Az IKSZ nem régiben hívta életre a ProChristie honlapot, amelynek célja az, hogy javítsa a keresztény közösségek élethelyzetét szerte a világon. II. János Pál pápa jelmondatát követve a szeretet civilizációját és az élet kultúráját kívánja építeni. Célja párbeszédet folytatni a másvallásúakkal, hogy velük közösen kereshessük a békés együttélés kereteit. Szolidaritást és közösséget vállalni az üldözöttekkel, hogy ne csak szóval, hanem tettel és igazsággal szeressük a szenvedőket. Végül de nem utolsó sorban a ProChristienek célja az is, hogy rendszeres tájékoztatást nyújtson az üldöztetésekről, a keresztény közösséget ért minden sérelemről. Ennek érdekében jött létre pár hete a szervezet honlapja, és ennek köszönhetően szervezték meg a Keresztényüldözések a XXI. században című konferenciát.

A rendezvény mindenképpen elérte azt a célját, hogy felkeltette a figyelmet a keresztényüldözések tényére, ami napi valóság. A cikkem írása közben valahol a világon keresztény hite miatt 22 ember adja az életét (naponta 270), az elmúlt tíz évben egy millióan, és százszor ennyien szenvednek üldözést. Bár a számok citálása önmagában lelketlen információ, mégis fontos szembesülnünk ezekkel az ijesztő statisztikai adatokkal.
A konferenciának azonban nem csak a puszta tájékoztatás volt a célja. Abban minden előadó egyetértett, hogy a tájékoztatás és a tájékozódás az egyik legfontosabb, amit mi európaiak tehetünk ebben a kérdésben. Emellett azonban az is nagyon fontos, hogy tényleges segítséget nyújtsunk. Végső soron pedig azt tekinthetjük hivatásunknak, hogy megszüntessük az üldöztetést, és ha lehet – ez a legnemesebb feladat – megelőzzük azt.

Mindkét előadó, aki a kormányt képviselve szólalt föl (Hölvényi György és Rétvári Bence), egy különbségtételt emelt ki ezzel kapcsolatban, amely a konferencia egyik legnagyobb tanulsága volt a számomra. Nem szabad összekevernünk a nyílt keresztényüldözést a lappangó keresztényüldözéssel vagy másképpen mondva a keresztény értékek megkérdőjelezésével. Önkritikusan azzal is érvelhetünk, hogy nem emelhetjük társadalmi vitáinkban szerzett sérelmeinket az emberéletet követelő szenvedések szintjére.  A fellépésünk nem lehet ugyanaz. Más helyzetben másra van igény. Nagyon megfogott Hölvényi György államtitkár úr megjegyzése, hogy Európára azért nem tekinthetünk keresztényüldözőként (bár egyre gyakrabban foghat el minket ez a kísértés pl. a brüsszeli télfa vagy a genderegyenlőségi bizottság javaslata miatt, mert Európa mi vagyunk.
Ez az állítás a kereszténydemokrácia öröksége és hite. Antall József: Európában az ateista is keresztény és Schumann: Európa vagy keresztény lesz vagy nem lesz kijelentése mind ezt a hitet fejezi ki. Európában mi keresztények soha nem lehetünk elnyomott kisebbség vagy idegenek. Európa az otthonunk, Európa mi vagyunk. Nem viselkedhetünk másként. Eláruljuk azzal Európát, és cserbenhagyjuk válságában, ha a kereszténység ellenségeként tekintünk rá. A klasszikussá vált idézet nyomán: Európa kereszténység nélkül csak bő gatya és fütyülős barack volna. (Mielőtt bárkit is elkapna az indulat Landeszmann György egykori eredeti kijelentése miatt, fontosnak tartom megjegyezni, hogy kevés országban vannak biztonságban a keresztény közösségek a Közel-Keleten, de e kevesek egyike: Izrael.)

Christoff Schönborn bécsi érsek szavai lehetnek feladatunkat tekintve irányadók, aki pár hete itthon a külföldiként kapható legnagyobb állami kitüntetésben részesült az Alaptörvény melletti kiállásáért. „Mindannyian tudjuk, hogy Európa gyökerei a zsidó-keresztény hagyományokban, a nagy római jogforrásokban, illetve a görög kultúrában találhatóak. Mindazonáltal tudjuk azt is, hogy ezek a gyökerek manapság veszélybe kerültek.” És ahogy Lord Jonathan Sacks brit főrabbi fogalmazott tavaly egy a Pápai Gergely Egyetemen: Ha Európa elveszti zsidó-keresztény örökségét, amiből történelmi identitása származik, valamint irodalma, művészete, zenéje, oktatása, politikája és, amint látni fogjuk, gazdasága legnagyobb teljesítményei, elveszíti önazonosságát és nagyságát, ha nem is azonnal, de még azelőtt, hogy ez a század véget érne. Amikor egy civilizáció elveszti a hitét, elveszti a jövőjét. […] Segítenünk kell Európának, hogy visszanyerje lelkét”! Ez nehéz feladat, de egy kereszténydemokrata, jó feladat, és nem is vagyunk hozzá egyedül.

A ProChristie szervezet természetesen nem egyedül Európával foglalkozik, és éppen arra akarja felhívni a figyelmet, hogy minden keresztény, éljen a világ bármely pontján, egy családhoz tartozik. Felelősek vagyunk egymásért. Mások szenvedése a mi szenvedésünk is. E nézőpont miatt van véleményem szerint kiemelt szerepe Európának, mert örökségével és kultúrájával képes lehet arra, hogy a béke kereteit megteremtse a világban.
Idetartozik Kató Csaba diakónus, a konferencia egyik előadója által tett fontos megjegyzés: a Bibliában a béke nem pusztán az üldöztetések hiányát jelenti, a békéért való sóvárgás valami több. Az az élet rendezettsége utáni vágy.

Vagy másképp: az igazság uralma. XVI. Benedek pápa a gazdasági világválság hatására Caritas in veritate kezdetű enciklikájában a szeretet, mint politikai fogalmat is elemezte. Abban áll a következő mondat, amely gyönyörűen összefoglalja a XXI. századi és mindenkori kereszténydemokraták és keresztények feladatát: A szeretet az a rendkívüli erő, amely arra ösztönzi az embereket, hogy bátran és nagylelkűen elkötelezzék magukat az igazságosság és a béke iránt.

Csak akkor, ha ezt az utat járjuk, maradhat meg Európa, és szűnhetnek meg a keresztényüldözések a világon.