bauer_őszinte.jpgBauer Tamás szerint azért van szükség az ellenzéki összefogásban több pártra is, mert az MSZP-re sokan nem szavaznak a korrupt politikusok miatt. Tehát ők a korrupt politikusok pártájával akarnak összefogni. Na, bravó!


Az utóbbi időben akaratlanul is bele-belebotlom Bauer Tamás aranyköpéseibe, most éppen a méltán híres Mozgóvilág hasábjain. A volt SZDSZ-es honatya 2012 novemberében a sokatmondó címmel útjára indított Fapados Színpad beszélgetésén vett részt, ahol Botka László, Szeged szoci polgármestere volt a vendég. Szerintem maguk a részvevők sem tudták, hogy a beszélgetés egy az egyben megjelenik nyomtatásban, mert akkor biztos nem mondtak volna ennyi hülyeséget. Ha tudták, az minősítő körülmény.


Botka belemelegedve éppen arról beszélt, hogy az MSZP bivalyerős és az ellenzéki összefogás biztos nem arról szól, hogy ők belépnek valahova, mert hát mégiscsak mögöttük vannak az éhségmenetezők, a rettegők, az IGAZ demokraták tömege, így ha valaki akar csatlakozzon inkább hozzájuk. Azt egy félmondat erejéig földbe alázta a Bajnai köré gyűlőket is, így: „Kihirdethetném, hogy a szocialista párt szövetséget köt az Együtt 2014-gyel és felszólíthatnám, mind a 106 választókerületben a szocialista pártszervezetet, hogy vegyék fel a Millával, a Szolidaritással meg az LMP-vel, de leszámítva egy-két budapestit, a többiek nagy szemekkel néznének rám, hogy nem is láttak ilyen szervezetet.”


Ezt már Bauer Tamás nem bírta cérnával és közbeszólt. Az érvelés zseniális:
„ Sok igazság van abban, hogy (szervezetileg) csak az MSZP működik igazán…én azért nem becsülném le a többi partnert sem. Főleg azért nem becsülném le, mert azért mégiscsak van mondjuk durván 1 millió olyan, a Fideszt ma már elutasító szavazó, akik viszont aligha szavaznának az MSZP-re…Ezek az emberek nagyon sok mindenért nem szavaznának az MSZP-re, többek között azért nem, mert hosszú ideje minden választáson befutó helyen szerepelnek az MSZP országos listáján azok az emberek, akiről mindenki tudja, aki a közélettel foglalkozik, hogy ők szervezték a fekete pártfinanszírozást.”

Bauer tehát azt mondja: kell az ellenzéki összefogás több szervezet részvételével és a győzelem érdekében össze kell fogni azzal az MSZP-vel, aki rohadtul korrupt. Ez persze biztos nem fog összecsúszni az egyszeri választó fejében. Mindenesetre az érvelés kristálytiszta. Már látom az ellenzéki szavazót, ahogy behúzza oda az X-et, majd mellékörmöli: én valójában a DK-ra szavaztam a Gyurcsány miatt, nem a korrupt MSZP-re.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása