Attól, hogy az állam törvényileg bünteti az önkényuralmi jelképek használatát, nem jelenti azt, hogy csökkent volna a totalitárius rendszerek iránti nosztalgia. Sőt. Inkább ellentétes tendenciákat figyelhetünk meg.

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette az önkényuralmi jelképek használatát tiltó büntető törvénykönyvi paragrafust. Az AB korábbi döntésével is szembe ment, döntését azzal indokolta, hogy a szabályozás túl tág, pontatlan, ezért sérti a jogbiztonság követelményét, és aránytalanul korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát. A KDNP az ítélettel kapcsolatban sajnálkozását fejezte ki és megjegyezte, hogy "steril jogi szempontok" mellett az Ab-döntés társadalmi hatásait is figyelembe kell venni.

Magyarországon hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha egy kérdést törvényileg szabályoz az állam, akkor az meg is van oldva. Pedig ez általában nincs így. Ha társadalmi feszültségeket törvényileg kívánunk megoldani, az többinyire balul sül el és gyakran nem várt következményekkel jár. Attól, hogy az állam törvényileg bünteti a holokauszt-tagadást, még nem tagadják kevesebben a holokausztot. Attól, hogy az állam törvényileg bünteti az önkényuralmi jelképek használatát, nem jelenti azt, hogy csökkent volna a totalitárius rendszerek iránti nosztalgia. Sőt. Inkább ellentétes tendenciákat figyelhetünk meg.

Mindenki emlékezhet két figurára: Bácsfi Dianára és Fratanolo Jánosra. Előbbit elítélték nyilaskereszt viseléséért, míg utóbbi pert nyert Strasbourgban a vörös csillag hordásáért. Mi lett az eredmény?! Tovább lehetett emlegetni a kettős mércét. Újabb jogalapot sikerült szolgáltatni az euro-szkeptikusoknak. Míg a baloldalon lehetett sandán mosolyogni, hogy lám pert vesztett az állam Strasbourgban és ugye hogy mi megmondtuk, hogy a vörös csillag egy tisztes munkásmozgalmi jelkép.

A törvénynek tehát nem volt pozitív társadalmi hatása. Arra azonban jó volt, hogy szélsőséges csoportok kijátsszák a demokratikus rendszer nyújtotta kiskapukat, ezáltal provokálva a társadalmat. Nem lett tőle kevesebb a kommunista és nem lett tőle kevesebb a náci. Nem lett elutasítottabb a nemzetközi és a nemzeti szocializmus. Ellenben a kommunista csoportok legitimációt nyertek, míg a szélsőjobboldali tömörülések erőre kaptak. Nem is beszélve arról, hogy a pereskedés folytán még az államnak kellett kárpótlást fizetni a Munkáspárt 2006 tagjának, ami különösen felháborító, mivel az én adóforintjaimmal lett volna gazdagabb ez a komcsi – önmagában ironikus –, ha nincs Kövér László leleménye.

A zöld illetve vörös bolsevikok ugyanakkor imádják eljátszani az áldozat szerepét. Az effajta szabályozásokkal tehát pontosan ezt a pozíciót garantálja az állam számukra. Ha az állam kivonulna erről a területről, éppen ezt a visszás helyzetet számolná fel. Nincs szükség állami beavatkozásra – azaz a szabadság korlátozására – mivel ezzel csak ezeknek a szervezeteknek a kezére játszik. A totalitárius eszméket és ezek jelképeit a társadalomnak kell elutasítania. De ahhoz előbb szemtől szemben is találkoznia kellene ezekkel a problémákkal. Speciel nagyon örülnék neki, hogy ha látnék olyan embereket, akik ezeket szimbólumokat viselik. Mert onnantól kezdve vége lenne a himihumizásnak. Akin sarlókalapács van meg vörös csillag, az többet nem jöhetne azzal, hogy micsoda nyugatos szociáldemokrata. És akin ott fityeg a horogkereszt, az sem adhatná elő, hogy ő igazából polgári radikális. Tiszta helyzet teremtődne, és végre kiderülne ki hol áll. Hogy ez sértené a zsidóságot és a kommunizmus áldozatait? Igen. De a hosszú távú megoldás mégis csak ez lenne. Elsősorban az ő érdekükben.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség kezdeményezésére az Országgyűlés elfogadta azt a törvényt, amely szerint január 1-től az érintett önkormányzatok kötelesek megváltoztatni a XX. századi diktatúrák nyomait hordozó közterületi elnevezéseiket. A TASZ szerint ez alkotmányellenes, mert gátolja az önkormányzatok névadási(???) jogát. Szerintem meg helyes lépés.

Az már önmagában véve is meghökkentő, ha egy, saját hitvallása szerint  „a személyi szabadság, az emberi méltóság védelmére” felesküdött szervezet az ezeket semmibe vevő huszadik századi diktatúrák fogalmainak és kiszolgálóinak emlékezetére és tiszteletadására buzdít; de a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) minap közzétett blogbejegyzése emellett is hemzseg a rövidlátó csúsztatásoktól és erőltetett képzelgésektől.

A most célba vett, törvény arra kötelezi a civil szervezeteket, sajtótermékeket, intézményeket és önkormányzatokat hogy a XX. század sötétebb napjaiból itt maradt jobb esetben csak avíttnak és porosnak ható, de sokszor társadalmi ellentéteket szító, megosztó elnevezéseiket szerencsésebbre cseréljék.
Nem habozik sokat a szerző, rögtön az első mondatban siet kijelenteni, hogy az Országgyűlés által 237 igen, 60 nem, 11 tartózkodás mellett elfogadott, az államfő által is hitelesített törvény antidemokratikus és alkotmányellenes, hiába illeszkedik az Alaptörvényben foglaltak szellemiségéhez („Valljuk, hogy a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezetõ évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra.” – Nemzeti Hitvallás). Már-már át is siklott rajta a szemünk, sajnos annyira megszoktuk ezt a szót, mely a balliberális cikkek állandó jelzőjévé vált, úgyhogy lássuk az érvelést:

Az egyik legsúlyosabb ferdítés, hogy most, ebben az esetben beszél jogfosztásról, holott éppen az ezeket az elnevezéseket propagandacélból az önkormányzatokra ráerőltető diktatúra fosztotta meg az embereket attól a jogtól, hogy közterületeiket természetesen, vagy közösségi megegyezés alapján nevezhessék el.  60 évvel ezelőtt senki sem törődött az „autonóm személyes vagy lokális döntésekkel”. Már hallom is a viszontválaszt: „de hát most is felülről irányított lesz a névadás” – csakhogy van egy hatalmas különbség! A törvény nem mondja meg, hogy milyen neveket kell használni, ezt a jogot továbbra is a helyi közösségeknél hagyja – lehetővé téve azt, amire a törvény beterjesztői számtalanszor felhívták a figyelmet: a közösségmegtartó, lokálpatrióta szellemet erősítő helyi elnevezések alkalmazására.

Gyakran felmerülő érv, legújabb a kommunista utódpárt hozakodott elő azzal, hogy a törvény csak a kommunista elnevezésekre vonatkozik, és így ez egy célzott támadás a baloldal ellen. Nos, ha valaki figyelmesen elolvassa a törvény szövegét, láthatja, hogy az „XX. századi önkényuralmi rendszerekről” beszél, vagyis mind a nemzeti, mint a nemzetközi szocialista diktatúrákról. Részünkről nagyon örülünk, hogy az országban nincsen náci utcanév, és ma már a Kodály Körönd sem Hitler Adolf tér. A lemaradás a 40 év szélsőbaloldali diktatúra miatt mutatkozik meg kizárólag a kommunista nevekben.
Különös módon igyekszik a cikk védelmébe venni Marxot és Engelst is, mondván, hogy ők XIX. századi filozófusok voltak, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy a XX. század utópista diktatúráinak alapítói, Lenin, majd Hitler mennyit merítettek Marx erőszakos forradalmat hirdető műveiből, nyilatkozataiból.

A továbbiakban már kicsit elszalad a ló. Homályos először is az, hogy egy törvény indoklásában egy, a kezdeményezést régóta szorgalmazó párt nevét szerepeltetni miért lenne „nyers pártérdek” A cikk vége felé felhozott példák annyira erőltetettek, hogy az eddigre már biztos vérszemet kapott szerzőnek fel se tűnnek érvelésének buktatói. Attól eltekintve, hogy a törvény szövege nem vonatkozik se a „szocialista” se a „népszabadság” kifejezésekre (én legalábbis bízom a vitás kérdésekben állásfoglalást adó MTA józan ítélőképességében), egyszerűen nem látszik, hogy az ismét démonizált kormányoldalnak mi érdeke lenne pl. az MSZP átnevezése vagy mi köze van egy újság címének ahhoz, hogy mit írnak benne. Jah, hogy az „alkotmányellenesség” keretet le kellett zárni egy „jajj-mi-lesz-a-sajtószabadsággal!” kötelező frázissal? Aha, akkor most már értem…

Végső soron, bármilyen hihetetlennek tűnik is, értjük mi a TASZ-t. Az egész kérdés visszavezethető ugyanis a szimbolikus politizálás szükségességének kérdéskörére és arra, hogy a személyes szabadságjogok mindenáron előtérbe helyezése meggátolhat-e minket abban, hogy mint társadalom ítéletet alkothassunk emberekről, korszakokról, rendszerekről. Mi, kereszténydemokraták úgy gondoljuk, hogy van jelentősége szimbólumainknak, elnevezéseinknek, mert ezek formálják az identitásunkat. Továbbá kötelességünk az olyan, emberi jogokat és a Szabadságot sárba tipró társadalmi kísérletek, mint a XX. század szocialista önkényuralmi rendszerei felett kimondani az ítéletet, azért hogy azok soha, soha ne ismétlődhessenek meg.

Legyenek utcáink, intézményeink, szervezeteink és sajtótermékeink elnevezve olyan fogalmakról és személyekről, akikre mindannyian büszkék vagyunk, akik a valódi értelemben vett Szabadságért éltek, küzdöttek és harcoltak, a TASZ meg hullajtson csak könnyeket a Vöröscsillag és a Munkásőr utcákért.

Szerző: Baranyai Zsolt