puskás.jpgVona Gábor és társai jobb, ha nem szerveznek tüntetést és csendben maradnak. Csendben maradnak és elgondolkoznak arról: hogyan egyeztethető össze állandó zsidózásuk az ország érdekeivel. Egyébként meg motyogjanak el egy halk bocsánatkérést azok felé, akik kimentek volna a Puskásba március 22-én.

Olvassuk, hogy a Jobbik pártelnöke tüntetést szervezne a magyar-román meccs alatt. Mindezt azért, mert egyes szurkolók korábbi antiszemita skandálásai miatt a FIFA úgy döntött, zárt kapuk mögött kell lejátszani a mérkőzést.

A fociszövetség döntésével nem értünk egyet. A határozat alapján egyrészt olyan érzése támad a laikus olvasónak, mintha az egész stadion antiszemita ordibálásban élte volna ki felgyülemlett frusztrációit. Ezzel szemben egy törpe kisebbség fröcsögött. Másrészt a külső szemlélő azt is gondolhatná, hogy hasonló gyűlölködések csak Magyarországon és a hasonló büntetéssel sújtott Bulgáriában fordulnak elő. Aki látott már franciaországi közvetítést, tudhatja, hogy ez nincs így. A magyar stadionokban sajnos megszokott epeömlések szerte Európában előfordulnak. Egyébként meg azért is morgunk a FIFA határozatára, mert erősen befolyásolhatja a selejtezők eredményét. Üres lelátók előtt a magyar csapat kisebb eséllyel küzdheti ki a továbbjutást, s ezt a Svájcban trónoló urak is jól tudták.

De térjünk vissza az antiszemita dalokat zengő szurkolókra. Kinn voltunk a szóban forgó magyar-izraeli meccsen és azt láttuk: a sok ezerből pár tucat szurkoló bő nyállal és teli torokból zsidózott, indul-a-vonatozott, palesztin zászlózott. Ez tény. Mint ahogy az is, hogy közülük jó páran jobbikos pólóban tették ezt. Folytatták akkor is, amikor a közönség normálisabb része füttyel díjazta kisnyilas előadásukat.

Éppen ezért Vona Gábor és társai ez esetben jobb, ha nem szerveznek tüntetést és csendben maradnak. Csendben maradnak és elgondolkoznak arról: hogyan egyeztethető össze állandó zsidózásuk az ország érdekeivel.

Kezdenek nagyon unalmasak lenni. De még így, unalmasan is motyogjanak el egy halk bocsánatkérést azok felé, akik kimentek volna a Puskásba február 22-én.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sesa 2013.01.09. 14:11:47

Nem értek egyet a döntés azon részével, hogy a selejtező mérkőzésen kell letölteni a büntetést! Amilyen mérkőzésen történt az eset olyanon tehát barátságos mérkőzésen, kell azt letölteni. Talán, nem indulhatunk Olimpián , EB-n BL-ben és sehol.
Aztán kérdem azok az országok, hogy indulhatnak, bárhol is akik nem szidják a keresztényeket, katolikusokat, hanem gyilkolják kínozzák, börtönbe vetik csak a vallásuk a kereszténységük miatt. Ezen az országok között, nagyon sok van, akik rendszeresen részt vesznek FIFA rendezvényeken és egyszer sem büntették meg őket. Tát nincs zsidó ember aki hibázhat, és ezt nem lehet szóvá tenni, ellenben keresztény embert lehet ölni, csupán azért mert gyakorolja a vallását.
Én ezt a döntést így értékelem.
Bizony ezért nagyon sokan hasonlóan gondolják igazságtalannak és ezért vált ki egyes emberekből heves tiltakozást.
Izrael háborús bűnöket követett el. A Palesztinok terroristák ők meg ugyanazért, "hazájukat" védő hősök!
Na tessék már antiszemita lettem? Ez az egész csak azért létezik, hogy legyen mire hivatkozni, hogy ne a háborús bűnökről essék szó, hanem , ha kell egyenként levadásszák a tiltakozókat!
A II. Világháborúban áldozatok voltak, most meg agresszorok, mi köze van egyiknek, a másikhoz?
A bajt csak tetézi aki azt elfedi !
A holokauszttal akinek baja van az menjen és nézzen meg egy egykori haláltábort.
Nekem, volt szerencsém mauthauseni tábor a felszabadulásának 50. évfordulóján Dr. Schweitzer József főrabbival, és Dr. Sepsey Tamással a magyar küldöttség részeként a megemlékezésen részt venni, Európából talán nincs is olyan nemzet akiket itt nem tartottak fogva. Minden nemzetnek, van emlékhelye és szokás, hogy mindenki minden emlékhelyre visz koszorút. Minket, soha nem fogom elfelejteni, hogyan fogadtak a különböző nemzetek képviselői. Megrázó, örök élmény lett számomra.
Ami mégis elgondolkodtatott, a kijáratnál, hogy létezhetett az , hogy néhány vörös
tarajos hajú fiatal, táblákkal felszerelve tiltakozott és tagadta a holokauszt megtörténtét? Voltak ott rendőrök, vigyáztak a fiatalokra, de egyébként, nem történt semmi sem. Soha senki sem rótta fel Ausztriának, hogy néhányan, a tábor kapujában tagadták a tagadhatatlant!
Szóval ezt nem értem, miért minket találnak meg mindig !

Myrath 2013.01.09. 16:09:32

Lesz bayerzsótis cikk is? Vagy az OK? Ha vonát szapulod, akkor nézzetek magatokba is kicsit!

A szabály ott van a FIFA szabálykönyvében. El köll olvasni, és úgy viselkedni.
Beléptető rendszer (D Tomika)? Majd megnézik a TV-be, és a fotelból mocskos románoznak. Ennyi!

hoplita 2013.01.09. 17:14:45

A kurva, kibaszott, bárcabitorló, retkes anyád jól van, kedves bloggazda..???
Mert ha nincs, akkor megbaszhatnád, kedélyállapot javítása céljából....

Undorító patkányok vagytok, olyan bánásmódot is érdemeltek.
9 millist a fejetekbe, görények...

LisztFerihegy 2013.01.10. 01:09:15

@hoplita: Esetleg valami érdemi vita, érvekkel, forrásokkal alátámasztva?

Gyógyszered elgurult? Elmentek otthonról?

Semmi baj, talán elmúlik. Nyugodj meg, relaxálj!

Tallono 2013.01.11. 14:16:33

Amúgy ez is mindent elmond a magyar helyzetről, hogy nem ám Efraim Zuroffot és a Simon Wiesenthal Központot hibáztatná a kedves szerző, neeeem. A saját népét kezdi el szidni, pont úgy, ahogy a zsidó gyarmatosítóink szeretnék... Gratulálok!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.12. 20:36:23

a magyarok jó híre, érdeke kizárólag attól függ hogyan bánnak a zsidóikkal, látom megtanultad a leckét te is, te filoszemita kutya
magyar legyél, ne kutya

Lukácsi Katalin 2013.01.14. 12:14:53

Kevéssé Kedvelt Zsidógyűlölő Hozzászólók!

Ha már olyan hétmérföldes (vagy hogy magyarabb legyek: hét kilométeres) magyarok vagytok, azon nem gondolkodtatok még el, hogy az egész mögött Románia áll? Mert ha valakik, akkor ők jól jönnek ki ebből az egészből. Furcsa, hogy nem vettétek észre.
Kezdem azt hinni, hogy a Jobbik Románia fogadatlan partizángárdája. Az egészet ti intéztétek el nekünk: "köszönjük".