Kálmán Mihály és Prinz Dániel levélben válaszolt Lakner Dávid cikkére, melyben a mandiner szerzője az Üzenj te is! honlapot kritizálta. „Sajnálunk titeket. Tényleg. Jó lenne, ha együtt is ki tudnánk állni közösen vallott értékeinkért” – üzenték.

Igazából valahogy úgy érzem magam, mint az ominózus német gyerekrajzfilm után. Ami annyira gagyi volt és annyira hazug, hogy nehéz volt vele mit kezdeni. Ha válaszol rá az ember, akkor gyakorlatilag olyan hülyének fog tűnni, mint azok készítői. Ha meg nem, akkor ott tartunk, hogy ezek után mindent szó nélkül lehet már hagyni. De nem lehet.

Kálmán és Prinz szerint Orbán Viktor lebontotta a fékeket meg az ellensúlyokat és megszüntette a hatalmi ágak szétválasztását. A független intézmények élére pedig pártkatonákat ültetett.

Ezzel elsősorban az a problematika, hogy sem én, de felénk többnyire nem így képzelik el a politika működését. Mivel a politika nem csak a látható folyamatokról szól, hanem van mögötte rengeteg a szubjektív tényező (szokásjog, személyes kapcsolat stb.), melyeket objektív skálákkal mérni nem lehetséges. Másrészt pedig nem lehet leírni képletekkel a demokráciát. Hogy a+b+c=demokrácia, míg a+b=diktatúra. Ezért ennek az egész fék meg ellensúlyos hóbelevancnak sok értelme nincsen. Ugyanis nincs olyan Rubicon, amelynél ki lehetne azt mondani, hogy „Na itt van vége!”. Nincs értelme méricskélni, mivel nincsen mérce. Szólásszabadság van. Véleményszabadság van. Vallásszabadság van, többpártrendszer van stb.

Én példának okáért a magántulajdon szentségének súlyos megsértéseként élem meg a nemdohányzók védelméről szóló törvényt, míg nem igazán találkoztam még olyan liberálissal, aki ne tapsikolt volna hevesen ennek a szabályozásnak. Most akkor megszűnt a szabadság? Nem, nem szűnt meg. Ugyan így nem tudom értelmezni, hogy ugyan ezek az emberek sértik meg a magántulajdon szentségét a Fidesz székháznál. Szabadon tiltakoznak, semmilyen atrocitás nem éri őket, ugyanakkor arról papolnak, hogy megszűnt a demokrácia. Ezt így hogy? Vagy. Bemegy Mesterházy Attila az m1 Ma Reggel című műsorába és ott élő egyenes adásban mondja a nézők szemébe, hogy itt kérem totális diktatúra van. Egy szabadon működő párt elnöke a köztévében. Ezt így hogy? Vagy. Miközben Fodor Gábor arról elmélkedik, hogy milyen csodálatos volt a ’89-es Fidesz, és bezzeg ez most mennyire diktatórikus. Közben mellékesen elejti, hogy a jövő héten alapul meg új pártja. Milyen diktatúra az, ahol minden héten alakul egy bal-liberális párt? Ezt így hogy? És akkor itt csak a legtriviálisabb eseteket próbáltam felsorolni.

A másik, pártkatonák. Hát lépjen elő ebben az országban valaki, aki független. Úgy tényleg. Még sosem volt egyik oldalhoz köthető közéleti személyiség sem. Van ilyen egyáltalán? Ugye hogy nincs. Mindenki be van egyik vagy másik oldalhoz csatornázva – ha meg nem, akkor arra vágyik –, de legalábbis simán rá lehet sütni. Persze felvethetnénk, hogy egy fullcivil mitől is lenne mondjuk jobb szakember mint egy pártkatona, de ezt most inkább hagyjuk, mert ez már ki lett szépen fejtve itt. Továbbá ez azt a kérdést is felveti, hogy inkább arról lehet szó, hogy Prinz és Kálmán inkább nem érti a rendszert, mintsem nem tetszik nekik. Komolyan azt hiszik, hogy a politika majd megköti a saját kezét? Kineveznek olyan embereket, akik gátjai lehetnek a saját kormányzásuknak? Annak úgy konkrétan mi lenne az értelme? A srácok olyan tévedésben élnek, hogy itt konszenzuskényszer van. Kedves barátaim, Hölgyeim és Uraim, felhívnám a figyelmet, hogy jelenleg nem kétosztatú a politikai paletta. Korábban azért kellett konszenzuális jelölteket állítani – akik szintén nem voltak függetlenek – mert hasonló erővel bírt a jobb- és a baloldal. Nem volt egyetlen pártnak sem kétharmados többsége. Most azonban nem ez a helyzet. És még csak azt sem lehet mondani, hogy a Fidesz elvesztette volna a társadalmi bázisát – ezzel legitimitását –, mert ez sem igaz.

De ha mindezeket háttérbe is szorítjuk. Gyököt vonunk a liberális hisztiből. Akkor is találhatunk olyan ügyeket, ahol esetleg megegyezik a liberálisok és az injúkonzik álláspontja. Ilyen ügyek egyes esetekben még lehetnek is. De nézzük meg Kálmán és Prinz, hogyan is hív fel a csatlakozásra: „Sajnálunk titeket. Tényleg. Jó lenne, ha együtt is ki tudnánk állni közösen vallott értékeinkért”. Na ja, így szokás a túloldalt összefogásra buzdítani. Lekezelően, lesajnálóan. SZDSZ-es gőggel. Mert mi nem szarunk be a saját árnyékunktól. De jobbat mondok, mi a Gyurcsány-kormány alatt sem féltünk. Amikor felfüggesztették a jogállamot és a demokráciát és a paptól a külföldi turistákon át az országgyűlési-képviselőig boldog–boldogtalant megvertek a rendőrök az ’56-os forradalom 50. évfordulóján. Akkor sem féltünk, ahogy most sem félünk.