A Don Bosco Szalézi Társasága (aka. szaléziak) 1913-ban telepedtek le Magyarországon. Idén ünneplik a centenáriumot, ez az év az emlékezésről és a jövőbe nézésről szól.

Egy olasz pap, Don Bosco (ünnepe: január 31.) alapította a szerzetesrendet a fiatalok szolgálatára. Felkarolta a torinói szegény fiúkat, utcagyerekeket. Abban az időben ez nagyon fontos volt. Több gazdasági válság, ipari forradalom, gyárak tömeges nyitásának korszaka ez. Kiállt a jogaikért a munkáltatók felé, szakmát adott a kezükbe, „jó kereszténnyé és becsületes állampolgárrá” akarta nevelni őket. Hitte, hogy ettől lesznek a értékes emberek, jó munkaerők, családalapítók. Műve máig fennmaradt, sőt tovább nő, hiszen ma 132 országban több mint 15 ezer szalézi tevékenykedik.

A rendalapító halála (1888) előtt már több, Olaszországon kívüli országban is jelen voltak a szaléziak, de Magyarországon csak 1913-ra ért meg a helyzet. A szalézi rend kilógott a többi fiatalokkal foglalkozó szerzetesrend közül, hiszen abban a korban a az egyházi iskola a magas szintű, tudományos, papi, politikai életre  való felkészítést (is) jelentette, alkalmazkodva a kor igényeinek. A szaléziak pedig a külvárosi, vidéki munkáscsaládok gyermekeihez fordultak (Nyergesújfalu, Óbuda, Rákospalota, stb.), hogy jó nevelést, és szakmát adjanak nekik.

Sokan „proli papoknak” hívták őket, hiszen nem reverendában jártak, mint az akkor megszokott volt, hanem ingujjban, nadrágban, hogy megközelíthetőbbek legyenek és a napi munkában is részt tudjanak venni.

Magyarországon már várták a szaléziakat. Már kint, Olaszországban volt magyar növendékház, az itteni támogatók adományokat küldtek és szervezték a letelepedést. Csernoch János érsek adományozta pl. a péliföldszentkereszti házat, mely így a magyar szalézi bölcső lesz.

A rend tette a dolgát, iskolákat tartott fent, oratóriumokat hozott létre és a magyar ifjúság jövőjéért dolgozott. „Természetesen” a második világháború után ők is a rendszer ellenségei lettek (minek neveljük a fiatalokat?) így 1949-ban már „nem kívánatosak voltak”. Ekkor 200 fölött volt a szerzetesek száma és az észak-pesti régió legnagyobb nyomdáját és árvaházát üzemeltették.  Persze titokban még sokan tovább működtek, pl. Sándor István szalézi testvér, aki gyári munkás lett és ott folytatta nevelői tevékenységét a fiatalokkal. Egy csoportba gyűjtötte a fiatalokat és titokban összejártak beszélgetni és hittan órára. Még fiatal ávós tisztek is jöttek az alkalmakra, nem kicsit kockáztatva. Végül elkapták és koholt vádak alapján kötél általi halálra ítélték, melyet több társával együtt, köztük 15 éves gyerekekkel 1953. június 8-án végre is hajtottak. Jelenleg is folyik a boldoggá avatási eljárás a vértanúsága miatt.

1990-ben indulhatott újra a rend és a „semmiből” 23 év alatt egy jól működő rendszer épült ki. Jelen vannak az oktatás majdnem minden szintjén, fenntartanak óvodát, általános iskolát, gimnáziumokat, kollégiumokat, szakiskolát, szabadidő központokat.

Don Bosco üzenete ma aktuálisabb, mint bármikor. Talán mindenkinek az a feladata, hogy a felnövekvő nemzedékből „jó keresztény és becsületes állampolgár legyen”. Hiszen tudjuk jól „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz”. Ezen múlik az országunk és kontinensünk jövője. Érezze mindenki személyes felelősségét a történetben. Mi, kerdemek is valljuk, hogy ezen a két lábon áll az egzisztenciánk. az egyik láb a becsületes állampolgárság, hazaszeretet, igazságosság, munka, a másik pedig a jó kereszténység, szabadság, közösség, hit.