iStock_000010007083XSmall-so-what.jpgA Tavares-jelentés akár még gazdasági hátrányt is okozhatott volna Magyarország számára. Persze ehhez az kellett volna, hogy a gazdaság szereplői elhiggyék azt, amit Tavares leírt és jelentőséget tulajdonítsanak neki. Szerencsére nem ezt tették. A forint köszöni jól van és a CDS felárunk sem mozdult el.

 

A magyar kormányt elmarasztaló Tavares-jelentés elfogadói azt hangoztatják, hogy a magyar demokrácia és a magyar nép érdekében volt erre szükség. Erről persze első olvasatra lehet tudni, hogy nettó baromság( tényszerű tévedésekről itt olvashatsz), ugyanakkor hajlamosak lehetünk bagatellizálni a kérdést azzal, hogy a balos eurokraták csak a saját politikai pecsenyéjüket sütögetik ezzel. Egyesek még akár a jelentést megszavazó vagy azt helyeslő magyar politikusoknak is hajlamosak megbocsájtani, hiszen ellenzékként az a dolguk, hogy időről időre belerúgjanak a kormányba.

 

Van ennek a kérdésnek azonban egy gazdasági olvasata, ami a fentieket más színben tünteti fel. Ha a piac komolyan vette volna a jelentést, akár még gondban is lehetnénk. Szerencsére az európai baloldal számításait – ahogyan az lenni szokott – keresztülhúzta a valóság.

 

Mire játszanak vajon azok a körök, akik ezt a jelentést annyira erőltették? Az egyik tényező, amit terveik szerint a jelentés befolyásolhatna, Magyarország kockázatának (CDS) erősödése. A CDS fejezi ki, hogy egy ország gazdasága, illetve annak szereplői milyen áron kapnak hitelt – a bankok a referenciakamat megállapításánál ezeket a tényezőket nagy súllyal veszik figyelembe. Ha a CDS magas, drága a hitel, ami visszafogja a növekedést.

 

A jelentés azt sugallja, hogy a jogállam került veszélybe (Reding-nyelven: tombol a diktatúra), így előfordulhatna, hogy befektetők beárazzák ezt a kockázatot. A tényeket figyelmen kívül hagyó Tavares-jelentés elfogadásával az Európai Parlament hivatalosan kimondja, hogy Magyarországon a jogállam sérült, ami egy lehetséges forgatókönyv szerint dráguló finanszírozáshoz vezethet. Mivel Magyarország az IMF olcsó, de negatív következményekkel járó pénze helyett a piaci finanszírozást választotta, ez érzékenyen érinthetné a teljes gazdaságot.

 

Ehhez képest a Tavares-jelentés elfogadása után egy nappal erősödött a forint, és a CDS a helyén maradt. Úgy tűnik, a befektetők inkább a józan eszüknek hisznek, illetve annak a ténynek, hogy Magyarország a jó gazdasági teljesítményének következtében kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól. A Tavares-jelentés hazugság, a tények pedig makacs dolgok.

 

A fentiekből egyvalami látszik tisztán: a jelentés elfogadói és helyeslői kárt akartak okozni Magyarországnak. Cohn-Bendittől ezt még csak elfogadjuk, de a saját balosainktól már kevésbé. Van egy szó arra, amikor valaki a saját hazájának tudatosan kárt okoz. Ezt a szót ide csak azért nem írom le, mert titkon azért bízom benne, hogy még Bauer Tamás is csak butaságból nyilatkozta, hogy „az első mondatától az utolsóig egyetért a Tavares-jelentéssel”. Ha viszont tudatosan, akkor neki és társainak nincs helye a közéletben.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

andris89 2013.07.04. 12:46:01

mi ez a szervilis seggnyalás hullám az újkonzi blogoknál?
csalódtam.


süti beállítások módosítása