Címkék: energia diplomácia nemzetközi kapcsolatok EU rezsicsökkentés

oettinger-540x304.jpgA magyar jobboldal pedig májusig sokszor lecsaphatja. Günther Oettinger európai biztos tett egy szívességet a magyar jobboldalnak, amikor bejelentette, hogy vizsgálni kívánja azon tagállamok gyakorlatát és szabályozását, amelyek hatóságilag állapítják meg az energiaárakat.

Pedig Oettinger úr biztosan nem akar kedvezni a magyar kormánynak az energiaárak szabályozásának ellenőrzésével, hanem éppen ellenkezőleg. Itthon a rezsicsökkentés legnagyobb vesztesei talán a szintén a magyar energiaszektorban jelentős befolyást szerzett német  és francia cégek. Az energiapiacon való versenyről többet olvashatunk itt. Orbán Viktor miniszterelnök pedig nem véletlenül szeretne non-profit energiaszolgáltatást Európában: az energiaárak leszorítása nem csak a családokon segítene, hanem a versenyképesség és a gazdasági válság utáni stagnálásból való elmozdulást is elősegítené. Az Európai Bizottság anno erősen liberális gazdaságpolitikát - költségvetési fegyelmet és privatizációt - javasolt Görögországnak és más válságban lévő európai országoknak. A javasolt politika sikertelensége bebetonozta a görög családok kilátástalanságát, és a legtöbb déli országban növelte a lakosság elégedetlenségét, gyengítette a kormányok stabilitását és így cselekvőképességét a válság tényleges leküzdésében.

Az európai roaming díjak leszorítása viszont épp az Európai Bizottság kezdeményezése volt. A hasonlóság a roaming díjak és a rezsidíjak csökkentése között szembetűnő. A fogyasztói árak hatósági csökkentése fokozatosan, több szakaszban történt, illetve történik. Annak indoklása is hasonló: az Európai Bizottság azzal érvelt a roaming díjak kapcsán, hogy kevés és nagy befolyású cég uralja a piacot, emiatt nincs verseny, a cégek profitszintje viszont megengedi a fogyasztók költségeinek csökkentését, ami nem csak az átlag polgároknak jó, hanem segíti az európai piac mélyülését és versenyképességét. Különbség viszont, hogy úgy tűnik, az Európai Bizottság valamiért nem bánja a telekom-cégek sarcolását, a rezsicsökkentést viszont valamiért igen. (Kettős mérce?)

De térjünk vissza a rezsiharchoz. 2012-ben a nemzedékek közötti szolidaritás, 2013-ban pedig a Polgárok Európai Évét ünnepeltük, amit az Európai Bizottság (az újabb év tematikájáról való  döntésképtelensége miatt) különösebb előkészítés nélkül meghosszabbított a 2014. évre. Most mégis úgy tűnik, hogy 2014-et gyakorlatilag a rezsiharc európai évévé teheti Günther Oettinger. Politikai ambíciói a tavaszi európai parlamenti választások és az új Bizottság megalakulása előtt bizonyára őt is látványos bejelentésekre, kezdeményezésekre késztetik. Utóbbiak miatt lehet, hogy ő sem gondolja komolyan, amit mondott. A magyar kormányzó pártoknak azonban már így is muníciót és motivációt ad a kampányidőszakra. A rezsiharc most megnyitott európai „frontja” pedig összeköti a hazai és az EP választások kampányát. Egyrészt jó lehetőséget teremt az EP-képviselők bevonására már a hazai választási kampányba, másrészt olyan témát lehet a májusi EP-kampány középpontjába helyezni, aminek (sok más nemzetközi témával ellentétben) van közvetlen hazai következménye is.

Ha pedig Oettinger biztos úr és az Európai Bizottság komolyan gondolja a rezsicsökkentés elleni eljárást, akkor a rezsicsökkentés hazai támogatottságából és a tagállamokban érvényes szabályozások különbségeiből kiindulva egy európai népi kezdeményezés sem lenne elképzelhetetlen: a továbbra is stagnáló európai gazdasági környezetben valószínűleg más tagállamokban is sok aláírást lehetne gyűjteni egy olyan kezdeményezéshez, amely részben vagy egészben az energiaszektor non-profittá tételére biztatná az európai döntéshozókat. Habár egy európai népi kezdeményezésnek nincs kötelező ereje, de kommunikációsan nehezen lenne védhető egy kifejezetten az uniós állampolgárok akaratával és érdekével ellentétes eljárást folytatni egyes tagállamok ellen. Különösen az amúgy is gyenge legitimációval bíró Európai Bizottság részéről… a Polgárok Európai Évében.

Címkék: diplomácia külkereskedelem nemzetközi kapcsolatok Külügyminisztérium

 

zászló2.jpg2010-ben volt egy elképzelés, a külkereskedelemért addig felelős ITDH-t átalakították, Martonyi János külügyminiszter pedig szintén meg akarta erősíteni a Külügyminisztérium külkereskedelmi tevékenységét (egyébként sok országban van egy tárca alatt a diplomácia és a külkereskedelem). Azonban az EU-elnökségre való készülődés közepette és a tárcák közötti kompetenciaharcban alulmaradt. Az NGM és az NFM megkapta a stratégiai jelentőségű külkereskedelmi kapcsolatokat, amely egy része most úgy tűnik, hogy épp a Miniszterelnökséghez kerül majd. Ebben a harcban Martonyi János hátránya valószínűleg épp ugyanaz, ami az ellenzék megítélésében az előnye: nem pártpolitikus, nem konfrontálódik, de éppen ezért nem is érvényesül. Az EU elnökség utáni céltalanságot egyébként jól tükrözi a Külügyminisztérium által pár hónapja kiadott magyar külügyi stratégia is. (Erről talán külön bejegyzést írok majd.) Nem világos, hogy kinek szól, sem az, hogy mely az a 3-4 konkrét célkitűzés, amely meghatározná a magyar diplomácia munkáját a következő pár évben.

A totális háborúk korszaka véget ért, a gazdaság globalizálódott, és utóbbinak a politikai és gazdasági stabilitás kedvez. Békeidőben már nem (csak) a csapatok mozgása az érdekes, hanem sokkal inkább az áruké.

(Ez talán a legkézenfekvőbb magyarázat a kis létszámú nemzetközi katonai- és rendőrmissziók elterjedésére is. Odamegy pár száz katona, nem nagyon lő, csak akkor, ha őrá lőnek, és a helyi rendőrség és/vagy katonaság hiányában (és helyett) biztosítja a rendet és a békét, amíg ki nem képzik, és fel nem szerelik az újonnan alakuló helyi erőket. Mint a nagy kereskedő birodalmak, a stratégiai útvonalakat, a kereskedés biztonságát mindenütt garantálni kell. Történelmi távlatokban érdemes lenne elgondolkodni, hogy mihez is hasonlít a mostani globális rendszer, de most ne kanyarodjunk el a témától.)

Kis, nyitott, export-orientált gazdaság a magyar. Ezért egyértelmű lenne a magyar külképviseleti hálózat munkáját kifejezetten az adott ország gazdasági életének és külkereskedelmi tevékenységének minél mélyrehatóbb megismerése felé fordítani. Ez kézzelfogható eredményeket hozhatna, és egyértelmű elv lehetne a külképviseleti rendszer átalakítására is (ott legyen erős diplomáciai jelenlét, ahol nagy gazdasági növekedés tapasztalható/várható, valamint van olyan piaci rés, ahova magyar cégek is betörhetnek). Ha megnézzük külkereskedelmi szerkezetünket, látszik a Németországgal folytatott kereskedelem túlsúlya. Egyes gazdasági elemzők egyenes, számszerűsíthető kapcsolatot látnak a német gazdaság mutatóinak és a magyar gazdaság teljesítménye között. Ha a magyar energiaellátás tekintetében orosz kitettségről beszélünk, nem kis túlzással beszélhetünk nyugat-európai, és főleg német kitettségről gazdasági kilátásaink tekintetében. Ez mindenképp elgondolkodtató, és ugyan gazdasági és politikai partnerként ne vonjunk párhuzamot a Németországnak és az Oroszországnak való kitettség kívánatossága között, de a Németországgal folytatott kereskedelem fenntartása mellett következetesen törekedni kellene az Európán kívüli kereskedelmi lehetőséget kiaknázására - különösen az eurozóna válságából tanulva. Egy új piacra való betörésnél - ahol nincsenek még kereskedelmi kapcsolatok, amelyekre építeni lehetne - kulcsfontosságú lehet a diplomácia segítsége.

A külkereskedelmi támogató tevékenység irányába való elmozdulás politikai döntést igényel, amely a Miniszterelnökségből jöhet. Mit tegyen a magyar diplomácia a magyar export támogatásáért és a külföldi beruházások ösztönzéséért? Milyen legyen a feladatmegosztás ezen a téren a Külügyminisztérium és az NGM, NFM között? Hogyan segíthet a többi tárca? (Pl.: közlekedési hálózat fejlesztési, szociális biztonság megállapodások megkötése, stb.) Érdemes-e egy az EKTB-hez hasonló rendszeres egyeztetői fórumot létrehozni a külkereskedelem ás FDI fejlesztésére? Hol kapcsolódjanak be a magyar cégek és azok érdekképviseleti szervezetei a külkereskedelmi irányok meghatározásába? Milyen szerepe lehet az Információs Hivatalnak és/vagy a magyar nemzetközi fejlesztési együttműködési tevékenységnek a külkereskedelem támogatásában? Legyen-e intézményes erőfeszítés az emigráns magyarok vállalkozói rétegének megcélzására?

Hamarosan következik a III. rész…

 

Címkék: diplomácia nemzetközi kapcsolatok Külügyminisztérium

 

zaszlok.jpgJúnius 5-én az origo és a hvg online is lehozta a hírt, miszerint "összeállt Lázár János régi-új csapata a Miniszterelnökségen". A Miniszterelnökség új struktúrája ugyan nem látványos, de érdekes, akár mélyreható változásokat hozhat a kormányzati struktúrában.

Különösen a nemzetközi kapcsolataink terén, mivel:

1) az EU-s fejlesztési pénzek koordinálása (a területért felelős Molnár Ágnes államtitkárral) átkerül a Miniszterelnökségre,

2) Szijjártó Péter személyében államtitkári szinten foglalkozik majd a hivatal a nemzetközi ügyekkel,

3) valamint az Információs Hivatal felügyelete is átkerül a Külügyminisztériumból a Miniszterelnökségre,

4) és utóbbi felel ezentúl a stratégiai jelentőségű keleti kapcsolatokért is.

Ezek a fejlemények már önmagukban is sokatmondóak lehetnének, nem hogy együtt, és főleg, ha hihető az újságírók azon értesülése, miszerint Orbán Viktor miniszterelnök elégedetlen a Külügyminisztérium által eddig nyújtott támogató munkával.

A jelek szerint a Miniszterelnökség most a kezébe akarja venni a kezdeményezést. Hatalmas fába vágják a fejszéjüket, de most talán tényleg határozott irányt vehet a magyar diplomácia. Ennek kapcsán írtam gondolatébresztőt, egyben a KerDem blogra magyar diplomáciával foglalkozó blogbejegyzéseinek megnyitásához. A gondolatébresztő több részben kerül feltöltésre, és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség 2010 tavaszán elfogadott külügyi koncepciójában foglaltakra épít.

I. rész - A Külügyminisztérium és a többi tárca szerepének átalakulása a nemzetközi ügyek vonatkozásában

A várható változásokat úgy tudjuk érdemben értelmezni, ha a Külügyminisztérium kormányzati struktúrában betöltött szerepét, valamint a többi tárca nemzetközi ügyekben betöltött erősödő szerepét is figyelembe vesszük.

Kezdjük "az elejétől" (csak röviden), vagyis a rendszerváltástól, amikor is a kommunizmus után az első megválasztott kormány élén Antall József miniszterelnök kijelölte az új politikai irányt: nem, a Varsói Szerződést és a KGST-t nem megreformálni, hanem eltemetni kell. Utólag nézve ez az irányváltás egyértelműnek tűnik, akkor azonban nem az volt, bizonytalan idők voltak, a külügy (tele a korábbi rendszer kádereivel) eltanácsolta volna Antallt ennek felvetésétől - és egyébként szégyenszemre a többi újonnan megválasztott közép-európai vezető is ódzkodott nyíltan kiállni mellette -, de amint Gorbacsov kimondta, hogy "da", mindenkinek leesett a kő a szívéről, és a két szervezet koporsójába beleütötték az első szöget. Antall nem mellesleg kijelölt két konkrét feladatot is, ami a Külügyminisztériumra várt: csatlakozni akarunk a NATO-hoz és az EU-hoz (akkor még Európai Közösségekhez) is. Ez egy nagyszabású feladat volt, egy nagyon bizonytalan időszakban. Az Antall kormány nem kisebb érdeme, hogy a délszláv háborúk alatt Magyarország kalasnyikovokat is eladott a horvátoknak, pechünkre ezt nem elég csendben sikerült lebonyolítani :). Mindenesetre ez egy bevállalós külpolitika volt, aminek köszönhetően ma NATO és EU tagok lettünk - méghozzá előbb, és nem pedig utóbb, és közben még a Visegrádi Négyeket is sikerült összehozni (ezt már "csak úgy mellékesen"). Ez a küldetéstudat, ez az egyértelmű irányérzet hiányzik 1999 és 2004 óta a magyar külpolitikából. NATO és EU csatlakozásaink óta a magyar diplomáciában, a magyar honvédségben, és nem utolsó sorban a magyar politikai elitben eluralkodott a "most már minden rendben" feeling. Fontos eredmény, mérföldkő volt az euroatlanti integráció, de mintha nem lett volna világos, hogy ezzel a feladat nem véget ért, csupán elkezdődhetett. A NATO és EU tagságunk biztos hovatartozást jelent, de csupán egy keretrendszer biztonsági, gazdasági és politikai érdekeink érvényesítésére. A magyar diplomáciának és honvédségnek ez politikai értelemben fellélegzést, de a magyar közigazgatás működése tekintetében egy teljesen új és sokkal fokozottabb tevékenységet szükségét hozta. Ez az a változás, amihez a magyar közigazgatásnak és kormányzatoknak továbbra sem sikerült teljesen alkalmazkodniuk!

A legtöbb területen csak a szükséges minimumot hozzuk. Kb. 10 év után találtunk érdemi feladatot a Gripeneknek. Éves átlagban kb. 1000 főt tartunk nemzetközi katonai műveletekben, de képességeink külföldi bevetésében továbbra sem rajzolódik ki átfogó koncepció. Pedig az EU kül- és biztonságpolitikájának fejlődésével már nem csak a NATO, hanem az EU miatt is sürgető lenne nemzetközi műveleti képességeink bevetési elveinek lefektetése. A Külügyminisztériumnak is (az állandó rutinfeladatok mellett) 7 év után kellett úgy igazán összeszednie magát - a soros EU-elnökség lebonyolításához.

EU csatlakozásunk tovább gyengítette a külügyi tárcát a kormányzati struktúrában. Az EU-val kapcsolatos feladatok ugyanis sokkal inkább belpolitikai, semmint külpolitikai jellegűek. Ha megnézzük melyek az erős pillérei az EU-nak, akkor azt látjuk, hogy ezek a mezőgazdaság, az egységes piac (és az összes ezzel járó jogi harmonizáció), az alapvető szabadságjogok, stb. A gyengébb (bár erősödő) politikák közé tartozik a külpolitika, a védelem, a belügyek. Magyarán egyeztetünk a tehenekre és útépítésre jutó pénzekről, a munkavállalói és szociális jogokról, a roaming díjakról és még ezer dologról. Ha a döntés megszületett, ezektől utána nem lehet eltérni. Ezzel szemben az unió külpolitikájában és védelempolitikájában a legkisebb közös többszörös elve, máskor a nagyobb tagállamok akarata érvényesül.

Ez azzal járt, hogy a többi tárcának a nemzetközi ügyekkel foglalkozó részlegét lényegesen meg kellett erősíteni, a Külügyminisztérium szerepe pedig ezzel párhuzamos egyre inkább egy koordinatív feladat irányába mozdult el. A miniszterek mind járnak rendszeresen Brüsszelbe és Luxembourgba ülésezni, és ma már az a kivétel, ha egy tárcának nincs nemzetközi ügyekkel foglalkozó helyettes államtitkára. (Sok országban egyenesen önálló EU ügyekért felelős minisztérium van. Ennek persze van előnye és hátránya is, Magyarországon is volt már EU ügyekért felelős önálló kormányzati hivatal, de a jelenlegi Külügyminisztériumon belüli EU államtitkárság megfelel a csúcsminisztériumi elvnek.)

Hamarosan következik a II. rész…

 



süti beállítások módosítása