Menthetetlenül

Working_Together_Teamwork_Puzzle_Concept.jpgSokan vagyunk sokfélék – gyakran mondom magam is, általában csak úgy levegősen, csuklóból, jobb kézfejemmel legyintve.

Aztán elszégyellem magam. Már kevésbé, mint azokban az időkben, amikor dühöt is éreztem. Elvörösödve, hangosan csapkodhattam – már nem emlékszem. És különben is, ha villámokat szórunk, az önreflexió csatornái, azok a kicsi, és egyébként is torz tükrök megrepednek. Oka lehet annak is, hogy miért pont a jobb kézfejemmel integetek. A jobbal, a számomra oly jelentéktelen, és kevésre használt jobbal. Öröm, hogy zsenge nebuló koromban nem kötötték hátra a balt. Szeretek rosszul teríteni, és szeretem, ha a mellettem ülők kanalából könyökömmel véletlen erőszakot alkalmazva ingükre öntöm a rózsaszínes, olykor nyomokban magokat is tartalmazó tejszínes meggylevest. Szeretek csúnyán, kacskaringózva betűt vetni – mit vetni, hányni,  és szeretem, ha a kézfejemmel elmaszatolom a tintát – különösképpen aláíráskor, levélcímzéskor, vagy bármilyen formális aktuskor, amelyhez toll és pergamen szükségeltetik. Talán másként gondolkozni, na azt is szeretek. Legalábbis ezt mondják, aki balkezes, másként gondolkodik. Következésképpen aki jobbkezes, az is. Akkor hol a közepe? A különlegesek, a kétkezesek? A statisztika nehézfiúi, a jobbkezesek?

Miért is fecsegtem ennyit? Elég lett volna annyi – a mellékesebb kezemhez nyúlok ilyenkor akaratlan, mert érzem, sántít konstatációm. Visszakanyarodva tehát a sántasághoz – csaló és öncsaló voltam, amikor különbözőségekről beszéltem. Éveim esetjogának íratlan törvénykönyvében a csalás vétség, az öncsalás bűntett. Na nem olyan, hogy nyaktiló általi halállal lakoljon a gaz, de legalábbis acélálarcban az agorára kilökjék skandálva – ő az, aki önnön magának sem szégyellt hazudni. Végeredményben tehát menthetetlenül egyek vagyunk, és még én sem mindig vállalom ezt. De Te sem. És tudod mit, ne is hallgass rám! Hallgasd helyettem meg Pilinszkyt:

„talán a valódi összefüggésünk szintjén, mert minden látszat ellenére, és minden önzőségünk, és rohadtságunk ellenére menthetetlenül egyek vagyunk... a nagy drámák mélyén dübörögve vagy csendbe ott gurul, mint egy vasgolyó, hogy az, hogy egyek vagyunk. A hősök vívják a maguk párharcát, s a népen gurul ez a golyó. A nagy művekben. Többnyire csendben" (Pilinszky interjú részlet)

Tudod, hogy mi volna az előző sorok üzenete hozzád? Annyit segíthetek, hogy politikáról és közéletről írok, és mert nem műfajom a filippika, szeretettel, őszinteséggel, és megértéssel csitítalak, ellenzéki barátom.


A cikk szerzője: Szolnoki Szabolcs

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.