“We need you, we need your youth, your strength, and your idealism, to help us make right what is wrong.” Ronald Reagan

Egyre erősebb, sőt immár uralkodó nézet, hogy a politikai ideológiáknak befellegzett. Nincs jelentéstartalma jobb- és baloldaliságnak. Nézzük csak meg – szokták ilyenkor mondani - a hagyománytisztelő családból származó Tony Blair, harmadikutas politikáját vagy a demokrata Clinton költségvetési konszolidációért tett erőfeszítéseit, melyek bizonyítják, hogy az ideológia alapú politizálás kontúrvonalai összemosódni látszanak.

Ennek az ezredforduló óta egyre hangosabb véleménynek, még erőt is adott a 2008-ban kirobbant válság. Ezután már nemcsak azt mondják a mindent relativizálók: nincs igazság csak vélemények vannak, hanem azt is, hogy a kormányzás pusztán pragmatizmus, néhány jó „szakember” elég hozzá. Egyszerűen: ha tartod az államháztartási hiányt, akkor jó a kormányzás, ha nem, akkor le kell váltani. Az egész csak osztás-szorzás kérdése.

Ronald Reagan, születésének 101. évfordulóján, éppen ennek az ellenkezőjét üzeni nekünk, fiatal keresztény konzervatívoknak. A vidéki srácból lett elnök kormányzása alatt pragmatikus is volt, de annál lényegesen több. Ugyanis fontosabb döntéseiből világosan látszik, az a Kirk Russell által megfogalmazott gondolat, hogy „a politikai problémák a legmélyükön vallási és morális problémák”. Reagan ennek szellemében járt el, mindig kimondta azt az egyszerű igazságot, hogy Jó és Rossz között igenis van különbség.

Ezért persze sokan naiv idealistának tartják, a mi korosztályunk viszont a szabadságát köszönheti neki. Kérlelhetetlenül kiállt a szocialista diktatúrákkal szemben, melynek következtében a berlini fal végül ledőlt, minket pedig itt hagytak „felszabadítóink”. Ezért emlékezünk meg róla, mert nem feledhetjük, hogy a szabadságunkért sokan, sokat dolgoztak, amit nekünk ezért védenünk kell.

Nagy Kommunikátornak is nevezték, ám önmagában az a képessége, hogy ügyesen formába öntette a gondolatait, valamint azt hatásosan elő tudta adni, még kevés lenne ahhoz, hogy elnökségének életén is túlmatató hatása legyen. Ezt valószínűleg annak köszönhette, hogy a fentebb említett erkölcsi szilárdság és a pragmatizmus helyes kombinációja mellett hitelesség jellemezte. Hitt azokban az értékekben, melyekről beszélt, és aszerint is cselekedett. Nemcsak mondta Gorbacsovnak, döntse le a berlini falat, hanem mindent meg is tett azért, hogy a szocialista diktatúráknak vége legyen. Hitt a szabad piacban, az önálló emberi kezdeményezésekben és az amerikai vállalkozásokban. Meg is tett mindent azért, hogy az állam ne álljon ezek útjába, hanem segítse őket. Ennek eredményeképpen elnökségének politikáját Reagonomicsnak is hívták, a kort pedig sokatmondóan Golden 80’-nek.

Mindezek miatt elnöksége alatt a konzervativizmusnak új értelmet adott az akkori fiatalok számára (erről Stumpf Annától lehet olvasni itt), a maiaknak pedig viszonyítási ponttá vált. Egyetemi vitaversenyeken használják érveit, megpróbálják utánozni lehengerlően könnyed stílusát. Nincs olyan republikánus honlap, ahol ne lehetne megrendelni az arcképével ellátott pólókat. Mindezért Amerikában többen úgy vélik, hagyatéka az, amely képes áthidalni a republikánusok generációs szakadékát. Reagant ugyanis korra való tekintet nélkül sikeres és jó elnöknek tartják.

Azonban nemcsak az amerikaiaknak, hanem számunkra is van mondanivalója munkásságának. Meggyőződéseinek alapját ugyanis Istenbe vetett hite és a tradicionális értékekhez való ragaszkodása adta. Egész politikája erre épült. Ezért nekünk, fiatal magyar keresztényeknek és konzervatívoknak az Alaptörvény elfogadása után és az azzal kapcsolatos támadások közben a reagani politika azt üzeni: azért mert az Alaptörvény tartalmazza tradicionális értékeinket, az ország keresztény gyökereit és a házasság intézményének megvédését, ez nem antidemokratikus, jogellenes vagy kirekesztő. Éppen ellenkezőleg. Ez inkább a büszke és sikeres nemzet építésének egyik alappillére.

Mindezért az USA 40. elnökének tiszteletére hívunk mindenkit február 6-án 15 óra 30 percre a Szabadság téri Reagan-szoborhoz, hogy közösen emlékezzünk meg a vidéki srácról. 
 

2012. január 1-jétől lényegében minden zárt légterű helyen tilos a dohányzás, így nem lehet rágyújtani a munkahelyeken és az éttermekben sem; csak a szabad levegőn, illetve a bejárat előtt szabad dohányozni.

Mielőtt még bárki a dohányipari cégek lobbistájának bélyegezne, leszögezem, hogy valóban fontos figyelembe venni a nemdohányzók érdekeit és biztosítani kell számukra a füstmentes kávézás, evés, ivás, szórakozás lehetőségét.

Az idén bevezetett teljes körű tiltás a kérdést hosszútávon biztosan nem fogja megoldani. Gondoljunk csak a pálinkafőzök és az állam közötti harcra, amelyet végül a pálinkafőzök nyertek meg. Mi magyarok hajlamosak vagyunk arra, hogy mindig megtaláljuk a kiskapukat, ha életszerűtlen szabályokkal találjuk szembe magunkat. A legnagyobb probléma mégsem magával a dohányzás korlátozásával van, hanem az eszközzel, a teljes tiltással. Egy konzervatív alapokon nyugvó politikai erőtől joggal várhatná el az, aki rá szavazott (az is, aki nem), hogy a társadalmi kérdéseket próbálja a szabadság szemszögéből kezelni, ne adj’ Isten megoldani.

Két fontos a konzervatív, kereszténydemokrata értékre hívnám fel figyelmet, az egyik a személy szabadságának tiszteletben tartása (ebből az alapvetésből védte meg Harrach Péter is a dohányosokat), a másik pedig a magántulajdon szentsége.

Ha egy politikai erő tiszteletben tartja az egyén szabadságát, nem akarhatja minden áron, főleg nem a legdrasztikusabb eszközökkel megmondani neki, hogy mit és hogyan tegyen, (természetesen vannak olyan magatartások, amelyeket szabályozni kell, gondoljuk akárcsak a büntetőjogra) de a dohányzás biztosan nem tartozik ezek közé. Katolikus lévén, ezért nem is tudok másból kiindulni, minthogy az egyént szabad akarattal ruházta fel Isten, ergo hozhatunk jó és rossz döntéseket is. A dohányzás minden bizonnyal káros az egészségre, egy rossz szokás, ráadásul kellemetlen elviselni a nemdohányzóknak is a cigaretta füstöt. Viszont a szabad akartunkból fakadóan hozhatunk olyan rossz döntést éppenséggel, hogy dohányzunk. Az állami tiltás ezt a döntésünket nem fogja befolyásolni, legfeljebb változni fog a dohányzási szokásunk és nem zárt helyeken, hanem az utcán fogunk sokkal többet füstölögni.

A magántulajdon szentsége szintén olyan alapvető konzervatív és kereszténydemokrata érték, amit szinte minden döntésnél figyelembe kell vennie egy jobboldali kormánynak. Fenntartva a nemdohányzók védelmének fontosságát, az állam nyugodtan bízhatta volna a vendéglátóhely tulajdonosára, hogy ő éppen dohányzó, vagy nemdohányzó helyet szeretne üzemeltetni, a piac majd eldönti, hogy melyik működik jobban. Annak ellenére, hogy Magyarországon rengetegen dohányoznak, még mindig többségben vannak a nemdohányzók, ezért lehet, hogy nagy látogatottsággal és magas profittal kecsegtetnének a nemdohányzó kocsmák is. Ráadásul az állam egyébként adókedvezmény, bérleti díjkedvezmény vagy egyéb ösztönzők formájában elősegíthetné a nemdohányzó helyek számának gyarapodását.

Írországban közvetlenül a dohányzás zárt közösségi tereken való betiltása után egy dublini vállalkozó mozgó kocsmát nyitott, amit egy régi buszból alakított ki, ugyanis a járművekre nem vonatkozott a törvényi tiltás. Kíváncsi vagyok a magyar leleményesség milyen megoldásokat fog szülni a dohányos vendégek megtartása érdekében.