Címkék: felsőoktatás

haha.jpgA jelenlegi hallgatók által visszasírt ingyenes felőoktatás, nem volt ingyenes és nem is volt jó. Saját egyetemi élmények jönnek általános megállapítoskkal fűszerezve.

 

 

Közpénzből azt kell finanszírozni, ami közérdek. Ha Belgiumban túl sok a pszichológus, akkor az állam központilag megtiltja a pszichológia szak indítását az egész országban – akár évekig. És ezen ott senki nem hőzöng. Itthon viszont hónapok óta küzdenek a diákok azért, hogy minden szakon egyenlő állami támogatása járjon. Egy ilyen rendszer viszont pont a diákok jövőképét torzítja el, hiszen nem a végzős diákok végzettségéhez igazodnak a munkaerőpiaci igények, hanem pont fordítva kellene hogy legyen. De ne szaladjunk ennyire előre, vegyük inkább sorra a korábbi rendszer (ahol megfelelő pontszámmal bárki állami finanszírozásban tanulhatott) előnyeit és elhallgatott hátrányait, és amely rendszert a diákok visszakövetelnek. Egyik vagy akár legnagyobb előnye a korábbi rendszernek, hogy nagyon nagy a szakválasztás szabadsága. Ez az, amiért úgy tűnik, hogy a diákok leginkább harcolnak, valamint az ezzel párosított bőkezű állami támogatásért. Bekerülés után pedig jó tanulmányi eredménnyel jó eséllyel lehetett az államilag finanszírozott oktatás mellé ösztöndíjat is szerezni. Tanulmányok elvégzésével vagy akár elvégzése nélkül sem volt korlátozva a volt diák abban, hogy külföldön vállaljon munkát.

Ez mind mesésen hangzik, különösen egy érettségiző 18 éves számára. Viszont még nem olyan rég diplomáztam a fent említett rendszerben ahhoz, hogy elfeledjem a rendszer hátrányait: irracionális szakválasztás, rossz ösztöndíjrendszer, látszatingyenesség, számonkérhetetlen tanárok és intézmények. Az egészet tetőzi, hogy mind a tanárok, mind az intézmények, és különösen a diákok ellenérdekeltek abban, hogy a rendszer jobban ügyeljen az érdemre és a teljesítményre, mint az egyenlősítésre.

Az egyik legnépszerűbb szakra járva is (nemzetközi tanulmányok, amelyet jövőre a tervek szerint már pont nem lehet államilag finanszírozottan végezni), sok olyan évfolyamtársam volt, aki meg volt róla győződve, hogy a diplománknak nem lesz túl nagy értéke a munkaerőpiacon. Ennek ellenére a szakterület iránti érdeklődésből vagy más szakok kizárása után mégis oda jelentkeztek. Voltak olyanok is, akik tanulmányaink alatt jutottak erre a következtetésre, közülük nem egy ugyanazon az egyetemen belül, mások más egyetemen, újabb szakot vettek fel. A szakok komolyságáról és a tanulmányok okozta kihívásról sokat elárul az a tény, hogy mindkét szakot nappalin végezték, és csak a vizsgaidőszakban voltak nehézségeik (a vizsgaidőpontok ütközésének elkerülésével). Tanulmányaink végére pedig az ország számos pontján indult ugyanilyen szak, ami csak erősítette azt az érzést, hogy nem fogunk könnyen munkát találni, hiszen túlképzés van. Nagy többségünk persze könnyen elhelyezkedett, ugyan sokan nem a szakterületen. Ez felvet több kérdést: a diákság mennyire képes felmérni saját helyzetét vagy a munkaerőpiaci igényeket? Ha az állam finanszírozza tanulmányaikat, akkor az utóbbit tényleg megpróbálják-e figyelembe venni jelentkezéskor? Arra is emlékszem, hogy sokkal céltudatosabbak voltak és sokkal számonkérőbbek voltak az oktatásszervezési és oktatói lazaságokkal szemben azok az évfolyam- és szaktársaim, akik fizettek azért, hogy ott tanulhassanak. Pedig azzal a pontszámmal, amivel lecsúsztak a nemzetközi szak állami finanszírozásáról, más szakon bőven befértek volna államilag finanszírozott képzésbe. Az ingyenes felsőoktatás pedig a korábbi rendszerben is csak látszat volt. A tanulmányi ösztöndíj már 3,5-ös átlagtól járt (havi 2500 ft!), ami az ösztöndíjat inkább zsebpénzzé tette, és mivel így sokan részesültek ösztöndíjban a tényleg kiemelkedő tanulóknak sem jutott túl sok az ösztöndíjkeretből. „De ez nem olyan nagy baj, mégis jár valami és a tanulmányokért sem kell fizetni” – mondhatnák egyesek. Viszont az ingyenesség és az ösztöndíjrendszer párosítás, ami azt engedi sejtetni, hogy az anyagilag nem túl stabil háttérrel rendelkező, de közben jól tanuló diákoknak igazi esélyük van arra, hogy a családjuk anyagi támogatása nélkül továbbtanulhassanak, hamis. A legjobb iskolákban való továbbtanuláshoz a legtöbb diáknak el kell költöznie otthonról, és általában olyan (nagyobb) városba, ahol a lakásbérleti díjak magasabbak, a kollégiumok pedig nem elégítik ki a keresletet. A rendszer így széles körben könnyít azok terhén, akik egyébként is rendelkeznek anyagi háttérrel ahhoz, hogy tanuljanak. Viszont nem ad esély azoknak, akik bár tehetségesek, de kizárólag az ösztöndíjból/állami támogatásból kellene megélniük tanulmányaik alatt. Vajon a HÖK vagy HÖOK valaha is fel fog lépni az ellen, hogy túl sok diák kap ösztöndíjat és így azoknak, akik leginkább megérdemelnék, nem jut? Kötve hiszem. Őket is választják, így őket is ugyanúgy csábítja a populista magatartás, mint a mindenkori kormányt. De akkor hogyan várjuk, hogy egy igazságos és érdemalapú rendszerért harcoljanak, nem csupán több állami támogatásért, több pénzért?

A tanulmányok finanszírozásával és a bejutással szorosan összekapcsolódik az oktatási intézmények és tanárok finanszírozása. Nem csak az én szakomon és iskolámban terjedtek olyan rémhírek, miszerint a vizsgázók valahány százalékát így is, úgy is meg fogják buktatni a vizsgán, mert be kell szedni az utóvizsga díjat. Ezzel együtt jönnek ki az adott vizsganapon elért átlageredmények, amelyek esetleg a 3-ast vagy a 2-est sem érik el. Ez vajon normális? Tényleg ilyen lusta vagy buta lenne a diákok többsége, akik közben a többi tantárgyból jól teljesítenek? És, ha nem is feltételezzük a tanár buktatási szándékát, nem jogosan merül fel a kérdés, hogy alkalmas-e az a tanár a tanításra? Miért nem lehet a tanárokat egységes rendszerben értékelni, vagy ahol lehet, miért nincs egyenes következménye annak a tanár intézményi megítélésére, foglalkoztatására?

A diákok lehúzásának másik tipikus módja a tantárgyakat tanító tanárok által készített tankönyvek/jegyzetek megvásárlása. Ezeket a drága tankönyveket sok esetben teljesen indokolatlanul évről évre kicsit módosítják és már „új, javított kiadásban” megvásároltatják a következő évfolyamokkal. „Az előző kiadás már nem elég aktuális, tessék megvenni az újat.” Mi is lenne azokkal a tanárokkal, akiknek a könyveit a diákok használtan olcsóbban meg tudnák venni, majd a tantárgy elvégzése után továbbadhatnák? És nem egy olyan órára jártunk, ahol a tanár nem adta le a tankönyvben lévő tananyagot, viszont 10 percenként hivatkozott arra, hogy a részleteket a tankönyvben megtaláljuk – értsd: „vedd meg, a vizsgán rákérdezek, de itt nem mondom el!” A tankönyvek gyakori frissítésének következménye, hogy még az egyetemi könyvtár sem szerzett be belőlük sokat, mert tudta, hogy le kell majd cserélnie, így az a diák, aki nem tudja megvenni, jó eséllyel a könyvtárban sem fér hozzá az alacsony példányszám miatt. Ingyenes oktatás ez?

A fent leírt tapasztalataim természetesen nem általánosíthatók. De sajnos minden intézményben jelentkeznek ezek a tünetek, és a korábbi „ingyenes rendszer” koránt sem tökéletes és visszasírandó. És minden szak, minden intézmény és minden tanár más, és a többség nyilván tisztességes, és nekik jár a tisztelet. Viszont az, hogy minden szak és intézmény máshogy működik, pont azt támasztja alá, hogy bizony minden szakot differenciáltan kell megítélni, kezelni és finanszírozni is az állam és a társadalom részéről. A keretszámok vagy kapacitásszabályozás ellen előszeretettel mondja az ellenzéki média, hogy „a kormány érvelése önellentmondó: egyrészt azokat a szakokat finanszírozná, amelyre szüksége van a munkaerőpiacnak (műszaki képzés), másrészt megvonja azoktól, amelyekre van munkaerőpiaci kereslet (jogász, közgazdász)”. Csakhogy ez az érvelés egy csúsztatás. Mert a finanszírozás vagy annak megvonása mögött ez nem két külön mérce, hanem egyetlen összetett: azokat a képzéseket kell támogatni, amelyek olyan végzettséget adnak, amely keresett, de valamiért mégsem népszerű a diákok körében.

A hallgatói szerződések másik kényes eleme a külföldi munkavállalás állítólagos nehezítése. Aki viszont külföldre megy majd dolgozni, az több mint valószínű, hogy a magyar bérszínvonal feletti munka miatt megy külföldre, így azok a törlesztési terhek, amelyek a magyar bérszínvonalhoz vannak igazítva, elenyészők lesznek.

A kormány ellen most harciasan fellépő diákképviseleti szervek vezetői a rejtett költségek kapcsán egyébként mennyire harciasak a rektorokkal, tanárokkal szemben? És a korábbi rendszer mégis hogyan ösztönzi a rektorokat és tanárokat arra, hogy az oktatási intézményekben jobban érvényesüljön az érdem? Úgyis egységes állami támogatást kapnak az államtól a diákok után. A korábban említetteken felül a HÖK képviselők szintén pénzért végzik munkájukat, és még komolyabb források felhasználása felett rendelkeznek. Nekik ugyanúgy érdekük a „székben maradás”, mint az emiatt gyakran kritizált politikusoknak. És gyakran emiatt csúsznak el tanulmányaik elvégzésével... ők aligha hiteles tárgyalópartnerek, ha a kormány és a társadalom érdeke az, hogy a diákok időben és jó eredménnyel szerezzenek diplomát. A jelenlegi vezetők többségét pedig egyáltalán nem is érinti az új rendszer. Mi alapján tárgyalnak a most érettségizők nevében, ha nekik nincs veszítenivalójuk? Balog Zoltán miniszterrel folytatott egyeztetéseken rendszeresen ott van egy olyan figura, aki legalább 32-33 éves. Mit keres ő ott?

Az érettségizők persze nem szervezettek, és képtelenek a hatékony érdekérvényesítésre. Ugyanakkor ők kevéssé is látják, hogy mi vár rájuk az adott szakon vagy diplomázás után. A felsőoktatás átalakításában ezért az állam és a munkáltatók igényének kell érvényesülnie: mindkét félnek az az érdeke, hogy annyi és olyan szakos végezzen, akikre szükség van. Hiába érdekel valakit pl. a pszichológia vagy a nemzetközi tanulmányok. Ha utána nem tud elhelyezkedni diplomájával, akkor az átképzésének a költségeit és a munkanélküli segélyt az államnak/adófizetőknek kell fedezniük, és diplomájával sem lehet belőle pszichológus, ha nincs aki alkalmazza. A továbbtanulás joga mindenkit megillet, de ha a társadalomnak olyan végzettségűre nincs szüksége, akkor ne várja, hogy megfinanszírozzák neki a tanulmányait. 

A diákoknak épp ezért kezdettől fogva azért kellett volna harcolniuk, hogy részt vehessenek a keretszámok meghatározásának módjában. Itt van az ő érdekük és az egész társadalom érdeke, nem a keretszámos rendszer visszafordításában. De bármilyen is lesz a rendszer, a továbbtanulás fontos. Ezért tessék lediplomázni, mert bármilyen feltétel mellet megéri!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gróf Batthyány Ervin 2013.01.16. 23:43:13

László András, csúsztatsz és hazudsz szégyentelenül. Egyetlenegy példát, csak a kedvedért: a ti rendszeretekben talán nem írnak tanárok kötelező tankönyvet?

László András 2013.01.17. 11:09:36

Kedves Gróf Batthyány!
Nekem (nekünk?) nincs felsőoktatási rendszerem, arról írtam, amit saját magam tapasztaltam diákként. Azt is hozzátettem, hogy az én tapasztalataim nyilván nem általánosíthatók. Lásd:

"A fent leírt tapasztalataim természetesen nem általánosíthatók." ..."a többség nyilván tisztességes, és nekik jár a tisztelet."

Nem a tankönyvek kiadását kifogásoltam, hanem azok túl gyakori módosítását. És azt sem elsősorban a tanároknak róttam fel, hanem a diákképviselőknek, hogy miért nem lépnek fel ez ellen olyan esetekben, amikor nyilván lehúzásról van szó. Ezt a problémát helyi szinten kezelni, ezért nyilván nekik kell fellépni ez ellen - diákok panaszai alapján.

Ezt "egyetlen példaként" hoztad fel nekem (gondolom a sok közül...), így ha más részeket is félreértettél vagy szeretnél tisztázni, állok rendelkezésre.

Üdv,
LA

heizer 2013.01.18. 09:58:46

Több helyen leírtam már, de akkor a kollektív önbecsapás, hogy általában süket fülekre talál: a magyar oktatási reformot a puskázás szigorú szankcionálásával kell kezdeni!
Ma a puskázás olyan elfogadott mindenhol, kb mint a hálapénz az egészségügyben, csak ez ellen senkinek nincs kifogása. Egy hatalmas csalás, melyet mindenki elfogad, és amikor arról beszélünk, hogy az érdemesek, tehetségesek stb. előrejutása akkor erről egy kanyi szó sem esik.
Tapasztalataim alapján ma legalább vizsga - diák találkozások sztem 25-30 %-án van puskázás! Amit mindenki lát, mert ha én látom a diáktársaimon hogy puskáznak, nem igaz hogy a tanarak nem!!!
És akkor minden reform ott kezdődik, hogy puskázásnál azonnal kivágás a vizsgáról egyessel: semmi mást csak ennyit rendeljenek el, és tartassák be!
0,0 Ft ráfordítással valahol 25-30 % közötti állapoton csökkene az érdemtelenek száma, és/vagy emelkedne az oktatás szinvonala.

És ez valóban keresztényi, erkölcsös, és igazságos reform volna.