Csütörtök este két olyan német vonatkozású hírt olvastam, amelyekre nehéz szavakat találni. 1) Német rajzfilm készült gyermekeknek Magyarország lejáratására. 2) Németország lenullázta az egész európai gazdaságba vetett bizalmat.

1) Kezdjük a kisebb horderejű, de hazánk számára fontosabbal: a német ARD és ZDF csatorna a gyermekhíradójában a magyar Alaptörvény módosítást, valamint a korábbi médiatörvényt újra elővéve kijelentette, hogy Magyarország megszegte az EU-s normákat. Hogy a kisgyermekeket célzó politikai propaganda mely diktatúrák évtizedeit idézi, arról talán nem igényel senki felvilágosítást. Túl sok szót nem érdemes a rajzfilm politikai üzeneteinek cáfolására fordítani, hiszen mindenki olyan politikai üzenetet fogalmaz meg, amilyet szeretne, de technikailag azért érdemes megjegyezni: az EU-nak nincs kompetenciája sem alkotmányügyi kérdésekben, sem médiaszabályozásban. Kettős mérce kapcsán érdemes megfigyelni, hogy meddig lesz az angol médiahatóság hatáskörének a kérdése az európai sajtó és politika napirendjén, és mennyire hagyják majd magukat befolyásolni az angolok – mondjuk Magyarországhoz képest. Ugye senki nem gondolja, hogy pont az angolszász világban kellene a sajtószabadságért aggódni? Ja, hogy az illegális lehallgatási botrányok után úgy látják Londonban, hogy azért mégsem kellene vakon hinni a sajtó önszabályozásában – ez bűn? A magyar libi sajtó pedig nyíltan uszít, majd csodálkoznak, hogy itthon a Kormány átalakítja a médiaszabályozást? A német „mesét” elnézve talán Németországban is szigorítani kellene a médiaszabályozást.

2) Az európai gazdasági válság miatt sok perverz intézkedésnek és nemzetközi acsarkodásnak lehettünk már tanúi az elmúlt években. A „pénzügyi stabilitás és bizalom fenntartása” címszó alatt Írországot az összes bank részvényeseinek kárpótlására kötelezték Brüsszelből; az eurózóna tagállamainak Görögország adósságát több körben el kellett engedniük, amiből az egyébként a görögnél alacsonyabb átlagbérrel rendelkező országoknak is ki kellett venni a részüket (ezt egyébként többször épp a német alkotmánybíróság fúrta meg majdnem). Ezek egy sor drámai nemzetközi egyeztetés mellett zajlottak, majd most, a németek szolidaritásának csökkenése miatt Cipruson a bankbetétek megadóztatását akarták átverni, amivel az egész pénzügyi és gazdasági bizalmat lehúzták a budin. „De a ciprusi parlament végül nem szavazta meg a betétek megadóztatását” – gondolhatja első reakcióként sok tájékozott olvasó. És a ciprusi parlament tényleg nem szavazta meg, de a renitens szigetlakók makacskodásának nincs súlya. Súlya annak van, hogy a bankbetétek megadóztatását – ami a magánvagyon egy eddig példátlan lenyúlása lenne (nem, a magyar kötelező magánnyugdíj vagyon megtévesztő elnevezése ellenére nem az volt, mert az kötelező járadékfizetésből gyűlt, nem pedig magán megtakarításból) – szorgalmazó németek és uniós képviselők bizonyságot tettek arról, hogy a magánvagyon lenyúlása nem csak lehetséges, hanem kívánatos. Ezek után a befektetők és a megtakarítók teljes joggal akarják menteni pénzüket a gyengélkedő országokból, pont azokból, ahova egyébként is a legnehezebb tőkét vonzani. És lehetne azt mondani, hogy a németeknek teljes joggal van elegük mások kimentéséből, de a német gazdaság rengeteg indirekt profitot húz a válság kezdete óta: igen jelentős mennyiségű pénztömeget menekítenek ki az instabil országokból, melyeket a biztonság miatt Németországba visznek. Németországban pedig jelentős tőketöbblet alakult ki, amely csökkentette a kamatokat, és így olcsóbbá tette a hiteleket, miközben a tőkehiányban szenvedő országokban pedig még drágábbá váltak a hitelek. Egyszerű érvényesülése ez a kereslet-kínálat elvének. A német gazdaságot tovább erősíti az a tőke, valamint az a képzett és átvándorló munkaerő, amelyre a gyengékben lenne szükség– ördögi kör. Egy válságban lévő ország bedőlése pedig utat nyit az olcsó felvásárlásnak. Tegnap Görögország, holnap Ciprus. Ez nem összeesküvés, de valóság. Egy olyan valóság, amit Berlinben is biztos látnak, de egyelőre mégsem tesznek ellene. Nagyon csúnya gazdasági monopol-helyzet kezd kialakulni, melyet nem kellene a rajzfilmes erkölcsi arroganciával tetézni.