Sirályság

Király-utca-48.jpgMegint föl van tekerve a hiszterométer: fasiszta brigantikkal harcolnak a diktatúra utolsó civil hadtestei a Sirályban. Elbarikádozott civilek, szemben velük a karhatalom. A borzalmas fasiszta államhatalom a régi zsidónegyedben tombol, ám a csillogó szemű civilek kitartanak. Aha.



Ez már nem az első Sirály-hiszti. A Király utcában található szórakozóhely - mert valóban az, nem pedig művészeti központ -, kálváriája közel két éves. Az ötlet maga jó és nemes: legyen a belvárosban egy autentikus közösségi hely, ahol korosztályok jöhetnek össze, hogy egy sör mellett kielégítsék saját kulturális preferenciáikat.

Azonban a Sirály mindig is több volt egyszerű művészeti helyszínnél. Mindig ment a kocsma, azaz mindig ment a biznisz. Senkinek nem kell magyarázni, Budapesten a Király - Kazinczy - Nagymező - Madách tér négyszög a szórakoztatóipar legmesésebb profitjával kecsegtet. Akinek a szemei a helyén vannak, látja, hogy csütörtök-péntek-szombat, de inkább a hét minden egyes napján megy a turistaitató. Évi 1,2 millió turista, akik egy-egy hosszú hétvégén 3-500 eurót gurítanak le a torkukon, ennyit tapsolnak el fejenként, Isten áldja a torkukat ezúton is, tartsák meg jó szokásukat.

A Sirály ennek a szórakoztatókomplexumnak egy szimbolikus tere. Csakhogy a Sirályt nem civilek vitték önerőből. Az első bezárásig - ami soha nem jelentett igazi bezárást, mégis mekkora hiszti volt belőle -, robogott a kocsma, csilingelt a kassza. Később az az egyezség született - nem kis részben Tarlós István és Schiffer András megállapodása révén -, hogy a hely jogszerűen, de jogcím nélkül mehet tovább. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy egy ajtonálló engedett be a zavartalanul üzemelő kocsmarészbe, ahol - a vonatkozó törvényekkel szemben -, szabadon lehetett cigarettázni és szabadon lehetett alkoholt vásárolni.

A Sirályban tehát a civilkedés mellett bizony mindig robogott a biznisz. Ezért a Sirály annak példája, hogy maszkok mögül kommunikáltok velünk, és azt állítjátok, ehhez nektek jogotok van. Miközben a működtető Marom Egyesület azt állítja, csak kulturális, civil programokat szerveztek ide, a Sirály látogatói pontosan tudják: bizony szeszt is lehetett ott venni, még akkor is, ha nem kasszába, hanem becsületkasszába ment a lóvé. Fizetni kellett ugyanúgy, mint bárhol máshol Budapesten vagy az ország legkisebb kocsmájában, és ez nem is volt kérdés.

A Sirály az eltitkolt és elhazudott ambíciók színtere: márpedig kedves Marom Egyesület, láthatjátok, ez egy szabad ország. Szabad benne civilkedni, szabad benne kulturális központot üzemeltetni, és szabad benne üzletelni. Egyet nem szabad, jogcím és két éve bérleti díj megfizetése nélkül helyet vinni, ott titokban alkoholt árulni, óriásit kaszálni, majd azt hazudni, hogy azért paterolnak ki benneteket a Sirályból, mert idehaza tombol az antiszemitizmus.

Azért raknak ki onnan benneteket, mert a törvények mindenkire egységesen vonatkoznak. Nemre, fajra, felekezeti hovatartozásra való tekintet és diszkrimináció nélkül egyaránt. Kérdezzétek meg a többi helyet üzemeltető vállalkozót, milyen szigorú feltételeknek felelnek meg ahhoz, hogy kocsmákat üzemeltessenek.

További jó üzletelést, Marom Egyesület!

A cikk szerzője: Narancsy Dávid

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kandeláber 2013.03.26. 13:01:46

Erről eszembe jut a régi, de többször is játszott "Éretlenek" c. francia vígjáték jelenete, amikor a rossz válaszokat adó fekete diákot a "vizsgáztatógép" többször felpofozza, mire ő kiabálni kezd: "Ez a gép rásszistá!"

szind.bad 2013.03.27. 21:58:58

A kedves civil adománygyűjtők nyolc nap alatt kétszer buktak meg a nem engedélyezett kereskedelmi tevékenység miatt. Jegyzőkönyv is készült, ki is ürítették az egész kócerájt, másnap onnan folytatták. Ilyenek a mi jogállamért harcoló civileink.

imr 2013.03.28. 14:27:22

"óriásit kaszálni".. háhh, jajj, te..,
ha tudnád milyen körülmények között élnek és dolgoznak ezek az emberek.., de nem tudod, ezért kitalálsz valamit és ideírod, oké, lehet ilyet, csak minek?

inkább írj a maffia vezette helyekről, ha ilyen buzgón keresed az igazságot..
(P1 például)

Jó_ebédhez_szól_a_nóta 2013.04.07. 15:51:28

@imr:
"ha tudnád milyen körülmények között élnek és dolgoznak ezek az emberek"

A belvárosban romkocsmát üzemeltetni minden hírforrás szerint bukó dolog, erősen veszteséges. Hát ha még engedély nélkül csinálják, és adót sem fizetnek érte...
Hogy nem szakad le az ég...


süti beállítások módosítása