Közel a határidő, mikor az adózó állampolgárok adóbevallásukkal együtt nyilatkozhatnak arról is, hogy személyi jövedelemadójuk 1 százalékával mely civil szervezet tevékenységét kívánják támogatni. Tavaly megközelítőleg 2,5 milliárd forintot ajánlottak fel az adózók a top 100 legtöbb szja felajánlást gyűjtő civil szervezeteknek. A magyar államadóssághoz képest elenyésző ez az összeg, ugyanakkor egy-egy szervezet működéséhez nagyon fontos lehet bármekkora adomány. Az államadósságon is túl vannak fontos témák. Ez is ilyen.

Fegyvershowt népszerűsítő plakát az Amerikai Egyesült Államokban

A civilkedés mögött roppant egyszerű felfogás húzódik meg, egy ügy iránt elkötelezett emberek csoportja megpróbál tenni valamit az adott ügy érdekében. Azt gondolják, hogy jobb hely lesz így a világ, ételt osztanak, cigányokat integrálnak, gyerekeket táboroztatnak, fákat védenek, népszerűsítik a fegyverhasználatot, kampányolnak a fegyverhasználat szigorítása érdekében. Örömmel tölt, hogy emberek energiát fordítanak egy-egy számunkra fontos ügy tettekben való véleménynyilvánítására és boldogabb vagyok, mint Mark Renton a Trainspotting kezdő jeleneteiben, ha valakik úgy gondolják, hogy bejelentett munkával szerzett bérük szja 1%-át odaadják a fent említett elkötelezett embereknek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2011-es statisztikája szerint az 1% átlagosan potenciálisan 80 ezer forintot jelent per felajánló. Ez elegendő összegű IKEA-s szék egy civil szervezet irodájához például.

Fegyvershowt elutasító plakát a fenti plakát mellett az Amerikai Egyesült Államokban

Aki még nem ölt emlőst, az ne filozofáljon!

A tavalyi év ezirányú listáját továbbböngészve kiderül, hogy megközelítőleg 601 millió forintot kaptak állatmenhely típusú szervezetek. Kivert kutyákat felkaroló „tappancs gazdit keres” kutyaotthonok. Azaz egynegyede a pénzeknek ment kutyamentésre. A spáros budget vodkánál is karcosabb az a tény, hogy 2012-ben a top 100-ból 34 fenti profilú szervezet részesült a 601 millióból. Az örök kedvenc Rex Kutyaotthon tavaly 88 milliót kapott, és 2009 óta a top 5-ben szerepel. Az is beszédes adat, hogy 2011-hez képest ezen szervezetek szenvedték el a legkisebb mértékű csökkenést a 2012-es felajánlásokhoz képest. A nehéz gazdasági körülmények ellenére inkább véljük fontosabbnak a kutyák négy lábra állítását, mint mondjuk a leukémiás gyerekek támogatását, vagy bármi mást?

Hm. Waddafuck? Mi történik?

Tény, a kutyák cukik, politikailag semlegesek és nagyon sok év alatt megszerezhető szakértelmet kíván a megmentésük. És esélyt kell nekik adni ebben a kirekesztő társadalomban. Mint a kirekesztett kisebbségeknek, a cigányoknak, a melegeknek, a szipusoknak – vélekednek egyes felfogások a témáról. Vö.: Bayer Zsolt cigányozó cikke. Zárójelben. Egy kivert kutya tényleg nem tehet semmiről, olvashatóak az óriásplakátok reklámszövege. Kényelmes döntés kutyákat támogatni, felvállalható döntés, nem kell gombócot formálni az embernek a torkában, hogy ismerősei talán megfeddnék a kutyák támogatása miatt. Ha valaki érzi ugyan május végén, hogy támogatni illenék valamit, de nem tudja, hogy mit pontosan, akkor a kutyákra hív lapott. Jót cselekedett, mintha semmit nem ikszelt volna – érzi.

Pedig inkább rosszabbat. A kutyákat felelőtlen gazdáik verik ki, nyomorítják meg. Erről gyerekszobával rendelkezett ember nem gondolkodhat másképpen, minthogy rossz. A jogszabályok is súlyosan büntetik az állatkínzást vagy céltalan ölést. De. Ha nem az emberre, leginkább az ember fiára fordítjuk a pénzt, hogy legyen kedves olyan kulturált viszonyok között felnevelkedni, hogy felnőttként ne hozzon felelőtlen döntéseket, mint amilyen például egy cuki kutyuska befogadása, majd kihajítása – vö. plazmatévék vásárlása hitelre, felelőtlenül - akkor bizony rossz választ adtunk egy problémára. Takony esett a szarlevesbe. Vett volna inkább plüsskutyát Bálint napra.

Ha nem az emberre adunk pénzt, akkor jövőre még több kutya lesz ám kiverve, megnyomorítva, és hát akkor bizony még többet kell adni ezeknek a szervezeteknek. És akkor lesz majd kutyaügyi miniszter is. Bizony ám. Előbb-utóbb.

De ha mindezek az érvek nem elegendőek, és még mindig úgy érezné valaki, hogy ellágyul szíve a kutyusok szívszorító szempárjai láttán, gondoljon erősen egy leukémiás gyerekre. És mondja neki azt - persze csak gondolatban – „ne haragudj, de a kutya nem tehet róla, neki is kell esély.”

u.i.: Ha nagyobb leszek én is szeretnék majd kutyát. Magyar vizslát és Hattyúnak fogom hívni. Addig bőven megfelel, ha a vasárnapi ebéd után megmaradt csirkepörkölt csontjaival támogatom a kutyákat. Mert kedvelem őket. Nem azokat, őket.

Írta: Fehér Zoltán