t364.jpgTabajdi Csaba szocialista EP-képviselő fanatistákra jellemző tüneteket kezd produkálni: ő mindenhol, mindenkor és mindenkiben csakis Orbán Viktort és a Fideszt látja. Orbán-fóbiájára szedett gyógyszere messzire gurult a múlt héten.


Azt már megszokhattuk Tabajdi Csabától és a brüsszeli MSZP-s képviselőktől, hogy az európai döntéshozókat és közvéleményt mind nyíltan mind zárt ajtók mögött a magyar kormánnyal szembeni fellépésre buzdítják. Teszik ezt már a 2010-es kormányváltást kezdete óta, napi szinten. Lassan egy szakkönyvre való alapanyag gyűlik össze az országot lejárató tevékenységükből: gondoljunk csak az európai parlamenti plenáris vitákra, a Magyarországot elítélő parlamenti határozat-kezdeményezésekre, meghallgatásokra; vagy a hazug, többek között a magyar államiság jelképeit becsmérlő körleveleikre.


Tabajdi azonban a múlt héten – talán a Bajnai-féle Együtt 2014 megjelenése miatti féltékenységből, vagy csak hithű pártszorgalomból – szintet lépett a magyar kormány nemzetközi rágalmazása terén. Számára – amint az az alábbi összeállításunkból kiderül – ugyanis már nincs olyan téma az Európai Parlament napirendjén, amiből ne tudna rögvest párhuzamot vonni a lopakodó orbáni diktatúra rémképével.


Nézzük hát meg, hogyan képviselte Tabajdi Csaba hazánkat múlt héten Strasbourgban. A szocialista képviselő az Ukrajnával kapcsolatos vita során kijelentette: Magyarországon az új választójogi törvény miatt már nem lesznek többé demokratikus választások. A kisebbségi jogok európai védelme kapcsán nem felejtette el emlékeztetni párttársait: Magyarországon tobzódnak a neonáci elemek. Az Oroszországról szóló vita során pedig Orbán Viktort Putyinhoz hasonlította. De Tabajdi hallatta hangját az európai bankfelügyelet vitájában is, amely területen szerinte Magyarország új falat épít Európával szemben, s persze az európai tranzakciós adóról szóló eszmecserénél is csak és kizárólag a magyarországi tranzakciós adóról volt mondandója. Ilyen hát egy rövid összegzés a magyar szocialista képviselő heti európai parlamenti munkájáról.


Mindenesetre le a kalappal Tabajdi Csaba teljesítménye előtt, aki bebizonyította: képes bármilyen téma kapcsán két bővített tagmondaton belül a totalitárius rendszert építgető Orbán Viktorra és a Fideszre rátérni. Jóformán sajnálhatjuk, hogy az elmúlt héten nem szólalt fel az indiai kasztrendszer diszkriminációja témában az Európai Parlamentben. Kíváncsian vártuk volna ugyanis felfedezését: igazából Orbán Viktor is kasztrendszer bevezetését tervezi Magyarországon. Sőt azt már igazából be is vezette – félig biztosan, mindenesetre valamilyen „szakértői” papír vagy „független” kutatás van róla.


Hogy Tabajdi önszorgalommal vegyes fanatizmusból vagy otthoni pártutasításra rombolja saját hazája tekintélyét, s egyben csinál magából félbolondot? Valószínűleg is-is. Ezzel a teljesítményével minden bizonnyal hamarosan valamilyen komoly pártérdemrenddel tüntetik ki. A baloldalon ez a módi, már hosszú-hosszú évtizedek óta.
Azonban nem csak az a baj, hogy hithű baloldali pártkatonaként Tabajdi alaptalanul és határokat nem ismerve hazudik, rágalmaz és ezzel teljesen lejáratja magát, hanem hogy ezzel lejárat mindenkit, így egész Magyarországot is. Ez a típusú tevékenység rendkívüli károkat okoz mind a Magyarország-kép, mind a magyar polgárok unióhoz való viszonya kapcsán is. Tabajdinak, valamint párttársainak és balliberális barátainak hazugságai helyrehozhatatlanul roncsolják nem csak a jelenlegi magyar kormány, de Magyarország és a magyar polgárok külföldi megítélését is. A Nyugaton rögzülő negatív sztereotípiák megváltoztatásához a későbbiekben pedig évtizedekre lesz szükség. Ezért kell elutasítani Paul Lendvai, Heller Ágnes, Konrád György és társaik félremagyarázásait és torzításait is, s helyre kell azokat igazítani.


A „Tabajdi Baráti Kör” által tudatosan megvezetett nyugati politikusok, képviselők, véleményformálók ostoba, az országot és a magyar polgárokat megalázó kijelentései ugyanakkor tovább erősítik sok magyar állampolgár Unióval kapcsolatos ellenérzéseit és „a Nyugattal” szembeni frusztrációját. Ebből pedig a Jobbik profitál, a külső szemlélő számára pedig olybá tűnhet, hogy a Fidesz az Unióval kapcsolatban egyre kritikusabb hangot üt meg – pedig csak Magyarország renoméját igyekszik megvédeni az alaptalan állításokkal szemben.


De hát az otthonról érkező pártutasítást végre kell hajtani. S hogy ezért a gyurcsányi utat követve Tabajdi Csaba hazudik reggel, délben meg este, Brüsszelben, Strasbourgban és ahol csak lehet, nem számít. Igazából számukra ez a normális. S valóban: ahhoz képest, hogy 2006 őszén az akkori szocialista vezetés nem engedte a tévészékházba szorult rendőrök megsegítését, hátha meglincselik őket élőben kétmillió tévénéző szeme láttára, egy kis putyinozás, fasisztázás, diktátorozás kifejezetten európainak hathat.


Nem állítom: kritikának európai szinten és fórumokon helye lehet. De a forma és a stílus nem mindegy, ahogy a nemzeti és a pártérdekek közötti határvonal meghúzása sem. A mindenkori magyar kormány hazugságokon alapuló, külföldön való „feljelentgetése” messze ezen a határvonalon túl van. A magyar kormány tevékenységének témákon átívelő, generális rágalmazása pedig a józan ész határain van túl. Tabajdi az első határvonalat már régen, az utóbbit a múlt héten átlépte.


Az elmúlt hónapok és hetek esetei is mutatják, esély sincs arra, hogy a magyar szocialisták magatartásában változás álljon be. Sajnos ismerjük őket. Ilyenek. Nem változnak.


Ezért más út nekünk sem marad, küzdeni kell ellene, s ellenük.

A cikk szerzője: Kelemen

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alonee 2012.12.21. 17:20:53

Az a legjobb ebben a blogban, egyben legmulatságosabb is, hogy olyan stílusban íródik és olyan csúsztatás halmazokat tartalmaz, hogy szemmel láthatóan, még arra sem veszik az olvasók a fáradtságot, hogy mellettetek vagy ellenetek érveljenek. Olyan kis vicces és butus. Na fejlődjetek, hátha az evolúció..... pár millió év alatt. :))


süti beállítások módosítása