A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elismerte egy nemrég közzétett belső dokumentumban, hogy hibákat követett el a görög válságkezelés kapcsán. Olyan útra terelte Görögországot, ami miatt a görög társadalomnak nagy áldozatot kellett vállalnia azért, hogy a helyzet még rosszabbra forduljon.

Görögországgal szemben Magyarország gyakorlatilag megszabadult az IMF hiteltől. Ennek kapcsán médiában (és hivatalos körökben is) folyamatosan téma volt az IMF kontra piaci finanszírozás. Ez a poszt egy egyszerű példával igyekszik szemléltetni a kettő közti különbséget.

Képzeljük el, hogy egy hónapra autót szeretnénk bérelni. Találunk számos piaci autókölcsönzőt, akiktől nagyságrendileg azonos áron tudunk bérelni. Persze van némi különbség a feltételekben, de azért az ajánlott szerződések arról szólnak, hogy teletankolva elviszem, használom, majd egy hónap múlva, egészben, teletankolva visszaviszem.

A sok piaci kölcsönző mellett azonban van egy különleges. Ettől a kölcsönzőtől fél áron kapom meg az autót, de van egy-két speciális feltétel. Vállalnom kell a szerződésben, hogy a jó árért cserébe ők mondhatják meg, hogy hogyan vezessek, sőt néha azt is, hogy hova menjek vele. Az autóban kamerák vannak, amelyeken követni tudnak, és ha nem tetszik a vezetési stílusom, egy közvetlen rádión keresztül be tudnak avatkozni. A „tanácsaiknak” egy része a biztonságos vezetést szolgálja (legalább is szeretném ezt hinni), ugyanakkor sokszor úgy szólnak bele a vezetésbe, hogy ők csak engem látnak a kamerájukon, az utat nem. Ha például hirtelen kormánymozdulatokat teszek, egyből szólnak, hogy nem kellene, de az nem érdekli a kölcsönző céget, hogy ezzel egy semmiből előttem termett nyugdíjas csoportot kerültem ki a zebrán.

 A legrosszabb az egészben, hogy mivel nem mehetek arra, amerre akarok, és nem vezethetek úgy, ahogy szeretnék, nem érem el a céljaimat. Úgy tűnik, olcsón jutottam az autóhoz (a piaci kölcsönzőt ki sem tudtam volna fizetni), de mivel nem érek célt, nem jutok pénzhez sem, így ördögi körbe kerülök.

 Magyarország a piaci kölcsönzőt választotta, Görögországnak viszont nem volt választása. Most úgy tűnik, a segítő szándékú instrukciók ugyanoda vezettek, ahova Argentína 2002-ben jutott. Csak drukkolni tudunk Christine Lagarde asszonynak és csapatának, hogy legalább utólag képes legyen levonni a megfelelő konzekvenciákat. És Görögországnak, hogy találjon vissza a kiegyensúlyozott gazdálkodás útjára, különben mindannyian jó nagy slamasztikában leszünk.