Címkék: feliratkozás kékcédula lmp

image.jpg

Az LMP tegnap a Parlamentben az előzetes választási regisztrációt lehetővé tevő alaptörvény-módosítás elfogadása után kék cédulák ezreit dobálta a kormánypárti padsorokra.

A teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy a cetli nem kék volt, hanem türkiz. Zöldes-kék. Ez is olyan LMP-s. Valószínűleg, sohasem láttak „kék cédulát”. Hál’ Istennek én sem éltem abban a korban, amikor így szavaztak. De láttam már ilyet, mert érdekel a magyar múlt, a történelmünkhöz tartozó valóság. Teljes szívből ajánlom a képviselőknek, a Terror Háza kiállítását, ott tényleg lehet látni kék cédulát, az 1947-es választásokra készültek hű mását.

lmp_kek_cedula.JPGkékcédulás.jpg (LMP-s kék cédula, és az igazi)

Az LMP attól fél, hogy posztkommunista világ jön, most már el lehet csalni a választásokat. A vád nagy, mögötte álló tartalom kevés nincs. Ezzel az indokkal akarják elrejtegetni a félelmüket.

Nem véletlenül ellenkezik az LMP annyira. Nézzük csak meg a 2010-es választási térképet, ahol bizony remekül kitűnik, hogy az LMP „új” szavazóbázisa az SZDSZ „régi” szavazói. Egészen pontosan a 1998-as és 2010-es választási térkép közti korreláció 0,8. Ez sok. Nagyvonalúan azt mondanánk, ugyanaz.

szdsz98.jpg

lmp10.jpg

Forrás: nol.hu

Emlékezzünk csak, hogy mit mondott Pető Iván vagy Fodor Gábor a 2004. december 5-i népszavazás előtt! Tessék nemmel szavazni, mert ez nem nemzeti, hanem politikai kérdés! Nekik nem volt érdekük, hogy szavazhassanak a határon túli magyarok is. Ugyanígy akarja most is kizárni vagy szinte lehetetlenné tenni a sok, saját akaratból vagy kényszerből külföldön élő honfitársunk voksolását, beleszólását a magyar politikai élet alakulásába. Ők így már elektronikusan és levélben is feliratkozhatnak majd, így (is) biztosítjuk őket arról, hogy fontosak nekünk.

Hogy miért nem jó az LMP-nek ha a határon túliak is szavazhatnának? A jelenlegi 15 képviselői helyüket féltik. Tudják, hogy a határon túliak nem szerették az SZDSZ liberális politikáját és a fontos nemzetpolitikai kérdések semmibe vételét. Ők még emlékeznek arra, ami 2004. december 5-én történt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robinzon Kurzor 2012.10.30. 16:20:11

Ezt a trollkodást kár volt megírni, tudnátok ti jobbat is.

Például az ad hominem "érvelés" helyett megindokolhatná a T. Szerző, hogy a határon túli állampolgárok névjegyzékbe kerüléséhez miért is szükséges, hogy a Magyarországon élők, akik amúgy is benne vannak a központi (BM) nyilvántartásban, most mégse automatikusan kerüljenek fel az aktuális választójogi névjegyzékbe.

daemonwhisper 2012.12.17. 21:06:13

az lmp és az szdsz közé egyenlőségjelet tenni hatalmas csúsztatás...


süti beállítások módosítása