarchákkal állnak üzleti kapcsolatban, így valójában nem tesznek mást, mint az ő érdekeiket képviselik a nyilvánosságban.

Persze a becsület egy véleménydiktátor számára relatív érték. A „független értelmiségiek” sokszínűsége, az érdekes módon mindig feléjük lejtő karrierpálya számos kifutási lehetősége, az információbrókerkedés, továbbá az elitizmus egzisztenciális alapjainak megsemmisülésétől való félem ugyanis lenyűgöző módon bármilyen szerep betöltésére „alkalmassá teszi” ezt a maréknyi humoristát, újságírót, filozófust, közgazdászt, jogászt, egyszóval: „Szakértőt”. Talán az egyetlen pozitívum, hogy a sokak által jogosan emlegetett értelmiségi rendszerváltásnak maga az idő dolgozik napról-napra nyilvánvalóbban.

A cikk szerzője: Fodor Csaba

Folyamatos támadások érik a kormányt a stadionépítések miatt. De vajon tényleg olyan egyszerű-e a képlet, mint ahogy látszik?! Tényleg felesleges pénzkidobás-e a magyar futballba ölni milliárdokat. Ha jobban a dolgok mögé nézünk, kiderülhet, hogy nem. A stadionépítés pedig tükröz mindent, melyet egy konzervatív szerethet. Ugyanakkor érthetetlen, hogy a progresszív oldal miért nem tapsikol két kézzel a hipermodern létesítményeknek.

Radikalizmus megszüntetése/mérséklése

A balliberális oldal gyakorlatilag úgy mutatja be a stadionok építését, mintha a kormány a futballhuligánoknak építene stadiont, ezáltal támogatva a szélsőségeseket. A cél pontosan az ellenkezője. A ma tapasztalható áldatlan állapotok járulnak hozzá ahhoz, hogy a magyar futball garantáltan a szélsőséges szurkolók kezén maradjon. Fedetlen lelátók, borzasztó higiéniai körülmények járulnak ma hozzá ahhoz, hogy egy középosztálybeli maximum nyakkendős legyen (inkább csak egy-egy meccsre jár el). Ha ez megváltozna, egészen biztos, hogy pozitív irányba mozdulna el a szurkolói mentalitás is. Csak józan ésszel is belegondolva, nők és gyerekek mellett egészen más szellemiség kerekedhetne felül. A másik, hogy az új pályák be lesznek kamerázva. Azok, akik pedig tudatosan a rend bontására törekszenek, búcsút mondhatnak a szentélynek, rosszabb esetben a szabadságuknak is.

Példaképek

A mai magyar társadalom egyik legfontosabb problémája a példaképek hiánya. Ez köszönhető a kommunizmusnak, de a rendszerváltás óta is megfigyelhető, hogy a balliberálisok minden tekintélyt megtámadnak. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a jövendő generációk olyan személyekkel találkozzanak, akikre fel lehet nézni. Mivel a magyar társadalmi élet rendkívül megosztott, erre a legjobb eszköz ma a sport.

Tradíció

Két olyan nagy múltú csapat kap most stadiont, mint az FTC és a DVSC. Vegyük csak a Ferencvárost. Teljesen méltatlan, hogy egy 114 éves csapatnak ne legyen egy normális arénája. Egy olyan csapatnak, mely 28 alkalommal nyerte meg a magyar bajnokságot, 20 alkalommal hódította el a Magyar Kupát és egyetlen magyar csapatként nyert európai kupasorozatban is serleget. A Ferencváros nem csak egy csapat. Fradistának lenni egy életérzés, egy értékrend, mely apáról fiúra száll.

Közösségteremtés

A magyar társadalom rendkívül atomizált. Ezért rendkívül fontos, hogy közösségeket teremtsünk és ezeknek helyet biztosítsunk. A balliberálisok központi érve, hogy alulról jövő civil kezdeményezéseket kell támogatni. A sportegyesületek támogatásával pontosan ez történik.

Profitábilis

Sajnos a mai magyar futball tragikus helyzetben van és túlságosan sokrétűek ahhoz a problémák, hogy azokat rövid úton orvosolni lehessen. Vagyis sokat kell rá költeni és a megtérülés kizárólag hosszú távon lehet eredményes. Kétségkívül érdemes pénzt bele fektetni, azonban nem csoda, ha a mai válságos helyzetben erre kevesen vállalkoznak. Ezért kénytelen-kelletlen, de szükséges az állami szerepvállalás. A Ferencváros neve például még ma is brand, melyet nem szabad veszni hagyni. Valamint egy stadion nem csak kizárólag focimeccsek megrendezésére alkalmas. Az új FTC pályához például kapcsolódik majd konferenciaterem, étterem, múzeum, bolt stb., melyekből szintén lehet bevételre szert tenni. 

Ugyanakkor igény is biztosan van a magyar futballra. Az Alt Media 2010-es kutatása szerint mintegy 400 ezer ember követi folyamatosan az NB 1 meccseit és további 2 millió fővel bővül azoknak a száma, akik alkalmi futballnézők. Vagyis gyakorlatilag majdnem 2 és fél millió azoknak a száma, akik érdeklődnek a magyar foci iránt. Kereslet tehát bőven van rá.

Tömérdeknyi szavazó

Ha tovább fűzzük a gondolatmenetet, akkor láthatjuk, hogy itt egy óriási választói rétegről van szó. Nem csoda tehát, hogy a Fidesz temérdeknyi szavazatot lát a fociban. Ez teljesen normális dolog, a pártoknak az a dolguk, hogy szavazókra vadásszanak. Ez azonban cáfolja a tipikus balliberális toposzt, hogy gyakorlatilag Orbán Viktor saját hobbijára költi az adófizetők pénzét. Ha a kormánypártok ügyesen sáfárkodnak, akkor hosszú távon is rendkívül komoly rétegeket nyerhetnek meg a maguk számára. És ezáltal értéket is teremtenek. A lehető legjobb árukapcsolás.

Összehasonlítás

Mivel a stadionépítést folyamatosan szociális demagógiával is támadják a balliberálisok, nézzük meg ők miket építettek hasonlóan „horribilis” összegekből. Összehasonlítás képen a Köröshegyi-völgyhíd 43 milliárd forintba került az adófizetőknek, melyről máig megoszlanak a vélemények, hogy egyáltalán szükség volt-e rá. A 4-es metró pedig jelenleg 425 milliárdnál tart, melyből 181 milliárd forint az EU-s támogatás, tehát 244 milliárd forintba fog kerülni az adófizetőknek. Ezzel szemben a Ferencváros stadionja 7 (!) milliárd, míg a Debrecené 11,5 (!) milliárd forintból épül meg. No komment.

Ha mindezt összegezzük, akkor azt hiszem, hogy teljesen érthető a balliberális fanyalgás. Hisz a jobboldal rendkívül olcsón juthat jelentős mennyiségű szavazathoz. És mindezek mellett még értéket is teremt.