Ugyanaz a cirkusz

tuntetok.JPGAz ellenzékben lévő baloldal pontosan ugyanazzal a trükkel próbálkozik, ami egy évtizeddel ezelőtt bejött neki: görcsösen igyekszik ország-világ előtt antiszemita, kirekesztő, antidemokratikus rezsimnek bemutatni az Orbán Viktor vezette polgári kormányt.

A magyar rockzenekarok közül az egyik legnagyobb kedvencem a (hozzám hasonlóan) idén 30. születésnapját ünneplő Bikini együttes. 2002-es, Álomból ébredve címet viselő albumuk „Ugyanaz a cirkusz” című száma mostanában egyre gyakrabban jut eszembe. Emlékszem, 2002-ben, miután a polgári oldal elveszítette az országgyűlési választásokat, nagyon sokat hallgattam ezt a dalt.

A refrént különösen aktuálisnak tartom:

„Miért érzem mégis azt, hogy a cirkusz az ugyanaz
Ugyanaz a bűvész és a trükkje ugyanaz
Ugyanaz a rossz bohóc csupa olcsó poénnal
És a vicc is arról szól, hogy mától minden ugyanaz”

Miért írom mindezt? Azért, mert az 1. Orbán-kormány idején a baloldali ellenzék pontosan azzal a trükkel, ha úgy tetszik, olcsó poénnal igyekezett helyzetbe kerülni, mint most, a 2. Orbán-kormány alatt. Akkor is a fasiszta veszéllyel riogattak, és most is. Akkor is erre a hazugságra fűzték fel a polgári kormányt lejárató kampányukat, és napnál világosabban látszik, hogy most sincs más a tarsolyukban, csak az unalomig ismételgetett „fasiszta kártya”.

orbancsurka (1).jpg

Nem múlik el úgy nap anélkül, hogy valamelyik magyarországi vagy külföldi újságban ne a fasizálódó Magyarországról írjanak, ahol a kormány szemet huny, sőt, kifejezetten bátorítja a kirekesztő, antiszemita, rasszista megnyilvánulásokat.

Nap, mint nap arról szólnak a hírek, hogy Magyarország olyan ország, ahol terjed a zsidóellenesség, újjáéled a Horthy-kultusz, ahol egykori nyilas parlamenti képviselőket dicsőítenek, ahol zsidó és roma embereket inzultálnak. 2001-2002-ben a MIÉP-Fidesz „házasság” volt a baloldal slágertémája, ma pedig előszeretettel tesznek egyenlőségjelet a Fidesz és a Jobbik közé.

Olyan „apróságok” persze nem zavarják a kormányt gyalázó, antiszemitának, kirekesztőnek, rasszistának minősítő újságírókat és „szakértőket”, hogy Budapesten működik a Holokauszt Emlékközpont, amelynek megalapításáról az első Orbán-kormány 1999-ben határozott. Ugyancsak az első Orbán-kormány ideje alatt nyílt meg Budapesten a Terror-háza múzeum, amely a bal- és jobboldali diktatúrák áldozatainak állít emléket. Továbbá az első Orbán-kormány időszakában vezették be a holokauszt-emléknapot az iskolákban.

Ahogy az első, úgy a jelenlegi Orbán-kormány is fellép a rasszizmus, az antiszemitizmus, a kirekesztés és a megfélemlítés minden formája ellen. A Kormány a Raoul Wallenberg-szobor, valamint a Duna-parti mártíremlékmű meggyalázását, és Schweitzer József nyugalmazott főrabbi utcai inzultálását egyaránt határozottan elítélte.

Orbán Viktor számos alkalommal kijelentette, hogy Magyarországon minden kisebbséget megvéd a kormány.

A Jobbikhoz köthető gárdák masírozásainak a kormány által beterjesztett, egyenruhás bűnözésről szóló törvény vetett véget. A szélsőséges csoportok felvonulásai ettől kezdve senkit nem félemlíthetnek meg.

Magyarország új Alaptörvénye minden korábbinál szélesebb állampolgári jogokat biztosít. Rögzíti az ország polgárainak egyéni és közösségi jogait, és meghatározza az alapvető szabadságjogokat. Deklarálja az emberi méltóság sérthetetlenségét, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jogot és a tulajdon védelmét.

Magyarországon törvény bünteti a holokauszt tagadását: a Büntető Törvénykönyv alapján, aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A baloldal hazug vádjait nem szabad szó nélkül hagyni, és legalább ilyen fontos, hogy semmilyen támadási felületet nem szabad hagyni nekik. A polgári oldalnak résen kell lennie, nehogy megismétlődjön az, ami 2002-ben történt, és „ugyanaz a rossz bohóc csupa olcsó poénnal” győztesen kerüljön ki a választási küzdelemből!


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tilikov (törölt) 2012.06.29. 17:06:14

Neked fizetnek azért, hogy az országrontók valagát nyalod?

nemhívő 2012.06.29. 17:07:57

....a kutyámat nem érdekli a "fasizálódás"...

Annál inkább az ostoba és eszetlen harácsolás, idióta törvénykezés, "haveri kutyák" szégyentelensége,....és az "utánam a vízözön" mentalitás....

Ebben eddig a szocikat verhetetlennek tartották sokan...de a fidesz sajnos már most túltesz rajtuk. Ennek belátásához nem kell "libsibolsi"nak lenni.

A választás igazi tétje mára a: - "Vajon melyik a kisebb GAZEMBER??" kérdésre redukálódott...

Nem kell csodálkozni, hogy M.O.-gon a többség elfordult a pol.-tól..

lukacsi 2012.06.29. 21:15:49

Ez a cikk nagyon jól rámutat az MSZP (és a többiek) álságosságára, büszkén vállalt demokratikus elköteleződésük fonákságára.

Viszont azt fontos ténynek tartom, hogy a kormányellenes közvélemény hiteltelennek tartja az Orbán-kormányok antifasiszta elköteleződését. Erre az érzetre játszik rá az MSZP és az ellenzék, sőt, olykor ezt az érzetet ő maga ülteti el.
(Az antifasiszta nem olyan találó fogalom, mint az antikommunizmus, mert nem jó összemosni a fasizmust a nemzeti szocializmussal, igazából a nemzeti szocializmusnak kell lenni a kérlelhetetlen ellenségének. Az a súlyosabb, az a lényeg - túl azon, hogy fasizmus után sem vágyakozom.)

A kormány részéről az a megoldás, hogy következetes legyen és valóban hiteles (!).
Horthy azt mondta, hogy belelövet a szélsőbalos és a szélsőjobbos zendülőkbe egyaránt, csak a szélsőbalosakba örömmel, a szélsőjobbosokba fájdalommal. Akkor jó, ha a kormány úgy áll hozzá, hogy mindkettő szélsőséget örömmel ítéli el :)