Július 30-án 80 éve, hogy püspökké szentelték az „amerikai pápát”, Francis Spellman bíborost, aki 1939-től 1967-ig volt New York érseke. Támogatta Nixont, a vietnami háborút, XII. Piusz pápát, McCarthyt, utálta a komcsikat és a sztrájkolókat.

Az 1889-ben, Massachusettsben született bíboros nagyszülei ír bevándorlók voltak. Édesapja egy cipőgyárban dolgozott, később fűszeres lett. A későbbi bíboros volt szülei első gyermeke, utána még két lányuk és két fiuk született. Francis gyerekként sokat ministrált. Szigorú apjával bonyolult volt a kapcsolata, édesanyjával viszont bensőséges kapcsolatot ápoltak. A fiatal Francis szeretett fotózni és baseballozni, utóbbiban jelentős iskolai sikereket ért el, mígnem megsérült a keze. A New York-i Fordham Egyetemre járt 1907-től 1911-ig, végzés után pedig úgy döntött, hogy pap lesz. Rómában tanult, a Pápai Észak-amerikai Kollégiumban. 1916-ban szentelték pappá. Ezután a bostoni egyházmegyében végzett lelkipásztori munkát. Érdekes, hogy érseke, William Henry O'Connell, aki Rómába küldte, ekkor már nem kedvelte egykori pártfogoltját, akit „piperkőcnek” tartott, és azt mondta róla: látszik rajta, mi történik egy könyvelővel, ha megtanítod olvasni. Így Spellman eleinte egy idősek otthonában volt káplán, majd segédlelkész lett Roxburyben.

Miután az Egyesült Államok belépett az első világháborúba, jelentkezett tábori lelkésznek, de elutasították, mivel nem felelt meg a fizikai követelményeknek. A tengerészethez kétszer is beadta jelentkezését, de személyesen utasította azt vissza az egyik titkárhelyettes (Assistant Secretary), egy bizonyos Franklin Delano Roosevelt. Érseke ezután az egyházmegyei laphoz (The Pilot) helyezte, ahol előfizetéseket kellett gyűjtenie, majd 1918-ban az egyházmegye helyettes titkára, később levéltárosa lett.  Spellman két könyvét is lefordította angolra még Rómában megismert, fiatal tanárának, Francesco Borgongini Duca későbbi bíborosnak és olaszországi nunciusnak, aki ekkoriban még a Vatikánban szolgált különféle pozíciókban, és akit annak idején különösen lenyűgözött Spellman. Talán a diplomata Ducának is köszönhető, hogy 1925-ben Spellman lett a vatikáni államtitkárság első amerikai attaséja. 1926-ban XI. Piusz pápa titkos kamarássá nevezte ki az amerikai papot. 1927-ben, egy német úton Spellman életre szóló barátságot kötött Eugenio Pacelli érsekkel, a Szentszék berlini nunciusával, a későbbi XII. Piusz pápával. Spellman később az olasz sajtó támadásainak kereszttüzébe került, mivel megbízták azzal, hogy csempéssze Rómából Párizsba és adja át a sajtónak XI. Piusz pápa Mussolinit kritizáló enciklikáját, a Non Abbiamo Bisognót . Ebben a pápa kijelentette: Mussolini rendszere antikatolikus, Olaszország pedig a liberalizmussal és a szabadkőművességgel indult el a fasizmushoz vezető úton. Spellmant 1932-ben a bostoni egyházmegye segédpüspökének nevezték ki. Ő volt az első amerikai püspök, akit a Szent Péter-bazilikában szenteltek püspökké (a következő év szeptemberében), a szentelők közt ott volt Duca és Pacelli is (Spellman konkrétan Pacelli korábbi miseruháját viselte – ez olyan apróság, amihez hasonló, jelentéktelennek tűnő apróságokból ma is sok mindenre következtetni tudnak a vatikanológusok).

Az új amerikai főpap püspöki mottója az lett: Sequere Deum, azaz Követni Istent.  Segédpüspökként a Newton Center-i Szent Szív-templom lelkipásztora is lett egyben. Az templom 43 ezer dollár adósággal küzdött, amit különféle fundraising-akciókkal és gazdag ismerősei támogatásával faragott le a segédpüspök. 1936-ban az első kormányzati ciklusán túllévő F. D. Rooseveltnek alig 50 százalékos esélye volt az újraválasztásra, részint  Charles Coughlin detroiti római katolikus papnak köszönhetően, akit több, mint harmincmillióan hallgattak hetente a harmincas években, s aki ugyan korábban támogatta Rooseveltet és New Dealjét, ekkor azonban már ellene szónokolt, mivel úgy vélte, túlságosan barátkozik a bankokkal. Spellman elérte Joseph P. Kennedynél, hogy támogassa a vatikáni államtitkár, Pacelli bíboros esetleges amerikai útját. Spellman és Pacelli végigturnézták a nagyobb katolikus központokat, elhallgattatták Coughlin atyát, és így hozzásegítették az 1936 novemberi győzelemhez Rooseveltet. Pacelli amerikai nagykövetet kért az Vatikánba cserébe, ám Roosevelt csak személyes követet tudott ígérni. Spellmannak pedig ettől kezdve tartozott az a Roosevelt, aki megakadályozta, hogy a tengerészet tábori lelkésze legyen. 1939-ben, XI. Piusz halála után Eugenio Pacellit választották meg pápának a bíborosok, aki a XII. Piusz nevet vette fel. Egyik első lépése az volt, hogy New York (hatodik) érsekének nevezte ki Francis Spellmant. Az újdonsült érseket ugyancsak kinevezték az amerikai csapatok apostoli vikáriusává, azaz főlelkészévé, így aztán több karácsonyt is  az amerikai katonákkal töltött Japánban, Koreában és Európában is. Spellman lakhelyét politikai és egyházi befolyása miatt a köznyelvben csak „az erőmű”-ként emlegették. Számos magas rangú politikus, közéleti és egyházi személyiség, elnökjelöltek és későbbi elnökök fordultak meg nála. Az érsek Roosevelt bizalmasává vált, így számos megbízást teljesített a háború alatt, mivel nagyobb szabadságot élvezett, mint a hivatalos diplomaták. Úgyszintén fontos kapcsolattartó volt az elnök és a pápa közt. Nagy szerepe volt abban, hogy XII. Piusz azon törekvései, hogy Rómát nyílt várossá nyilvánítsák és így megmenekítsék a pusztító bombázásoktól, sikerrel jártak. New York érsekét 1946-ban bíborossá kreálta XII. Piusz pápa. Spellman titulustemploma ugyanaz lett, amelyik a Pacelli bíborosé volt megválasztása előtt. A bíboros igencsak antikommunista volt: kijelentette, hogy egy igazi amerikai nem lehet kommunista.

Amikor 1946-ban a New York-i Calvary Cemetery sírásói sztrájkba kezdtek a fizetésemelésért, Spellman azzal gyanúsította meg őket, hogy kommunisták, és a Szent József Szeminárium kispapjait küldte ki sztrájktörőnek. A sztrájkolók tettét pedig az ártatlan halottak és családjaik ellen elkövetett erkölcstelen, igazságtalan lépésnek titulálta. Ezen nézeteinek megfelelően Joseph McCarthy szenátor is élvezte a bíboros támogatását. Amikor Graham Barden képviselő előállt azon ötletével, hogy csak az állami iskolák kapjanak szövetségi támogatást, a „vallásos előítélet” által vezérelt, katolikus gyerekek elleni „gyáva keresztesháborúval” és „bigottsággal” gyanúsította meg őt a főpásztor, a Barden ötletét támogató korábbi frist ladyt, Eleanor Rooseveltet pedig diszkriminációval és antikatolicizmussal vádolta. Spellman 1958-ban részt vett az azóta boldoggá avatott XXIII. Jánost, a II. Vatikáni Zsinat összehívóját megválasztó konklávén. Ő azonban valószínűleg nem Angelo Roncallira szavazott, akire azt találta mondani: „Ő nem egy pápa. Banánt kéne árulnia.” 1959-ben Guatemalában volt a pápa küldötte egy eucharisztikus kongresszuson. Odafelé útközben megállt Nicaraguában, ahol a pápa parancsa ellenére nyilvánosan mutatkozott a diktátorral,  Anastasio Somoza Garciával. Az 1960-as amerikai elnökválasztásokon annak ellenére, hogy Kennedy volt a katolikus vallású jelölt, Spellman mégis Richard Nixont támogatta, mivel Kennedy ellenezte az egyházi iskoláknak adandó szövetségi támogatást, és nagykövetet sem akart küldeni a Vatikánba.

Mindezek ellenére Spellman tartós barátságot kötött Kennedy apjával, Joseph P. Kennedyvel, ő adta össze Robert és Ted Kennedyt is a menyassszonyával. A II. Vatikáni Zsinaton (1962-1965, idén októbertől ünneplik az ötvenedik évfordulóját) az elnökségben is részt vett. Mint teológiailag konzervatív, óvatos volt az aggiornamentóval, és úgy látta, hogy a zsinat bizottságait a liberálisok dominálják. Ellenezte a népnyelv bevezetését a liturgiába, mivel a latinban látta az egyház egységének egyik zálogát. 1963-ban meghalt János pápa, Spellman így ott volt a VI. Pált megválasztó konklávén is. Bár a bíboros ellenezte a civil jogi demonstrációkat, elutasította John Edgar Hoovernek, az FBI első igazgatójának azon kérését, hogy ítélje el Martin Luther Kinget, és nyilvánosan ellenezte a faji alapú diszkriminációt az önkormányzati lakások kiadásának gyakorlatában (public housing). Az 1964-es választásokon  Lyndon B. Johnsont támogatta, akinek a tervei (a Higher Education Facilities Act és az Economic Opportunity Act) jelentős támogatást irányoztak elő az egyház számára. Később eleget is tett az elnök azon kérésének, hogy küldjenek papokat a Dominikai Köztársaságba az Amerika-ellenes érzelmek letörésére, amelyek azért törtek felszínre, mert az USA beavatkozott a dominikai polgárháborúba, és 1965-66 közt elfoglalta az országot.

New York érseke a vietnami háborút is támogatta, olyannyira, hogy azt nevezték „Spelly’s war”-nak, „Spelly háborújá”-nak is. 1950-ben találkozott is Dél-Vietnam katolikus, antikommunista, az amerikaiak által támogatott elnökével,  Ngo Dinh Diemmel. 1965-ben VI. Pál pápa, amikor októberben meglátogatta az Egyesült Államokat, impicit módon le is szúrta a bíborost, amiért kétkulacsos módon „támogatta” az ENSZ béketárgyalásait – Spellman ugyanis úgy volt vele, hogy inkább a háború, mint a kommunisták. Ugyanebben az évben diákok tüntetést tartottak a rezidenciája előtt, amiért elhallgattatta a háborúellenes papokat. Ezt a karácsonyt a bíboros Dél-Vietnamban töltötte az amerikai katonáknál. Ott tartózkodása alatt kijelentette: a vietnami háború a civilizációért folyik, és ez „Krisztus háborúja a vietkongok ellen”. Egy pap azzal gyanúsította meg őt, hogy míg a pápa a fegyverek letételére szólít fel, addig ő megáldja azokat. John Cooney, a bíboros biográfusa és az 1969-ben született Michelangelo Signorile, egy LMBT-ügyekre szakosodott, homoszexuális újságíró és aktivista azt állítja, hogy Spellman aktív homoszexuális volt, ám ezt az állítást a bíboros egykori, 15 éven át szolgáló titkára,  Eugene V. Clark nevetségesnek tartja. 1966-ban, mikor elérte a 75 éves nyugdíjkorhatárt, Spellman beadta lemondását VI. Pál pápához, de a pápa arra kérte, maradjon még pozíciójában. Érseksége alatt jelentősen fejlődött egyházmegyéje katolikus infrastruktúrája: főleg templomok, iskolák és kórházak épültek nagy számban. Kapcsolatait felhasználva, ügyes kézzel intézte az építkezések financiális hátterét, ezért hívták „Cardinal Moneybags”-nek is. A bíboros több iskolát is alapított mind otthon, mind Ecuadorban, ezek többségét róla nevezték el. Az összes általa alapított iskola ma is működik.

1967-ben Francis Spellmant kitüntették a  Sylvanus Thayer-díjjal a West Point Akadémián.  Edward Sorel  készített is róla egy posztert, Pass the Lord and Praise the Ammunition címmel, ám ez már nem került az utcákra, mert addigra, 78 éves korában elhunyt a kistermetű bíboros. A Szent Patrik-katedrális kriptájában temették el. A temetésén jelen volt az elnök, valamint többek közt  Hubert Humphrey alelnök, Robert Kennedy, Jacob Javits, Nelson Rockefeller, John Lindsay és Arthur Goldberg is. A poszt a Wikipédia szócikkére alapozva készült.