Családias kis kennel

Címkék: 2014 Gordon MSZP Gergely Bajnai Együtt Bárándy

Bárándy.jpgA mulatságos Bárándy-Bárándy csúcs után összegereblyéztük az Együtt 2014 további civil katonáit. Az egészet leöblítettük Szanyi Kapitány szavaival. 

Tegnap mosolyogva nyugtáztuk, hogy a Bárándy család megállapodott magával az ország jövőjét érintő pár lényegi sorskérdésről. A szocialista képviselő Gergely és volt szocialista miniszter édesapja, Péter, minden ideológiai különbségüket félretéve egyeztek meg abban, Orbán Viktor nem maradhat hatalmon. Egyetértett velük Molnár Csaba, volt MSZP-s miniszter is. Abban maradtak, hogy eztán minden héten találkoznak. Azt nem tudni, hogy ebbe a vasárnapi ebédek is beletartoznak-e, mindenesetre legközelebb nyugodtan kipakolhatnak az asztalra egy kondér húslevest is.

A tárgyalásnak álcázott MSZP-Együtt 2014 bohózat egyrészt mulatságos volt. De tikkasztó is. És mivel tikkasztó volt, arra gondoltunk, hogy összegereblyézzük az Együtt 2014 Mozgalom pár további független mocorgóját (a támogató aláírások alapján). A civil társadalom nagyobb dicsőségére repüljön itt pár név, a teljesség igénye nélkül.

Magyar Bálint – a Gyurcsány-kormány minisztere

Bozóki András – a Gyurcsány-kormány minisztere

Görgey Gábor – a Medgyessy-kormány minisztere

Gulyás József – volt országgyűlési képviselő (SZDSZ)

Hodosán Róza – volt országgyűlési képviselő (SZDSZ)

Huszár Tibor – volt országgyűlési képviselő (MSZP)

Kőszeg Ferenc – volt országgyűlési képviselő (SZDSZ)

Ungár Klára – volt országgyűlési képviselő (SZDSZ)

Gyekiczky András – Kuncze Gábor volt kabinetfőnöke

Hegedűs István – Demszky Gábor beszédírója

Szigetvári Viktor – Gyurcsány Ferenc 2006-os kampányfőnöke, Bajnai Gordon jelenlegi jobbkeze, emellett az MSZP tagja

Nem bírjuk nem megemlíteni, hogy a tegnapi tárgyaláson az elpusztíthatatlan Schmuck Andor is szólásra emelkedett a szociáldemokrata értékek védelmében. Öblítsük le az egészet Szanyi Kapitány szavaival, aki ezt karcolta saját fácse-oldalára:

Nézem ezeket az "egyeztetéseket". Izgi, hogy szinte minden résztvevő az MSZP kennelből jön, sőt, néha egész "családias" a hangulat ... ;)

Nagy kíváncsian várjuk a feszült tárgyalások folytatását. 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spéter46 2013.01.03. 16:38:37

Ezek közül Magyar, Görgey, Hodosán, Kőszeg, Ungár volt szadeszosok!
Ez még viccnek is rossz!!!!

Picujka 2013.01.03. 17:24:54

MSZP kennel...:DDD Szanyi megint be volt baszval? :D

Kijelölt Felelős · http://hangulatjelentes.blog.hu/ 2013.01.03. 18:32:10

Mennyivel korrektebb, jobb, etikusabb, hasznosabb most, mikor kollégiumi szobatársak vezetik a zországot!

Szép és kifejező tud lenni a magyar nyelv:

Bagoly mondja...

Egyik 19, másik....

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.01.03. 19:47:31

Listák, listák.
Szeretjük is őket... :))

Mikola István - Hazafias Népfront, elnök
Fónagy János - MSZMP tag
Vonza András - MSZMP tag
Varga Mihály - KISZ titkár
Deutsch Tamás - KISZ titkár
Orbán Győző - párttitkár, Orbán anyuka pedagógusi pályát cserélte fel egy pártbizottsági állásért.
Orbán Viktor; - Gimnáziumi, majd egyetemi KISZ titkár
Pozsgai Imre - MSZMP PB tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB tag
Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök, apósa Horváth István az utolsó MSZMP belügyminiszter KB tag.
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Chikán Attila - MSZMP tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár
Boross Imre - III/II ügynök D-008 ügynök, MNB MSZMPs párttitkára
Gubcsi Lajos - KISZ titkár, 1984-89 a Magyar Ifjúság főszerkesztője, 1989 az MSZMP KB osztályvezető-helyettese,
Csurka István : III/III együttműködő,
Csintalan Sándor MSZMP és MSZP alelnök, jelenleg a Fidesz és a HÍR TV ideológiai támasza,
Kerényi Imre : MSZMP alapszervezeti titkár,
Togyán József : alias Szatmári, III/III-mas együttműködő, az Orbán kormány minisztere
Balogh Gyula : MSZMP tag,
Szita Károly : III/III együttműködő,
Vonza András : MSZMP tag,
Szabadi Béla : MSZMP tag, munkásőr,
Hoffmann Rózsa: MSZMP tag
Kövér László: volt KISZ ttikár, az MSZMP KB Társadalompolitikai intézet volt munkatársa

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.01.03. 20:15:14

@Kijelölt Felelős:
Rosszul mondod.
Ezeknél az álkeresztyén, képmutató balfaszoknál próbálok egy kis fényt bevinni! :)
Bár annyi hülye, sötét bolsevik mint a Pártban&Gittegyletében...

Kijelölt Felelős · http://hangulatjelentes.blog.hu/ 2013.01.03. 20:17:45

@Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...:

Akkor kiegészítem a kezdeti gyűjtésemet:

A más szemében a szálkát, ...

Kijelölt Felelős · http://hangulatjelentes.blog.hu/ 2013.01.03. 20:21:29

Kívánok neketek is boldog új évet PuPu versikéjével:

Gyöngyözik a pezsgő,
Módosul a tudat
Mosolyogva esszük
Az újévi ludat.

Felejtünk, míg iszunk
Orbán, Kövér, Lázár,
Nem hatott meg minket
A csökkenő gázár.

Szeret benneteket,
Nyugger, diák, orvos,
Drágák vagytok nékünk
Az áratok borsos.

Lenyúltatok mindent
Földet, szőlőt, bankot
Elkötöttétek a
Legutolsó tankot,

Műfüves pályává
Lett a magyar asztag
Bámul is a nyugat
Ilyet még nem láttak!

Szorgos asszonykádé
Lett a fél vármegye
Már nem latolgatja,
Merje, vagy ne tegye

Nincs itt már szemérem,
Nincs már semmi gátlás
Uralmatok olyan
Mint a sáskajárás

Azért, ha ma este
Pukkan özvegy Clicquot
Nem kell becsinálnod
Ez még csak a dugó…

Túlélt ez az ország
Janicsárt meg pasát,
Túléltük mi Brezsnyev
Randa pohos hasát.

Túlélünk téged is,
Az élet elmeszel
Tankönyvekben pedig
Lábjegyzet se leszel

Mi meg örüljünk ma
Holnap lesz az újév
Hátha felbukkan még
Egy–két ütős új név

Hátha rájön népe,
Mecsoda egy alak
Ki után az ország
Szakadékba szalad.

Kívánjunk egymásnak
Boldog, szép újévet
S Boldogságunknak is
Valamilyen szépet!

Tegyen vele az úr
Unortodox csodát
Körömmel ékítse
Összeaszott kezét!

Így legalább lenne
Min röhögni nyáron,
Boldog kacagással
Telne ’tizenhárom!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.04. 15:05:08

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:

Vicces vagy kiscsávó..

Hozol néhány MSZMP tagot és 4-5 gimnáziumi KISZ titkárt.

Ezeket hasonlítod, az 56-os hóhér Apró Antallhoz és családjához, D-209 főbesúgó Medgyessy patkányhoz, pufajkás Horn Nyugati-téri sortüzeshez, és a többi tetűhöz az MSZMP KB-ben.

Nyílván történelmet se tanultál soha, hisz akkor tudnád, hogy az összes MSZMP-st tagságostul az MSZP örökölte a pénzekkel együtt, amit tőlünk loptak el.

Akiknek volt gerincuk azok otthagyták a szarrágó komcsi tetveket ideje korán így az MSZP-ben csak a férgese maradt a komcsiknak!

Mellesleg Orbánról, Kövérről, Lévai Anikóról és a többiek nagyrészéről is olvasgathatsz olyan jelentgetéseket, melyeket a Gyurcsányhoz, Medgyessyhez hasonló spiclik készítettek.


süti beállítások módosítása