Az Unió egyre inkább diszfunkcionálisan működik, s a ciprusi példa is jól mutatja, hogy nem tudja, hogyan kezelje belső válságát. Eközben pedig a válság a kontinensen kívül véget ért, s lassan csak a hátát nézhetjük a világnak. Az Unió súlyos válságának kiváló helyzetjelentését adta a Kitekintő. Ha valamiért van értelme fenntartani ezt a közösséget, az nem az elvont értelmiségi viták vagy a még elvontabb „közös értékek” miatt van. Hanem szimplán globális megfontolásokból.

Az EU költségvetése körül továbbra is zajlik a vita. Ezzel kapcsolatban pedig lakmuszpapírként láthatjuk, hogy mennyire félretévedt az Unió. A ciprusi rekvirálás is súlyos válságjelenség, de nagyon úgy tűnik, hogy a kontinens vezetői nem tudják vagy nem akarják megérteni a világ működését. Az EU költségvetésének szerkezete kiérdemli a középkori jelzőt, de minimum 50 évvel elavult. Pedig a világ sokat változott azóta, főleg amióta a kontinens politikai-gazdasági közössége mai formájában létrejött, 20 évvel ezelőtt.

A közös költségvetés a közös GDP 1%-a felett rendelkezik, míg ez egy tagállam esetében minimum 40%. Ez önmagában sem éppen a közös sikerek záloga, de még lehet jó tagállami politikákkal ellensúlyozni. Ugyanakkor az, hogy mire költjük ezt az egyébként nem kevés összeget, súlyos hatékonysági deficittel küszködik.
A költségvetést két tétel határozza meg túlnyomó részben. Egyfelől a közös agrárpolitika (KAP), ami körülbelül 40%-os arányú. Ez mindig is elsősorban francia érdek volt, s emiatt érinthetetlen ma is. Ugyanakkor az agrárium egyre kisebb és kisebb jelentőséggel bír a modern gazdaságok életében. Épp ezért érthetetlen, hogy míg ennél sokkal fontosabb, s jobban megtérülő területekre nem vagy alig költ Brüsszel, addig az agrárium szent és sérthetetlen.

A másik nagy szeletet a kohéziós politika jelenti. Ez Magyarországnak különösen fontos, s szükséges az egész Unió sikerét tekintve. Ugyanakkor ennek felhasználása, s feltételei Brüsszelben dőlnek el, s sorozatban rossz döntések születnek. Sajnos ezek a pénzek nem koncentráltan és hatékonyan kerülnek elköltésre (ezért is üdvözlendő a magyar kormány ez irányú törekvése). A költségvetés nagy befizetőinek ez nem is érdeke, hiszen ha nem sikerül ezeket a forrásokat megfelelően és nagy mértékben felhasználni, akkor az jó hivatkozási alap, hogy legközelebb kevesebbet adjanak. Ez nem lebecsülendő szempont a mai válságos időkben.
Mindeközben Európa alig költ innovációra. Pedig nincsenek nagy ásványi erőforrásaink, s a hosszú távú sikerességet nem lehet mással megalapozni. Ehhez képest Japán és az Egyesült Államok körülbelül másfélszer annyit költenek K+F-re, mint az EU. A Bizottság meg gyártja a versenyképességről a papírokat, amikből sose lesz semmi.

Európa lemaradóban van, s a jelenlegi struktúra a belső problémákat sem tudja kezelni, nem hogy válaszoljon a globális kihívásokra. A közösség egyre inkább lépéskényszerbe kerül a világban, hiszen a jelenlegi formája folyamatos nyomás alatt van több irányból. Kétségünk azonban nem lehet afelől, hogy ebben hol van hazánk helye. Ha Európa bukik, azzal Magyarország csak még nagyobbat veszthet.

Írta: Veisz Márton