Címkék: LMBP Egyenlő Bánásmód Hatóság

slave.jpgRandy Marsh: "He’s right! Our boys didn’t hate homosexuals, they just hated the way this asshole was acting!" (South Park: The Death Camp of Tolerance)

Kedves Adrián!

Olvasom az Index cikkében, hogy eljárást kezdeményeztél az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál a Király Fürdő üzemeltetője ellen, amit nem jogerősen meg is nyertél. Történt ugyanis, hogy szerelmeddel, Dáviddal március elején egy budai gyógyfürdő medencéjében nyilvánosan csókolóztatok, amiért az egyik fürdővendég hangosan szidalmazni kezdett, majd a fürdő alkalmazottainak segítségével olyan kellemetlen helyzetbe hozott benneteket, ami miatt kénytelenek voltatok távozni.

Ha heteróknak szabad nyilvánosan csókolózni, akkor a melegeknek is – foglalható össze sommásan az érvelésed.

Álláspontoddal mindössze egyetlen apró bökkenő van: nem azért pateroltak ki titeket a fürdő alkalmazottai, mert csókolóztatok, hanem azért AHOGYAN. Ha otthon, négy fal között csináltátok volna, nem lenne miről beszélni. Magyarországon azonban az Úr 2013. évében két férfi nyilvános csókolózása közízlést, közerkölcsöt, közszemérmet sért, bármit is jelentsenek ezek a fogalmak. Lehet azon lamentálni, hogy ez mennyire helyes, vagy éppen nem az, a tény attól még tény – az emberek túlnyomó többsége szerint a melegek nyilvános romantikázása kifejezetten visszataszító. Nem tanított minket senki sem arra, hogy undorodjunk tőle, így születtünk és kész. Pont amennyire te sem tehetsz róla, hogy szépnek találod a plátói szerelmet, mi sem tehetünk arról, hogy a puszta gondolatától is felkavarodik a gyomrunk.

Ezer bocs.

Megnyugtatlak, nem egyedül ti vagytok ennek a rettenetes megkülönböztetésnek a szenvedő alanyai. A túlnyomó többség szerint hasonlóan gusztustalan bizonyos férfiak kecskékhez, öreg anyókákhoz, vagy emberi hullákhoz való vonzódása, a gyerekek iránti beteges vágyódásról már nem is szólva. Mi, normális emberek heterók, talán kicsit többet megengedhetünk magunknak, de bizonyos határokat nekünk is tiszteletben kell tartanunk. Egy diszkrét seggrepacsi mondjuk az utcán búcsúzásnál belefér, operában meg már nem. A csöcsörészés meg nyilvánosan sehol sem. Na jó, a dizsi félhomályában talán. Ilyen ez a közerkölcs, a fene érti hogyan működik. Senki nem írta le, egy hatóság vagy bíróság sem foglalta határozatba pontosan mi az, emberöltőről-emberöltőre változik is a tartalma, az emberek mégis tudják mi fér bele és mi nem.

Ez van.

Szerintem ezzel te magad is tisztában vagy, hiszen itt élsz közöttünk, így nyilván képben vagy azzal, hol lehet a magyarok ingerküszöbe a homoszexualitás nyilvános megélése kapcsán. Szerencsére ezt sok tízezer meleg pontosan tudja és tiszteletben is tartja.Többségük talán puszta tapintatból.

Te meg nyilván feszegeted a határokat.

Hát itt kezdődnek a problémák. Vannak – mindig is voltak – akik képtelenek tartani magukat a békés együttélés íratlan szabályaihoz. Kisebbségiek, akik a buszon veszekedve élik a családi életüket, hajléktalanok, akik a legelemibb higiénés elvárásokat felrúgva élnek közterületeken. Homoszexuálisok, akik nyilvánosan csókolóznak. És szerencsére vannak – mindig is voltak – akik képesek ez ellen felemelni a szavukat. A többség többsége talán kényelemből meghunyászkodik, elfordítja a fejét és félrenéz. De vannak néhányan, akik nem engedik, hogy néhány erőszakos deviáns ráerőltethesse magát a többiekre. Hogy az abnormalitás legyen a normalitás.

Hidd el, nem azzal van a baj, hogy homokos vagy.

Van, akinek aranyere van, vagy bütyke, vagy gennyesedése, senki sem lehet tökéletes. Nem is kell, hogy az legyen. Az viszont mindenkitől elvárható, hogy tartsa magát az együttélés elemi szabályaihoz. Nem kérünk lehetetlent. Vannak szórakozóhelyeitek, kocsmáitok ahol azt csináltok egymással, amit csak jónak láttok. Egyszer talán lesz majd saját fürdőtök is. Addig viszont türelmet kérünk és megértést, mi többségiek.

Ha jogi eljárást szeretnél nyerni, csak hajrá, ha jók az értesüléseim a bíróságon védheted tovább az igazad. Ha azonban tiszteletet szeretnél kivívni a melegeknek, akkor a többségi társadalom érzékenységére kell figyelemmel lenned. A bíróság talán neked adhat igazat, de nincs az a bírói ítélet, ami megítélhetné nektek, melegeknek a többség megbecsülését.

(A Király Fürdő üzemeltetőjét bepanaszoló Balaci Adrián az Amnesty International Magyarország LMBT jogokkal foglalkozó munkacsoportjának vezetője, a Meleg Egyenjogúságért Koalíció (MEGYEK) tagja, az LMBT Üzleti Hálózat projektmenedzsere. A poszt szerzője meg gyakorló jogász.)

- doktor gabesz - 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maretz 2013.06.05. 15:06:22

Hát bizony, van benne ráció.

Hattory Hanzo 2013.06.05. 15:23:42

A plátói szerelemnek inkább nézz utána, mielőtt legközelebb égeted magad azzal,hogy felfordul tőle a gyomrod.

Yumurdzsak 2013.06.05. 15:36:31

kedves gabesz,

igen, régen egyeseket irritált, h feketék elöl szálltak fel a buszon, nagyanyámat meg sok minden irritálta a mai világban. de szerencsére vannak minden kornak harcosai, akik kiállnak alapvető emberi jogok mellett. remélem évek múlva már te sem fogod abnormálisnak tartani, ha melegek csókolóznak a buszon, fürdőben.

ha már platónt szóba hozod, bizony akkortájt teljesen normális volt az egyneműek közötti smárolás. házi feladat: nézz utánia vajon miért.

Bushmill 2013.06.05. 15:42:10

Szerintem teljesen igaza van a post szerzőjének!
Gondoljatok bele, ha ma megengedik a melegeknek a nyilvános csókolózást, mi jön legközelebb??? A nők kitalálják, hogy nadrágot akarnak hordani, sőőőt szavazati jog meg miegymás?! Aztán meg majd verni sem lehet őket... Még mit nem!!?

Vannak – mindig is voltak – akik képtelenek tartani magukat a békés együttélés íratlan szabályaihoz, és majd kitalálják, hogy a rabszolgákat is szabadítsuk fel! Ha-ha, miért nem mindjárt elnököt csinálunk belőlük?! De vannak néhányan, akik nem engedik, hogy néhány erőszakos deviáns ráerőltethesse magát a többiekre. Hogy az abnormalitás legyen a normalitás.

Amúgy meg szerintem az is undorító, amikor nénik és bácsik 50 év házasság után még mindig szeretik egymást és az utcán, vagy fürdőkben csókolóznak. Jajj, az a sok ránc, felfordul a gyomrom tőle. Persze, higgyék el, nem az a baj hogy öregek, csak az hogy mindezt nyilvánosan! Nem lehetne őket valami otthonba zárni, hogy ott csókolózzanak? Ja, és a gyerekek! Hangosak. Szintén nyilvánosan! Persze tudom, másnak meg kutyája van, na mindegy. A többségi társadalom mégsem gyerek vagy öreg, ezzel mégiscsak kezdeni kéne valamit. Esetleg gulág?

Piros Pista 2013.06.05. 16:30:10

Szerintem mindent lehet ésszel csinálni. Nem smárolok fürdőben, nem szarok a járdára, nem csöngetek be minden idegenhez becsípve hazafelé azért, hogy ha én harcos módon fenn bírtam maradni, akkor ezt más is konstatálja.

A mértékek mások, de az összes leszbikus/biszeksz barátom ezt képes tartani mértékkel. Sokat vagyok velük, elmegyek néha velük homo bárokba is, és akkor nagyon meglepődök, hogy egy egészen más kultúrába csöppentem. Elég spontán és kendőzetlenül ismerkednek, és mesélnek hármas-többes kalandjaikról, amikor átlag ember nem is gondolkodik és a vadabbja is csak önkielégítése közben olykor-olykor.

Nekem az is erős, hogyha hetero-k turkálnak egymás szájában pl. fürdőben. Ahová járok uszodába van egy meleg pár srác - néha összefutunk - és egy óra úszás alatt elnyomnak egy-két lopott kis puszit. Kicsit fura, de teljesen rendben van. Az is igaz, hogyha én megyek a párommal, akkor mi többet is megengedünk magunknak, átkaroljuk egymást, vagy úgy úszunk, hogy a nyakamba ül :). Mások a mértékek. Szerintem ezt minden normális ember meg tudja érteni és fel tudja fogni, a többiek meg nyomhatják az egyenjogúságot addig, ameddig nem lesz indentitásuk, társadalmuk, kultúrájuk, semmijük....

ui.: egyébként nekem az a normális ha fütyürészhetek bárhol kedvemre, mégsem teszem ezt mindenhol, kivéve becsípve, mert akkor már nem érdekel. Lehet ők is ittak a fürdőben ;-)

Lázár-Nagy Zoárd 2013.06.06. 12:06:41

és te jogász vagy baszki? ez egy szakmai szégyen. egyrészt nem úgy születsz, hogy téged zavar ha két férfi smárol. ez nettó hülyeség. ráadásul voltak korok, amikor még divat is volt biszexnek lenni.
nade nem is ez a lényeg. a lényeg az, hogy a közerkölcs, a közízlés elég tág fogalom és ezt neked, mint jogásznak tanulnod kellett (volna). két ember csókolózása egyértelműen az egyén szabadságán innen van. akkor is, ha az két férfi. főleg így, hogy nem is utcán csinálták, hanem egy zárt közegben, ahol más furcsaságok is vannak, ne részletezzük. kvázi a melegbár nedvesebb verziója.
csak hogy értsd jogász: szerintem te ronda vagy. továbbmegyek, nemcsak szerintem, hanem mondjuk egy viszonylag szűk térben összeszedek még pár embert, akinek hasonló a véleménye. akkor jogos, ha ezért téged onnan kiküldünk, miután inzultáltunk kellőképp? és azt javasoljuk neked, hogy nem baj, ha ronda vagy, de ezt tedd otthon? naneviccelődjélmár...

ámbátor 2013.06.06. 12:32:17

Kedves doktor gabesz.

Ne ragadd magadhoz a jogot, hogy definiáld, mi fér bele a közízésbe.és mi nem. Abban a fürdőben pl. volt egy hozzád hasonló arrogáns pöcs, aki magának vindikálta ezt a jogot és a fürdő személyzete ehhez asszisztált. Szerintem épp ez a viselkedés nem fér bele a XXI. századi közízlésbe, legalábbis a világ civilizáltabb részein. Ha meg mi nem oda tartozunk, akkor a következő lépésben itt is bevezethetjük a korbácsolást olyan nőknek, akik nadrágot hordanak, férfiaknak, akiknek hosszú illetven nőknek, akiknek rövid a haja.

Addig is, nullum crimen sine lege, ha ez mond valamit.

Hohenzollern 2013.06.06. 15:09:42

Talán ennek a "gyakorló jogásznak" arról sem szóltak a jogi karon, hogy bíróságon nem "tiszteletet" szoktak kivívni, hanem jogsérelmet orvosolni.

A jogsérelmekkel ellentétben a tiszteletet például úgy lehet kivívni, hogy valaki ilyen ótvar szövegeket nem ereszt meg a XXI. században.

2013.06.06. 15:17:15

egy olyan országban nőttem fel, ahol a többséget irritálta, hogy nem csak négy fal közt szólalok meg magyarul. a többség persze általában nem szólt rám, legfeljebb megbámult vagy összesúgott valakivel, ha a trolin magyarul szóltam az anyámhoz vagy egy osztálytársamhoz. de mindig akadt egy magát nyilván keresztényinek, civilizáltnak gondoló pöcsfej, aki vette a bátorságot, hogy beszóljon. igen, akár egy gyereknek is, mert nem lehet elég korán kezdeni az "illemtant". talán épp az ilyen "gyakorló jogászok" próbáltak engem is a "békés együttélés íratlan szabályaihoz" szoktatni. persze ezeket az "íratlan szabályokat" is ők diktálták. és bizony abban az országban sincs egy olyan bíróság sem, amely kivívhatná egy kisebbség többségi megbecsülését.

hiába, empátiát nem osztanak sem a diploma, sem az állampolgárság mellé.

Secnir 2013.06.06. 16:51:08

"Magyarországon azonban az Úr 2013. évében két férfi nyilvános csókolózása közízlést, közerkölcsöt, közszemérmet sért, bármit is jelentsenek ezek a fogalmak."
1. na, most akkor melyiket sérti?
2. ha nem tudod, mit jelent, miért dobálódzol eme fogalmakkal?
3. nem az Úr 2013. évében járunk, hanem a XXI. században, 2013-ban.

"Lehet azon lamentálni, hogy ez mennyire helyes, vagy éppen nem az, a tény attól még tény – az emberek túlnyomó többsége szerint a melegek nyilvános romantikázása kifejezetten visszataszító."
4. egy vak keresztényt nem neveznék az emberek túlnyomó többségének.

"Pont amennyire te sem tehetsz róla, hogy szépnek találod a plátói szerelmet, mi sem tehetünk arról, hogy a puszta gondolatától is felkavarodik a gyomrunk."
5. no comment. a legsötétebb középkor dogmáiból idézel.

"Vannak – mindig is voltak – akik képtelenek tartani magukat a békés együttélés íratlan szabályaihoz. Kisebbségiek, akik a buszon veszekedve élik a családi életüket, hajléktalanok, akik a legelemibb higiénés elvárásokat felrúgva élnek közterületeken. Homoszexuálisok, akik nyilvánosan csókolóznak."
6. azért egy kis burkolt cigányozás belefért. gratulálok. és egy meleget egy cigányhoz vagy egy hajléktalanhoz hasonlítani tipikus keresztényi cselekedet. a kerdem oldalára való. és már bocsánat: én semmi kivetnivalót nem látok abban, ha a gőzben ketten smárolnak. tegyék. azért van.

Secnir 2013.06.06. 20:31:24

mondjuk azt nem értem, eme felháborodott cikk mit keres a kerdemen? tudniillik a keresztény az nem megosztó, hanem összefogó, másrészt ott a mottójuk: ne maradj semleges! ebből ered, hogy vagy pozitív (+) vagy negatív (-) az ember. egy pozitív meg egy negatív (értsd fiú/lány, hím/nőstény, fasiszta/zsidó stb). két meleg (-+- az+) tehát az sem semleges. nem értem. miért vannak felháborodva?
továbbmegyek: ha nagyon szigorúan keresztényi szempontból nézem, akkor a homoszexualitás elfogadott, mint a katolikus, mind a többi keresztény vallásban. akkor miért beszélnek ellen? miért nem kérdezik meg semmilyen zsoltot, hogy mi legyen a véleményük ez ügyben?

HaKohen 2013.06.06. 21:09:25

@Secnir:

"egy vak keresztényt nem neveznék az emberek túlnyomó többségének."

Egy vak komondort sem?

Secnir 2013.06.06. 22:07:37

@HaKohen:
:)
az a komondor vallási meggyőződésétől függ.

Mister Gumpy 2013.06.07. 02:19:21

Hadd legyek életemben először vulgáris egy kommentben: a posztíró egy undorító kis amorális pöcs. Annyira, hogy megindokolni se kell; épérzésű emberek számára ez világos. Brrr.

Nagy-Papa 2013.06.07. 14:15:57

Már majdnem megírtam a véleményem, de elolvastam a hozzászólásokat, és azt látom, hogy sokan, szépen összefoglalva megírták. Köszönöm!
A post szerzője leragadt a kb. a XIII. sz-ban :P
De írhatnám azt is, hogy sötét, mint a bánya, lámpaoltás után.

ingyenebed 2013.06.07. 14:17:01

namost csak megjegyezném, hogy

1.
aki egész életében egy nem létező istenhez imádkozik, az nálam az emberi faj selejtje és más aljasságra is képes, úgyhogy ne akarjon közerkölcsről oktatni senkit.

2.
a magyar társadalom többsége ateista, úgyhogy jó lenne, kis keresztény barátom, ha az idióta vallásodat otthon négy a fal közt, stb...
és nem templom, meg hitoktatás, meg húsvéti körmenet, mert a privát véleményem az, hogy ezeket be kéne tiltani. ezt komolyan mondom, nem viccből.
sőt, kis barátom, csak szólok, hogy a Római Birodalom lakosságának 10%-a volt keresztény mikor azt államvallássá tették, a 90%-ot erőszakkal vették rá a keresztény liturgia követésére. az egész kereszténység egy gigantikus átverés, politikai manőver volt, ma is az.

3.
kereszténynek nem születtél, csak beléd nevelték.

.
ennek ellenére még nem vertem meg egy keresztényt sem (pedig sok megérdemelné), mivel kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy ez a märhaság kultúránk része, mint a dohányzás pl.

csárli hárper 2013.06.07. 18:07:55

szerintem ez a "doktor gabesz" csak féltékeny, hogy nem ő smárol a cukifiúcskákkal...

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2013.06.09. 14:26:01

"az emberek túlnyomó többsége szerint"

Az emberek túlnyomó többsége szerint magadra ázrhatnád a kolostort és kidobhatnád a kulcsot - neked is jobb lenne, meg a többségnek is. A közerkölcs ugyanis, bármilyen rémisztő is elhinni, nem a te egyéni elképzelés szerinti erkölcsöd, még csak nem is a templomi padtársaidé, hanem - figyelj! - a közé. Engem is rohadtul zavar, hogy a közízlés szerint (ami nem egyenlő a közerkölccsel, ugyebár) a Barátok közt az ultimate tévéműsor, de ettől még nem vetítem ki a személyes undorom kényszeresen a teljes népességre.

Sedith · http://sentimpress.blogspot.com/ 2013.06.09. 20:37:57

Szerettem volna én is elmagyarázni ennek a jogász szakma szégyenének, micsoda egy intoleráns kirekesztő senkiházi és miért, de látom, megtettétek helyettem is. :)

similarthings 2013.06.09. 23:16:49

Te jogász? Miért nem inkább mentőhelikopter? Az jobban illeszkedik a cikkedhez, több a kompetencia. Sokkal több.

Még egyéni véleménynek is meglehetősen égő ...

Vagy tényleg ennyire sötétek lennénk mi magyarok?

Gábor Vértes 2013.06.10. 18:47:25

Szóval!!! Én meleg vagyok, de ezzel a határozattal én sem értek egyet...

Vannak melegek, akik provokálják a heteroszexuális többséget, ez a magatartás pedig elítélendő. Balaci Adriánnak igenis tekintetbe kellett volna vennie a többség felfogását, értékítéletét. Azt, hogy nyilvános helyen csókolózni a többség provokálásával egyenlő.

Érdekes egyébként a Háttér Társaság szerepe is ebben az ügyben. Van egy ismerősöm, teljesen intelligens, normális ember, soha nem kérkedett azzal, hogy homokos, mégis elbocsátották a munkahelyéről (tanár volt és az igazgató tudott róla, hogy egy-két tanuló kiszúrta magának, jobbnak látta, ha megszabadul tőle). A Háttér Társaság neki semmilyen jogi segítséget nem nyújtott.Az újságok sem érdeklődtek az ügye iránt (egy lapot kivéve).Akkor most mi is fontos ennek a Háttér nevű buziszervezetnek? Lejáratni a melegeket azzal, h. ilyen ügyekben képviseletet nyújt vagy a valódi jogegyenlőség???????

Gábor Vértes 2013.06.10. 18:49:09

Ja és annyit még, hogy annek elenére h. a Háttér Társaságtól nem kapott semmilyen segítséget, végigvitte az ügyét, most az Alkotmánybíróság foglalkozik vele.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.13. 21:39:30

em azért pateroltak ki titeket a fürdő alkalmazottai, mert csókolóztatok, hanem azért AHOGYAN"

miért láttad? de. azért pateroltál ki, mert csókolóztak nagyon helyesen,

demokráciákban általában a többség dönt adriánka, takarodjál a négy fal közé csókolózni férfiakkal és örülj hogy ez már nem a középkor, meg a 20 század eleje, ahol rádtörhetnék ezért az ajtót

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.13. 21:55:56

@Lázár-Nagy Zoárd: dehogynem úgy születik, a férfi utálja a melegeket, lényéből fakad, aki bírja a melegeket az nem is férfi. csak a nők, meg a kutyák, papucsok, korcsok, gyerekek bírják a melegeket. a férfi utálja őket. a rómaiaknál, görögöknél se idő kérdése, csupán társadalom kérdése, a rómaikkal kortárs germánok, gótok, frankok férfitagjai se szerették a melegeket

@Yumurdzsak: ez nem olyan dolog, a példád nem analóg, ma is megtűrjük a buszon a melegeket, ahogy a négereket is már.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.06.13. 22:01:36

@Bushmill: ----> @tesz-vesz:

@kisdubos: ezért jó dolog a revízió, de ezt a földet régen nem melegek uralták, nem jó neked se a példád

2013.06.13. 23:35:35

@tesz-vesz: a többség nem akar revíziót. tartsd tiszteletben.


süti beállítások módosítása