Mintha feje tetéjére állt volna a világ: a Szent István Parkban eldobált tűk a TASZ szerint végső soron a rendőrség és a kormány hibája. Hogy kinek a felelőssége a környéken játszó gyerekekre veszélyes eldobott tűk használata, arról persze a "jogvédők" mélyen hallgatnak.

„Jogok kötelezettségek nélkül, követelések felelősség nélkül és élvezetek költség nélkül” – foglalta össze a tőle megszokott tömörséggel Roger Scruton a hatvan évekről és az LSD-ről szóló gondolatmenetében a lényeget. A hatvanas évek legrosszabb magyar- és világeszméinek öröksége pedig itt van velünk, napjaink híreiben, sőt, időnként sűrítve. Csak két hír: Szanyi Tibor, egyéniben megválasztott szocialista országgyűlési képviselő az 1956-os forradalom után a tömegbe lövetést pártoló kommunista bűnöző, a diktatúrában vezető pozíciót betöltő pék, Marosán György baloldalisága folytatójának szerepében tetszeleg az egyébként folyton a diktatúrától rettegő liberális hetilap hasábjain.

Egy másik tanulságos cikk szerint Szanyi kerületének egy része, a polgári Újlipótváros egyik legszebb környékét, a Szent István parkot pedig ellepték a keménydrogosok, akik – ha már éppen ott jött rájuk a pöcizés, hát – otthagyják a tűket a földön kisgyerekeknek szuvenírként. Könnyű lenne persze azzal érvelni, hogy a helyiek józan többségének mi is lehet a véleménye a kérdésben, ezt most mégis olvasóink fantáziájára bíznánk. Akad azonban a történetnek egy roppant elgondolkodtató momentuma, ez pedig a magyarországi drogliberalizáció komoly pénzek felett diszponáló faltörő kosának, a TASZ-nak az ügyhöz fűzött véleménye. Ami az Index szerint a következő:

„Sárosi Péter, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) drogpolitikai programvezetője az ügy kapcsán azt mondta: egyetért a szülőkkel, a parkot jobban kellene védeni, de az akkor is csak tüneti kezelés lenne. Sárosi elmondta, kutatások bizonyítják, hogy a fogyasztók azért dobálják el a használt tűket, mert nem merik visszavinni, félnek a rendőrségi eljárástól. Ráadásul, mivel a kormány visszavette a drogprevenciós pénzeket, az Alapítvány ma már csak napi egy tiszta fecskendőt adhat ki fejenként. Mivel a tűbegyűjtésre sincsen pénz, a TASZ szerint olyan drogszobákat kellene kialakítani, ahol a függők zavartalanul, zárt helyen, orvosi felügyelet mellett használhatják a szereket.”

Álljunk meg egy pillanatra: tehát akkor ki is a felelős a TASZ szerint? A kerület, mert a parkot jobban kellene védeni, a rendőrség, mert félni kell tőle és természetesen a kormány, mert csökkentette a drogprevenciós pénzeket. Nem hiányzik valaki a képből?

Szögezzünk le három dolgot:

1. Itt láthatóan mindenki hibás, csak azok nem, akik miatt az egész probléma kialakult. Oké, hogy itt a TASZ a védőügyvéd szerepét játssza, ez azonban nem valami peres eljárás, ráadásul az egyoldalú felelősségáthárítás nevetséges, sőt, visszatetsző. A végén még kiderül, hogy a rendőrök és a Kormány lőtték be a szülőket a parkban…

2. A TASZ egész profilja „rendszerellenzékivé” vált az elmúlt években (vajon hol voltak akkor, amikor a titkosszolgálatok álltak rá az ellenzékre?), talán a pártalapítás ideje is eljött, vagy már meg is alakult az a párt, amely az ő eszméikért és az ő volt munkatársukkal, ugyanazon pénzügyi forrásvidékről indulva küzd majd a választásokon. Ezért aztán nem tudjuk, hogy mennyire szakmai és mennyire politikai érvelés alapján sikerült indirekt felelősként a kormányt sejteni az elhagyott tűk mögött.  Az pedig annyira életszerű, hogy valaki a fecskendőért menve nem fél a rendőri eljárástól, de a visszaváltáskor már igen. Mint amikor a MaNcs (megint a pénzügyi forrásvidék…) a diktatúrától retteg, és közben a kommunista diktatúrát relativizáló hangnak ad teret.
Talán érdemes lenne a TASZ-nak bajok gyökeréhez leásni, mondjuk az ún. könnyűdrogok kritikátlan népszerűsítésének átgondolásával. Egy gyakorlati, gyógyító szakember szerint ugyanis a „könnyűdrogozás” is a jellemfejlődés későbbi problémáinak oka:

3. az idézett vélemény egész mesterséges PC-nyelvezete szintén a felelősség totális hárítását szolgálja: vannak itt „fogyasztók” (mint a sarki ABC-ben), „kutatások” az eldobált tűkről (mint a fogyasztási szokásokról), „drogprevenciós pénzek” (amik ezek szerint nemcsak a szerhasználat megelőzését szolgálják), „drogszobák” (mint a játszószobák), és „zavartalan” droghasználat. Az egész átlátszó bullshit a dolgok néven nevezésének elkerülését szolgálja, de akármennyit tolják a médiában, annyira természetellenes, hogy nem fog lemenni az emberek torkán.

Valójában (kis öröm az ürömben), jelen esetben esszenciaként láthatjuk magunk előtt, hogy hova vezet a jogok egyoldalú hangsúlyozása. Valóban, olyan nagy dolog lenne legalább egyszer a felelősség, a kötelességek, a másik ember (ráadásul kisgyermekek) közegészséghez való jogának előtérbe helyezése egy elvileg a szabadságjogokért en bloc küzdő szervezettől az illegális „joggyakorlással” szemben?
Létezik persze egy másik út is: az óvodások őrizzék a parkot, a kerület emeljen magasabb kerítéseket és költsön még többet őrökre vagy polgárőrökre (valószínűleg sok polgártárs szívesen vállalná, hogy kellemes társaságra számítva őrködjön a félhomályban), sőt, a végén talán jó lenne a gyermekekre szánt pénzt is inkább orvosokra meg belövőszobákra költeni. Ez egészen addig működik is, amíg van, aki nappal dolgozik és gyermekeket nevel, adót fizet, tűket szed, éjjel meg parkot őriz. Az egyenlő jogú állampolgárok közül pedig néhányan nem a szertorna alól, inkább az alapvető kötelezettségek, az együttélés mimimumszabályai alól kapnak felmentést.

A magyar szabadelvűség, a jogok mellett a kötelezettségekre építő, felelős gondolkodás térnyerése szempontjából ez a mélység kétségtelenül hasznos. Innen, illetve a hatvanas évek ránk maradt hülyeségeiből már csak felfelé vezethet az út.

Közben csodás összkép: a TASZ 1 százalékot kér. Kisgyerekesek és kisgyerekek, meg lecsapó közeg is van a rajzon – tűbe lépni szabad.