Címkék: árvíz Orbán Viktor Hollik István

Orbán Viktor a gáton.jpgSzalai Ervin a Publius blogon reagált hétfői írásunkra. Válaszunk: szerintünk továbbra is ciki a Milla borítóképe, az pedig hogy egy politikus (árvízi) munkával akar szavazatokat szerezni kifejezetten menő.

Komoly cicaharc alakult Hollik István minapi bejegyzése körül, melyben azt fejtegette, hogy mennyire rohadtul gáz, hogy miközben a fél ország a Duna rekord szintű áradásával küzd, addig a Milla továbbra sem cserélte le facebookos borítóképét. Bevallom én már márciusban se nagyon értettem, hogy mi is a politikai üzenete az „Azért a víz az úr!” című kijelentésnek és miért is szellemes, hogy a kék Duna elönti az Országházat, de ez valószínűleg azért van – hogy Szalai Ervin szavaival éljek – mert a „szenzációhajhász világtól megcsömörlött konzervatív” vagyok. Most azonban, amikor árvíz van, meglehetősen rossz a felhangja van a képnek.

Mindezek ellenére se lett volna muszáj a Millára – szintén Szalai Ervin szavaival élve – „borítani a nemzeti együttműködés asztalát”, ha a Milla nem egész nap továbbra is Orbán Viktorral és a jobber kormány anyázásával töltötte volna a napját. Akkor ki is iratkozott fel egy jó kis kokiért? Nekem speciel, mint a „szenzációhajhász világtól megcsömörlött konzervatívnak” ez különösen nem volt szimpatikus. Bár gondolom csak én Tetszikelem a Millát fészen és kizárólag én követem miket posztolgatnak nap mint nap, természetesen ezt mástól nem is várom el.

De. Ezeken túlmenően, ha van állítás, amit Szalai Ervin cikkében nem értek az a következő: „már tényleg kezdjük el méricskélni, kinek milyen hosszú is volt a lapátnyele, hányat posztolt”. Szerintem – és úgy általában itt a nagy nemzeti ároknak ennek a partján – a munka igenis mérhető. És igen is abban mérhető, hogy ki hány homokzsákot pakolt, ki hányat lapátolt, ki mennyire érezte szükségét az adott szituációban, hogy segítsen. Mindjárt el is mondom hogy hogyan. Aki kétszer volt kint a gáton, az jobban teljesített, mint aki egyszer. Aki két homokzsákot töltött meg, az jobban teljesített, mint aki egyet. Nagyjából ennyi. Nem túl bonyolult. Utána azon lamentálni, hogy „fújj ezek a politikusok ebből is szavazatokat akarnak szerezni”, hát elég uncsi értelmiségi duma. Erre az tudom mondani, hogy igen? Hát bár az összes politikusunk olyan lenne, hogy homokzsákpakolással akarna szavazatokhoz jutni. Ugyanis munkával szavazathoz jutni szerintem menő, de persze én csak egy a „szenzációhajhász világtól megcsömörlött konzervatív” vagyok. Nem pedig egy igazi értelmiségi, aki Captain Hindsight módjára mindig mindent jobban tud.

Külön köszönet egyben Lakner Dávidnak, aki a blogszféra Török Gáboraként szintén igazságot tett



süti beállítások módosítása