Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség kezdeményezésére az Országgyűlés elfogadta azt a törvényt, amely szerint január 1-től az érintett önkormányzatok kötelesek megváltoztatni a XX. századi diktatúrák nyomait hordozó közterületi elnevezéseiket. A TASZ szerint ez alkotmányellenes, mert gátolja az önkormányzatok névadási(???) jogát. Szerintem meg helyes lépés.

Az már önmagában véve is meghökkentő, ha egy, saját hitvallása szerint  „a személyi szabadság, az emberi méltóság védelmére” felesküdött szervezet az ezeket semmibe vevő huszadik századi diktatúrák fogalmainak és kiszolgálóinak emlékezetére és tiszteletadására buzdít; de a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) minap közzétett blogbejegyzése emellett is hemzseg a rövidlátó csúsztatásoktól és erőltetett képzelgésektől.

A most célba vett, törvény arra kötelezi a civil szervezeteket, sajtótermékeket, intézményeket és önkormányzatokat hogy a XX. század sötétebb napjaiból itt maradt jobb esetben csak avíttnak és porosnak ható, de sokszor társadalmi ellentéteket szító, megosztó elnevezéseiket szerencsésebbre cseréljék.
Nem habozik sokat a szerző, rögtön az első mondatban siet kijelenteni, hogy az Országgyűlés által 237 igen, 60 nem, 11 tartózkodás mellett elfogadott, az államfő által is hitelesített törvény antidemokratikus és alkotmányellenes, hiába illeszkedik az Alaptörvényben foglaltak szellemiségéhez („Valljuk, hogy a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezetõ évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra.” – Nemzeti Hitvallás). Már-már át is siklott rajta a szemünk, sajnos annyira megszoktuk ezt a szót, mely a balliberális cikkek állandó jelzőjévé vált, úgyhogy lássuk az érvelést:

Az egyik legsúlyosabb ferdítés, hogy most, ebben az esetben beszél jogfosztásról, holott éppen az ezeket az elnevezéseket propagandacélból az önkormányzatokra ráerőltető diktatúra fosztotta meg az embereket attól a jogtól, hogy közterületeiket természetesen, vagy közösségi megegyezés alapján nevezhessék el.  60 évvel ezelőtt senki sem törődött az „autonóm személyes vagy lokális döntésekkel”. Már hallom is a viszontválaszt: „de hát most is felülről irányított lesz a névadás” – csakhogy van egy hatalmas különbség! A törvény nem mondja meg, hogy milyen neveket kell használni, ezt a jogot továbbra is a helyi közösségeknél hagyja – lehetővé téve azt, amire a törvény beterjesztői számtalanszor felhívták a figyelmet: a közösségmegtartó, lokálpatrióta szellemet erősítő helyi elnevezések alkalmazására.

Gyakran felmerülő érv, legújabb a kommunista utódpárt hozakodott elő azzal, hogy a törvény csak a kommunista elnevezésekre vonatkozik, és így ez egy célzott támadás a baloldal ellen. Nos, ha valaki figyelmesen elolvassa a törvény szövegét, láthatja, hogy az „XX. századi önkényuralmi rendszerekről” beszél, vagyis mind a nemzeti, mint a nemzetközi szocialista diktatúrákról. Részünkről nagyon örülünk, hogy az országban nincsen náci utcanév, és ma már a Kodály Körönd sem Hitler Adolf tér. A lemaradás a 40 év szélsőbaloldali diktatúra miatt mutatkozik meg kizárólag a kommunista nevekben.
Különös módon igyekszik a cikk védelmébe venni Marxot és Engelst is, mondván, hogy ők XIX. századi filozófusok voltak, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy a XX. század utópista diktatúráinak alapítói, Lenin, majd Hitler mennyit merítettek Marx erőszakos forradalmat hirdető műveiből, nyilatkozataiból.

A továbbiakban már kicsit elszalad a ló. Homályos először is az, hogy egy törvény indoklásában egy, a kezdeményezést régóta szorgalmazó párt nevét szerepeltetni miért lenne „nyers pártérdek” A cikk vége felé felhozott példák annyira erőltetettek, hogy az eddigre már biztos vérszemet kapott szerzőnek fel se tűnnek érvelésének buktatói. Attól eltekintve, hogy a törvény szövege nem vonatkozik se a „szocialista” se a „népszabadság” kifejezésekre (én legalábbis bízom a vitás kérdésekben állásfoglalást adó MTA józan ítélőképességében), egyszerűen nem látszik, hogy az ismét démonizált kormányoldalnak mi érdeke lenne pl. az MSZP átnevezése vagy mi köze van egy újság címének ahhoz, hogy mit írnak benne. Jah, hogy az „alkotmányellenesség” keretet le kellett zárni egy „jajj-mi-lesz-a-sajtószabadsággal!” kötelező frázissal? Aha, akkor most már értem…

Végső soron, bármilyen hihetetlennek tűnik is, értjük mi a TASZ-t. Az egész kérdés visszavezethető ugyanis a szimbolikus politizálás szükségességének kérdéskörére és arra, hogy a személyes szabadságjogok mindenáron előtérbe helyezése meggátolhat-e minket abban, hogy mint társadalom ítéletet alkothassunk emberekről, korszakokról, rendszerekről. Mi, kereszténydemokraták úgy gondoljuk, hogy van jelentősége szimbólumainknak, elnevezéseinknek, mert ezek formálják az identitásunkat. Továbbá kötelességünk az olyan, emberi jogokat és a Szabadságot sárba tipró társadalmi kísérletek, mint a XX. század szocialista önkényuralmi rendszerei felett kimondani az ítéletet, azért hogy azok soha, soha ne ismétlődhessenek meg.

Legyenek utcáink, intézményeink, szervezeteink és sajtótermékeink elnevezve olyan fogalmakról és személyekről, akikre mindannyian büszkék vagyunk, akik a valódi értelemben vett Szabadságért éltek, küzdöttek és harcoltak, a TASZ meg hullajtson csak könnyeket a Vöröscsillag és a Munkásőr utcákért.

Szerző: Baranyai Zsolt