index.jpgAz Európai Unió és az Európa Tanács joganyaga számtalan olyan rendelkezést tartalmaz, mely nem csak a már létrejött nyugat-európai autonómiáknak ad jogi alapot, de az erdélyi magyarok számára is erős hivatkozási alap az önrendelkezési jog megszerzéséhez. Ha polgárok jogai egyenlően érvényesülnek, akkor ugyanolyan autonómia jár Erdélyben is a székelyeknek, mint a Lajtán túl más nemzetiségeknek. Az alábbiakban ezeket a jogi dokumentumokat gyűjtöttem össze.

 

 

 

Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ)

3. cikk

(3) Unió tiszteletben tartja saját kulturális és nyelvi sokféleségét, továbbá biztosítja Európa kulturális örökségének megőrzését és további gyarapítását.

Európa Tanács 1811/2007 számú, „Régiósítás Európában” című ajánlás

6. pont

Az Európa Tanács legtöbb tagállamában olyan közösségek léteznek, amelyek erős kulturális, politikai és történelmi identitással rendelkeznek, és amelyek nem csupán régiók, de népek és társadalmak, ugyanakkor szembetűnő kollektív önazonossággal rendelkeznek attól függetlenül, hogy régióként, nemzetiségként, országként határozzák meg őket, ám nem alkották meg önálló államukat. Ennek ellenére látható megkülönböztető jegyekkel rendelkeznek, amelyek kifejezik a politikai akaratot az önkormányzatiság elérésére.

Európa Tanács Parlamenti Közgyűlés 1201/1993 számú „Az Emberi Jogok Európai Egyezménye a kisebbségi jogokra vonatkozó kiegészítő jegyzőkönyvvel kapcsolatban” c. ajánlás

 

11. cikk

Azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam belső törvényeivel összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatással, illetve különleges státusszal rendelkezzenek.

 

Európa Tanács Parlamenti Közgyűlés „Az autonóm régiók pozitív tapasztalatai, mint az európai konfliktusok megoldását ösztönző forrás” c. 1334/2003 számú ajánlás határozata

11. cikk

A területi autonómia fogalma megállapodás tárgyát képezi, amelyet általában olyan szuverén államban fogadnak el, ahol az adott régiók lakosaira felruházott hatáskörök kialakításánál figyelembe veszik speciális földrajzi elhelyezkedésüket, valamint védik és előmozdítják kulturális és vallási hagyományaik megőrzését.

16. cikk

[…] a központi kormányzatnak megértéssel kell reagálnia, amikor a kisebbségi csoportok, különösen, ha számottevőek, és régóta élnek egy adott területen, nagyobb szabadságot követelnek saját ügyeik önálló intézésében.

Európa Tanács Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről (1995)

16. cikk

A Felek tartózkodnak olyan intézkedések meghozatalától, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott területeken az arányokat megváltoztatják, és arra irányulnak, hogy korlátozzák azon jogokat és szabadságokat, melyek a jelen Keretegyezményben foglalt elvekből származnak.

Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ)

167. cikk

(1) Az Unió hozzájárul a tagállamok kultúrájának virágzásához, tiszteletben tartva nemzeti és regionális sokszínűségüket, ugyanakkor előtérbe helyezve a közös kulturális örökséget.

174. cikk

Átfogó, harmonikus fejlődésének előmozdítása érdekében az Unió úgy alakítja és folytatja tevékenységét, hogy az a gazdasági, társadalmi és területi kohézió erősítését eredményezze.

Az Unió különösen a különböző régiók fejlettségi szintje közötti egyenlőtlenségek és a legkedvezőtlenebb helyzetű régiók lemaradásának csökkentésére törekszik.

Az érintett régiók közül kiemelt figyelemmel kell kezelni a vidéki térségeket, az ipari átalakulás által érintett térségeket és az olyan súlyos és állandó természeti vagy demográfiai hátrányban lévő régiókat, mint a legészakibb, rendkívül gyéren lakott régiók, valamint a szigeti, a határon átnyúló és a hegyvidéki régiók.

 

Magyarország és Románia között a megértésről, az együttműködésről és a jószomszédságról szóló szerződés

15. cikk

9. pont

A Szerződő Felek, az általános integrációs politikájuk megvalósítását célzó intézkedéseket nem érintve, tartózkodni fognak a kisebbséghez tartozó személyek akaratuk elleni asszimilációját célzó politikától vagy gyakorlattól, és védelmezni fogják ezen személyeket bármilyen cselekedettel szemben, ami az ilyen asszimilációra irányul. Tartózkodnak továbbá az olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók lakosságának arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák e személyeknek az ezen cikk (1) bekezdésében felsorolt nemzetközi standardokból és normákból következő jogait és szabadságjogait.

1997. évi XV. törvény a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájáról szóló, 1985. október 15-én, Strasbourgban kelt egyezmény kihirdetéséről

 

4. Cikk

A helyi önkormányzás terjedelme

3. A közfeladatokat általában elsősorban az állampolgárokhoz legközelebb álló közigazgatási szervnek kell megvalósítania. A feladatoknak más közigazgatási szervre történő átruházása a feladat természetétől és nagyságától, valamint hatékonysági és gazdaságossági követelményektől függ.

4. A helyi önkormányzatok hatásköre általában teljes és kizárólagos. Ezt más központi vagy regionális közigazgatási szerv nem vonhatja el, és nem korlátozhatja, kivéve, ha ezt törvény lehetővé teszi.

6. Lehetőség szerint a tervezési és döntéshozatali eljárás során, megfelelő időben és formában, ki kell kérni minden olyan ügyben a helyi önkormányzat véleményét, amely őket közvetlenül érinti.

5. Cikk

A helyi önkormányzat határainak védelme

 

Nem lehet megváltoztatni a helyi önkormányzatok határait az érintett közösségekkel való előzetes konzultáció, vagy ahol ezt törvény lehetővé teszi, esetleges helyi népszavazás nélkül.

 

A cikk szerzője: Rétvári Bence, államtitkár

Címkék: energia diplomácia nemzetközi kapcsolatok EU rezsicsökkentés

oettinger-540x304.jpgA magyar jobboldal pedig májusig sokszor lecsaphatja. Günther Oettinger európai biztos tett egy szívességet a magyar jobboldalnak, amikor bejelentette, hogy vizsgálni kívánja azon tagállamok gyakorlatát és szabályozását, amelyek hatóságilag állapítják meg az energiaárakat.

Pedig Oettinger úr biztosan nem akar kedvezni a magyar kormánynak az energiaárak szabályozásának ellenőrzésével, hanem éppen ellenkezőleg. Itthon a rezsicsökkentés legnagyobb vesztesei talán a szintén a magyar energiaszektorban jelentős befolyást szerzett német  és francia cégek. Az energiapiacon való versenyről többet olvashatunk itt. Orbán Viktor miniszterelnök pedig nem véletlenül szeretne non-profit energiaszolgáltatást Európában: az energiaárak leszorítása nem csak a családokon segítene, hanem a versenyképesség és a gazdasági válság utáni stagnálásból való elmozdulást is elősegítené. Az Európai Bizottság anno erősen liberális gazdaságpolitikát - költségvetési fegyelmet és privatizációt - javasolt Görögországnak és más válságban lévő európai országoknak. A javasolt politika sikertelensége bebetonozta a görög családok kilátástalanságát, és a legtöbb déli országban növelte a lakosság elégedetlenségét, gyengítette a kormányok stabilitását és így cselekvőképességét a válság tényleges leküzdésében.

Az európai roaming díjak leszorítása viszont épp az Európai Bizottság kezdeményezése volt. A hasonlóság a roaming díjak és a rezsidíjak csökkentése között szembetűnő. A fogyasztói árak hatósági csökkentése fokozatosan, több szakaszban történt, illetve történik. Annak indoklása is hasonló: az Európai Bizottság azzal érvelt a roaming díjak kapcsán, hogy kevés és nagy befolyású cég uralja a piacot, emiatt nincs verseny, a cégek profitszintje viszont megengedi a fogyasztók költségeinek csökkentését, ami nem csak az átlag polgároknak jó, hanem segíti az európai piac mélyülését és versenyképességét. Különbség viszont, hogy úgy tűnik, az Európai Bizottság valamiért nem bánja a telekom-cégek sarcolását, a rezsicsökkentést viszont valamiért igen. (Kettős mérce?)

De térjünk vissza a rezsiharchoz. 2012-ben a nemzedékek közötti szolidaritás, 2013-ban pedig a Polgárok Európai Évét ünnepeltük, amit az Európai Bizottság (az újabb év tematikájáról való  döntésképtelensége miatt) különösebb előkészítés nélkül meghosszabbított a 2014. évre. Most mégis úgy tűnik, hogy 2014-et gyakorlatilag a rezsiharc európai évévé teheti Günther Oettinger. Politikai ambíciói a tavaszi európai parlamenti választások és az új Bizottság megalakulása előtt bizonyára őt is látványos bejelentésekre, kezdeményezésekre késztetik. Utóbbiak miatt lehet, hogy ő sem gondolja komolyan, amit mondott. A magyar kormányzó pártoknak azonban már így is muníciót és motivációt ad a kampányidőszakra. A rezsiharc most megnyitott európai „frontja” pedig összeköti a hazai és az EP választások kampányát. Egyrészt jó lehetőséget teremt az EP-képviselők bevonására már a hazai választási kampányba, másrészt olyan témát lehet a májusi EP-kampány középpontjába helyezni, aminek (sok más nemzetközi témával ellentétben) van közvetlen hazai következménye is.

Ha pedig Oettinger biztos úr és az Európai Bizottság komolyan gondolja a rezsicsökkentés elleni eljárást, akkor a rezsicsökkentés hazai támogatottságából és a tagállamokban érvényes szabályozások különbségeiből kiindulva egy európai népi kezdeményezés sem lenne elképzelhetetlen: a továbbra is stagnáló európai gazdasági környezetben valószínűleg más tagállamokban is sok aláírást lehetne gyűjteni egy olyan kezdeményezéshez, amely részben vagy egészben az energiaszektor non-profittá tételére biztatná az európai döntéshozókat. Habár egy európai népi kezdeményezésnek nincs kötelező ereje, de kommunikációsan nehezen lenne védhető egy kifejezetten az uniós állampolgárok akaratával és érdekével ellentétes eljárást folytatni egyes tagállamok ellen. Különösen az amúgy is gyenge legitimációval bíró Európai Bizottság részéről… a Polgárok Európai Évében.

F_A_foto01.JPGA honvédelem ügye iránt fogékony fiatalok megszólítása nem egyszerű feladat, ám a Honvédelmi Minisztérium – kreatív megoldásokkal, jó ötletekkel – kiváló eredményeket ér el ezen a téren. A Facebook-hadműveletről és a fesztiválok megszállásáról Farkas Anikót, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökét faggattuk, aki azt is elárulta, hogy miért köt a Honvédség együttműködési megállapodásokat az egyetemekkel.

 

- Hol születtél, hol nőttél fel, hol végezted a tanulmányaidat?

 

- Budapesten születtem 1987-ben; nem meglepő, hogy Hende Csaba miniszter úr megfogalmazása szerint még mindig szemtelenül fiatal vagyok… A gyermekkoromat a IX. kerületben töltöttem, ott jártam általános iskolába is. Erős ferencvárosi identitásomat viszont nem csak ennek, hanem a családomban meglévő, Fradi iránti elköteleződésnek köszönhetem, valamint annak, hogy éveken át kézilabdáztam az FTC-ben. 2007 óta Budán, a XI. kerületben élek, ezért ma már inkább budainak tekintem magam. Gyermekkoromban az iskola mellett a sport töltötte ki a mindennapjaimat: először úsztam, majd közel tíz éven át kézilabdáztam. Ma is imádok sportolni: kerékpározni, túrázni, futni. A Szent László Gimnáziumba jártam középiskolába; azok az értékek, amelyek mentén egy felelősségteljes szabadságban neveltek bennünket, ma is meghatározóak számomra. A pályaválasztás a legtöbb fiatalhoz hasonlóan nekem sem volt egyszerű. Egy ideig állatorvos szerettem volna lenni, ám a gimnáziumi évek végére kétségtelenné vált, hogy humán beállítottságú vagyok. Ennek alapján a felvételi tájékozatóban a szociológiát, a pszichológiát és a politológiát néztem ki magamnak. A történelemtanárom javaslatára esett végül a politológiára a választásom, de bevallom, nem sok elképzelésem volt arról, hogy mi vár majd ott rám. Így kerültem tehát az ELTE politológia szakára, ahol előbb az alap-, később pedig a mesterképzést végeztem el. Ezzel párhuzamosan, másodéves koromtól tanultam az ELTE pedagógia szakán is. A legtöbbet azonban nem az egyetemen, hanem a szakkollégiumi évek alatt tanultam: a Bibó István Szakkollégium Politikatudományi Műhelyének és az Illyés Sándor Szakkollégium Felsőoktatás-kutató Műhelyének munkájában egyaránt részt vettem. Azt vallom, hogy egy jó szakkollégiumi képzés felér egy önálló egyetemi képzéssel, ha az ember komolyan veszi. Mindkét intézménynek választmányi elnöke is voltam egy-egy évig, ami a vezetésről és a csapatmunkáról nyújtott számomra maradandó élményeket és ismereteket. A politológia szakos tanulmányaim végén jöttem rá arra, hogy szükségem van jogi ismeretekre is, ezért Szegeden beiratkoztam a jogi karra. A munka mellett azonban az ingázás hamar lehetetlenné vált, ezért átjelentkeztem, és azóta Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetem levelező tagozatán folytatom a jogi tanulmányaimat; ha minden jól megy, már csak két és fél évig.

 

- Mire vezethető vissza a közélet iránti érdeklődésed?

 

- Otthon nem volt jellemző a politizálás, a családomban az esti híradó megtekintése kielégítette a közélet iránti érdeklődést. Amikor elkezdtem az egyetemen a politológia szakot, 2006 őszét írtuk. Az az időszak – érthető okokból – megfelelő politikai klímát jelentett a politikai szocializáció megkezdésére. Az akkori belpolitikai események elgondolkodtattak. Túlzás lenne azt állítani, hogy akkor alakult ki teljes mértékben a politikai világképem, de jelentős hatással voltak rám 2006 őszének történései. Attól fogva hír- és politikafüggő voltam. A másik dátum, amit ki kell emelnem, 2008: abban az évben egy olyan szemináriumra jártam, amelyet – akkor még ellenzéki frakcióvezetőként – Navracsics Tibor tartott.  Ő adott lehetőséget arra, hogy bepillanthassak az őt körülvevő csapat munkájába. Az egy nagyon intenzív, sok tanulással járó időszak volt, és óriási mértékben formálta a politikai gondolkodásomat.

 

- Az általad elmondottakból arra lehetne következtetni, hogy a Navracsics Tibor által vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium állna közel hozzád. Te mégis a Honvédelmi Minisztériumot választottad – miért?

 

- Nem én választottam: a minisztérium, illetve miniszter úr választott engem. Hende Csabát ismertem korábbról, kampányoltam is neki Szombathelyen 2010-ben. Amikor eldőlt, hogy ő lesz a honvédelmi tárca vezetője, megkérdezett, hogy lenne-e kedvem a csapatában dolgozni. Ő azok közé tartozik, akik az első pillanattól fogva számítottak a fiatalokra is. Nem volt kérdés számomra, hogy ezzel a lehetőséggel élni kell – pedig bevallom, 2010-ig leginkább csak filmekben láttam katonákat… Kezdetben – még mindig nappali tagozatos egyetemistaként – a miniszteri titkárságon dolgoztam, a miniszteri programok szervezésével foglalkoztam.

 F_A_foto02kicsi.JPG

- Miniszter úr nyilván meg volt elégedve a munkáddal, hiszen amikor megüresedett a tárca sajtófőnöki pozíciója, rád esett a választása.

 

- Másfél éve dolgoztam a minisztériumban, amikor megkérdezte tőlem, hogy vezetném-e a sajtóirodát. Ez az idő elegendőnek bizonyult arra, hogy kellőképpen átlássam a honvédség sajátos rendszerét, de még így is komoly félelmekkel láttam neki az új feladatnak. Egy fiatal civil, akinek még a személyazonosítója is 2-essel kezdődik… Nem tűnt egyszerűnek. Végül 2011 őszétől 2013 elejéig voltam sajtófőnök, amit egy borzasztóan izgalmas, érdekes kihívásként, és egyedülálló lehetőségként fogtam fel. Aztán még innen is volt tovább: tavaly februárban következett a kabinetfőnöki megbízás, ami minden korábbinál felelősségteljesebb és összetettebb feladatot jelent. A kabinetfőnök alapvető és legfontosabb feladata természetesen a miniszter programjainak stratégiai szintű tervezése, illetve a munkája kiszolgálásának irányítása. Az én esetemben ez még két feladattal párosul: a katonai és a közigazgatási blokk között egyfajta ütközőzónaként igyekszem a miniszter számára a legfontosabb ügyek lényeges szempontjait megjeleníteni, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Fenntartó Testületébe delegált tagként számos teendőm akad az új felsőoktatási intézménnyel és a tisztképzéssel kapcsolatban is. A HM-en belül a kommunikáció, a Honvédelmi Kötelék Program koordinálása és a Zrínyi Kommunikációs és Térképészeti Kft. felügyelete tartozik még hozzám.

 

- A 2010-es kormányváltást megelőzően a honvédelmi tárca renoméját súlyos korrupciós ügyek tépázták meg. Ebből az időszakból a legtöbb ember számára az akkori honvédelmi miniszter, Szekeres Imre borvirágos hangulatú beszéde a legemlékezetesebb, amelyet a Gripen vadászgépek átvételekor mondott. Mennyire sikerült az elmúlt négy évben visszaszerezni a Honvédség megbecsülését?

 

- Egyértelmű, hogy ez volt az egyik legnagyobb kivívás: ezt a nagyon súlyos morális helyzetet kezelni, a társadalom honvédség iránt megrendült bizalmát visszaszerezni. Miniszter úr, valamint a tárca összes katonai és közigazgatási vezetője egységesen gondolkodott erről a kérdésről. Egyértelmű volt, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a káros ügyektől, a rossz emlékektől, beidegződésektől meg kell szabadítani a honvédséget és a minisztériumot. Kemény kézzel, radikális lépésekkel, de sikerült ezt végrehajtani, utána pedig megkezdődhetett az építkezés. Egykori sajtófőnökként is úgy látom, hogy nagyon komoly lépések történtek ezen a téren. Mindent megteszünk azért, hogy a Magyar Honvédség újra egy népszerű és szerethető intézmény legyen a magyar társadalom szemében. Jó úton járunk, de még rengeteg tennivalónk van. A korábbi botrányoktól nem könnyű megszabadulni. A katonák ma is nap, mint nap azzal szembesülnek, hogy hiába végzik teljes odaadással, magas színvonalon a munkájukat, sok ember mind a mai napig a régi ügyekkel azonosítja őket, és ezen nem segít, hogy rendszeresen hallhatunk az évekkel ezelőtti ügyekről a különböző bírósági tárgyalások kapcsán. Azt is látni kell, hogy a honvédség megítélésében szerepet játszik a 40 évnyi szocializmus időszaka is: az akkori sorkatonai szolgálattal kapcsolatos rossz élmények, a sokszor értelmetlennek tűnő parancsok, az „ami gömbölyű, azt visszük, ami kocka, azt pedig gurítjuk” frázisban összesűríthető hozzáállás némelyekben - okkal - helyrehozhatatlan károkat okozott. Sokat kell tenni azért, hogy ez megváltozzon. A jelenlegi kormány és honvédelmi vezetés szemében a Honvédség a nemzeti identitásunknak egy olyan meghatározó intézménye, amely valódi értékeket képvisel és jelenít meg mindannyiunk számára.

 

- Hogyan viszonyulnak a mai fiatalok a Honvédséghez?

 

- Az általunk készített kutatásokból kirajzolódik, hogy a fiatalok is sokfélék: vannak közöttük olyanok, akikhez családi indíttatásból, vagy attitűdjükből adódóan hozzátartozik a honvédség értékeinek ismerete és az ezekkel való azonosulás. Mások elutasítják ezeket az értékeket. Fontos nekünk, hogy mindkettőhöz szóljunk: az előbbiek elkötelezettségét mélyítsük, utóbbiak figyelmét pedig felkeltsük. Az elmúlt években tudatosan és célzottan nyitottunk a fiatalok felé. Büszkék vagyunk arra, hogy a közigazgatási, állami intézmények közül elsőként sikerült egy nagyon népszerű közösségi oldalt felépítenünk: a Honvédség Facebook-oldalát – fizetett hirdetések igánybevétele nélkül is – ma már több, mint 35.000-en követik. Ez rettentően fontos: jól látszik, hogy döntően ez az a kommunikációs felület, amelyen keresztül a fiatalokat el tudjuk érni. A Facebook-oldalt túlnyomó többségében a 15-25 éves korosztály like-olja. Őket nyomtatott sajtón, rádión, televízión keresztül nem lehetne megszólítani: ez a korosztály a közösségi oldalakon tájékozódik. A másik újdonság, hogy 2012 óta a haderő megjelenik a fiatalok rendezvényein, fesztiváljain: az EFOTT-on, a VOLT-on, a Hegyalja Fesztiválon és a Szigeten is képviseltettük már magunkat szimulátorral, fegyversimogatóval, akadálypályával, dinamikus bemutatókkal.. A fiataloknak így tudjuk megmutatni, hogy a sereg igenis menő, izgalmas, és jópofa.

F_A_foto03kicsi.JPG

 

- Mit kínál a sereg a hivatásos katonai pálya iránt érdeklődő fiataloknak? Miben rejlik a haderő vonzereje?

 

- Ahhoz, hogy valaki ez iránt a pálya iránt érdeklődjön, szükséges egyfajta attitűd, hozzáállás, egy vagány beállítottság. A haderő az ilyen fiataloknak rengeteg vonzó élményt, tudást és ismeretet kínál. A másik előny, hogy a katonaság biztos, kiszámítható életpályát kínál. Ehhez szorosan kapcsolódik az élethosszig tartó tanulás: mindenkinek megvan a lehetősége előrejutni, akinek van ambíciója, mindig tud új dolgokat tanulni, előrelépni. A sereg a magukat közösségben otthon érző emberek számára is ideális hely: egy összetartó, családias közösség a katonáké – minden sajátosságával együtt. Ami pedig személyes véleményem szerint a legfontosabb vonzerő, az az, hogy a honvédséghez hozzátartoznak azok az értékek, amelyeket mindannyian bátran magunkénak vallhatunk: a hazaszeretet, a bajtársiasság, s a már említett közösségi szellem.

 

- Térjünk át az önkéntes tartalékos rendszer jelenére és jövőjére. 2010-ig a ténylegesen rendelkezésre álló tartalékosok száma évi átlagban sem érte el a húsz főt, ma viszont már több, mint ötezer tartalékos katonája van Magyarországnak. Milyen intézkedésekkel próbálja meg bevonni a fiatalokat az önkéntes tartalékos rendszerbe a Honvédség?

 

- A 2011-ben létrehozott önkéntes tartalékos rendszer két szempontból is nagyon fontos és értékes. A szakpolitikai rész világos: minden hadseregnek szükséges, hogy rendelkezzen szükség esetén mozgósítható tartalékkal. Láttuk a tavalyi hatalmas árvíz idején is, hogy az önkéntes tartalékos katonák oroszlánrészt vállaltak a sikeres védekezésből. A másik szempont pedig a haderővel való kapcsolatteremtés lehetősége, ami hosszú évekig nem volt biztosított. Ezzel a honvédség újra közelebb tud kerülni a társadalomhoz. Különösen fontos ezen belül is a fiatalok megszólítása. Az első körben a negyven-ötven év körüli egykori katonákat szólítottuk meg, hiszen ők rendelkeztek olyan tudással, amelyek révén gyorsan bevethetővé váltak. A második lépésben viszont már célzottan a fiatalok felé fordultunk. Egyetemekkel, főiskolákkal kötött együttműködési megállapodások révén lehetőségünk van a felsőoktatási intézményekben megszólítani a hallgatókat. Természetesen rendelkezésünkre állnak a már említett alternatív kommunikációs eszközök is. A folyamat sikeres: ma már a tartalékosok tíz százaléka 30 év alatti, és a számuk dinamikusan nő. 2013 nyarán 250 fiatal végezte el az alapkiképzést. A siker abban is rejlik, hogy a tartalékos lét összeegyeztethető a munkával és a tanulással is, egyikről sem kell lemondani.

 

- Idén van az első világháború kitörésének századik évfordulója. Miként tervezi megismertetni az eseményeket a tárca a fiatal generáció tagjaival?

 

- A tárca részletes elgondolást és programot dolgozott ki a az évfordulóval kapcsolatban. A tervezett intézkedések közül kiemelném a világháborús emlékművek felújítását, valamint a katonasírok rendbe hozatalát országhatáron belül és azon túl egyaránt. A fiatalok vonatkozásában feltétlenül szólni kell a KatonaSuli programról, amelyen keresztül általános honvédségi ismereteket próbálunk nyújtani az érdeklődők számára, természetesen ennek a programnak is kiemelt eleme lesz a következő időszakban a Nagy Háború. Egyre több iskolát sikerül bevonni, számuk már megközelíti a 60-at. Az iskola pedagógusainak, valamint az iskola közelében fekvő alakulat katonáinak segítségével a diákok testközelből kaphatnak képet a haderőről, a katonák életéről. A gyerekeket természetesen nem fegyverhasználatra oktatják, hanem történelmi és technikai ismeretek átadásával, élményszerű fizikai erő- és ügyességi próbákkal próbáljuk közelebb hozni őket a Honvédséghez.

 

Dergán Ádám


on-jewish-question-karl-marx-paperback-cover-art.jpgMarx szobrának és antiszemitizmusának kérdése ismét bizonyította: a liberális nagyokosokat továbbra sem zavarják a tények. Megint ők akarják megmondani ki antiszemita és ki nem az. Szerintük Marx nem az. Hát nézzük!

A minap született egy levél, ami célba vette egy nagyhatású, de nagyon gonosz ember egyetemi szobrát. Nem tűnt nagy ügynek: átnevezésekből, visszanevezésekből, szoborállításokból, szobordöntésekből mostanában tizenkettő egy tucat. Van, aki azért foglalkozik ilyenekkel, mert ártatlan áldozatok tízmillióinak tartozik ezzel, van, aki meg csak szereti kiengedni magából a tehetetlen dühét. Rétvári vélhetően az első körbe tartozik, de azt nem gondolhatta ő sem, hogy - egy tulajdonképpen piti kis szoborügyben írt – levelének az lesz a hatása, hogy leleplezik magukat a liberálnihilista oldal véleményvezérei. Tudniillik, hogy az antiszemitizmus elleni elkötelezettségük kábé annyira őszinte, mint a mogyorón rúgott ember mosolya.  Rétvári Bencének (és úgy általában minden jó érzésű embernek, aki szerint tízmilliók tragikus halálát okozó ideológiát megalapozni és ilyen nézeteket vallani nagyon nem OK) az a problémája Marx-szal, hogy egyrészt adta a lovat a sztálinizmus alá, másrészt pedig egy utolsó antiszemita volt.

 

Marx A zsidókérdéshez címet viselő 1843-as munkájában így kérdezett: „(…) milyen különös társadalmi elemet kell leküzdeni, hogy a zsidóságot meg lehessen szüntetni?” A zsidókat pedig a következőképpen jellemezte: „Mi a zsidóság világi alapja? A gyakorlati szükséglet, a haszonlesés. (…) Mi a zsidó világi kultusza? A kufárkodás. Mi a világi istene? A pénz.(…) A pénz Izrael féltőn szerető istene, aki előtt nem lehet más isten.” A Marx-Engels szerzőpáros 1845-ös A szent család avagy a kritikai kritika kritikája című művükben már a zsidóság eltörlésének szükségességét is hangsúlyozzák: „[A] zsidó lényeg megszüntetésének feladata igazában a polgári társadalom zsidó voltának (…) megszüntetésében áll.” Marx Antoinette Philipshez 1861. március 24-én írott levelében pedig egy hölgyet arcvonásai miatt becsmérelt: „Ez a kisasszony (…) a legcsúnyább teremtés, akit életemben láttam; visszataszító zsidós arcvonásai vannak (…)”

 

A fent idézett mondatokat egyébként Rétvári a nyílt levelében ugyanígy leírta. A hatás fantasztikus volt, és itt a „fantasztikus” szó alatt azt értem, hogy a „legeslegalja”. Kezdődött a magyar online média hipszterszemüveges verőlegényeivel. Király András a 444-ről, volt olyan szveg, hogy közepesen hosszú cikkben beidézte a nyílt levelet, de mégsem sikerült trúnak lennie… ugyanis, pár mondatot kihagyott belőle: véletlenül pont azt a pár mondatot, amely Marx antiszemita nézeteit idézetekkel bizonyítja. Ennek a hajmeresztő véletlennek az okára egyébként van tippem, de ezt majd a konklúzióban.

 

…mert még előtte szeretnék eredményt hirdetni az Index kevésbé bátran felvállalt véleménycikkei állandó címoldalas bloggerei versenyében. Tehát a 2014 januárjának legégőbb antiszemita-mosdatói:

-       harmadik helyen: a Dinamó Blog,

-       második helyen: a Bajnai-ifjak,

-       első helyen: az Átlátszó Oktatás blog

…az az Átlátszó Oktatás blog, amelynek, a magát zsidológusnak nevező szerzője szerint azért nem antiszemita Marx, mert mások meg szerinte méginkább azok voltak. (Teccik érteni).

 

És akkor a konklúziók. (Egyszerűsítek, mert a beidézett blogok lezsibbasztották az agyamat). Kedves Liberálakármicsoda Médiamunkás Embertársaim! Nem ismerem az emberi kvalitásaitokat, nem szándékozom viszonozni azokat a jelzőket, amelyeket alkalmaztok a politikai ellenfeleitekre (pl. „fing”). Pár észrevételem van, pontosabban ti árultátok el magatokról.

1) Nagyjából magasról tesztek ti az antiszemitizmusra, és az az elleni küzdelemre. Ez a ti büszke értéksemlegességetekből ered.

2) Akkor játsszátok egyedül a harcos antifasisztát, amikor jobboldali politikust kell stigmatizálni. Ez a ti –SZDSZ óta híres- szemforgató képmutatásotokból ered.

3) Tökre hisztek benne, hogy felmentést adhat egy ember antiszemitizmusára, ha egyúttal az illető a baloldali pantheon oszlopos tagja is. Ez a ti alig titkolt posztkommunista gyökereteikből ered.

 

Marx márpedig antiszemita volt. Nektek ez nem tetszik ,de ez nem vélemény kérdése. Ez tény. Nem én írtam: http://www.judapest.org/190-eve-szuletett-karl-marx/


A cikk szerzője: Albert Rosenfield

europe.jpgSokszor beszélünk keresztény Európáról és Magyarországról. Arról kevesebbet, hogy ez pontosan mit is jelent. Ebben az írásban erre vállalkozom.

Első gondolatom az Európai Unió egyik atyjának, a német gyökerekkel rendelkező francia Robert Schuman sokat idézett mondása: „Az egyesült Európa vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz."

2012. január 18-án, a strasbourgi Európai Parlament maratoni hosszúságú ülésén, hol Magyarország volt terítéken, Orbán Viktor magyar miniszterelnök is ezzel az idézettel válaszolt az európai baloldal és szélsőbaloldal vádjaira.

Tegyük fel bátran a kérdést, hogy miből tevődik össze az európai identitás? Az európai identitás sarokkövei a következők: a görög filozófia, a római jog, az ószövetségi Tízparancsolat erkölcsisége és a keresztény hagyomány. Egyes gondolkodók ide szokták sorolni a XVIII. századi felvilágosodás szellemi-művészeti irányzatát, ám az nem vált dominánssá egész Európában. Jogászként beszélhetnék a római jogról is, ám nem szeretném untatni a kedves olvasókat, ezért kereszténydemokrata politikusként is az európai identitásnak azt a sarokkövét szeretném kiemelni, mely a közös történelmen túl minket, közép-európaiakat is összeköt: a keresztény hagyományt.

Hosszas viták után a közös keresztény hagyományra való utalás nem került bele sem a végül elbukott európai alkotmánytervezetbe, sem pedig az alapszerződésekbe. Egy olyan embernek, aki megtagadja saját múltját, gyökereit, annak nincs jövője sem. Kérdés, hogy mi várhat egy olyan kontinensre, mely saját örökségét készül megtagadni? A keresztény hagyományra való utalás nem jelent természetesen teokráciát, államvallást, és senkit sem kötelezhetünk, hogy hívő vallásgyakorló legyen. A keresztény hagyomány egy eszmei talapzat, melyből a legtöbb európai eszme egyenesen levezethető.

A szekularizmus eredeti értelmében az állam és az egyház szétválasztását, a két szervezet autonómiájának kölcsönös tiszteletben tartását jelenti, mely az invesztitúraharcokkal meginduló történelmi fejlődés kívánatos eredménye. Nem fordíthatjuk el a fejünket attól, hogy mára a szekularizmus ideológiává-dogmává csontosodott, és sokak számára agresszíven terjeszkedő valláspótlékká vált.

A XX. században láthattuk, hogy az a politika, melyből a kíméletlen racionalizmus és haszonelvűség nevében kiirtják a keresztény vallási tanításból levezethető morális értékeket, hová vezet. Charles Darwin XIX. századi kutatásait és a biológia fejlődését egyesek az emberi társadalomra kezdték alkalmazni. Ebből kifejlődött a szociáldarwinizmus, mely a keresztény testvéri szeretetet és a társadalmi szolidaritást tudományos érvekkel próbálta feleslegesnek láttatni. Mindezek pedig utat nyitottak a fajelmélet, a nácik felemelkedése és a holokauszt felé. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy az államilag támogatott-végzett eutanázia a német nemzetiszocialisták találmánya.

A XIX. századi pozitivista szociológia mellékvágányán kifejlődött a marxizmus, a tudományos szocializmus, mely Lenin és Sztálin közreműködésével a XX. század gyilkos ideológiájává nőtte ki magát.

A közös pont a két indológiában az állami szintre emelt ateizmus és vallásüldözés volt.

A totális diktatúrák ellenpólusaként alakult ki a két világháború között a kereszténydemokrácia politikai irányzata, amely a második világháború után vált hangsúlyossá. De mit is adott a kereszténydemokrácia a világnak? Elsősorban a páneurópai egységtörekvéseket, egy háborúk nélküli kontinens ideáját, mely az Európai Unió létrehozatalának is eredeti célja volt.

A második világháború utáni európai egységtörekvések szellemi atyjai szinte mind kereszténydemokraták voltak: a francia Jean Monnet és Robert Schumann, az olasz miniszterelnök, Alcide de Gasperi, vagy a második világháború után NSZK-t újjáépítő Konrad Adenauer kancellár. Az Unió komoly szereptévesztése, amikor megfeledkezik az alapítók szándékairól, például azzal, hogy az EU alapdokumentumaiból kimaradt a keresztény hagyomány fontosságára való utalás.

A kereszténység és a politika között az összekötő kapocs éppen a kereszténydemokrácia.

Fontos leszögezni, hogy nem minden keresztény kereszténydemokrata, és nem minden kereszténydemokrata keresztény, még ha ez elsőre megdöbbentőnek és provokatívnak hangzik is, pedig igaz.

Nyugat-Európában más eszmei irányzatok színeiben szereplő politikusok között is vannak hívő keresztények (pl. Tony Blair brit munkáspárti miniszterelnök 2007-es lemondása után, amikor nem volt a protestáns anglikán egyház egyik világi vezetője, áttért a római katolikus hitre).

A politikai kereszténység nem egyenlő ugyanis a kereszténydemokráciával, kereszténydemokrácia egy világi politikai irányzat, mely gyökereit, eszmei alapjait a kereszténységből meríti, politikai kereszténység pedig az, amikor a keresztény vallást politikai haszonszerzés eszközéül akarják felhasználni (pl. amikor egy szélsőséges politikus bibliai idézeteket használ demagóg népámításra), a politikai kereszténységet XVI. Benedek pápa is elítélte, és Ferenc pápa a klerikalizmust nem tartja helyénvaló jelenségnek.

A második világháború utáni Európában dominánssá váló kereszténydemokrácia és szellemi elődje, a keresztényszocializmus eszmei alapját a katolikus egyház szociális tanítása jelenti, mely több pápai ún. szociális enciklikában öltött testet: a legismertebb a XIII. Leó pápa által 1891-ben kiadott Rerum Novarum, mely korszerű választ volt képes adni az ipari forradalom során elszegényedő munkásrétegek kínzó szociális helyzetére és a széles néptömegek népképviseleti demokrácia iránti igényére.

A katolikus egyház szociális tanítását VI. Pál 1967-es Populorum Progressio, valamint a II. János Pál pápa által 1991-ben, a Rerum Novarum századik évfordulójára kiadott Centesimus Annus tette naprakésszé, a szociális enciklikák sora az új évezredben pedig a XVI. Benedek pápa által 2009-ben kiadott Caritas in Veritate-vel vált teljessé. Annyi pedig már most látszik, hogy a társadalmi kérdések, így különösen a szegények és elesettek helyzete Ferenc pápaságának fontos központi kérdését jelentik.

Az összes nagy ideológia irányzat (konzervativizmus, liberalizmus, szocializmus) klasszikus változata merített a krisztusi tanításból, így a kereszténydemokráciának mindhárom ideológiával vannak közös pontjai, ám persze a különbségek is jelentősek.

A kereszténydemokrácia és a konzervativizmus közös vonása a hagyományos erkölcsi értékek és társadalmi intézmények (pl. család) tisztelete, a törvényes rend kizárólagossága és a társadalom organikus fejlődésébe vetett hit. A kereszténydemokrácia a hagyományos konzervativizmusnál többre tartja a szociális igazságot, elutasítja az osztályalapú gondolkodást és nem ért egyet a hagyományos gazdasági-struktúrák megváltoztathatatlanságával

Az alapvető jogok és az emberi méltóság védelme a keresztény emberképből következik, de egyben közös értékek a klasszikus liberalizmussal. A kereszténydemokrácia ezzel szemben elveti a neoliberális gazdasági megoldásokat és a szekularizmus ideológiai dogmává tételét (a kereszténydemokrácia tanai szerint az államnak és az egyháznak tiszteletben kell tartania egymás autonómiáját, függetlenségét, azonban a társadalom szintjén kívánatos a köztük lévő együttműködés).

A szocializmussal, vagy inkább a szociáldemokráciával közös érték, ám szintén a krisztusi tanításból levezethető a szociális igazságosság, a közösségek és a szolidaritás fontossága, valamint a piaci folyamatok szabályozása. A szocializmussal ellentétben viszont mi kereszténydemokraták elutasítjuk az osztályharcot és az antikapitalista lózungokat.

Az általános kitekintés után rátérnék, hogy mit jelent számomra kereszténydemokrata politikusnak lenni.

Röviden annyit jelent, hogy nem a közvélemény kutatások alapján kell politizálni a múló népszerűség hajhászás érdekében.

Jobban kifejtve annyit jelent, mint élethivatás, erkölcsi zsinórmérték a sok kísértéssel teli politika világában. Természetesen egy kereszténydemokrata számára sem elhanyagolható a párt és frakciófegyelem, a vezetőkhöz való lojalitás és a politikai verseny követelményei, ám mindezeket megelőzi egy szilárd hit és erkölcsi alapállás. Egy kereszténydemokratában nem mozog görcsösen a megfelelési kényszer és a szereplési vágy. A legbátrabb politikus mer népszerűtlen is lenni, amikor ki kell állnia a hitéért és az igazáért.

Külsőségekben és viselkedésben egy kereszténydemokratának véleményem szerint „pulóveres politizálást” kell folytatnia, szemben az elitista és a távoli intézményekben elembertelenedett politikával. Egy kereszténydemokrata politikusból áradnia kell az együttérzésnek, minden esetben szolidárisnak kell lennie az elesettekkel. Cégképviselet helyett valódi népképviseletre van szükség, úgy is mondhatnánk, plebejus politikára. A Rerum Novarum nyomdokain haladva pedig kiemelten fontos a társadalmi szolidaritás, és soha nem lehetünk érzéketlenek a szegények-nélkülözők és leszakadók helyzetével szemben.

Én azt gondolom, hogy a kereszténységnek ki kell alakítania a lelkiismeret és felelősség kultúráját a közéletben.

Az egyház nem akar politikai hatalmat gyakorolni. A politikailag aktív hívő emberekben találkozik az állam és az egyház. A keresztény egyházak ezen túl kiveszik a részüket a közszolgáltatásokból (egészségügy, oktatás, kultúra) és társadalmi szintéren együttműködik az állam és az egyház. Természetesen fontos, hogy az állam és az egyház kölcsönösen tiszteletben tartsa egymást.

Európában fennáll annak a veszélye, hogy olyan új politikai és gazdasági struktúrák kerülnek kialakításra, amelyek a személyes felelősséget nem ismerik vagy nem viselik el.  Ezzel szemben ki kell alakítani a lelkiismeret kultúráját, amelyre az egyház hivatott, s erre − rajta kívül − egyetlen szervezet vagy intézet sem képes.

Fontos a közélet lelkiismereti szerepe: A demokratikus intézmények csak kijelölik a politikai cselekvés határait, de végső soron a politikus – és minden ember – önmaga bírája: a lelkiismeret nem helyettesíthető egyetlen intézménnyel sem.

Vegyük például a tolerancia kifejezését, melyet bizonyos baloldali, szociálliberális körök kifordítottak eredeti jelentéséből. Eredeti, keresztény értelemben véve toleránsnak lenni annyit tesz, mint elfogadni, tiszteletben tartani az emberi különbözőséget. De a másság elfogadása nem jelenti annak tiszteletét. Tisztelni valakit a tetteiért kell, azért, amit letesz az asztalra. Amit szeretteiért, hazájáért, boldogulásáért jobbító szándékkal tesz.

Az értékpluralizmus kívánatos, de nem vezethet értékrelativizmushoz, mely a nihilizmus magasiskolája.

Eddig az európai és nemzetközi háttér. Ilyen körülmények érkeztünk el az új magyar Alaptörvény megalkotásának időszakába, melyre a jobboldali ellenzék 2010-es elsöprő, 2/3-os többséget eredményező választási győzelme után nyílt lehetőség.

Az előző, sztálinista gyökerű magyar Alkotmányt, az 1949. évi XX. törvényt az 1989-es rendszerváltás során átfogóan módosították. A kereszténységre történő bármilyen utalást lehetetlenné tette, hogy a ’89-as alkotmányrevízió a szovjet megszálló erők fegyvereinek árnyékában született, és a kommunista állampárt vezetése, valamint a vegyes összetételű, kereszténydemokrata-kisgazda-konzervatív és liberális tömbökből összeálló ellenzék kompromisszumát tükrözte. Az 1989-es alkotmányrevízió kidolgozói maguk is az új Alaptörvény elfogadásáig hatályos átmeneti Alkotmánynak nevezték a preambulumban a normaszöveget. A posztkommunista MSZP és a liberális SZDSZ által alkotott koalíciók, így a Horn-kormány (1994-1998) és a Gyurcsány-kabinet (2004-2009) is felléptek alkotmányozási törekvésekkel, ám a politikai kompromisszum és az alkotmányozáshoz szükséges kétharmados többség hiánya megakadályozta egy új Alkotmány elfogadását.

A 2010-ben elsöprő többséggel választást nyerő jobbközép ellenzék két pártja, a polgári-nemzeti Fidesz és a kereszténydemokrata KDNP is azzal a szándékkal lépett a kormányrúdhoz, hogy az átmenet sokszor zavaros évtizedeit lezárva befejezik a rendszerváltozás folyamatát. Ennek a szimbóluma az új Alaptörvény, mely a kommunizmus történelemhamisító szemléletét maga mögött hagyva nem feledkezik el Magyarország keresztény hagyományairól sem.

Az Alaptörvény elfogadását széleskörű nemzeti konzultáció előzte meg. A nemzeti konzultációs kérdőívek el lettek küldve minden választójoggal rendelkező magyar állampolgár lakcímére. A normaszöveg kialakításakor figyelembe vettük a konzultáció eredményét, például a kiskorú gyermekek után járó, számukkal arányos plusz szavazati jog lehetősége elvetésre került, mert a konzultációs kérdőívre válaszoló szavazópolgárok nagy része elvetette a javaslatot.

Az Alaptörvény kereszténységre utaló sorait számos bírálat érte az Európai Unió bizonyos baloldali, liberális és zöld képviselői részéről; hanyagul vagy szándékosan félreértelmezve az állam és az egyházak kapcsolatát Magyarországon. A magyar Alaptörvény és jogrend -szemben az alaptalan külföldi kritikákkal - továbbra is tiszteletben tartja az egyházak autonómiáját, és az állam valamint a felekezetek egymástól való függetlenségét. A magyar Alaptörvény természetesen tiszteletben tartja a vallási és világnézeti szabadságot, és senkitől sem várja el az aktív vallásgyakorlást, ám ezzel együtt fontosnak érzi hangsúlyozni a kereszténység kiemelkedő szerepét a magyar történelemben.

Az Alaptörvény ünnepélyes preambulumának az első sora rögtön így kezdődik: „Isten áldd meg a magyart!” Az Alaptörvény Nemzeti Hitvallása azt is kifejezésre juttatja, hogy Magyarország már Szent István korától kezdve csatlakozott a keresztény Európához és annak már ezer éve szerves része. A preambulum deklarálja a kereszténység nemzetmegtartó szerepét is és szól a Szent Koronáról, mely nem csupán egy koronázási ékszer, hanem a magyar államiság szimbóluma.

Az alapvetés L) cikkében az Alaptörvény kifejezésre juttatja a természetes házasság és családdefiníció melletti értékválasztást, mely megfelel a keresztény egyházak társadalmi tanításának is. Ez nem jelenti azt, hogy az állam bármilyen módon is bele kíván szólni polgárai magánéletébe vagy, hogy feladatának érezné párkapcsolati minták felállítását. Ez a definíció - szemben a nemzetközi baloldal támadásaival - semmilyen szinten nem diszkriminál. Kiáll a házasság természetes intézménye mellett és támogatja a családok gyermekvállalását. Ez azt jelenti, hogy a családot és a gyermekvállalást a társadalmi szempontból is nélkülözhetetlen fundamentumnak tartjuk, melyet a magyar állam a családtámogatási rendszerrel és az Európában egyedülálló, családi alapon többkulcsos adórendszerrel is honorál.

A Szabadság és Felelősség címet viselő fejezet II. cikkében az alkotmányos szabályozás az alapjogvédelem sarokköveként említi az emberi méltóságot, mint korlátozhatatlan és minden embert megillető alapjogot. Ennek alapja levezethető a keresztény perszonalizmus filozófiájából és a Biblia tanításából. Az emberi méltóság és így az élet korlátozhatatlan védelme pedig kizárja a halálbüntetés bevezethetőségét. Az Alaptörvény deklarálja, hogy a magzati életet a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.

Európai és világviszonylatban úttörő módon, az emberi méltóság kizárólagosságából levezetve, az Alaptörvény tiltja az emberi klónozást, és az olyan fajnemesítést célzó gyakorlatokat, mint az emberi génkészletbe való beavatkozás. Szintén újszerű és egyedülálló, hogy az egészséghez való joggal összefüggésben a magyar Alaptörvény előírja a génmódosított élőlényektől mentes mezőgazdaság követelményét. Az idézett előírások összhangban állnak a keresztény humanizmus és a keresztény bioetika tanításaival is. A társadalmi szolidaritás keresztény eszméje akként is megjelenik, hogy a világon elsőként a magyar Alaptörvény a nemzeti kultúra részeként ismeri el a siketek és halláskárosultak jelnyelvét, és kiáll annak védelme mellett.

Az új magyar Alaptörvény kifejezett értéke, hogy nem egy megörökölt történeti dokumentum, habár épít közjogi hagyományainkra, hanem egy XXI. századi tudatos, felvállalt értékválasztás eredménye. Minden benne van, ami egy keresztény ember számára fontos, és semmi nincs benne, ami vállalhatatlan.

A cikk szerzője: Rétvári Bence, államtitkár

Bitay_M_foto_1.jpgAz állami földek haszonbérleti pályáztatása régóta az ellenzék támadásainak kereszttüzében áll. A vádakról és a cáfolatokról, valamint arról, hogy miért nagyobb az osztrák „bauer” megbecsültsége, mint az osztrák bankáré, a Vidékfejlesztési Minisztérium állami földprogramért felelős államtitkárát kérdeztük. A KerDem blog Bitay Mártonnal készített interjút.

 

 

- Hol születtél és hol nőttél fel?

- 1980-ban születtem Budapesten, eddigi életem legnagyobb részét azonban a fővárostól távol töltöttem. Az általános iskola 4. osztályától kezdve vidéken éltem a szüleimmel. Édesapám állatorvos, a munkájából kifolyólag számos helyen dolgozott. Az általános iskolai tanulmányaimat Budapesten kezdtem, majd Bábolnán és Győrben folytattam. Középiskolába Esztergomba, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumba jártam. Onnan költöztem vissza a felsőfokú tanulmányaim megkezdésekor Budapestre. Utolsó egyetemi éveim alatt azonban már vidékről jártam az előadásokra. Az a falusias környezet, ami végigkísérte a gyermekkoromat, nagy hatással volt rám és ezért a családommal most is vidéken, Inárcson élünk. Bevallom, nem is szívesen költöznék városba. A vidéki életforma, a vidéki lét teljesen belém ívódott.

- Hova jártál egyetemre?

- A jogi diplomámat Szegeden, a politikai szakértői végzettségemet pedig a Budapesti Corvinus Egyetem és a Századvég Politikai Iskola közös képzésén szereztem.

- Honnan eredeztethető a közélet iránti érdeklődésed?

- A szüleimtől, nagyszüleimtől szívtam magamba a közélet iránti érdeklődést. Otthon a politika, a magyarság, a nemzet állandó beszédtéma volt. Azonban, ha a kérdést úgy értelmezném, hogy politikai pályára készültem-e, arra nemmel felelnék. A politika világa érdekelt – tudományosan is –, ezért végeztem el a politikai szakértői képzést. Engem a politika hátországa, a jogalkotás, az Országgyűlés, az államapparátus működése foglalkoztatott leginkább.

- Államtitkárrá történő kinevezésedet megelőzően milyen munkahelyeken dolgoztál?

- 2002 áprilisában kezdtem el dolgozni a Fidesz Budapesti I. kerületi szervezeténél. Plakátozás, szórólapozás voltak az első feladataim, majd személyi titkár és parlamenti titkár, illetve a kerületi Fidesz-kampány operatív vezetője lettem. 2006-tól a parlamenti frakciónál, önkormányzati kabinet titkáraként dolgoztam 4 évig. 2010-ben, a kormány megalakulását követően átkerültem a Belügyminisztériumba. Tállai András önkormányzati államtitkár mellett dolgozhattam az Önkormányzati Stratégiai Főosztály vezetőjeként. 2012-ben innen érkeztem a Vidékfejlesztési Minisztériumba, ahol államtitkári kinevezésemig Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter úr kabinetfőnökeként tevékenykedtem. Úgy gondolom, végigjártam a szamárlétrát, még ha néha kicsit gyorsan is jött a következő „fok”.

- Mi volt az oka annak, hogy a Belügyminisztériumból átigazoltál a Vidékfejlesztési tárcához?

- Nagyon szerettem politikai stratégiával foglalkozni, ezért 2010-ben – amikor eldőlt, hogy a választást követően polgári kormány alakul – két célt fogalmaztam meg magamban: az egyik, hogy szeretnék miniszteri kabinetfőnök lenni, mert így aktív részese lehetek egy minisztérium politikai stratégiai munkájának, a másik pedig, hogy bejussak egyszer egy kormányülésre – akár vizet bevinni, a lényeg, hogy egy kormányülés atmoszféráját magamba szívhassam. Megtiszteltetés volt a Belügyminisztériumban dolgozni, szerettem az önkormányzatok világát, sokat tanultam Tállai államtitkár úrtól. Ebben az időben sikerült megalkotni – közös munkával – az új önkormányzati törvényt. Ennek elfogadását követően azonban ismét a régi „vágyak” kerültek előtérbe és amikor lehetőséget kaptam Fazekas miniszter úrtól, azonnal igent mondtam. Nagyon-nagyon szerettem a miniszteri kabinetfőnöki munkát.

- Idén nyáron jött létre a Vidékfejlesztési Minisztériumban az Állami Földprogramért Felelős Államtitkárság, 2013. június 5-én tetted le az államtitkári esküdet. Mi indokolta kevesebb, mint egy évvel a kormányzati ciklus vége előtt az új államtitkárság létrehozását?

- Az államtitkárság létrehozásának nagyon egyszerű indoka volt: a „Földet a gazdáknak” program. 2013 áprilisában döntött úgy a Kormány, hogy a 2017. március 31-ig lejáró összes földbérleti szerződéssel érintett területet pályázat útján meghirdeti és a helyben lakó, állattartást vállaló családi gazdáknak adja haszonbérbe húszéves időtartamra. Korábban ilyen léptékű program nem volt a magyar termőföld történetében. Célszerűnek tűnt, hogy ezt a programot államtitkár irányítsa, önálló államtitkárság feleljen ezért a kormányzati munkáért. Nagyon sok politikai támadás érte a programot, miközben soha ennyi földet a helyben élő családi gazdálkodók nem kaptak. Tehát stratégiailag egy fontos területté vált a Földet a Gazdáknak program. Fontos volt bebizonyítani, hogy ez egy olyan program, amire büszkék lehetünk, amire büszkék lehetnek azok, akik részt vesznek ebben, büszkék lehetnek azok, akik nyernek a pályázatukkal és büszke lehet a Kormány is, hogy felvállalta a gazdák ügyét. Paradigmaváltás történt. 2010 előtt a nagybirtokok támogatása volt a jellemző. Mi nem a nagybirtokban hiszünk. 2010 előtt a 600 ezer hektár állami termőföld-vagyont nagyjából 600 szerződéssel fedték le. Mi eddig több, mint 110 ezer hektárra kötöttünk szerződést és már túl vagyunk a 3000. szerződésen. Ha egymás mellé tesszük ezeket a számokat, egyértelmű a különbség.

- Milyen személyes célokkal láttál hozzá az államtitkári munkához?

- Személyes ambícióm ebben a történetben nem volt. Nagyon szerettem a kabinetfőnöki munkámat, nem kértem, hogy államtitkár legyek. Egyszer csak szóltak, hogy ezt a feladatot nekem kell megoldani. Ezután egyértelmű cél volt, hogy felgyorsítsam a folyamatokat és a Kormány döntésének megfelelően levezényeljem a programot. Kevesebb, mint 40 ezer hektárra kötöttek haszonbérleti szerződést a kinevezésemig. Azóta sikerült ezt a számot 110 ezerre növelni. Ezzel a lendülettel megyünk tovább: folyamatosan jelennek meg a pályázatok, januárra minden folyamat végére pontot teszünk.

- Közvetlenül kinevezésed után a Demokrata című hetilapnak adott interjúdban arról beszéltél, hogy az általad vezetett államtitkárság feladata a „Földet a gazdáknak” program megvalósítása, azaz 200 ezer hektár állami föld haszonbérbe adása az év végéig. December közepe van, adja magát a kérdés, hogy teljesülni fog-e ez a cél? Ráadásul a 200 ezer hektáros szám helyett ma már 250 ezer hektárról szólnak a hírek. Melyik szám a pontos?

- A 250.000 hektárban benne értendő az a föld is, amit a kinevezésemig hirdettek meg, így jön ki a 250.000 hektár, ami a teljes program.

- Mennyire tudta megváltoztatni a program a földhasználók számát a 2010-es állapothoz képest?

- Általánosságban elmondható, hogy mindenütt megtöbbszöröződött a földhasználók száma. 2010-hez képest megtízszerezzük az állami földet használók számát, reményeim szerint 250.000 hektáron több mint 6 ezer szerződött partnere lesz az államnak január végére. Ezek a számadatok is alátámasztják, amit mindig elmondunk, tehát hogy a családi gazdaságokat támogatjuk a nagyüzemek helyett. 25 hektár körül van a szántóterületek nagysága, 60 hektár körül pedig a legelőké, amiket haszonbérbe adunk. Így jön létre a családi gazdasági modell. El fogjuk érni, hogy a nagyüzemek aránya 50 százalékról 20 százalékra csökkenjen. Ez persze egy hosszú, évtizedes folyamat, amelynek az első, kezdeti lépése a „Földet a gazdáknak” program. Itt elsősorban nem cégek, hanem természetes személyek, fiatal gazdák nyernek.

Bitay_M_foto_3.jpg

- Balliberális oldalról általában az a vád hangzik el, hogy Fidesz-közeli nagybirtokosok kapják a földet. Szélsőjobbról pedig az, hogy külföldi spekulánsoké lesz a föld, nem tudjuk megvédeni. Mivel tudod megcáfolni ezeket az állításokat?

- Kezdjük a nagybirtok kérdésével. A számok egyértelműen cáfolják, hogy nagyüzemek nyernének. Nagyüzemi mércével mérve kis területnek számít 25 hektár szántó, vagy 60 hektár legelő. A nagybirtokosok általában még érdeklődni sem szoktak ekkor területek iránt. Ráadásul csak helyben lakó családi gazdák nyerhetnek állami földet. A pályázati nyerteseknek több, mint 80 százaléka természetes személy. Ők viszik el a megnyert területek közel 80 százalékát. Ugye senki nem gondolja, hogy minden „oligarchának” van minden településen egy-egy strómanja, ráadásul mindenütt ők nyernek. Volt olyan időszak, amikor a rágalmak nagy része céghálókról szólt. Szögezzük le: a nyertesek kevesebb mint 20 százaléka jogi személy, akik a területek kevesebb mint 20 százalékának bérleti jogát szerzik meg. Ezek is általában családi vállalkozások, amelyek inkább adózási és egyéb könyvelési ésszerűségből alakultak cég formává. De ha megfigyeljük, olyan kritika sosem fogalmazódik meg, hogy egyik, vagy másik nyertes ne lenne gazda. A vita azon folyik, hogy az ellenzék szerint – abban az egy tucat esetben, amit évek óta szajkóznak – szerintük másik gazdának kellett volna nyerni. A kritikák arról szólnak, hogy melyik nyertes ismeri a helyi képviselőt, vagy egyik, másik államtitkárt. Az ismeretség azonban a pályázat értékelésénél nem szempont. Az a szempont, hogy helyben lakó gazda, vagy nem. Megjegyzem: nem ördögtől való, ha egy országgyűlési képviselő a saját választókörzetében élő embereket hellyel-közzel ismeri. Ami pedig a magyar föld megvédését illeti: a Jobbik a maga szélsőséges gondolatvilágával csak bizonyos csoportokat tud megszólítani, és annak érdekében, hogy kiszélesítse a szavazótáborát, kénytelen a kevésbé radikális szavazók felé is üzeneteket megfogalmazni. Ilyen célt szolgál a radikális párt részéről a magyar föld megvédését célszó álságos szlogen. A magyar föld védelme egyáltalán nem radikális, minden embernek, különösen a jobboldali érzelműeknek hívó szó. A valóság a Jobbik számára mellékes: ők minden héten beadnak néhány interpellációt, kérdést, azonnali kérdést az Országgyűlésben a magyar föld megvédésének témakörében, holott ezen már rég túl vagyunk az unió legerősebb földtörvényének elfogadásával. Olyan földtörvényt alkotott a Kormány, ahol elővásárlási sorrend van, és az elővásárlási sorrendben még a 7. helyen is csak helyben lakó földműves veheti meg a földterületet. Kérdem én, akkor mégis hogyan tudná megvenni a több száz, több ezer kilométerre lakó külföldi? Ahol csak a földműves vehet földet, hogyan juthatnának befektetők a földhöz? Mindennek tetejében még ott van a helyi földbizottság is, amely mondhatja, hogy az illető hiába felel meg a jogszabályi feltételeknek, nem vásárolhat földet. A Kormány nem eshet bele abba a hibába, hogy az ország elessen évi több ezer milliárd forint agrártámogatástól, ezért nekünk olyan jogszabályt kellett alkotni, ami megvédi a magyar földet, ugyanakkor EU-konform. Pontosan ilyen az új földtörvény, csavaros, bonyolult törvény.

- November végén adtad át a 3000. földhaszonbérleti szerződést egy fiatal zalai gazdának. Ez PR-fogás volt, vagy a fiatal gazdák tényleg komolyan labdába rúghatnak? Számukra milyen perspektívát jelent ez a program?

- Szó sincs PR-fogásról: azért egy fiatal gazda kapta a 3000. szerződést, mert ő volt a 3000. szerződő gazda. Óriási sikernek tartom, hogy minden harmadik érvényesen pályázó fiatal gazda nyer ebben a programban. Csak a Hortobágyi Nemzeti Park előző hirdetési körében majdnem 3.000 hektárt nyertek fiatal gazdák. A Kiskunsági Nemzeti Park előző hirdetési körében a 11 érvényesen pályázó fiatal gazdából 11 nyert földet. A fiatal gazdák több ezer hektárt nyertek már, és meggyőződésem, hogy mire a „Földet a gazdáknak” program végére érünk, ez a szám el fogja érni a több tízezer hektárt.

- A vidék megerősödése elképzelhetetlen a gazdatársadalom megfiatalítása nélkül. A „Földet a gazdáknak” programon túlmenően milyen további eszközökkel tudja meggátolni a falvakban élő fiatalok városokba, illetve külföldre költözését a szaktárca?

- Egyrészt azzal, hogy a föld az ő kezükben marad, nem szerzik meg spekulánsok és befektetők. Ez mérföldkő: enélkül nincs miről beszélni. Kulcskérdés, hogy a vidéki élet, a vidéki életforma mennyire lesz vonzó, a magyar vidék mennyire lesz élhető? A Kormány valamennyi intézkedése abba az irányba hat, hogy a vidéki társadalmat megtartsa, a vidéken élők számára munkahelyeket teremtsen, a vidéki létet egy élhető létté varázsolja, ami a fiatalokat ott tartja. Cél, hogy a fiatalok vidéken is megtalálják a számításaikat. Ennek érdekében született nagyon sok pályázat, például a tanyafejlesztési pályázatok, ahol kifejezetten előnyben részesültek azok, akik most költöznének ki régi tanyákra. Emellett voltak fiatal gazda pályázatok, amely keretében több tíz milliárd forint támogatást biztosított a Kormány a pályázók számára. 2010-ben a legfőbb kérdés így hangzott: a vidéki lét a leszakadással, a lemaradással, a nélkülözéssel válik egyenlővé, vagy pedig egy minőségi, természetközeli, kényelmesen élhető életformává. Az osztrák „Bauer” megbecsültsége magasabb, mint az osztrák bankáré, mert az egy olyan életforma, ami szerepel azoknak a vágyaiban, akik szeretnek dolgozni és biztos megélhetést garantálni a családjuk számára. Meg tud élni belőle, van piac, ahova ki tudja vinni a termékeit, magas feldolgozottságú termékeket tud előállítani. Magas minőségű árut termel, nem pedig alapanyagot. Ha ezt lefordítom magyarra, máris világos, hogy mi a Hungarikumok és mi a megjelenő termelői piacok jelentősége. A tudatos nemzetpolitika mellé tudatos agrárpolitika társul. Statisztikai adatokkal bizonyítható, komoly fejlődésben van a magyar agrárium.

- Mióta vagy nős és édesapa? Miként tudod összeegyeztetni az államtitkári munkát és a férj, apa szerepeket?

- 2011 őszén volt az esküvőm. Hogy mennyire nehéz összeegyeztetni a munkát a családdal? Nagyon, de azt látni kell, hogy ez egy szolgálat, amit az ember örömmel és büszkeséggel vállal fel. A hétvégén felmerülő szabadidőt természetesen száz százalékban megpróbálom a családommal tölteni. Ahhoz, hogy ez működjön, sok minden kell, de elsősorban egy megértő, jó feleség, ami hála Istennek nekem megadatott. Ez egy nehéz periódus a családi élet szempontjából, én is nehezen birkózom meg az állandó hiányérzettel. Néha a Kislányom szokta mondani: „Apa, nagyon örülök, hogy végre hazalátogattál”. Ugyanakkor ennek a munkának sok felemelő pillanata is van, elég, ha a haszonbérleti szerződések átadására gondolok, vagy arra, amikor az ember ott áll a Sándor-palota tükörtermében, vele szemben a Köztársasági Elnök Úr, balján a Miniszter Úr, mögötte pedig a Családja – ez érzelmileg hosszú távra ad olyan lökést, ami utána átlendíti sok munkahelyi nehézségen.

- Mi a közelgő Karácsony legfontosabb üzenete Számodra?

- Most, amikor ennyit dolgozom, és keveset vagyok együtt a családommal, a család és a szeretet jut elsőre eszembe. Minden évben hívő keresztény-katolikus emberként átélhetjük annak örömét, hogy részesei lehetünk Jézus Krisztus születésének. Minden születés egy új kezdet, ami új lendületet ad és azokat a feladatokat is előhívja az emberben, amelyeket nem tudott elvégezni, azért, hogy az új kezdetben, az újesztendőben ezeket elvégezze. Az év ezen időszakában tehát lehetőség van arra, hogy számot vessünk, mire jutottunk, mivel tudtunk a szeretteink és a nemzetünk javára lenni. Karácsony közeledte számomra tehát elsősorban a családot és Jézus Krisztus születésének napját jelenti.

 

Az interjút készítette: Dergán Ádám

ukrajna.jpgAz EU Ukrajnával kapcsolatban (is) bizonyította töketlenségét. A ravasz oroszok annyit ajánlottak, amire Ukrajna nem tudott nemet mondani. Így keleti szomszédunk - az üzlet részeként - kimarad az Unió nevű próbálkozásból.

Ukrajna befejezte a tárgyalásokat az Európai Unióval. Egyelőre úgy tűnik, Ukrajna nem lesz se tag, se tagjelölt, se társult ország. Ukrajna megállapodást kötött Oroszországgal. Oroszország komoly kedvezményt adott az ukránoknak: 405-ról 268 dollárra mérsékelve a gáz árát. Ugyanazzal az eszközzel játszott, mint nálunk az energiaszolgáltatók, azzal a jelentős a különbséggel, hogy nem csak emelni tudta a díjakat, hanem csökkenteni is, amikor kellett. Ezen felül Oroszország látványos pénzügyi mentőövet is adott Ukrajnának: 15 milliárd dollár értékben vesz állampapírt. Lehet, hogy az oroszok, hogy ezzel az egyik zsebükből az ukránokkal rakatják át a másik zsebükbe a pénzt: az ukránok éppen ki tudják ebből fizetni azt, amivel a Gazpromnak tartoznak. Honnan volt erre pénze az oroszoknak? Egyet találhatnak: igen, mit ad Isten, éppen a gazdag európai országoktól beszedett gázfillérecskékből. Tehát még egyszer: Putyin vélhetően európai pénzen vásárolta ki Ukrajnát az Unió ölelő karjai közül. Francokat IMF meg megszorítások – Vlagyimir bácsi segít! Ő ugyanis politikát csinál, nem pedig spekulációt, és nem is csak beszél.

Az újdonsült német külügyminiszter sikeresen kommunikálta az EU inkompetenciáját a politikai ellenféllel szemben. Először felháborodását fejezte ki „vérlázító, ahogyan Oroszország kihasználta Ukrajna szorult gazdasági helyzetét”, majd rögtön hozzátette: az EU „pénzügyi és gazdasági támogatási ajánlata messze elmaradt attól, ami szükséges lenne ahhoz, hogy Ukrajna elkerülje az államcsődöt és tartósan kapcsolódhasson Európához gazdaságilag”. Halkan kérdezzük meg: vajon egyetlen nagy uniós ország sem próbálta meg kihasználni egy másik – ráadásul uniós társ - szorult helyzetét? Hogy is volt a brit bankok és Izland esete? Az Unión belül is az önzés érvényesül, ráadásul ez a formáció nem tud, nem mer és nem is akar gyorsan reagálni. Nincs igazán víziója önmagáról, sem pedig a környezetéről. Ami van, az használhatatlan. Azért, mert nem politikai vízió, hanem értelmiségi képzelgés, és kissé lázálomszerű.

Ukrajnát éppen annyira becsülte az Unió, amennyit a rajta áthaladó gázvezeték ért, de az se volt sok. Bele is kezdtek az oroszokkal közösen egy Déli Áramlat építésébe, olaszok, franciák és németek együtt. A fürdővíz és a gyerek esete? Ezzel ugyanis azon kívül, hogy a saját gázellátási érdekeiket biztosították, egy fontos ütőkártyát is kiütöttek az ukránok kezéből. Ugyanez már lejátszódott az Északi Áramlat esetében is, itt a baltiak estek ki a játszmából. Még szerencse, hogy már EU és NATO tagok voltak. A Nabucco, mint önálló európai ötlet, amely Oroszország kikerülését célozta illetve a Nabucco West közben szép csendesen elhalt. Különösen is az utóbbi tanulságos történet: 2002-ben kezdődött az előkészítés, és 2009 írtak alá az érintettek egy egyezményt, de vezeték sehol. Eközben az Északi Áramlat pillanatok alatt elkészült. A két vezeték sorsa pontosan és jól mutatja, hogy az Unió képtelen a gyors döntésekre, a hangzatos szlogeneken túl kifelé erőtlen és az érdekérvényesítés sem az erőssége. Ugyanez már korábban is megmutatkozott, amikor az egész nyugati világ lelkesen tapsolt az arab „forradalmak” káoszához és az iszlámisták megerősödéséhez vezető eseményeihez. A forradalmasodás megy, a rendteremtés kevésbé. Másrészt, ha a katonai oldalt nézzük, akkor a líbiai európai beavatkozás kínos pillanatai szöges ellentétben álltak az oroszok grúziai villámháborújával. Ezután következett a tehetetlenkedés. 2009-ben történelmi pillanat adódott felajánlani az ukránoknak és a grúzoknak a NATO tagságot, de mindenki visszariadt egy ilyen lépés kockázataitól. Az oroszok viszont ismerik és alkalmazzák az „aki mer az nyer” régi igazságát.

Az Unió pont azzal nem rendelkezik, amivel egy államszövetségnek kellene: közös külpolitikával, és közös hadsereggel. Minden egyébbel viszont igen, amivel az európai középosztály és a csendes többség életét fel tudja forgatni. Olyan ideológia mentén épültek ki és működnek az uniós intézmények, amelyek a nagy gazdasági szereplők gátlástalan pénzügyi érdekérvényesítését biztosítják, a másik oldalon viszont a szélsőliberális-baloldali értelmiség vágyálmait testesítik meg.

Itt ismét az előző kérdésekhez hasonló logika működik tehát. A valóságban létező eszményekre és hagyományokra, vagyis a nemzeti érzésekre és a kereszténységre nem próbál támaszkodni az Unió, egy sehova nem vezető ideológiára viszont igen. Ez az ideológia a politizáló értelmiség ideológiája, akik fából vaskarikát akarnak csinálni: iszonyodnak a valódi politikától, és elutasítják az emberi természet megértését, miközben egy tökéletes politikai berendezkedést keresve próbálják intézni a közügyeket. A „tökéletes” berendezkedés elutasítja a hagyományokat (mint az eredendő bűn hordozóit) és a demokráciát illetően is kérdéseket vet fel, hiszen mi van, ha a nép nem azt akarja, amit az értelmiség? (Emlékszünk még a Schüssel-Haider kormány esetére?). Moszkva viszont látványos és professzionális módon politizál, egyszerre űzi a real- és a weltpolitik néven ismert tevékenységet. Nem mondja magát másnak, mint ami. Gazdasági nyomásgyakorlás, diplomácia, célzott propaganda, titkosszolgálat, hadsereg, világos célkitűzés és erős akarat – minden együtt van tehát, hogy Oroszország ismét beszálljon a Nagy Játszmába. A téteket ezúttal a közel-keleti és az egykori szovjet utódterületek jelentik.

A kelet-európai térségben az lehet az eredmény, hogy helyreáll az orosz befolyás, vagy éppen az orosz uralom. Úgy látszik, az Elbától nyugatra nem fogták fel, mert utálják a történelmet, hogy ha Oroszország nem birtokolja Ukrajnát, csak félkarú óriás. Ha viszont birtokolja, akkor ismét szuperhatalom lehet. Sajnos Közép-Európa egyszerűen nem szerepel a nyugati történelemkönyvekben, a köztudatban pedig csak mint valami problémás, kicsit ciki térség jelenik meg. Egy olyan hely, ahol érdemes kioktatni a helyieket demokráciából, meg hasonlókból.

Mindez együtt bőven elég alapot nyújt ahhoz, hogy a Szovjetunió örökségét vállaló Oroszország árnyéka ismét ránk vetüljön. De nekünk nem Eurázsia orwelli víziójától kell félnünk, még egy stagnáló Unió is nagy falat lenne az orosz medvének. Oroszország soha nem olyan erős, és soha nem olyan gyenge mint amilyennek látszik. Gazdasága elsősorban az energiahordozók kitermelésén alapul, komoly demográfiai és etnikai-vallási problémák fenyegetik.

Ez utóbbiban egyébként hasonlít elsőszámú partnerére, Németországra. A német külügyminiszter szavai ellenére a két ország közti együttműködés az, ami Közép-Európa jövőjére jelentős befolyással fog bírni – emlékezzünk Schröder példájára. Ennek ellenére túlzás lenne kijelenteni, hogy egy csendes Molotov-Ribbentrop paktumsorozat részesei vagyunk. A helyzet sem olyan egyértelmű, mint nyolcvan évvel ezelőtt, és ezúttal a németek részéről hajlandóság mutatkozik Közép-Európa ipari kibontakozását is elősegíteni. Annyi hasonlóság mindenképpen van, hogy ismét két, egymással egyűttműködő nagyhatalom között kell megtalálni a számításunkat. Érdekeinket a többi visegrádi országgal együtt könnyebb lesz érvényesíteni.

Erős Európát szeretnénk mindannyian, egy újjászülető kontinenst. Azonban a mostani Unió, Habermas, Reding és Cohn-Bendit Európája életképtelen, bürokratikus és egyre több ponton taszító. Ez az Unió jelenleg olyan emberek gyülekezete, akik lekésték, lekésik és le fogják késni a vonatot. Közép-Európa másra, mint magára nem számíthat.

A cikk szerzője: Máthé Áron