Navra_zsidó.jpgKedden megtartották a Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című konferenciát. Tanulsága van bőven:  a szélsőjobb még mindig hülye és egyedül ez a kormány érzi érdekeltnek magát abban, hogy az állam zsidósággal szembeni adósságának kérdését tisztázza.

Navracsics Tibor az antiszemitizmusról tartott konferencián az Országházban azt mondta, hogy a magyar állam is felelős volt a Holokausztért. Ennél súlyosabb - és helyesebb - dolgot nem mondhatott volna. A szélsőséges hírportál az Alfahír ezt úgy kommentálta, hogy „mi magyarok vagyunk a felelősek a Holokausztért”. 444, ki tudja milyen portál pedig úgy, hogy Navracsics >beismerte<, de képes azt hazudni, hogy tanultunk is belőle.

 

Mindkét komment primitív. A széljobb jobb, ha ebben a témában hallgat, mert éppen ők azok, akik miatt szégyenkeznünk kell. A baloldal pedig hozza a formáját. Valahogy nem érzik közösségben magukat saját nemzetükkel. Nem hinném, hogy a 444 szerkesztője, ha a saját nevében beszélne is a „beismerést” találná a megfelelő kifejezésnek, 1) senki nem titkolta, hogy ez így történt, 2) nem Navracsics Tibor maga közreműködött a népirtásban, hogy azt beismerhette volna. Navracsics Tibor, Magyarország miniszterelnök-helyettese felvállalta az állam felelősségét. A felvállalás a helyes szó.

 Groteszk pillanat volt, de érthető, amikor a hallgatóság – többek között a hazai és a világ zsidóságának képviselői – megtapsolták a minisztert ezért a kijelentéséért. Azt hihetnénk, hogy ilyen kijelentést csak Gyöngyösi Márton rajongói tábora fogadna így, de itt éppen ellenkező módon történt. A zsidóság tapsolta meg, és ez nagyon jót jelent. Elfogadták a vallomás őszinteségét, és erre van is ok. Az Orbán Viktor vezette kormány sokszor bizonyította már elkötelezettségét a zsidóság és országunk kulturális gazdagságának védelmében. Lényegében mindent, amit a Holokauszt magyar emlékezetében elértünk az Orbán-kormányokhoz kötődik. Külön magyar Holokauszt emléknap, Holokauszt emlékhely és a Terror Háza felállítása, most pedig ez a döntő fontosságú kijelentés. Ráadásul az állami felelősségről beszélt már Martonyi János és Hende Csaba is. Egyértelműen úgy tűnik, hogy egyedül ez a kormány érzi érdekeltnek magát abban, hogy az állam zsidósággal szembeni adósságának kérdését tisztázza, és egyedül ennek a kormánynak van hozzá kellő erkölcsi fedezete is.

 

Furcsa, hogy azoknak, akik ezt a témát príma kampánytémának látják, és bármikor készek antiszemita veszély miatt riadóztatni európai elvbarátaikat, nem jutott eszébe, hogy ezt a kijelentést megtegyék. És az is téved, aki azt gondolja, hogy ez a felelősség egyedül a jobboldalé, nem. Az ország nevében dolgozott az az apparátus, amelyik segédkezett ember- és honfitársainak lemészárlásában. Nem meglepő, hogy egyedül a konzervatív-kereszténydemokrata kormánynak jutott eszébe az, hogy vállalja a felelősséget elődei bűneiért. Ezek az elődök ugyanúgy nem szellemi elődei a mai kormánynak, mint ahogy a baloldalnak sem. KDNP szellemi elődje ellenzéke volt a Horthy-korszak kormányainak, míg a Fidesz szellemi elődjének tekinthető Bethlen István szintén bujkálni kényszerült a német megszállás alatt.

 

Őszintén remélem, hogy ez a lépés végre meggyőzi a zsidóságot a magyar kormány elkötelezettségéről, sőt, talán a zsidó közösség képessé lesz szövetségeseként tekinteni a zsidó-keresztény értékek védelmét célul kitűző pártszövetségre.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

==T== 2013.10.02. 18:10:17

Navrapapa benyald a gazdinak.

hoplita 2013.10.02. 18:27:53

Mindennapi blankoltfasz fényesítés teljesítve.

hoplita 2013.10.02. 18:36:33

Mik azok a zsidó-keresztény értékek mucuska?
Gondolom valamit hallottál harangozni és odabökted a végére, mert mostanában filoszemitáknál ez olyan trendi, lett légyen bármekkora baromság is.:(

hoplita 2013.10.02. 18:41:11

@SontPent:
Ember nincs, aki megmondja ennek a rablóbandának, kétpárti egypártnak a szellemi elődjét...
Ovika a Horthy korszakban max. egy kis vidéki tanítócska szerepébe tudta volna feltornázni magát...ilyen alacsony származással még az is a csimborasszó lett vóna.:)
Éhenkórász gyöttmentnek hívják felénk a fajtáját.:D

hoplita 2013.10.02. 18:52:30

Na, még egy, utoljára, egy különösen bájos kép a nagy holokamu-konferenciáról...:)))

kuruc.info/j/480/egyeb/schmidt13101.jpg

2013.10.03. 21:33:45

Szégyen, hogy az országgyűlés épületében rendszeressé váltak ezek a holokauszt-vallási szertartások. A szovjet főtitkároknak nyalták így a hátsóját az akkori helytartók.

2013.10.03. 21:46:01

A "zsidó-keresztény" azon újsütetű fogalmak körébe tartozik, mint az alábbiak:
- világnézetileg semleges
- pozitív diszkrimináció
- megélhetési bűnözés
- fiatalkorú bűnözés

Mindegyik fogalom kitekert, sunyi mismásolás, vagy egyenesen önellentmondás. Az utóbbi 40 év "szellemi" termékei.

egyetmondok 2013.10.04. 09:32:55

" A széljobb jobb, ha ebben a témában hallgat, mert éppen ők azok, akik miatt szégyenkeznünk kell. "

A ma létező,a szerző szerinti szélsőjobboldal (azt azért lássuk,hogy akikre a szerző ezt mondja /nem ártana mellesleg meg is nevezni ezeket a politikai mozgalmakat/ ,azok pont nem tartják magukat szélsőségnek) az 1944-es magyar holokauszt miatt kell szégyellje magát ? További kérdés számomra, hogy ha a mai magyar széljobb miatt kell holokauszt ügyben szégyenkeznünk, akkor róluk vajon nem mondható ki ugyanaz, mint amit a szerző simán per "a magyar baloldalról" kimond ? A holokauszt miatt szégyellnünk kell a mai széljobbot, aki széljobbos magyarok egyébként helyes és szép közösségben vannak a nemzettel ?

A baloldal nemzeti közösségtelenségét a szerző például az LMP-re is érvényesnek tartja ?

Ha a szerző szerint primitv az a tétel, hogy mi magyarok vagyunk felelősek az 1944-es pusztításért, akkor a mai széljobb szégyenkezni valója, így általánosságban, hogy "széljobb", nem pont ilyen primitív ?

S azt is szeretném megkérdezni, hogy ha Navracsics szerint a magyar állam felelős a magyarországi zsidóság nácik általi pusztításában, akkor mit jelent az alaptörvényi hitvallás-szöveg azon állítása, hogy 1944 március 19-én a magyar állami szuverenitás,éppen a náci katonai megszállás miatt, megszünt ? Hogyan lehet felelős a cselekedeteiért egy állam, amelynek idegen katonai erőszak elveszi a szuverenitását , amely szuverenitás nem mást jelent,mint a felelős döntés lehetőségét, egyáltalában valóm esélyét ?

Én egyébként értem Navracsicsot, mindenkit értek,aki a magyar holokauszt ügyben a magyar (állami) felelősségről beszél, ám azért emlékeztetnék rá, hogy felsorolhatatlan számú ilyen, magyar (állami) megszólalás történt 1990 óta, mint Navracsicsé.

Egyedül ez kormány érzi "érdekeltnek magát" ? Antall József 1990-es kormánya ezek szerint nem érezte magát érdekeltnek ebben az ügyben ? Ezt komolyan gondolja a poszt ?

A szerző semmivel nem tudott többet mondani, s azt a keveset sem tudta különb megfogalmazással elénk tenni, mint a szerinte ebben a témában jobbról-balról létező képtelenségek, hogy éppen primitívséget nem említsek.


süti beállítások módosítása