FreeYourVote_banner.jpgBajnaiéknak nem szóltak, hogy nem européer viselkedés, ha pártként olyan választás fölött akarnak őrködni, amin ők is versenyben vannak. A választói akarat tiszteletben tartása miatt meg szimplán jobb ha csöndben maradnak.

Mindannyian megnyugodhatunk, ha eddig nyugtalanok lettünk volna az álnok Fidesz választási szabályokat manipuláló lépései miatt. Megjött ugyanis a felmentő sereg: szerdán nagy összeborulás után az MSZP - Bajnaiékkal és Gyurcsánnyal karöltve - megalakították a saját házigyártmányú Alternatív Nemzeti Választási Bizottságukat. Azontúl, hogy az ötlet elsőre is bornírt baromság, érdemes leírni miért is az:

1. Elsőként nyilván azt kell leszögezni, hogy az egész egy olcsó politikai trükk. Nem a Fidesztől kellene félni, ha a választói akarat tiszteletben tartásáról van szó. De erről még később bővebben.


2. Ha valaki aggódik egy választás tisztasága miatt, azt javasoljuk, ne tegye. Magyarországon titkos és szabad választások vannak '89 óta. Mondhatni, ez lett a rutin.

3. Ha valaki ennek ellenére rosszakat álmodik, javasoljuk, keresse fel azokat a nemzetközi szervezeteket, amelyek évtizedek óta világszerte őrködnek a választások tisztasága fölött. Az a sejtésem, hogy az EBESZ-nek nagyobb tapasztalata van ebben, mint a hazai balos mindentudófüggetlencivilközjogi szakértőknek.

4. Abszurdnak tűnik az érvelésük: "...(az Alternatív Nemzeti Választási Bizottság) vizsgálná a jogalkotási folyamatot, javaslatokat fogalmazna meg és civil kontrollt biztosítana a választási előkészületek felett." Bocsánat, ez nem csak annak tűnik, ez tényleg teljesen abszurd. Azok a pártok akarnak civil, független kontrollt gyakorolni, akik maguk is részesei lesznek a választási küzdelemnek és ugyanannyira érdekük vagy nem érdekük a választás tisztaságának befolyásolása, mint minden más jelölő szervezetnek.

5. Kevés olyan intézmény maradt, melyet egyik oldal sem kérdőjelezett meg az elmúlt húsz évben. A választások korrekt, jogszerű lebonyolítása ezek közé tartozik. Nem szerencsés, ha a szoccerek rövidtávú politikai céljaik miatt megtámadják a legfontosabb demokratikus aktust, amelyre eddig a politikai befolyásolás gyanúja sem vetült.

 

Közhely, hogy addig van demokrácia, amíg vannak szabad választások. És addig vannak demokratikus módon működő pártok, amíg elfogadják a választások végeredményét, azaz a választók akaratát. A balosok azért csinálják ezt a választásibizottságosdit, mert azt akarják sugallni: a Fidesztől emiatt is tartani kell. Ezeknek még a választói akarat sem szent.

Ez az érvelés az elmúlt húsz évet figyelembe véve tőlük rohadtul álszent. Három miniszterelnöke volt ugyanis Magyarországnak, aki nem a választóktól kapta a felhatalmazását. A háromból Boross Pétert ki is vehetjük, aki Antall József halála miatt került pozícióba. Marad Gyurcsány Ferenc, aki megpuccsolta főnökét, Medgyessy Pétert 2004-ben, és Bajnai Gordon, aki Gyurcsányt váltotta 2009-ben. Azok hoznak létre tehát a választói akarat érvényesülése fölött őrködő gittegyletet, akik korábban magasról tojtak a választói felhatalmazásra, és belső mutyik és alkuk segítségével elégítették ki hatalmi ambícióikat.

Mit csinált ezzel szemben a Fidesz?

A Fidesz 2002-ben egy választási vereség után az Erzsébet híd blokádjakor - amit azok szerveztek, akik nem voltak hajlandóak elfogadni az MSZP győzelmét - is józan maradt, és megerősítette: elfogadja a választások végeredményét. Ahogy egy nemrégiben nyilvánosságra került videóból kiderült, a Jobbik alapítói ekkor, és többek között ezért fordultak szembe a Fidesszel.

A 2006-os események alatt a Fidesz álláspontja még világosabbá vált. Mikor ellepték az utcát a jogos erkölcsi fölháborodás miatt tüntető békés és az erőszakos demonstrálók, amikor már sokan szakértői kormányt és előrehozott választásokat vizionáltak, akkor Orbán Viktor ezt mondta egy tévévitában:

"16 évvel ezelőtt világossá tettem és a Fidesz is ezen az állásponton van: mi, kormányra csak demokratikus választások eredményeképpen fogunk menni. 2006-ban az emberek nem kértek meg bennünket erre, nem hatalmaztak fel bennünket. Mi paktummal, mindenfajta puccsokkal nem akarunk és én személy szerint sem akarok részt venni a hatalomba."

Orbán így is tett, az eredmény ismert: 2010-ben a Fidesz-KDNP egy szabad és titkos választáson érdemelte ki a kétharmadot. Így Szigetvári jobban teszi, ha máskor alaposabban átgondolja a stratégiát, mert ebben az ügyben helyesebb lett volna csendben maradni és mélán lapítani.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.19. 09:49:04

No de hova lett a hozzászólás? Döglődik a blog.hu?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.04.19. 09:54:44

Ad 2.), szóltatok a 2002-es állítólagos választási csalások (eltűnős tinta, pecsétgyűrű stb.) legendáinak hitelt adó jobbos szimpatizánsoknak is, ugye?

Ad 3.), vajon a Fidesz ezt tette-e 2002-ben, vagy pedig "a választások tisztasága érdekében demokrácia központot hoz létre, ahol dokumentálják a választási visszaélésekkel kapcsolatos bejelentéseket, jogsegély-szolgálatot biztosítanak, valamint tájékoztatást nyújtanak a voksolásokkal kapcsolatos kérdésekről. Ezt Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján."?

Vagy olvassuk el ezt a Fidesz "választói kiskátéjából":
"A 2002-es választásokon előfordult, hogy a 'kokárdás', vagy más olyan szavazó, akiről tudták, hogy jobbos, nem kapott pecsétet, így szavazata érvénytelen maradt."

Vagy mosolyogjunk az EBESZ-imádaton:
www.magyarhirlap.hu/belfold/az_ebesz_kritikai_megjegyzesei_a_fideszrol.html

Ad 5.), pl. index.hu/belfold/valrend6949/ hvg.hu/valasztas2006/20060326mikolanyugi valasztas2006.origo.hu/20060420otmillio.html nol.hu/archivum/archiv-71018 . Vagy gondoljunk arra, hogy a 2006 tavaszi PM-es információvisszatartásra hivatkozva mennyire megkérdőjelezte a választások tisztességét a jobboldali holdudvar (emlékeim szerint volt feljelentés is).

Boross Pétert miért vehetjük ki? Volt választói felhatalmazása vagy nem volt? Nem volt. Akkor meg...?

Secnir 2013.04.19. 10:43:02

" Három miniszterelnöke volt ugyanis Magyarországnak, aki nem a választóktól kapta a felhatalmazását. "
-csak tájékoztató jelleggel közlöm, egyik miniszterelnök sem a választóktól kapta a felhatalmazást, hiszen a miniszterelnököt a már bekerült képviselők jelölik, és ők is szavazzák meg.

"akkor Orbán Viktor ezt mondta egy tévévitában:"
-tévévita? a sváby interjú? ne röhögtess. azóta tanítják médiaszakon, a 'hogyan ne' kategóriában.

nemhívő 2013.04.19. 21:16:03

...köpjetek már föl, aztán álljatok alá...

....az előbbi hsz. megírta, hogy miért,...vagyis ne kérdezzétek..

Kandeláber 2013.04.22. 12:07:12

@Secnir: Na, Gyurcsány 2004-ben nem volt képviselő, Bajnai 2009-ben nem volt képviselő.
A miniszterelnök-jelölt pedig mindig a pártlista élén áll evidens módon, és a győztes párt listavezetőjét jelölik, akit a köztársasági elnök felkér kormányalakításra, majd erről dönt az újonnan megalakult parlament.


süti beállítások módosítása