„Az ÁVH a párt ökle.” − mondta Rákosi Mátyás 1949-ben és „Munkás ököl vasököl, oda sújt ahova köll.” − szólt a régi kommunista szlogen. Bevált már sokszor. Mintha ezt öklöt az ellenzék előszeretettel alkalmazná politikája során. Ne lepődjünk meg rajta, hiszen a jelenlegi baloldali ellenzék az egykori állampárt jogutódja, így sem gondolkozásában, sem módszereiben nem különbözik elődeitől. Példának okáért megemlíthető Szanyi Tibor október 23-i facebook posztja, majd amikor kijelentette, hogy „nem ünnepeljük a lincselőket, a gyilkosokat, a náci restaurátorokat.” Úgy látszik, hogy nem csupán az utódpárt MSZP, de az egész baloldal sem képes, vagy tán nem is akar megszabadulni állampárti múltjától. November 21-én a Móricz Zsigmond körtéri aluljáróban is megelevenedtek az 1950-es évek…

A jövő évi választások előtt alig fél évvel teljes a káosz a Jobbikban. Erre utal az is, hogy Vona Gábor mára 180 fokos fordulatot vett, és korábbi nézeteivel teljesen ellentétes álláspontot képvisel. A párt mára tisztán látja, hogy nem képes a jobboldali szavazókat megszólítani, így most néppártos politikájával megkísérli a széthullott baloldal szimpatizánsait maga mellé állítani. A párt 2017-es éve a belső botrányokról, a korábbi elvek semmibevételéről és a baloldalhoz való egyértelmű közeledésről szólt.

Tisztelt Rektor Úr!

Megdöbbenéssel értesültünk arról, miszerint az Ön által vezetett intézmény is elindítja a gender studies-t, azaz a társadalmi nemek tanulmánya szakot. Az ELTE Magyarország első egyeteme, többféle európai rangsorban évről-évre kiemelkedő helyet foglal el, diákjai közül számos neves jogász, politikus, tudós és közéleti ember került ki. Sajnálatos, hogy az egyetem nem szeretne hű maradni értékteremtő múltjához, hiszen elindult egy lejtőn.

Az Amnesty International „tudjmegtöbbet” elnevezésű, a kötelező betelepítésről szóló népszavazással összefüggésben indított tájékoztató kampánya alapvetően próbálja elbagatellizálni az október 2-ai referendum tétjét. A szervezet azt sugallja, hogy nincs érdemi jelentősége a választópolgári döntésnek, így kvázi a szavazástól való távolmaradásra buzdít. Az emberi jogi fundamentalista szervezet – ahogy a múltban már többször – most is félrevezető információkat közöl a migránsválsággal, illetve az október 2- ai népszavazással kapcsolatban. Az AI által állítottakkal szemben azonban az igazság az, hogy Magyarország nem ruházta át alkotmányos és nemzeti identitását az Unióra, azt az EU-nak is tiszteletben kell tartania. Így a migráció kapcsán nem alkalmazhat olyan megoldásokat, melyek kihatással lennének egy tagállam lakosságának nyelvi, kulturális vagy etnikai szerkezetére. Az EU tehát nem írhatja elő migránsok Magyarországra történő kötelező betelepítését: a bevándorlás-politika az uniós szerződések alapján tagállami hatáskör, és a közös menekültpolitikába tartozó döntések sem érinthetik egy tagállamnak a közrend fenntartására vagy a belső biztonság megőrzésére vonatkozó kompetenciáit. Ezek alapján az Országgyűlés egy érvényes és eredményes népszavazás folytán a kérdés kapcsán hozhat döntést és a kötelező betelepítésnek akár alkotmányos tilalmat is szabhat. Így pedig a magyar hatóságok nem lennének kötelesek végrehajtani a vonatkozó uniós jogi aktusokat.

Ferenc pápa egy karizmatikus személyiség, igazi „pásztor” jellem, olyan, akire odafigyel az ember. Erős prioritása a szegényekre, elesettekre való odafigyelés, az Egyház kicsit zárkózott magatartásának feloldása. Nekem kifejezetten tetszik az, hogy kicsit felrázza a híveket, püspököket, papokat.

Hétvégén ünnepeltük kisfiúnk harmadik születésnapját. Mérföldkő ez mindannyiunk életében: Bencukánk januártól ovis lesz, anya ismét dolgozó nő, és ez a két tényező nyilván apa hétköznapjaira is jelentős hatással lesz.

Mikor a szülinapi buli után az utolsó családtagot is kikísértük az ajtón, jóleső fáradtsággal rogytunk le férjemmel a pamlagra és számot vetettünk az elmúlt három év történéseivel. Felidéztük a születés csodálatos éjszakáját, aztán beszélgettünk jó és kevésbé jó dolgokról is. Voltak mélypontok persze nálunk is, kár lenne tagadni.

Gyermekem születése előtt úgy terveztem, egy évet maradok vele otthon, aztán visszatérek imádott munkámhoz, csakhogy hamar kiderült, Bencut sokkal jobban imádom, és mivel úgy éreztük, jobb neki velem, bölcsibe sem járt igazán csak három délelőttöt a gyerektársaság miatt. Közben persze rengeteget rágódtam...biztos, hogy ez a legjobb megoldás? Nem kéne már rég dolgoznom? Nem, ma már tudom, hogy ez volt a legjobb döntés. Semmilyen munkahelyen nem hálálják meg úgy a befektetett energiát ugyanis, mint a családban. Minden tányér egészséges étel, minden óra a friss levegőn, a zenés foglalkozások, az, hogy hulla fáradtan is elolvasod századszor is a kedvenc meséjét, mind-mind nyomot hagy a gyerekben.

Miután ott a pamlagon sikerült az elmúlt három év mérlegét pozitívra kihoznunk, mentem a konyhába és új lendülettel vetettem bele magam a buli utáni romok eltakarításába, a férjem pedig bekapcsolta a tévét, hogy megnézze a nap végi hírösszefoglalót. Épp a Fidesz kongresszusról tudósítottak, fél füllel elcsíptem, hogy Kövér László épp a családokról beszél. Kijöttem a konyhából, újra leültem a pamlagra. Még a konyharuha is a kezemben maradt, törölgettem az egyik serpenyőt, úgy hallgattam a házelnököt, aki akkor, mintha hozzám beszélt volna. Amikor ahhoz a részhez ért, hogy „szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk”, tényleg úgy éreztem, mintha a fiam születésnapján a házelnök engem köszöntene megköszönve az elmúlt három év fáradozásait.

Én szerencsés vagyok, mert a férjem értékeli, sokra tartja ezt a „munkát”, de azért jól esik, ha társadalmi megbecsültsége is van annak, amit csinálok. És mit is csinálunk mi ANYÁK? Embert nevelünk. Olyan boldog embereket szeretnénk felnevelni, akik tisztességesek, szeretik a hazájukat, nem egymáson átgázolva, hanem a másik méltóságát tiszteletben tartva, csapatban építik tovább egyszer majd ezt az országot. És nem túlzás azt mondani, hogy mindezt kisgyermekkorban lehet megalapozni, vagyis az anyaság jelentősége messze-messze túlmutat azon a szinten, ahol manapság sokan kezelik. A házelnök úr szerencsére nem tartozik közéjük.

Kövér László gondolatait, ahogy arra számítani lehetett, sokan kitekerik, szánt szándékkal félremagyarázzák. Ki mondta azt, hogy egy nő a gyermeknevelésen kívül mással nem is foglalkozhat!? Kövér László biztos, hogy nem, hisz hallottam. Véleményem szerint a házelnök ezen kijelentésével az édesanyák előtt tisztelgett, és egyben vágyát fejezte ki arra, hogy a társadalmi megbecsültségen, a feltételek megteremtésén keresztül mind többen leljék örömüket a gyermekvállalásban. Ennyi.

Én is szeretnék visszamenni dolgozni, rengeteg ötletem, tervem van, és nem fogom többé magam rosszul érezni azért, mert egy hangos családellenes kisebbség azt harsogja, hogy az önmegvalósítás egyszerűbb és nagyszerűbb módja a gyermektelenség. Nem igaz! A kisfiam a karrierem része, a csúcsa majd az lesz, ha kistestvér is érkezik a családunkba.

Végezetül pedig arra kérem a kákán is csomót kereső, facebookon szerveződőket, hogy hagyják abba a felesleges hisztériakeltést! A negatív teszt nem játék, a gyűjtésével, küldözgetésével ne okozzanak még nagyobb fájdalmat azoknak, akik már évek óta vágynak a gyermekáldásra!

a szerző dr. Németh Szilvia az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Családbarát Munkacsoportjának vezetője

A párizsi terrorcselekményekről szóló hírek margóján egyre több helyen jelenik meg a világban a Nem vagyok Charlie jelmondat, mely elutasítja a terror minden formáját, de kritizálja a lap öncélúan provokatív viselkedését. Ez újra megnyitotta a vitát a sajtószabadság határairól. Egy kereszténydemokrata válasza: a sajtószabadság biztosítása az állam feladata, igazi határa pedig a sajtómunkások egyéni felelősségtudata. 

Itthon Szőnyi Szilárd írt egy cikket, mely felborzolta a kedélyeket. Kérdésfeltevései jogosak voltak, az írásból áradt az együttérzés valamint az ügy megértésének és a megoldás megtalálásának vágya.

A magukat tévedhetetlennek gondoló liberális véleményguruk reakcióiról mindez szokás szerint nem mondható el.

A stílusvitát gyorsan magunk mögött hagyva, érdemes inkább a tartalmi kérdésre fókuszálni.

A Heti Válasz újságírójának mondanivalója a terror egyértelmű elutasítása mellett a következő volt:

"Félve mondom, mert egyáltalán nem vágyakozom a sajtó- és szólásszabadság lábbal tiprójának szerepére – viszont az emberi életet még a sajtó korlát(ozhatat)lan szabadságánál is többre tartom. Felvetésem kiszámíthatóan egyszerű: mivel az Iszlám Állam terroristáit a jelek szerint nem áll módunkban megváltoztatni, csak mi magunk tehetünk bármit is a védelmünkre. Leginkább talán azzal, hogy nem közlünk szakmányban ilyen, nemcsak emberi mivoltukból kivetkőzött vadállatok, hanem minden tisztességes polgár számára viszolyogtató karikatúrákat."

Szó sincs sajtószabadság korlátozásáról, még öncenzúrázásról sem. Csupán józan, felelősségtudattal átitatott önmérsékletről.

A kereszténydemokrata álláspont is valami hasonló kell legyen.

A sokszor emlegetett és néha már kiüresedni látszó szubszidiaritás elve itt ismét értelmet nyer. Eszerint a társadalom életében adódó problémát lehetőség szerint annak helyén kell megoldani. Ami a társadalom egy adott szervezeti szintjén megoldható, azt nem érdemes magasabb szinten eldönteni.

Ez alapján az államnak csak annyi a dolga, hogy biztosítsa a sajtó szabadságát és meghatározza a lehető legtágabb kereteket( egyértelmű határ ilyen szempontból az erőszakra való buzdítás vagy az uszítás tilalma), de feladata itt véget is ér. Mert a sajtószabadság határát az állam egy bonyolult társadalmi helyzetben képtelen jogszabállyal meghatározni, erre egyedül a sajtómunkások egyéni felelősségvállalása és felelősségtudata képes. Annak hiányát nem szabad és nem is lehet jogszabályokkal pótolni. 

A CNN egyik vezető munkatársa nem volt hajlandó utánközölni a Charlie Hebdo karikatúráit, mondván nem akarja kockáztatni munkatársai életét. Ez nem jelenti azt, hogy félne egyértelműen elutasítani terror minden fajtáját vagy engedne a szélsőségeseknek. A legkevésbé sem. Csupán felelősséget érez kollégái iránt és értelmetlenül nem provokál.

A liberálisok szerint ez maga a megvalósult öncenzúra, szerintem a helyes álláspont.

A cikk szerzője az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke