part.jpgA HVG által tegnap közölt Medián-felmérés szerint a szocialisták októberben a negyedik helyre csúsztak vissza a Fidesz, Bajnaiék és a Jobbik mögé (bár a HVG táblázatban harmadikként szerepelnek, a Jobbik négyből három kategóriában megelőzi őket, a teljes népességben pedig mindkét formáció 10 százalékon áll).

Először is, érdemes óvatosnak lennünk a cég adataival. A Medián ugyanis a 2010 előtti időszak egyik haszonélvezője volt, 2006-ban a Szondával „legfeljebb bruttó 182 millió forintos” megbízást nyertek a Miniszterelnöki Hivataltól, de 2005-ben és 2006 első felében is hasonló nagyságrendű összegek pöröghettek a céghez. 2008-ban csak a kancellária 7 milliárd forintot költött külső szerződésekre, itt is felbukkant a listán a Mediánhoz köthető név. 2009 februárjában a Median újabb nagyjából 190 milliós megbízást kapott. 2010-ben Bajnaiék kormányzásuk végéhez közeledve még kötöttek velük egy 50 milliós megbízást (a Szonda ekkor 100 milliót kapott), a feladatot pedig 2010 május végéig, azaz a kormányváltásig kellett elvégezni. Az interregnumhoz közeledve máshol is ügyes ötletek támadtak, Bajnaiék alapítványának tavalyi tanulmányához ugyanis egy a Tárki által 2010 májusában (azaz a választás után) a Miniszterelnöki Hivatal megrendelésére elkészített „Aktív szociálpolitikai eszközök, feltételekhez kötött készpénztranszferek a világban es Magyarországon” címen született kutatást is felhasználtak, ez a Haza és Haladásnak 0, az adózási előnyöket nem Cipruson kereső vagy ajánló, mezei adófizetőknek 5 millió forintjába került.

Mindezt nem a személyeskedés, vagy esetleg az érdemtelenség miatt volt érdemes megjegyezni, hanem amiatt, mert maga Szigetvári Viktor szokta fenntartással kezelni a jobboldalhoz köthető, a jelenlegi kormánnyal szerződésben álló („a Fidesz által fenntartott”) intézetek kutatási adatait. Szigetvári persze roppant következetes, főnöke most éppen a Fideszt vádolja karaktergyilkossággal, miközben a Ron Werber mellett szocializálódott operatív alelnök úrnak is lehetnek ilyen tapasztalatai („Ron elfogadott, én magyaráztam el neki, hogyan néz ki a magyar választási rendszer, mik a dinamikák, mit tiltanak a szabályok, mit nem.” Mozgó Világ, 2011 július).

Egyébként meg, welcome to the jungle, ha valaki nem szoci-castingon, hanem demokratikusan, népakarat által akar döntéshozói pozícióba kerülni, akkor érdemes kiállni a felelősség próbáját, program és koherens elképzelések híján marad a múlt alapján történő megítélés. Végül is, ezúttal nem a szakszervezeti vagyon haveri privatizációja a tét. Ezért érdemes emlékeztetni arra is, amikor Szigetvári idén márciusban az Inforádióban az önkormányzati vezetők politikai törekvéseivel kapcsolatban a „(…) megroppant, most elbizonytalanodó alsó középosztály sokszor rasszista, sokszor nem rasszista – csak hogy méltányos legyek - szegényellenes indulatainak” kiszolgálásáról beszélt. Ez különösen a dunántúli középrétegek megszólítására lesz alkalmas, ezúton is gratulálunk.

Ha a Medián számait elfogadjuk, akkor a történet fő vesztese kétségtelenül az MSZP. A párt tehetetlenül nézi végig, ahogy a nempárt (mert ugye arra „nincs szükség”) elviszi szavazótáborának egy nagy szeletét. Bajnaiék baloldalon mutatott erejét nemcsak a kutatások, hanem a szoci holdudvar elfordulása is jelzi. Többek között Szigetvári is kérte 2011-ben a Párthoz közeli sajtó megmentését („És ha ez a racionalizálás után is termel évi néhány tízmilliós veszteséget, ekkor jön a feladat, hogy egy baloldali mozgalomnak – nem papírzacskóval – van felelőssége transzparensen beterelni a hiányzó összeget. Hogy ezt pártkasszából adja természetesen legális támogatásként, vagy beszél vállalkozókkal, akik szívjóságból, elvből vagy számításból segítenek, egyre megy.” Mozgó Világ, 2011 július), és ez a médiaháttér most jókor jön az új mozgalomnak. Lendvai a pártalapítvány által támogatott Mozgó Világban méltatja a „leendő” ernyőszervezetet egy vélhetően még szeptemberben készült interjúban (volt előzetes egyeztetés Bajnaiékkal), a szintén támogatott 168óra most címlapos interjút közöl Mr. Hope-pal, a Bajnaihoz csatlakozó Vörös T. Károly ex-népszabisként is rendelkezhet kapcsolatokkal volt lapjánál, lassan már tényleg csak a Népszava marad pártlapnak.

Jelen állás szerint egy 2014-ben jól szereplő, mondjuk 90 fős népfrontos frakcióban kb. 30 hely juthat – ha Bajnaiék kegyesek lesznek – az évek óta küzdő „pártos” elvtársaknak, vélhetően a párton belüli kriptobajnaista csapat (korábbi nevükön „az öregek”) kedvenceivel az élen. Mivel Bajnaitól tudjuk, hogy „az összefogás kérdésében a törésvonalak nem feltétlenül a pártok között, esetenként a pártokon belül húzódnak”, Jávor és Karácsony (éppen a Medián volt munkatársa) is hozhat még pár embert az ernyő alá az LMP-ből (utóbbiak 5-6 helyett 9-10 mandátumhoz juthatnak, ezért biztos megéri össze-/átállni), Gyurcsányék meg kimaradnak. Szigetvári utolsó információk szerint még mindig a Párt tagja – persze a független jegybankelnök párttag tanácsadójáról is csak egy év után derült ki a becsekkolás – de ez is mutatja: az összeférhetetlenség az MSZP és az Együtt 2014 viszonyában szimplán egyoldalú.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.