Horthy István (!!!), Horthy Miklós, Tisza István és persze Orbán Viktor voltak az elmúlt 94 évben a „demokrácia ellenségei” - Rákosi Mátyás vagy Farkas Mihály ezek szerint szerencsére nem

Horváth Csaba, a negyedik köztársaság álmát hajkurászó MSZP alelnöke reveláló erővel bíró sajtótájékoztatót tartott ma. Ugyanis pénteken, 2012. november 16-án lesz az 94., egyben örömteli évfordulója annak, hogy a Magyar Nemzeti Tanács kikiáltotta az első (nép)köztársaságot. Ennek a szocialisták nagyon örülnek - hát hogyne örülnének, hisz olyan államférfiakat adott az a rezsim Magyarországnak, mint Károlyi Mihály vagy Kunfi Zsigmond. 

Alapjáraton ezzel amúgy nem is lenne semmi gond, csinálják csak, szabad a csók, szabad a szerelem. Őszirózsás forradalom, népkormány, hurrá. Azzal azonban már inkább van egy kis probléma, hogy Horváth Csabának érzékelhetően dunsztja sincs az adott történelmi korszakról – tézise ugyanis az, hogy mindenki „fasiszta”, az is, aki nem az. Ugyanis Horváth Csaba (a videón 0:30-tól) azt mondja, hogy az elmúlt 94 évben „három olyan vezető korszak volt”, amikor „a demokráciának ellenségei támadtak”. A három korszak – hangsúlyozom, három korszak! – közül az első (és ezt tényleg nem fogják elhinni): Horthy István, utána sorrendben Horthy Miklós, Tisza István és „legújabban Orbán Viktor”. Ez tehát az a négy három személy korszak, akik (amelyek?) a „demokrácia ellenségeinek” minősültek (a videót azért érdemes megnézni, mert maga az írott hír nem igazán adja vissza a sajttáj igazán elvtársias hangulatát).

Azt személy szerint egyáltalán nem értem, hogy hogyan jön ide Horthy István, aki közismerten angolbarát – mai szóhasználattal: européer – gondolkodású személy volt, és kormányzó-helyettessé történő megválasztása részben éppen azon a megfontoláson alapult, hogy a folyamatos szélsőjobboldali térnyerés közepette, Horthy Miklós megbetegedése vagy halála esetén legyen legitim, a nyilasokkal egyértelműen szemben álló államfő (ezt a szerepet Horthy István tragikus halála miatt sajnos nem tudta betölteni).

Ami viszont még ennél is groteszkebb, az az, hogy ha a demokráciának kizárólag a fentiek az „ellenségei”, akkor a „többiek” a barátai kellenének, hogy legyenek. A Magyar Kommunista Párttól kezdve a Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetőségén át a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányig. Igen, az idősebbek talán még emlékezhetnek rá általános iskolából, hogy Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád, Dobi István, Gerő Ernő, Kádár János, Biszku Béla, Farkas Mihály és a többi államférfi a (népi) demokrácia nagy barátja volt mindig is, hogy Fock Jenőt, Fehér Lajost, Czinege Lajost vagy Marosán Györgyöt („nem a zsömle túl kicsi, hanem a pofátok túl nagy” – mondta utóbbi egy emlékezetes május 1-jén az összegyűlt munkásoknak) már ne is említsem.

Az a baj a szocialistákkal, hogy újra és újra igyekeznek bebizonyítani Horn Gyula híres adomáját: „minden rendes ember életében legalább egyszer volt kommunista”. Nem nagyon megy nekik. 

(A Horn Gyula-idézet megtalálható a Political Capital Félrebeszélők c. kiadványában)