Az Egyesült Államok szenátorát és a demokraták korábbi elnökaspiránsát, John Kerry-t jelölte Barack Obama Hillary Clinton külügyminiszter utódává. A kinevezés a Szentáus jóváhagyásához van kötve, de ez az erőviszonyok és Kerry személyének ismeretében pusztán formalitás.

Kerry tapasztalt külügyér, azonban első körben az elnök nem őt, hanem Susan Rice ENSZ-nagykövetet jelölte a pozícióra. Rice azonban oly mértékű republikánus kereszttűzbe került a Bengáziban található amerikai konzulátust ért támadások utáni kijelentései miatt, hogy jelezte: nem vállalja a jelöltséget. Lépése mögött gyaníthatóan az húzódott meg, hogy a folyamatos politikai adok-kapok miatt kétségessé vált Szenátus általi jóváhagyása.

Az Egyesült Államok protokolláris szabályai szerint a külügyminiszter a legmagasabb miniszteri pozíció az adminisztráción belül. A State Department mindenkori vezetője a negyedik helyen áll azon személyek sorában, akik az elnököt helyettesíthetik annak akadályoztatása esetén. Így nem mellesleg a tisztség komolysága is közrejátszhatott abban, hogy az eddigi legnagyobb megmérettetését elbukó Kerry kétségkívül ambicionálta kinevezését.

A diplomatacsaládból származó politikus a charlotte-i demokrata konvención beszédének központi témájává a külpolitikát tette, ezt szakértők már akkor is egyfajta „bejelentkezésként” értékelték. A legutóbbi választási kampány későbbi szakaszában Obama az ő segítségével készült fel az elnökjelölti televíziós vitákra és nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy már neve már négy éve is szóba került a külügyminiszteri pozícióra. Akkor Kerry a kampányban Obamát támogatta és ezzel lemondott saját elnökjelöltségének a lehetőségéről – a politikai csillagállás akkori viszonyai között utóbb azonban Bill Clinton neje lett a befutó.

Bár Obamának Kerry csak a harmadik jelöltje volt Clinton és Rice után, viszont szakmailag egyáltalán nem tekinthető harmadiknak ebben a sorban – ugyanis ő az egyik legtapasztaltabb amerikai külpolitikus. Majd három évtizede képviseli a keleti parti Massachusetts-et a Szenátusban, 2009 óta pedig a külügyi bizottságot is vezeti. Az elnököt képviselte már korábban Pakisztánban és Afganisztánban is, és az is beszédes tény, hogy az Egyesült Államok első magas rangú tisztviselőjeként találkozott Mohammed Mursi egyiptomi elnökkel. Ismertségéről nyilván nem nyílhat vita, 2004-es elnökjelölti kampánya során nem csak az USA, de azért a világ közvéleménye is megismerhette.

Jósolni persze nehéz, de Kerry talán azért is jobb választás Rice-hoz képest, mert kizárólag akkor helyezi magát a középpontba, ha igazán szükséges. A vietnami veterán híres szakmai hozzáértéséről, de a kompromisszumkészségéről is. Döntései előtt a legtöbb esetben támaszkodik tanácsadóira és sosem szerette túlzottan a nyilvános fellépéseket, tehát nem egy „sztárallűrökkel” megáldott ember.

A Rice-ot ért támadások közben végig támogatásáról biztosította a nagykövetet – mindezt annak tudatában, hogy ő a fő riválisa. Ha amerikai viszonylatban lehet ilyet mondani, „jó pártkatonának” bizonyult, lojalitásra bíztatta legközelebbi követőit is. Kerry érti, hogyan működik a politika és sokszor megtapasztalta azt is, hogyan nem működik. Egyféle politikai biztonsági hálót is jelenthet, hogy tevékenységét nagy valószínűséggel nem árnyékolják majd be pletykák és botrányok, hiszen 2004-es kampánya következtében minden fontos információ napvilágra került a „csendes szenátorról”: Kerry, a háborús hős és a háború ellenzője egyaránt, a Yale Egyetem öregdiákja és a Skull and Bones nevű titkos társaság tagja (csakúgy, mint George W. Bush). Anyai ágon a Forbes vagyon egyik örököse (becsült magánvagyona 230 millió dollár), tehát a tradicionális keleti parti elit tagja. Magyar szempontból pedig érdekesség, hogy apai nagyapja az Osztrák-Magyar Monarchiából emigrált az Egyesült Államokba.

De visszatérve az aktuális helyzetre: egy újraválasztott elnök második ciklusa során hagyományosan kiemelt szerepet kap az örökségépítés, újabb elnökválasztási megmérettetés hiányában az elnök külpolitikai téren szabadabban valósíthatja meg elképzeléseit. Az örökségépítő ambícióknak – különösen gazdasági nehézségek időszakában - megfelelő terepe lehet a nemzetközi politika. A Fehér Ház mozgástere külpolitikai téren is szélesebb, mint egy republikánus képviselőházi többség mellett gazdaság- vagy társadalompolitikai programok meghirdetése esetén. A külpolitikai örökség ezen felül kiemelt jelentőséggel bírhat egy olyan elnök esetében, akire a korán odaítélt Nobel-békedíj nyomása is nehezedik.

Obama erős és karizmatikus szerepvállalása eddig is előrébb helyezte a Fehér Házat a külügyminisztériumhoz képest, ennek tükrében a politikai folyamatosság jegyében az inkább hivatalnoki és nem szereplési ambíciókkal megáldott Kerry tökéletes választásnak tűnik. Az adminisztráció vezetője magát korábban az „első csendes-óceáni” elnöknek nevezte és ez a továbbiakban is hangsúlyok eltolódását vetíti előre az európai térségről Ázsia irányába. A kínai-amerikai nagyhatalmi vetélkedés mellett érdemes a közeljövő kihívásai közé sorolni az iraki és afganisztáni kivonulás teljes lezárását, az iszlám világgal történő kapcsolattartást és az iráni nukleáris program témakörét, mely hosszú távon is megalapozhatja az elnök külpolitikai megítélését és a közel-keleti békefolyamatot. A szíriai kérdésben pedig alapvetően tartózkodó amerikai külpolitikai az események eszkalálódása esetén hamar lépéskényszerben találhatja magát. Az Európára, itt kiemelve a közép-európai térségre irányuló figyelem pedig kizárólag annak megfelelően nőhet, hogy a regionális és globális kihívásokhoz milyen formában viszonyulnak az adott országok.

Mindent összevetve, a Kerry-féle külpolitikától a jövőben sem várhatunk nagy hangsúlyeltolódásokat sem globális, sem regionális szinten sem – legalábbis Magyarország szempontjából, mivel hazánkat az „atlanti gondolat” mellett elkötelezett, stabil szövetségesként tartják számon Washingtonban. Afganisztáni szerepvállalásunk tükrében és a magyarországi „fékek és ellensúlyok” rendszerével kapcsolatban megfogalmazott amerikai kritikák lecsengésével a továbbiakban kiegyensúlyozott helyzet várható a kétoldalú kapcsolataink terén.

Bajnai Gordon 39 „szakértő” minisztere és „szakértő” államtitkára közül 30 személy volt szorosan MSZP-s kötődésű – legtöbben párttagok és/vagy képviselők –, 32 pedig vezető pozícióban aktívan részt is vett Gyurcsány Ferenc kormányainak tevékenységében. Ezek a tények.

Amióta október 23-án Bajnai Gordon meghirdette az Együtt 2014 Választói Mozgalmat, személye köré támogatói sajátos imázst igyekeznek felépíteni. Már nem csak „szakértő”, „technokrata” vagy „menedzserszemléletű kormányfő (és informálisan kormányfő-jelölt)”, hanem egyenesen egy olyan személy, akinek effektíve nem is volt semmi köze a miniszterelnökségét megelőző politikai rezsimhez. Sőt, e tisztségében is a „köztársaság alkalmazottja” maradt. 

Juhász Péter, a Milla vezetője arra a felvetésre, miszerint Bajnai Gordon azért mégiscsak NFÜ-vezető és (kétszeres) miniszter volt Gyurcsány Ferenc kormányában, egyenesen úgy reagált, hogy „értem, hogy miniszter volt, az egy végrehajtó személyzet, egy szakember, aki programot hajt végre”. Nyilván a nagy Orbán-ellenes nekibuzdulásban a Millának és az egész Együtt 2014-nek is nehézséget okoz összeegyeztetni „eredeti” identitását (ti. hogy meg kell haladni az elmúlt 20-22 év politikáját) azzal a vággyal, hogy majd Bajnai Gordonból faragják ki a „demokratikus ellenzék” független, pártpolitikán felülemelkedő, szerény, babaarcú, de határozott vezérét. „Finom modorú ember”, akinél „nem csoda, hogy nagy közönség előtt meg-megbicsaklik a hangja” – ahogy 'egy neve elhallgatását kérő' kommunikációs szakértő nyilatkozott róla a minap. Persze, hát Bajnai Gordon ártatlan pislogása már-már olyan, mint Medgyessy Péter egykori félke ööö-zése. Egyenesen szexepil.

Másik oldalról persze lehet, hogy a CÖF-kampány túl direkt. Lehet, hogy az idejekorán beindult „gyurcsánybajnaizás” nem éri el célját. Mindazonáltal – vagy éppen ezért – a kommunikációs paneleken és szlogeneken túl érdemes egy pillantást vetni Bajnai Gordon 2009. április 14. és 2010. május 29. között fennállt kormányának tagjaira és államtitkáraira. Mert Bajnai Gordon előbb említett, „under construction” imázsa ugye két fő elemre épül: 1. ő maga apolitikus, szakértő; 2. nincs kontinuitás közte és 2009 előtti korszak között; ő az országot mentette – emlékszünk: „Egy év, egy kormány, egy forint. Egyetlen év és egyetlen kormány - egyetlen feladattal: a válság kezelésével”.

A pártok és percpolitikusok felett járó, modern, civil Széchenyi ideája azonban hamar szertefoszlik, ha meglepettséget mímelve rákérdezünk: Bajnai Gordon valóban 2012. október 23-án bukkant fel, mint politikus?  Valóban hinnünk kellett volna neki, mikor 2 évvel ezelőtt azt mondta, hogy nem gondolja magát politikusnak? Valóban a nézőtérről jött most vissza a színpadra, mert ráeszmélt, hogy „politizálnom kell nekem is, nem tehetek másként”? Szerintünk nem.

És nem csak a Gyurcsány Ferenccel való régi, személyes viszony miatt. Nem csak azért, mert – amint azt Gyurcsány maga mondja el Debreczeni Józsefnek (83. oldal) – ’88-89 környékén Bajnai fizeti a sörözéseket barátjának („nem engedheti, hogy egy munkanélküli fizesse a sört”). Nem csak azért, mert utána – mik vannak – Gyurcsány üzleti karrierje együtt kezdődött Bajnaiéval: éppen annál a Creditum Kft-nél, melynek egyik alapítója Bajnai György volt – Bajnai Gordon apja.

Nem. Nem csak. Hanem azért is – főleg azért – mert Bajnai Gordon igenis tudta, hogy politikai értelemben mit vállal 2009-ben. Vállalta az MSZP és az SZDSZ igen szavazatait a konstruktív bizalmatlansági indítvány elfogadásánál, vállalta Gyurcsány Ferencét is. És igen, vállalta azt is, hogy átveszi az előző kormány nómenklatúrájának java részét, egyértelműen kiszolgálva ezzel az MSZP hatalmi érdekeit. Ez egy politikustól természetes, magától értetődő dolog – na de egy szakértőtől, kérem…

Tehát a tények: Bajnai Gordon regnálása alatt a jogi értelemben vett kormányban (aka. miniszterelnök és miniszterek) 18 személy fordult meg; az államtitkári karban – melyben nem létezett olyan, hogy közigazgatási államtitkár, csak „politikai” – 21.

A miniszterelnökkel együtt számolt 18 kormánytag közül 9 volt deklaráltan MSZP-s (tag és/vagy képviselő), egy „félig” (Draskovics Tibor igazságügy-miniszter lojalitását, úgy véljük, nincs ember, aki megkérdőjelezné), egy pedig az „utólag majdnem” kategóriába tartozik (Székely Tamás egészségügyi miniszter indult volna egyéni MSZP-s képviselőjelöltként, de belső szervezeti viták aztán mégsem történt így, pedig „Gál Zoltán még úgy ajánlotta Székelyt a helyi szocialistáknak, hogy őt Gyurcsány Ferenc is el tudja képzelni”). Volt tehát 11, mondjuk úgy „MSZP-s kötődésű” miniszterünk. Ezzel szemben állt 6 „igazi szakértő” kormánytag (plusz természetesen Bajnai Gordon), azonban azt érdemes figyelembe venni, hogy a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter szintén szocialista volt (Molnár Csaba), csakúgy, mint a tárca nélküli miniszterként funkcionáló Kiss Péter, Bajnai „politikai értelemben vett miniszterelnök-helyettese”. De székkel rendelkezett a kormányüléseken természetesen Hiller István (oktatás), Szekeres Imre (honvédelem) vagy Ficsor Ádám (titkosszolgálat) is. Aki valóban teljesen tiszta lappal indult, az mindösszesen Oszkó Péter, Varga István és Hónig Péter volt (utóbbinál a teljesség kedvéért szükséges megjegyezni, hogy az első Orbán-kormány idején 2 évig helyettes államtitkárként szolgált).

Arról sem szabad ugyanakkor elfeledkeznünk, hogy kik voltak azok, akik párttagság mellett/helyett aktívan részt vettek korábban az államigazgatás felső szintjeinek üzemeltetésében és utána átvette őket Bajnai kormánya. A 18 kormánytagból 12 fő szerepelt Gyurcsány Ferenc korábbi kormányainak listáján miniszterként, (szak)államtitkárként; egy pedig hivatalvezetőként. A fentebbi, „szakmai” 6+1-be tartozik még formálisan ugyan Balázs Péter (külügy), Herczog László (szociális és munkaügy) és Forgács Imre (igazságügy) is, de… Balázs „mentségére” szóljon, hogy „pártonkívüliként” (?) vezette korábban az MSZP külügyi kabinetét és volt a Medgyessy-kormány államtitkára, majd Magyarország első EU-biztosa. Herczog László külön eset, ugyanis ő 2010-ig államtitkári-helyettes-államtitkári-szakállamtitkári rangban valamennyi kormány alatt kapott funkciót. Forgács Imre pedig 2003-2004 között „csak” Medgyessy főosztályvezetője, 2004-től a budapesti/közép-magyarországi regionális közigazgatási hivatalok vezetője, majd 2009-től önkormányzati szakállamtitkár. Mindemellett 10 miniszter esetében a Gyurcsány-kormányok alatti vezetői szolgálat és az MSZP-s tagság is egybeesett. A „kakukktojás” Varga Zoltán (önkormányzatok), aki bár MSZP-alapító, nem kapott szerepet soha szocialista kormányokban – egészen Bajnai Gordonig.

A „szakértői” kormány „szakértői” államtitkári kara, ha lehet, még vörösebb, még gyurcsányosabb: 21 államtitkárból 19 MSZP-s, 19 szolgált 2009 előtt is ilyen pozícióban, egy személy pedig – Szigetvári Viktor – helyettes államtitkári rangban Gyurcsány Ferenc korábbi kabinetfőnöke volt (igen, ő az, aki pár hónapja még óvta volna Bajnait az „aktív közéletbe” történő visszatéréstől). Az egyetlen valóban „szakmainak” nevezhető államtitkárt Kling Istvánnak hívták (környezet- és vízügy), aki – Herczoghoz hasonlóan – évtizedek óta dolgozott az államigazgatási karban, különböző kormányok alatt (ahogy Hónig esetében, itt is meg kell jegyezni a tárgyilagosság miatt, hogy Klinget 2010-ben a második Orbán-kormány is megtartotta helyettes államtitkárként 2012-ig). Rajta kívül azonban tényleg mellbevágó, hogy a „nem politizáló” kormányfő milyen régi, jó, kipróbált elvtársakkal vetette magát körül: a Miniszterelnöki Hivatal egyenesen csurig volt ilyenekkel, Baja Ferenctől elkezdve Csizmár Gáboron át Iváncsik Imréig. De a többi tárca se panaszkodhatott: Korózs Lajos (szociális ügyek), Vadai Ágnes (honvédelem), Szabó Vilmos (külügy) vagy Avarkeszi Dezső (igazságügy) mind-mind ott szerepeltek a kemény csapatban.

A végeredmény: 39 szakértő kormányzati vezetőből 30 szocialista, 32 gyurcsányista. 76, ill. 82%. Nem csoda hát, hogy 2010-es búcsúbeszédében – akkor még az volt ugye, hogy búcsúzik – köszönetet mondott „az előző parlament felelős, elszánt többségének”. Mert úgy vélte, hogy kormánya „történelmi küldetéstudat helyett >>csak<< a hétköznapokkal volt elfoglalva – igaz, nemcsak a jelen, hanem a jövő hétköznapjaival is. Pártoskodás helyett a jó kormányzás ókori, mégis korszerű eszméjében hittünk”. A nem pártoskodó kormány nem pártos tagjainak teljes stáblistája alább található. „Kell még valamit mondanom, Ildikó?”

A Bajnai kormány "szakértő" vezetői:

Hagyományos nemi szerepeket bemutató könyvek eltörlése és egy keresztény, konzervatív máltai biztos jelölt kipöckölése vallási nézetei miatt - a brüsszelita elit ezt tudta kitermelni az elmúlt egy hétben. Szerintem sokan nem ilyen Európára vágyunk.

Itthon is megjelent a hír, hogy az Európai Parlament nőjogi és esélyegyenlőségi (pontosabban „genderegyenlőségi”) bizottsága azt javasolja, tiltsák ki az iskolai oktatásból azokat a könyveket, amelyek a hagyományos nemi, szülői szerepekben ábrázolják a nőket és férfiakat.

A feladat tehát egyszerű: cseréljük le gyorsan Jánost, Juliska vitézre és a csúnya hagyományos családmodelleket ábrázoló rajzfilmeket is gyorsan tiltsuk be. Ezt a Flinstones család epizódot biztos:

A genderegyenlőség bajnokainak ez még nem elég, hiszen a "szent-ügy" ezzel még nem tud győzedelmeskedni. Mindenkit aki meri másképp látni a világot mint ők, azt - nem szakmai alkalmatlanság okán! -  nagyon messze akarják tartani a fontosabb brüsszeli pozícióktól. Ahogy teszik most éppen dr. Tonio Borggal. Málta jelenlegi külügyminiszterét országa jelölte az Európai Bizottságba, ahol az egyészségüggyel és a fogyasztóvédelemmel foglalkozna biztosként.

Parlamenti meghallgatása kedden 15 órakor lesz, de "civil" szervezetek és a liberálisok már előtte negatív kampányba kezdtek és alkalmatlannak minősítették Borgot vallási nézetei miatt - még leírni is alig merem: keresztényi szolidaritás és emberi méltóság -, szélsőségesnek nevezték és próbáltak nyomást gyakorololni a Bizottság elnökére, hogy érje el a máltaiaknál: küljenek másik jelöltet. Igen, a történet kísértetiesen hasonlít a Buttiglione-ügyre, amikor az elismert keresztény professzornak azért kellett visszalépnie a biztos pozíciótól, mert elmondta - természetesen keresztényi megértéssel - mi a véleménye a homoszexuálisok további jogainak bővítéséről.

Az események kapcsán egy olyan Európa képe rajzolódik ki, amit nyugodtan hívhatunk diktatúrának is. A tolerancia diktatújának, ahogy II. János Pál fogalmazott korábban. Mi másnak nevezthetnénk, mikor a vallásszabadságot, a vallási meggyőződés szabadságát hangsúlyozó Európai Unióban politikai öngyilkosságnak számít, ha valaki fel is vállalja elveit és aszerint politizál (ezzel nem megsértve senkit és keresztényi szeretettel fordulva a másik felé!). 

Ha valaki mégis ezt teszi - mint most Tonio Borg -  emberi jogi szervezetek, NGO-k és képviselők tucatjai kiáltanak rögtön szélsőségest és az európai normák megsértéséről beszélnek. Ami a legnagyobb baj, érdemi vita és egymás véleményének elfogadása nélkül. Ez lenne a sokszínű, befogadó, demokratikus Európa, kedves liberális barátaink? 

Valamit mégis csak köszönhetünk nekik: egy pillanatra fellebbentették a fátylat egy olyan Európáról, amilyet mi biztosan nem szeretnénk.

Végezetül azért szeretném leszögezni: a valódi megértésen, kompromisszumokon alapuló, kultúrálisan és vallásában is sokszínű európai országok összefogásának továbbra sincs alternatívája. Viszont a kapitányi híddal egyre nagyobb baj van és a matrózok egyre jobban zúgolódnak.

Paul Ryan 2012-ben nem váltott munkahelyet Washingtonon belül, de Mitt Romney múlt heti veresége után elindult a következő verseny a Fehér Házért.

Ryan végül is csak nyert az idei elnökválasztáson, bár alelnök nem lesz (mint tudjuk, Joe Biden nem készül lemondani), a Wisconsini választókörzetében hetedszerre választották újra, tehát továbbra is a költségvetési bizottság elnöke marad és ezzel az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb politikusává lép elő. 
Pozíciójából kifolyólag ő határozza meg pártján belül azon irányvonalakat melyek mentén az amerikai szuperhatalom a következő években halad majd. Hogyan könnyíthet az Egyesült Államok azon a végtelen nyomáson, amit a hatalmas adósságállományának köszönhet?

Paul Ryan pedig pont erre készül egy egyszerű és könnyen ismételhető válasszal: adó- és kiadáscsökkentés. A spórolást, mint alelnök is központi kérdéssé tette volna.

Most ő áll szemben Barack Obamával és mi lenne pikánsabb kiindulópont egy jövendőbeli elnökjelöltséghez? Az Amerikai államháztartás helyzete és az év végén egyre inkább elkerülhetetlenné váló gazdasági védelmi, mechanizmusok, melyek automatikusan életbe lépnek és gúzsba kötik a fogyasztás növekedését melyre a középosztály az amerikai álmot építi, pedig még inkább érdekes terep lehet a szakember képében feltűnő politikusnak, akinek ismertsége tovább erősödhet.

A választók igazán még meg sem ismerték országos viszonylatban azt az embert, aki majdnem alelnök lett. Amikor Romney augusztus elején jelölte, a választók fele vallott úgy, hogy nem hallott még a feltörekvő kongresszusi képviselőről.

Azonban Ryan magáról a jobboldali, határozott szakember képét már, évek óta építi. Obama 2008-as megválasztása után azonnal hozzálátott egy republikánus műhely építéséhez mely alternatívát mutathatott fel a változás szelével győzedelmeskedő demokraták új költségvetéséhez. A Republikánus Pártban nézeteit már önálló irányzatként mutatják be.

Paul Ryan talán ténylegesen, csak nyert a múlt héten, hiszen az idő mindenképpen vele van, és ne felejtsük el, az USA demográfiai változásai láttán talán eljött az ideje, hogy ismét római katolikus elnöke legyen az Egyesült Államoknak.

Siófok Város Bírósága tehát tegnap meghozta ítéletét a kereki Horthy szoborgyalázás ügyében. Dániel Péter rongált, de tette társadalmilag hasznos volt.

Nyílnak a bicskák a betyárzsebekben, indul a gyalázkodás a kurucinfón, és még a tisztes budai polgár is gondterhelten gondol az ítélkező jó édes anyjára. Lesz itt anyázás, kommunistázás ismét bőven, indulatból sem lesz hiány ezen a hétvégén a jobbos asztaltársaságokban. Mi azonban – tisztes konzervatívok lévén – nem fogunk lámpavasat emlegetni, és revansot sem fogunk tervezni a Siófokra száműzött Károlyi szobron. Egyrészről mert az ítélet még csak első fokú, nem jogerős, másfelől azért, mert nem kívánunk Dániel Péter szintjére alacsonyodni. Ez az ember nem ér annyit, bármennyire is izmozik suttyókánk. Indulatos fröcsögésbe sem kezdünk, helyette – rendes konzervatív emberhez méltóan – higgadtan ítéletet mondunk az eljáró bíró szakmai alkalmassága felől. Nem lesz nehéz. Büntetőjog következik laikusoknak. Büntetőjog for dummies egy büntetőbírónak. Az ítélet szerint ugyebár Dániel Péter egy társadalmilag hasznos bűncselekményt követett el. Hogy mi fán terem az ilyen, nem tudjuk, de így első blikkre legalább akkora ordas nagy hülyeségnek tűnik, mint az MSZP hívő tagozata. Másodikra is.

A Btk. 10. §-a ugyanis egyértelműen kimondja, hogy a „bűncselekmény az a szándékosan … elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli.” Namost érteni véljük, hogy a mélyen tisztelt Bíró Úrnak valamilyen okból nagyon a bögyében van Horthy Miklós, és nem átallott egy bírói ítéletben kifejteni sommás véleményét róla, de az már sehogy se fér a fejünkbe, hogy hogyan merészelhet munkája során szembe gyalogolni a magyar büntetőjog egyik legelemibb definíciójával? Rózsaszín, mindenhol emberi jószándékot látó szemüvegünket feltéve egy percig se gondolunk tovább arra, hogy a Magyar Köztársaság Magyarország független bírája szándékosan rúgott volna bele a hatályos Btk.-ba. Akkor viszont marad az az opció, hogy Bíró Úr olyan szinten nincs tisztában az egyik legelemibb büntetőjogi fogalommal, amiért másodéves jogászhallgatót úgy vágnak ki büntető egyről, mint azt a bizonyos macskát. Nincs más dolgunk hátra, mint UV-ra küldenia tanult kollégát.

Tisztelt Bíróság! Elégtelen, leülhet!

Írta: Somody Gábor

Az elsők között éreztük úgy, hogy az örményekről beszélni kell. Az örményekről beszélni kell, mert egy olyan nép, amelyikről csak a tisztelet hangján lehet szólni. Világosító Szent Gergely tette az örményeket az első keresztény nemzetté, akik így egy olyan vallást vettek fel a kr. u. IV. században, amelyik a mai napig teljesen idegen a környező népek tengerében. Néha virágzó birodalomként, máskor letarolt, lerombolt és legyőzött népcsoportként, de az örmények évszázadokon át makacsul, önsorsrontó buzgalommal kapaszkodtak bele a keresztfába.

Az örményekről beszélni kell,
mert összetartozunk velük. A népirtások és hódítók elől elmenekült diaszpóra nálunk befogadó otthonra talált. Évszázadokig éltünk együtt békességben Gyergyóban, a szamosújvári „Armenopolisban” és bárhol a történelmi Magyarország területén, ahol szükség volt a keresztény erkölcsiségű, de dörzsölt kereskedőkre. Cserébe adtak nekünk magyar hősöket és ellenhősöket, adtak két aradi vértanút, de adtak egy nyilasvezért is… egyszóval sem jobbak, sem rosszabbak nem voltak nálunk: olyanok lettek pont mint mi. Közénk tartozók lettek.

Az örményekről beszélni kell,
mert ha dédszüleink is odafigyeltek volna rájuk, akkor nem lennének ennyire brutálisan igazak Hitler cinikus mondatai: „Ki emlékszik ma már az örményekre”. Mi tudjuk: történelmi tény, hogy a modernkori történelem első genocídiumát az emberségükből kivetkőzött ifjútörökök követték el. Talán ha időben beleég a kollektív tudatunkba a szisztematikus mészárlás ősbűne, akkor az emberiség még időben felismeri saját sötét oldalát, és soha sem végezhettek volna emberek tízmillióival a nemzeti és nemzetközi szocialista rémuralmak.

Az örményekről beszélni kell,
mert az alávalóság és képmutatás korszaka még mindig tart. … a másfél millió keresztény áldozattal járó örmény genocídium még mindig letagadható, kigúnyolható és összemosható a kilencvenes években, Karabahban, az „örmények Székelyföldjén” végbement etnikai villongásokkal, kölcsönös tisztogatásokkal és azóta is tartó háborús adok-kapokkal. Mert van az a pénz, és vannak azok a pénzéhes politikai erők, akik szerint az azeri áldozat többet ér, mint az örmény, akinek a térképén Khojaly piros betűkkel szerepel, de Sumgaitot egy pénzköteg fedi.

Az örményekről beszélni kell,
mert csalódtunk. Csalódtunk abban a külpolitikában, amelyikre büszkék voltunk. Büszkék voltunk, amikor kiállt a külhoni magyar állampolgárainkért, és akkor is, amikor hősiesen állta azokat az ütéseket, amelyeket az álszent pénzvilág zúdított a gazdasági önrendelkezéséért küzdő Magyarországra. Most viszont szeretnénk azt hinni, hogy csupán naívak voltunk, amikor számításon kívül hagytuk, hogy „ezek hazudnak”, hogy ezek egy gyilkost nemzeti hősként tisztelnek.

Az örményekről beszélni kell,
mert ez innentől kezdve nem mokány, fekete hajú, kucsmás emberek kibékíthetetlen csetepatéjáról szól. Ez most már az alapértékekről szól, a keresztény Európáról szól: arról szól, akik vagyunk. Arról szól, hogy semmi közös pontunk nincs Turánnal, bármennyire is erőltetik a lobbik. Arról szól, hogy még egy elvilágiasodó Európában is van annyi átmentett keresztény etika, ami azt diktálja, hogy egy alattomos pszichopata gyilkos nem hős, és egy alvó embert baltával megölni nem kitüntetést érdemlő hőstett… ez az egész arról szól, hogy mi nem a muzulmán vagy sámánhitű ázsiai népek közösségébe tartozunk, hanem ahhoz a keresztény kultúrkörhöz, amelynek magányos és folyamatosan élethalál harcot vívó keleti bástyája az örmény nemzet.

Az örményekről már nem elég beszélni.

Ezért mi, kerdemek hitet teszünk az örmény nép mellett. Elítéljük azt a folyamatot, amelyik Ramil Sahib Safarov köztörvényes gyilkost a börtönből a díszpulpitusra emelte. Elítéljük azt az azeri kormányt, amelyik büszke kivagyisággal írja ki nemzetét a világ civilizált népeinek közösségéből. Azt gondoljuk, hogy a megbékélés útja a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételével kezdődhet, melynek alapja a közös kultúrális gyökerek és a közös hit kell, hogy legyen.

RIP Gurgen Margarjan.

A cikk szerzője: Gurgen Margarjan nevében egy magyar örmény

A suszterkedés már kihalófélben levő szakma. Pedig értékes munkát végeznek: megjavítják azt, ami csak látszatra ment tönkre. A házasságok is csak látszatra mennek tönkre. Hűséggel és küzdéssel megőrízhető a bennük levő érték.

Mi az, hogy suszter? De most komolyan. Van még ilyen? Van. Abban az utcában is ahol lakom. A hangos plázák és üvegfalú biznisz irodák között bújik meg a falon egy szögről csüngő, kis ütött-kopott barna bakancs és egy régi, cirkalmas betűkkel írt cégér. Alatta egy mozgássérült WC méretével megegyező méretű kis műhely. Bár minden héten erre járok, eddig még nem vettem észre. Egy magyar folyóról elnevezett cipőm szakadt ugyanis el és mivel évek óta használom, bevallom kicsit hozzámnőtt és úgy gondoltam megjavítom. Ha jól emlékszem ezerötszáz forintot fizettem, másnapra kész volt. Azóta is azt hordom.

Kevésbé látványos, de így is lehetünk környezetvédők. Meg pénztárcavédők. Nem megvenni az újat, nem lecserélni a régit. Megjavítani és odafigyelni rá. Megbecsülni. Megőrizni ami jó. Ilyesmi talán nekem a konzervatív értékrend.

“Ha valaki nehéz munkájának gyümölcseként vesz egy autót és annak kidurran a kereke nem hagyja ott az árok szélén, hanem megtesz mindent, hogy megjavítsa.” (Böjte Csaba) Ha drága a kocsi, akkor sajnáljuk és nem dobjuk el? Mi az ami még drága? Mi az ami egy iphone-on vagy egy jó verdán kívül fontos és értékes? Kinek mi. Nekem például egy igazi nő. Mi a mégjobb? Ha örökre a tiéd. Van ilyen, még a filmekben is látni néha: házasság. Majdnem olyan ritka mint egy jó susztert találni. Szerintem a házasságot a legtöbben valahogy így gondolják: esküszöm, hogy szeretni foglak és kitartok melletted életed végéig, vagy amíg valami jobb csaj nem jön, vagy amíg megunlak. Meddig tart egy házasság? Amíg el nem romlik. Ekkor kell lecserélni öregecskedő feleségeinket és bebizonyítani, hogy még mindig fiatal és vonzó vagyok.

Jó lenne, hogyha legalább olyan értékesnek tartanánk a házasságot, mint egy új piros kocsit és ha elromlik, akkor mindent megtennénk azért, hogy megjavítsuk, időt, pénzt energiát nem sajnálva. Nem feladni. Küzdeni. Miért érdemes küzdeni, ha nem ezért? Idő kell hozzá nyilván. Lehet, hogy több mint egy kocsi megjavításához. Lehet, hogy egy év is. Vagy tíz. Mit számít, ha életed végéig utána a tiéd marad? Azt gondolom időről időre kell a szerviz, karban kell tartani és ápolni kell ami érték.

A hűség talán itt kezdődik. Könnyű hűségesnek lenni amíg kék az ég, csiripelnek a madarak és süt a nap. Sok kísértés próbálja ellopni, lealacsonyítani ezt az értéket. Érdekes szép paradox módon, minél többet kibír egy kapcsolat, minél jobban próbára van téve a hűség, annál értékesebb, erősebb lesz, annál többet ér a végén. Kapcsolatunk pókháló kötelékét vas sodronyra cserélni.

“Azt viszont hallom, hogy amikor megkérdezik az ötvenedik házassági évfordulóját ünneplő nénit meg bácsit, mi a titok, valami olyasmit válaszolnak: mi még egy olyan világban nőttünk fel, amelyben nem kidobdták, hanem megjavították ami elromlott. Ezt elmondani nem lehet. Ezt meg kell élni.” (Süveges Gergő)

 Vegyük a fáradságot és vigyük el a cipőnket a suszterhoz, mobilunkat szervizbe, a zoknit a nagyihoz, megunt ruhát a turiba, üveget a szelektívbe, biciklit az utcára, hűséget a házasságba!

Mi az, hogy hűség? De most komolyan. Van még ilyen? Van. Abban a családban is ahol felnőttem...