Szépen, lassan, de újra jönnek vissza a mélyből. Ugyanaz a stílus, ugyanaz az üzenet, ugyanaz a "civil kurázsi" - persze ugyanazokkal a levitézlett közírókkal, bukott SZDSZ-es képviselőkkel, szoci ex-miniszterekkel. És persze Draskovics Tiborral. 

Egy másik poszt feladata lesz ezzel foglalkozni, de azért röviden térjünk ki rá: megint úgy indult az egész sztori - millástul, szolidaridásostul -, hogy ez egy rettentően civil dolog, mert a politika az pfuj, rossz, itt "magánemberek" gyülekeznek, igazi hétköznapi lányok és srácok. Akiket nem csapott meg a hatalom szele, akik nem részesei a politikai establishment-nek, akik valójában maguk mögött akarják hagyni az elmúlt 22 évet, akik új lapot akarnak kezdeni. Mert zavarja őket - sőt, egyenesen félnek - az orbáni "túlhatalomtól", a szólásszabadság megnyirbálásától, a jobboldal totális letámadásától, meg az ilyen dolgoktól. Jaj, hát miért kell mindig "politikai kormányzást" folytatni, árkot ásni, ellenségeskedni? Miért nem lehet megegyezni egy "nemzeti minimumban", miért nem lehet békében, szeretetben élni, nem acsarkodni, hagyni egymást? Miért kell mindent átpolitizálni (sic!), miért nem lehet lefektetni egy közös, szakmai (sic!) minimumot? Kérdezték a civilek és alapítottak rá mozgalmakat. A fedősztori persze megvolt: nem, ők nem akarnak "egyik oldallal sem" lepaktálni, ők ők, és nem párt(ok), itt politikának, politikusnak nincs helye. Ők állampolgárok. 

Aztán ahogy telt-múlt az idő, csak kiderült, hogy nem más ez, mint amit ugyanez a garnitúra ugyanezzel a nevetséges "civil" dumával előadott a taxisblokáddal, Horthy-újratemetés-fikázással, Charta-mozgalommal Antall József és az akkori MDF-kormány ellen (persze ma már Antall nekik az "igazi konzervatív"); ugyanaz, amit lenyomattak az első Orbán-kormány ellen: akkor az volt a duma, hogy jó-jó, megyegetnek a dolgok, nadehát milyen jól mehetnének egy (vagy több) száznapos programmal. "Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak" - szólt a szlogen, és természetesen "Létbiztonság. Jogbiztonság. Közbiztonság". Mert ugye akkor is fasizmus volt. Narancsuralom.

Ugyanazok a hangok, ugyanazok a szólamok ma is. A groteszk vicc az egészben persze az, hogy a nagy civil mozgalmárkodásban a '90-es évek elejétől napjainkig időről-időre ugyanazok a nevek bukkannak fel minden esetben, ugyanazok az emberek jelennek meg a tüntetéseken. Egy kis Ferge Zsuzsa, egy kis Kőszeg Ferenc, egy kis Lang Györgyi, egy kis Majtényi László, egy kis Rajk László, egy kis Bozóki András. Ja, hogy például - sorrendben - Gyurcsány Ferenc korábbi tanácsadójáról; a 2006-os rendőrattakről mint "szakszerű és törvényes fellépésről" nyilatkozó "jogvédőről"; 2002-ben az SZDSZ-el Orbán-búcsúztató partyt celebráló művészhölgyről, MSZP-SZDSZ által megválasztott ORTT-elnökről, ex-SZDSZ-es képviselőről vagy Gyurcsány korábbi miniszteréről van szó? Ja.

De a pártpolitikamentességtől illatozó "demokratikus ellenzéki" rendezvényeken a korábbi évek olyan nagyágyúi is tiszteletüket teszik rendszeresen, mint Mécs Imre, Bokros Lajos vagy egyenesen Kuncze Gábor (az idősebb kriptofasiszták még emlékezhetnek rá, hogy ő még Horn "Hogy a szakértelem kerüljön kormányra" Gyula belügyminisztere is volt, olyan szakértelemmel, ami a miniszterelnöktől is kiérdemelte az "ami itt van, az nem közbiztonság" minősítést). Az elmúlt időszakban amúgy nem is nagyon ügyelnek már a látszatra: a Haza és Haladás Egyesületben tag Gyurcsány korábbi külügyminisztere, tanácsadója (kettő is), Medgyessy korábbi igazságügyi minisztere - és persze egy, az MSZP és az SZDSZ által támogatott korábbi miniszterelnök is. De mintha ez már nem nagyon zavarna sokakat a "civil oldalon".

És akkor el is érkeztünk a poszt apropójául szolgáló ügyhöz. Ugyanis amellett, hogy a demokratikus mozgalmárkodók mindegyikéről lerí, hogy állításukkal szemben nem civilek, hanem a politikai elit részesei hosszú évek-évtizedek óta, egymással is veszekedtek már annyit, hogy egy-egy jó, szaftos sztori előrángatható legyen, kikről van szó valójában.

A jó emlékezetű Draskovics Tibor is - a fent felsoroltak mellett - "magánemberként" látogatója a szép, demokratikus rendezvényeknek. Mi több, a maga mögött sikeres szakmai munkásságot tudó szakember szakmai, trendszetter lapba is ír már, hogy újra megmutassa: nem kopott meg tudása. Draskovics azt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által beterjesztett törvényjavaslatot bírálja, mely a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (KEHI) ellenőrzési jogköreit bővítené ki széles körben az állam által (részben) tulajdonolt gazdasági társaságok tekintetében. "Kibontakozik tehát az erős állam, és ökle, egy kormánynak alárendelt szervezet, amelyet amúgy az államháztartási ellenőrzési rendszer részeként határoz meg a törvény, és amely bárkit és bármit ellenőrízhet" - mondja ki az ítéletet Draskovics, aki amúgy azért elvegetált egy évet az Antall-kormány helyettes államtitkáraként, majd végigszolgálta Horn Gyula regnálását is.

Miért berzenkedik ennyire Draskovics Tibor korábbi pénzügyminiszterként az ilyen ellenőrzésektől, miért nem tetszik neki, ha egy, a Miniszterelnökség alá rendelt szerv szélesebb hatáskörökkel rendelkezik? A választ magától Gyurcsány Ferenctől tudjuk meg:

„A legnagyobb gondot ebben az időszakban (2004 szeptembere) a következő dolog jelenti. Draskovicsról van szó. Természetesen az első dolgom, hogy leülök Draskoviccsal: hol tartunk, hogy állunk. Költségvetés, államháztartás. Az akkor érvényben lévő év végi hiányprognózis 4,6%. Az elemzők azonban ennél érdemben többet mondanak. A Draskovics mögötti pénzügyminisztériumi apparátusból közvetlenül is szerzek információkat, és azok sem nyugtatnak meg. Leülök Tiborral, mondom neki ezt a dolgot, de ő azt feleli, hogy márpedig az: 4,6. elmondja, hogy mi miért. Nem nyugszom meg, tovább beszélgetek különféle emberekkel, összehívok bankárokat a saját lakásomon, találkozom Surányival. Hol álunk? Minden arról győz meg, hogy itt valami nem stimmel. De Tibor nem akar engedni, ragaszkodik a 4,6-hoz. Ekkor már az a kérdés, a döntő kérdés, hogy mi lesz a pénzügyminiszterrel. Nem sok magyar ember sorsa érdekli igazából a világot, de a pénzügyminiszter személye érdekli. Erre finoman rá is kérdeznek, én pedig kikerülöm ezt a kérdést. Tibort közben nyugtatgatom, mert ő is kérdez, hogy nyugi, te csak tedd a dolgodat, miközben egyre világosabb számomra, hogy ez a 4,6-es hiány, ez nem tartható. Nekem itt nem mondanak igazat. Egyik este hazamegyek, és fölhívom Draskovicsot. Először elmondom neki, hogy szerintem nincs igazad. Nem tudom, hogy tényleg rosszul látod-e, vagy csak nem mondasz nemem igazat. De azt mondom neked, hogy 4,6 nem maradhat. Ez képtelenség. Csak amit én látok kockázatot, abból 60 milliárd egészen biztosan be fog következni, ezért azt mondom, hogy legalább 4,9-et kell mondani. Holnap reggelig meggondolhatod. Ebben nem alkuszom veled. Ha 4,9, akkor maradhatsz miniszter. Nem mondom ki nyilvánosan, de te megnyugodhatsz. Gondolkodjál reggelig. Reggel felhívom: azt mondja, hogy 4,9. jó. Dolgozom tovább. Lassan elkezdem látni a mélységét is ennek a történetnek: ez nem fér bele a 4,9-be se! Én itt át vagyok verve […]

Hogy decemberben mit, hogyan, mikor fizetnek ki, mit késleltetnek, mit hogyan állítanak be, ezt el lehet dönteni. De nekem arról tudnom kell. Olyan, hogy ez a miniszterelnök háta mögött megy. Azt nem lehet megtenni […]

Draskovics iránt tavaszra (2005 áprilisa) végképp megrendül a bizalmam […] Nagyon szűk körben megállapodom Tibor menesztéséről. Tibort pedig, ahogyan kell, aznap reggel behívom, és a bejelentés előtt fél órával közlöm vele a döntést”. (Részletek Debreczeni József Az új miniszterelnök c. könyvéből)

Ejnye, "Tibor". Nem mondtunk igazat? Átvertük a saját miniszterelnökünket? A háta mögött cselekedtünk? És akkor most nem tetszik, hogy egy új kormány nagyobb ellenőrzési jogköröket ad a miniszterelnök alá tartozó hivatalnak? Ejnye. 

[Tájékoztatóul: 2004-ben az államháztartás hiánya a GDP-hez viszonyítva 6,5%, 2005-ben 7,5% volt)