Index, hazugság a neved

origo.jpgNagy zajjal kerepel a nyugdíjascsesztető: tiszta szemű, ártatlan fiatalok az egyik, aljas komcsi nyugdíjasok narancszászlót lengetve a másik oldalon. Legalábbis az index és az ifjú Debreczeni Józsefek akolja, a Véleményvezér szerint. Ez természetesen nettó hazugság.

Tegnap kiugrottunk a Lendvayba, megnézni, mi a helyzet. A jogtalanul befoglalt Fidesz-székházon kívül egy Hyde Parkba futottunk bele, ahol elvegyülve beszélgettek az emberek, fiatalok, nők, és idősek, férfiak és egyetemisták, lányok, asszonyok, és középkorúak.

A hangerő néha meg volt nyomva, de aki megafonba ordítozik ostobaságokat, az ne csodálkozzon azon, ha a kórus visszarúg - ennek a játéknak ilyen a természete, olyan ez, mint a tihanyi visszhang.

Hazaérve meglepve nyitottuk ki a vezető online lapokat.

Ezekben az állt, agresszív kommunista nyugdíjascsőcselék narancszászlóval takarózva térdre kényszerítette a jogállamot, és tarkonlőtte az ártatlan, tiszta eszközökkel harcoló HaHa-sokat. Azt is olvastuk ezekben a médiumokban, a Fidesz mellett már csak az idősek tartanak ki, és minden fiatal szemben áll a kormánypárttal.

Természetesen ez is színtiszta hazugság.

Sok-sok fiatal állt ott az utcában, akik jobboldaliak, és nagyon ferde szemmel néztek arra, hogy 5 koordinátor által felheccelt 20 fős HaHa-hadosztály jogállamiságot követelve éppen jogot tipor. Sokunknak nem tetszik, hogy egy maroknyi radikális anarchista a médiacsatlósaikkal összekacsintva azt a tévképzetet kelti, ők a magyar fiatalok.

Nem ti vagytok.

Az ELTE TÁTK belterjes közönsége nem egyenlő a magyar fiatalok egészével. Mi úgy látjuk, hogy ti anarchista harcot vívtok azzal a kormánnyal, amelyik megerősítette a szabadságot, az emberi jogokat, és vád alá helyezett haramiamaffiózókat, és soha de soha, senkit nem ütlegelt még az utcán a véleménye miatt.

Mi úgy látjuk, az egész anarchista bulitok csak arra bizonyíték, hogy teljesen szétszívtátok a fejeteket.

Az index-Véleményvezér páros meg húzza le magát a WC-n. A Fidesz néppárt, korosztályok politikai otthona. Mi, szimpatizánsok, hiszünk a generációs összefogásban. Hiszünk abban, Magyarország akkor lesz otthonos, ha mindannyian jól érezhetjük benne magunkat. Nagyon egyszerű lenne nekimenni az időseknek, de akkor saját szüleinknek, és nagyszüleinknek mennénk neki. Ez meg embertelenség lenne.

Nagyon egyszerű lenne nekimenni a nyugdíjasoknak, kedves HaHa-index-Véleményvezér, csakhogy ők már letettek valamit az asztalra, szemben veletek, akik annyit tudtok felmutatni, hogy 30 éves korotokra bohóccá szívtátok magatokat.

Próbáljatok meg inkább rendes adófizető magyarokká válni.

Annak mindenki, a teljes ország a nyertese lehet.


A cikk szerzője: Narancsy Dávid

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.08. 12:42:18

Az index mindig is ballibek gyülekezete volt.

Az igazságot nehezen viselik, így csak ballib csicskák blogjait dobják címlapra.

Arisztogatya 2013.03.08. 13:35:20

@bella _ciao: Ja, ha indexes feluletre irok, akkor mar indexes vagyok?? Mennyit ittal?

Fehér Folt 2013.03.08. 13:36:06

hvg.hu/itthon/20130307_Emberolesert_ult_a_Fideszszekhaz_egyik_v

Végetek van. Erkölcsi értelemben megsemmisültetek. Nehéz már megmondani, pontosan mikor. Talán az antidemokratikus médiatörvény megszavazásakor? A hajléktalanokra kiszabott százezres nagyságrendű pénzbírság (leírni is borzalmas ez, annyira abszurd és undorító) kiötletelésekor? Az áldozatát álmában kivégző azeri baltás gyilkos elengedésekor? Akkor, amikor elkezdtétek a rokkantak módszeres éhenhalasztását? Szerintem már akkor sem voltatok emberek, amikor a Kubatov-listák elkészültek. Isten nevét a szátokra ne vegyétek.

Konok Péter 2013.03.08. 14:23:27

Fütyörészünk a sötétben, kedves fideszesek?

couche-couche 2013.03.08. 14:31:44

valami bizonyíték állatásod alátámasztására? kép? videó? az indexen van mind a kettő.

harcigolya 2013.03.08. 16:38:31

Mennyit szívtál? Mennyit ittál? Libajnai! Tudjuk ám, honnan pénzelnek titeket! Anarchisták! Menjetek dolgozni! A Fidesz megerősíti a szabadságot, az emberi jogokat! Az alkotmánymódosítás / választási törvény / felsőoktatási törvény / egyházjogi törvény / alaptörvény ellen nincs érdemi, komolyan vehető kritika! Gyurcsány!

....

Érveket!

toportyánzsóti 2013.03.08. 17:01:35

Rendes adófizető magyar,HAHA!Még 1 narancsvakegér!Honnan pottyantál ide?Állami szintre emelt közpénzlenyúlás és káderek elképesztő méretű gazdagodása,nektek fel sem tűnik?Zsiga Marcell biztos nem vagy,mert ő idáig néhány mondatnál többet nem bírt összehozni...

Sea-you 2013.03.09. 23:01:41

En ugy latom a Fidesz-kormany tokeletesen vegzi a munkajat, hiszen mig a Szlovakiaban vagy Lengyelorszagban csokken a GDP es no a munkanelkuliseg addig itthon sosem latott novekedest latunk, eros forintot es csokkeno munkanelkuliseget.

Ja, megse

Pong 2013.03.10. 00:35:14

A cikk szerzője: Narancsy Dávid

> ezmostugyecsakviccvolt.jpg

Shock07 2013.03.11. 13:40:23

Gyenge próbálkozás volt ez a bejegyzés.

Gyingizik 2013.03.14. 15:33:56

Valóban mocsok egy portál a zindex, de érthetetlen, hogy a jobboldal miért nem tud hasonlót fölmutatni. A neten még mindig megvan a ballib média hegemónia (index, origo).

Stofix 2013.03.18. 22:07:51

Szóval Dávid úgy látta,hogy 25 HaHás áll szemben sok jobboldali fiatallal,és ezt le meri írni,ez egészen elképesztő.Miért nem hazudik akkor már inkább olyat,hogy 2 székházfoglaló és több száz jobbos fiatal volt ott?
Én meg igenis úgy láttam,hogy a fiatalok a hallgatói hálózattal voltak a nyugdíjasok pedig a fidesz mellett.A békemeneten sem láttam még fiatalokat de a Hallgatói Hálózatnak már az ország legtöbb egyetemén vannak helyi sejtjei.
Ha ez nem igaz,akkor miért nem rendeznek fiatalok egy szimpátia tüntetést a fidesz mellett?
Pedig ezzel jól megmutathatnák a HaHának,hogy a magyar fiatalok nem kérnek belőlük.
Egy komoly több tízezres tüntetéssel egyszer és mindenkorra bebizonyíthatnák,hogy ezek csak egy törpe kisebbsége az egyetemistáknak.
Miért nem csinálják ezt?
Talán attól félnek,hogy a kutya sem menne el?
Lehet,hogy a békemeneten többen vannak mint a milla tüntetésein,de az átlag életkor egyértelműen a baloldalon az alacsonyabb.
Vegyék egyszer és mindenkorra tudomásul,hogy a lázadó fiatalság mos a baloldalon áll.
Az index meg mindig is jobboldali volt,erre bizonyíték ez a szánalmas komcsizásuk is.
Én is egyetemista vagyok és már egyre jobban szimpatizálok a kommunizmussal.

Nap Pali 2013.03.20. 20:40:16

@couche-couche: igen ! sőőőőt nem kettő három is !!!!

hit remény szeretet !

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.04.07. 16:01:39

"Nagyon egyszerű lenne nekimenni az időseknek, de akkor saját szüleinknek, és nagyszüleinknek mennénk neki. Ez meg embertelenség lenne."

Pedig ballib oldalon erre van igény és ordas éhség.
Nem tudom nem észrevenni a párhuzamot a szociáldarwinizmus és a szoclibizmus között. :)

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.04.07. 16:16:36

@Stofix:
"A békemeneten sem láttam még fiatalokat de a Hallgatói Hálózatnak már az ország legtöbb egyetemén vannak helyi sejtjei."

Nem láttál? És te vádolod hazugsággal a szerzőt? Bruhaha. Majd legközelebb integetni fogok neked...

"Ha ez nem igaz,akkor miért nem rendeznek fiatalok egy szimpátia tüntetést a fidesz mellett?"

1. Mert a heccelés, a hangulatkeltés, a 68-as szellem idézése a ti asztalotok.
2. Mert ahogy a Békemenetet, azt is simán állami szervezésnek tudnátok be. Nektek mindenről mindig AZ jut az eszetekbe.

"Pedig ezzel jól megmutathatnák a HaHának,hogy a magyar fiatalok nem kérnek belőlük."

A magyar fiatalok annyira cikinek érzik a HaHát, hogy le sem szarják. Ebben az életkorban és ebben a korban CIKI politikai pártok szekerét tolni. A HaHa annyira civil, mint amennyire Bajnai volt soha-többet politikus...
Ugyanaz a néhány száz aktivista fog hetente akciózni a Bajnai-gárdistákkal karöltve.

"Egy komoly több tízezres tüntetéssel egyszer és mindenkorra bebizonyíthatnák,hogy ezek csak egy törpe kisebbsége az egyetemistáknak."

Egy komoly, több tízezres tüntetéssel a HaHa is bebizonyíthatná, hogy az egyetemisták mögöttük állnak, ahogy mondják. Vajon miért nem sorakoztak fel ezerszám mögöttük? Félnek, mi? :)

"Lehet,hogy a békemeneten többen vannak mint a milla tüntetésein,de az átlag életkor egyértelműen a baloldalon az alacsonyabb."

A Békemenet tüntetéseire a fiatalok is jóval nagyobb számban mentek el, mint a Milláéira. De számít ez? Vagy ti tényleg társadalmi csoportokat akartok egymás ellen uszítani, a minél-rosszabb-annál-jobb elve szerint?

"Vegyék egyszer és mindenkorra tudomásul,hogy a lázadó fiatalság mos a baloldalon áll.
... Én is egyetemista vagyok és már egyre jobban szimpatizálok a kommunizmussal."

Úgy látom, te a che guevarai értelemben vett demokráciaeszmény letéteményese vagy...
¡No pasarán! :)