Az állami földek haszonbérleti pályáztatása régóta az ellenzék támadásainak kereszttüzében áll. A vádakról és a cáfolatokról, valamint arról, hogy miért nagyobb az osztrák „bauer” megbecsültsége, mint az osztrák bankáré, a Vidékfejlesztési Minisztérium állami földprogramért felelős államtitkárát kérdeztük. A KerDem blog Bitay Mártonnal készített interjút.

- Hol születtél és hol nőttél fel?

- 1980-ban születtem Budapesten, eddigi életem legnagyobb részét azonban a fővárostól távol töltöttem. Az általános iskola 4. osztályától kezdve vidéken éltem a szüleimmel. Édesapám állatorvos, a munkájából kifolyólag számos helyen dolgozott. Az általános iskolai tanulmányaimat Budapesten kezdtem, majd Bábolnán és Győrben folytattam. Középiskolába Esztergomba, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumba jártam. Onnan költöztem vissza a felsőfokú tanulmányaim megkezdésekor Budapestre. Utolsó egyetemi éveim alatt azonban már vidékről jártam az előadásokra. Az a falusias környezet, ami végigkísérte a gyermekkoromat, nagy hatással volt rám és ezért a családommal most is vidéken, Inárcson élünk. Bevallom, nem is szívesen költöznék városba. A vidéki életforma, a vidéki lét teljesen belém ívódott.

- Hova jártál egyetemre?

- A jogi diplomámat Szegeden, a politikai szakértői végzettségemet pedig a Budapesti Corvinus Egyetem és a Századvég Politikai Iskola közös képzésén szereztem.

- Honnan eredeztethető a közélet iránti érdeklődésed?

- A szüleimtől, nagyszüleimtől szívtam magamba a közélet iránti érdeklődést. Otthon a politika, a magyarság, a nemzet állandó beszédtéma volt. Azonban, ha a kérdést úgy értelmezném, hogy politikai pályára készültem-e, arra nemmel felelnék. A politika világa érdekelt – tudományosan is –, ezért végeztem el a politikai szakértői képzést. Engem a politika hátországa, a jogalkotás, az Országgyűlés, az államapparátus működése foglalkoztatott leginkább.

- Államtitkárrá történő kinevezésedet megelőzően milyen munkahelyeken dolgoztál?

- 2002 áprilisában kezdtem el dolgozni a Fidesz Budapesti I. kerületi szervezeténél. Plakátozás, szórólapozás voltak az első feladataim, majd személyi titkár és parlamenti titkár, illetve a kerületi Fidesz-kampány operatív vezetője lettem. 2006-tól a parlamenti frakciónál, önkormányzati kabinet titkáraként dolgoztam 4 évig. 2010-ben, a kormány megalakulását követően átkerültem a Belügyminisztériumba. Tállai András önkormányzati államtitkár mellett dolgozhattam az Önkormányzati Stratégiai Főosztály vezetőjeként. 2012-ben innen érkeztem a Vidékfejlesztési Minisztériumba, ahol államtitkári kinevezésemig Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter úr kabinetfőnökeként tevékenykedtem. Úgy gondolom, végigjártam a szamárlétrát, még ha néha kicsit gyorsan is jött a következő „fok”.

- Mi volt az oka annak, hogy a Belügyminisztériumból átigazoltál a Vidékfejlesztési tárcához?

- Nagyon szerettem politikai stratégiával foglalkozni, ezért 2010-ben – amikor eldőlt, hogy a választást követően polgári kormány alakul – két célt fogalmaztam meg magamban: az egyik, hogy szeretnék miniszteri kabinetfőnök lenni, mert így aktív részese lehetek egy minisztérium politikai stratégiai munkájának, a másik pedig, hogy bejussak egyszer egy kormányülésre – akár vizet bevinni, a lényeg, hogy egy kormányülés atmoszféráját magamba szívhassam. Megtiszteltetés volt a Belügyminisztériumban dolgozni, szerettem az önkormányzatok világát, sokat tanultam Tállai államtitkár úrtól. Ebben az időben sikerült megalkotni – közös munkával – az új önkormányzati törvényt. Ennek elfogadását követően azonban ismét a régi „vágyak” kerültek előtérbe és amikor lehetőséget kaptam Fazekas miniszter úrtól, azonnal igent mondtam. Nagyon-nagyon szerettem a miniszteri kabinetfőnöki munkát.

- Idén nyáron jött létre a Vidékfejlesztési Minisztériumban az Állami Földprogramért Felelős Államtitkárság, 2013. június 5-én tetted le az államtitkári esküdet. Mi indokolta kevesebb, mint egy évvel a kormányzati ciklus vége előtt az új államtitkárság létrehozását?

- Az államtitkárság létrehozásának nagyon egyszerű indoka volt: a „Földet a gazdáknak” program. 2013 áprilisában döntött úgy a Kormány, hogy a 2017. március 31-ig lejáró összes földbérleti szerződéssel érintett területet pályázat útján meghirdeti és a helyben lakó, állattartást vállaló családi gazdáknak adja haszonbérbe húszéves időtartamra. Korábban ilyen léptékű program nem volt a magyar termőföld történetében. Célszerűnek tűnt, hogy ezt a programot államtitkár irányítsa, önálló államtitkárság feleljen ezért a kormányzati munkáért. Nagyon sok politikai támadás érte a programot, miközben soha ennyi földet a helyben élő családi gazdálkodók nem kaptak. Tehát stratégiailag egy fontos területté vált a Földet a Gazdáknak program. Fontos volt bebizonyítani, hogy ez egy olyan program, amire büszkék lehetünk, amire büszkék lehetnek azok, akik részt vesznek ebben, büszkék lehetnek azok, akik nyernek a pályázatukkal és büszke lehet a Kormány is, hogy felvállalta a gazdák ügyét. Paradigmaváltás történt. 2010 előtt a nagybirtokok támogatása volt a jellemző. Mi nem a nagybirtokban hiszünk. 2010 előtt a 600 ezer hektár állami termőföld-vagyont nagyjából 600 szerződéssel fedték le. Mi eddig több, mint 110 ezer hektárra kötöttünk szerződést és már túl vagyunk a 3000. szerződésen. Ha egymás mellé tesszük ezeket a számokat, egyértelmű a különbség.

- Milyen személyes célokkal láttál hozzá az államtitkári munkához?

- Személyes ambícióm ebben a történetben nem volt. Nagyon szerettem a kabinetfőnöki munkámat, nem kértem, hogy államtitkár legyek. Egyszer csak szóltak, hogy ezt a feladatot nekem kell megoldani. Ezután egyértelmű cél volt, hogy felgyorsítsam a folyamatokat és a Kormány döntésének megfelelően levezényeljem a programot. Kevesebb, mint 40 ezer hektárra kötöttek haszonbérleti szerződést a kinevezésemig. Azóta sikerült ezt a számot 110 ezerre növelni. Ezzel a lendülettel megyünk tovább: folyamatosan jelennek meg a pályázatok, januárra minden folyamat végére pontot teszünk.

- Közvetlenül kinevezésed után a Demokrata című hetilapnak adott interjúdban arról beszéltél, hogy az általad vezetett államtitkárság feladata a „Földet a gazdáknak” program megvalósítása, azaz 200 ezer hektár állami föld haszonbérbe adása az év végéig. December közepe van, adja magát a kérdés, hogy teljesülni fog-e ez a cél? Ráadásul a 200 ezer hektáros szám helyett ma már 250 ezer hektárról szólnak a hírek. Melyik szám a pontos?

- A 250.000 hektárban benne értendő az a föld is, amit a kinevezésemig hirdettek meg, így jön ki a 250.000 hektár, ami a teljes program.

- Mennyire tudta megváltoztatni a program a földhasználók számát a 2010-es állapothoz képest?

- Általánosságban elmondható, hogy mindenütt megtöbbszöröződött a földhasználók száma. 2010-hez képest megtízszerezzük az állami földet használók számát, reményeim szerint 250.000 hektáron több mint 6 ezer szerződött partnere lesz az államnak január végére. Ezek a számadatok is alátámasztják, amit mindig elmondunk, tehát hogy a családi gazdaságokat támogatjuk a nagyüzemek helyett. 25 hektár körül van a szántóterületek nagysága, 60 hektár körül pedig a legelőké, amiket haszonbérbe adunk. Így jön létre a családi gazdasági modell. El fogjuk érni, hogy a nagyüzemek aránya 50 százalékról 20 százalékra csökkenjen. Ez persze egy hosszú, évtizedes folyamat, amelynek az első, kezdeti lépése a „Földet a gazdáknak” program. Itt elsősorban nem cégek, hanem természetes személyek, fiatal gazdák nyernek.

- Balliberális oldalról általában az a vád hangzik el, hogy Fidesz-közeli nagybirtokosok kapják a földet. Szélsőjobbról pedig az, hogy külföldi spekulánsoké lesz a föld, nem tudjuk megvédeni. Mivel tudod megcáfolni ezeket az állításokat?

- Kezdjük a nagybirtok kérdésével. A számok egyértelműen cáfolják, hogy nagyüzemek nyernének. Nagyüzemi mércével mérve kis területnek számít 25 hektár szántó, vagy 60 hektár legelő. A nagybirtokosok általában még érdeklődni sem szoktak ekkor területek iránt. Ráadásul csak helyben lakó családi gazdák nyerhetnek állami földet. A pályázati nyerteseknek több, mint 80 százaléka természetes személy. Ők viszik el a megnyert területek közel 80 százalékát. Ugye senki nem gondolja, hogy minden „oligarchának” van minden településen egy-egy strómanja, ráadásul mindenütt ők nyernek. Volt olyan időszak, amikor a rágalmak nagy része céghálókról szólt. Szögezzük le: a nyertesek kevesebb mint 20 százaléka jogi személy, akik a területek kevesebb mint 20 százalékának bérleti jogát szerzik meg. Ezek is általában családi vállalkozások, amelyek inkább adózási és egyéb könyvelési ésszerűségből alakultak cég formává. De ha megfigyeljük, olyan kritika sosem fogalmazódik meg, hogy egyik, vagy másik nyertes ne lenne gazda. A vita azon folyik, hogy az ellenzék szerint – abban az egy tucat esetben, amit évek óta szajkóznak – szerintük másik gazdának kellett volna nyerni. A kritikák arról szólnak, hogy melyik nyertes ismeri a helyi képviselőt, vagy egyik, másik államtitkárt. Az ismeretség azonban a pályázat értékelésénél nem szempont. Az a szempont, hogy helyben lakó gazda, vagy nem. Megjegyzem: nem ördögtől való, ha egy országgyűlési képviselő a saját választókörzetében élő embereket hellyel-közzel ismeri. Ami pedig a magyar föld megvédését illeti: a Jobbik a maga szélsőséges gondolatvilágával csak bizonyos csoportokat tud megszólítani, és annak érdekében, hogy kiszélesítse a szavazótáborát, kénytelen a kevésbé radikális szavazók felé is üzeneteket megfogalmazni. Ilyen célt szolgál a radikális párt részéről a magyar föld megvédését célszó álságos szlogen. A magyar föld védelme egyáltalán nem radikális, minden embernek, különösen a jobboldali érzelműeknek hívó szó. A valóság a Jobbik számára mellékes: ők minden héten beadnak néhány interpellációt, kérdést, azonnali kérdést az Országgyűlésben a magyar föld megvédésének témakörében, holott ezen már rég túl vagyunk az unió legerősebb földtörvényének elfogadásával. Olyan földtörvényt alkotott a Kormány, ahol elővásárlási sorrend van, és az elővásárlási sorrendben még a 7. helyen is csak helyben lakó földműves veheti meg a földterületet. Kérdem én, akkor mégis hogyan tudná megvenni a több száz, több ezer kilométerre lakó külföldi? Ahol csak a földműves vehet földet, hogyan juthatnának befektetők a földhöz? Mindennek tetejében még ott van a helyi földbizottság is, amely mondhatja, hogy az illető hiába felel meg a jogszabályi feltételeknek, nem vásárolhat földet. A Kormány nem eshet bele abba a hibába, hogy az ország elessen évi több ezer milliárd forint agrártámogatástól, ezért nekünk olyan jogszabályt kellett alkotni, ami megvédi a magyar földet, ugyanakkor EU-konform. Pontosan ilyen az új földtörvény, csavaros, bonyolult törvény.

- November végén adtad át a 3000. földhaszonbérleti szerződést egy fiatal zalai gazdának. Ez PR-fogás volt, vagy a fiatal gazdák tényleg komolyan labdába rúghatnak? Számukra milyen perspektívát jelent ez a program?

- Szó sincs PR-fogásról: azért egy fiatal gazda kapta a 3000. szerződést, mert ő volt a 3000. szerződő gazda. Óriási sikernek tartom, hogy minden harmadik érvényesen pályázó fiatal gazda nyer ebben a programban. Csak a Hortobágyi Nemzeti Park előző hirdetési körében majdnem 3.000 hektárt nyertek fiatal gazdák. A Kiskunsági Nemzeti Park előző hirdetési körében a 11 érvényesen pályázó fiatal gazdából 11 nyert földet. A fiatal gazdák több ezer hektárt nyertek már, és meggyőződésem, hogy mire a „Földet a gazdáknak” program végére érünk, ez a szám el fogja érni a több tízezer hektárt.

- A vidék megerősödése elképzelhetetlen a gazdatársadalom megfiatalítása nélkül. A „Földet a gazdáknak” programon túlmenően milyen további eszközökkel tudja meggátolni a falvakban élő fiatalok városokba, illetve külföldre költözését a szaktárca?

- Egyrészt azzal, hogy a föld az ő kezükben marad, nem szerzik meg spekulánsok és befektetők. Ez mérföldkő: enélkül nincs miről beszélni. Kulcskérdés, hogy a vidéki élet, a vidéki életforma mennyire lesz vonzó, a magyar vidék mennyire lesz élhető? A Kormány valamennyi intézkedése abba az irányba hat, hogy a vidéki társadalmat megtartsa, a vidéken élők számára munkahelyeket teremtsen, a vidéki létet egy élhető létté varázsolja, ami a fiatalokat ott tartja. Cél, hogy a fiatalok vidéken is megtalálják a számításaikat. Ennek érdekében született nagyon sok pályázat, például a tanyafejlesztési pályázatok, ahol kifejezetten előnyben részesültek azok, akik most költöznének ki régi tanyákra. Emellett voltak fiatal gazda pályázatok, amely keretében több tíz milliárd forint támogatást biztosított a Kormány a pályázók számára. 2010-ben a legfőbb kérdés így hangzott: a vidéki lét a leszakadással, a lemaradással, a nélkülözéssel válik egyenlővé, vagy pedig egy minőségi, természetközeli, kényelmesen élhető életformává. Az osztrák „Bauer” megbecsültsége magasabb, mint az osztrák bankáré, mert az egy olyan életforma, ami szerepel azoknak a vágyaiban, akik szeretnek dolgozni és biztos megélhetést garantálni a családjuk számára. Meg tud élni belőle, van piac, ahova ki tudja vinni a termékeit, magas feldolgozottságú termékeket tud előállítani. Magas minőségű árut termel, nem pedig alapanyagot. Ha ezt lefordítom magyarra, máris világos, hogy mi a Hungarikumok és mi a megjelenő termelői piacok jelentősége. A tudatos nemzetpolitika mellé tudatos agrárpolitika társul. Statisztikai adatokkal bizonyítható, komoly fejlődésben van a magyar agrárium.

- Mióta vagy nős és édesapa? Miként tudod összeegyeztetni az államtitkári munkát és a férj, apa szerepeket?

- 2011 őszén volt az esküvőm. Hogy mennyire nehéz összeegyeztetni a munkát a családdal? Nagyon, de azt látni kell, hogy ez egy szolgálat, amit az ember örömmel és büszkeséggel vállal fel. A hétvégén felmerülő szabadidőt természetesen száz százalékban megpróbálom a családommal tölteni. Ahhoz, hogy ez működjön, sok minden kell, de elsősorban egy megértő, jó feleség, ami hála Istennek nekem megadatott. Ez egy nehéz periódus a családi élet szempontjából, én is nehezen birkózom meg az állandó hiányérzettel. Néha a Kislányom szokta mondani: „Apa, nagyon örülök, hogy végre hazalátogattál”. Ugyanakkor ennek a munkának sok felemelő pillanata is van, elég, ha a haszonbérleti szerződések átadására gondolok, vagy arra, amikor az ember ott áll a Sándor-palota tükörtermében, vele szemben a Köztársasági Elnök Úr, balján a Miniszter Úr, mögötte pedig a Családja – ez érzelmileg hosszú távra ad olyan lökést, ami utána átlendíti sok munkahelyi nehézségen.

- Mi a közelgő Karácsony legfontosabb üzenete Számodra?

- Most, amikor ennyit dolgozom, és keveset vagyok együtt a családommal, a család és a szeretet jut elsőre eszembe. Minden évben hívő keresztény-katolikus emberként átélhetjük annak örömét, hogy részesei lehetünk Jézus Krisztus születésének. Minden születés egy új kezdet, ami új lendületet ad és azokat a feladatokat is előhívja az emberben, amelyeket nem tudott elvégezni, azért, hogy az új kezdetben, az újesztendőben ezeket elvégezze. Az év ezen időszakában tehát lehetőség van arra, hogy számot vessünk, mire jutottunk, mivel tudtunk a szeretteink és a nemzetünk javára lenni. Karácsony közeledte számomra tehát elsősorban a családot és Jézus Krisztus születésének napját jelenti.

Az interjút készítette: Dergán Ádám

Az EU Ukrajnával kapcsolatban (is) bizonyította töketlenségét. A ravasz oroszok annyit ajánlottak, amire Ukrajna nem tudott nemet mondani. Így keleti szomszédunk - az üzlet részeként - kimarad az Unió nevű próbálkozásból.

Ukrajna befejezte a tárgyalásokat az Európai Unióval. Egyelőre úgy tűnik, Ukrajna nem lesz se tag, se tagjelölt, se társult ország. Ukrajna megállapodást kötött Oroszországgal. Oroszország komoly kedvezményt adott az ukránoknak: 405-ról 268 dollárra mérsékelve a gáz árát. Ugyanazzal az eszközzel játszott, mint nálunk az energiaszolgáltatók, azzal a jelentős a különbséggel, hogy nem csak emelni tudta a díjakat, hanem csökkenteni is, amikor kellett. Ezen felül Oroszország látványos pénzügyi mentőövet is adott Ukrajnának: 15 milliárd dollár értékben vesz állampapírt. Lehet, hogy az oroszok, hogy ezzel az egyik zsebükből az ukránokkal rakatják át a másik zsebükbe a pénzt: az ukránok éppen ki tudják ebből fizetni azt, amivel a Gazpromnak tartoznak. Honnan volt erre pénze az oroszoknak? Egyet találhatnak: igen, mit ad Isten, éppen a gazdag európai országoktól beszedett gázfillérecskékből. Tehát még egyszer: Putyin vélhetően európai pénzen vásárolta ki Ukrajnát az Unió ölelő karjai közül. Francokat IMF meg megszorítások – Vlagyimir bácsi segít! Ő ugyanis politikát csinál, nem pedig spekulációt, és nem is csak beszél.

Az újdonsült német külügyminiszter sikeresen kommunikálta az EU inkompetenciáját a politikai ellenféllel szemben. Először felháborodását fejezte ki „vérlázító, ahogyan Oroszország kihasználta Ukrajna szorult gazdasági helyzetét”, majd rögtön hozzátette: az EU „pénzügyi és gazdasági támogatási ajánlata messze elmaradt attól, ami szükséges lenne ahhoz, hogy Ukrajna elkerülje az államcsődöt és tartósan kapcsolódhasson Európához gazdaságilag”. Halkan kérdezzük meg: vajon egyetlen nagy uniós ország sem próbálta meg kihasználni egy másik – ráadásul uniós társ - szorult helyzetét? Hogy is volt a brit bankok és Izland esete? Az Unión belül is az önzés érvényesül, ráadásul ez a formáció nem tud, nem mer és nem is akar gyorsan reagálni. Nincs igazán víziója önmagáról, sem pedig a környezetéről. Ami van, az használhatatlan. Azért, mert nem politikai vízió, hanem értelmiségi képzelgés, és kissé lázálomszerű.

Ukrajnát éppen annyira becsülte az Unió, amennyit a rajta áthaladó gázvezeték ért, de az se volt sok. Bele is kezdtek az oroszokkal közösen egy Déli Áramlat építésébe, olaszok, franciák és németek együtt. A fürdővíz és a gyerek esete? Ezzel ugyanis azon kívül, hogy a saját gázellátási érdekeiket biztosították, egy fontos ütőkártyát is kiütöttek az ukránok kezéből. Ugyanez már lejátszódott az Északi Áramlat esetében is, itt a baltiak estek ki a játszmából. Még szerencse, hogy már EU és NATO tagok voltak. A Nabucco, mint önálló európai ötlet, amely Oroszország kikerülését célozta illetve a Nabucco West közben szép csendesen elhalt. Különösen is az utóbbi tanulságos történet: 2002-ben kezdődött az előkészítés, és 2009 írtak alá az érintettek egy egyezményt, de vezeték sehol. Eközben az Északi Áramlat pillanatok alatt elkészült. A két vezeték sorsa pontosan és jól mutatja, hogy az Unió képtelen a gyors döntésekre, a hangzatos szlogeneken túl kifelé erőtlen és az érdekérvényesítés sem az erőssége. Ugyanez már korábban is megmutatkozott, amikor az egész nyugati világ lelkesen tapsolt az arab „forradalmak” káoszához és az iszlámisták megerősödéséhez vezető eseményeihez. A forradalmasodás megy, a rendteremtés kevésbé. Másrészt, ha a katonai oldalt nézzük, akkor a líbiai európai beavatkozás kínos pillanatai szöges ellentétben álltak az oroszok grúziai villámháborújával. Ezután következett a tehetetlenkedés. 2009-ben történelmi pillanat adódott felajánlani az ukránoknak és a grúzoknak a NATO tagságot, de mindenki visszariadt egy ilyen lépés kockázataitól. Az oroszok viszont ismerik és alkalmazzák az „aki mer az nyer” régi igazságát.

Az Unió pont azzal nem rendelkezik, amivel egy államszövetségnek kellene: közös külpolitikával, és közös hadsereggel. Minden egyébbel viszont igen, amivel az európai középosztály és a csendes többség életét fel tudja forgatni. Olyan ideológia mentén épültek ki és működnek az uniós intézmények, amelyek a nagy gazdasági szereplők gátlástalan pénzügyi érdekérvényesítését biztosítják, a másik oldalon viszont a szélsőliberális-baloldali értelmiség vágyálmait testesítik meg.

Itt ismét az előző kérdésekhez hasonló logika működik tehát. A valóságban létező eszményekre és hagyományokra, vagyis a nemzeti érzésekre és a kereszténységre nem próbál támaszkodni az Unió, egy sehova nem vezető ideológiára viszont igen. Ez az ideológia a politizáló értelmiség ideológiája, akik fából vaskarikát akarnak csinálni: iszonyodnak a valódi politikától, és elutasítják az emberi természet megértését, miközben egy tökéletes politikai berendezkedést keresve próbálják intézni a közügyeket. A „tökéletes” berendezkedés elutasítja a hagyományokat (mint az eredendő bűn hordozóit) és a demokráciát illetően is kérdéseket vet fel, hiszen mi van, ha a nép nem azt akarja, amit az értelmiség? (Emlékszünk még a Schüssel-Haider kormány esetére?). Moszkva viszont látványos és professzionális módon politizál, egyszerre űzi a real- és a weltpolitik néven ismert tevékenységet. Nem mondja magát másnak, mint ami. Gazdasági nyomásgyakorlás, diplomácia, célzott propaganda, titkosszolgálat, hadsereg, világos célkitűzés és erős akarat – minden együtt van tehát, hogy Oroszország ismét beszálljon a Nagy Játszmába. A téteket ezúttal a közel-keleti és az egykori szovjet utódterületek jelentik.

A kelet-európai térségben az lehet az eredmény, hogy helyreáll az orosz befolyás, vagy éppen az orosz uralom. Úgy látszik, az Elbától nyugatra nem fogták fel, mert utálják a történelmet, hogy ha Oroszország nem birtokolja Ukrajnát, csak félkarú óriás. Ha viszont birtokolja, akkor ismét szuperhatalom lehet. Sajnos Közép-Európa egyszerűen nem szerepel a nyugati történelemkönyvekben, a köztudatban pedig csak mint valami problémás, kicsit ciki térség jelenik meg. Egy olyan hely, ahol érdemes kioktatni a helyieket demokráciából, meg hasonlókból.

Mindez együtt bőven elég alapot nyújt ahhoz, hogy a Szovjetunió örökségét vállaló Oroszország árnyéka ismét ránk vetüljön. De nekünk nem Eurázsia orwelli víziójától kell félnünk, még egy stagnáló Unió is nagy falat lenne az orosz medvének. Oroszország soha nem olyan erős, és soha nem olyan gyenge mint amilyennek látszik. Gazdasága elsősorban az energiahordozók kitermelésén alapul, komoly demográfiai és etnikai-vallási problémák fenyegetik.

Ez utóbbiban egyébként hasonlít elsőszámú partnerére, Németországra. A német külügyminiszter szavai ellenére a két ország közti együttműködés az, ami Közép-Európa jövőjére jelentős befolyással fog bírni – emlékezzünk Schröder példájára. Ennek ellenére túlzás lenne kijelenteni, hogy egy csendes Molotov-Ribbentrop paktumsorozat részesei vagyunk. A helyzet sem olyan egyértelmű, mint nyolcvan évvel ezelőtt, és ezúttal a németek részéről hajlandóság mutatkozik Közép-Európa ipari kibontakozását is elősegíteni. Annyi hasonlóság mindenképpen van, hogy ismét két, egymással egyűttműködő nagyhatalom között kell megtalálni a számításunkat. Érdekeinket a többi visegrádi országgal együtt könnyebb lesz érvényesíteni.

Erős Európát szeretnénk mindannyian, egy újjászülető kontinenst. Azonban a mostani Unió, Habermas, Reding és Cohn-Bendit Európája életképtelen, bürokratikus és egyre több ponton taszító. Ez az Unió jelenleg olyan emberek gyülekezete, akik lekésték, lekésik és le fogják késni a vonatot. Közép-Európa másra, mint magára nem számíthat.

A cikk szerzője: Máthé Áron

A 444 cikkei általában arról szólnak, hogy nekik mindenben igazuk van. Ebben a tágas világképben nem egyértelmű, hogy hol van a másképp gondolkodók helye. Nem lehet tudni, vajon a másképp gondolkodók megbújhatnak-e valahol egy sarokban, vagy ha végképp nem hajlandók azonosulni a 444 Prima Primissima díjas újságíróinak véleményével, akkor inkább szűnjenek meg.

Lehangoló volt olvasni a 444.hu december 2-i cikkét. Már a címe is megadja az alaphangulatot: „És akkor a legbefolyásosabb amerikai katolikus főpap hazudott egy kiadósat”. Az írás arról szól, hogy Timothy Dolan new yorki bíboros ugyan tagadja, hogy homofób volna, de az, sőt, egy kicsit pedofil is (legalábbis cinkos néma). A cikk olvasása óta azon gondolkodom, hogy miért éri meg a 444-nek, hogy erőfeszítést tesznek a provokálásomért. Egyszerűbb lenne, ha megböknék Facebookon az összes katolikus ismerősüket. Vagy - bár az drágább lenne - de akár hirdethetnék is magukat a katolikus lapokban.

Ugyanis, mintha ezeket a cikkeket nekünk, katolikusoknak írnák. Vagy éppen fordítva? Az irántunk bizalmatlan közösségeket uszítanak ellenünk? Nem akarok álnaivnak tűnni, egyszerűen tényleg nem értem, hogy ennek mi értelme. A közhely viszont ismét beigazolódni látszik: a keresztényellenesség a liberálisok antiszemitizmusa.

Csak a rend kedvéért röviden tisztázzuk( századszorra, de mintha ezt soha nem hallanák meg): a keresztény ember nem homofób és MINDEN embertársára felebarátjaként tekint. Igen, a homoszexuálisra, a betegre és az ateistára egyaránt. A homoszexualitás megélését azonban bűnnek tartja. E kettő dolog nem zárja ki egymást: szeretni és elfogadni valakit bűnei mellett, ugyanis mind bűnösök vagyunk.
Ez az egyszerű érvelés egyszerűen nem fér a 444-esek kis buksijába. Vagy mégis, csak másért kapják a pénzüket...

Az viszont érdekes kérdés, hogy a 444 komolyan gondolja azt, hogy az ilyen cikkekkel a homoszexuálisak ügyét szolgálja? Ha jól látom ebben a receptje a következő: annak érdekében, hogy elfogadják a homoszexuálisok házasságát, gyűlöletre uszítanak mindenkivel szemben, aki nem ezt vallja. Mit is szoktatok ilyenkor ti mantrázni: aggódunk, mert ez teljes mértékben kirekesztő módszer.

Keresztes Sándor a KDNP újjáalapító elnöke mesélte el többször beszélgetését a kistarcsai internálótábori vallatójával. Az egyik alkalommal a kihallgató cinikusan kérdezte Keresztes Sándort – ismerve annak vallásosságát -, hogy ugyan itt a börtönben imádkozgat-e, és mégis mit kér az Istentől itt, a börtönben? Sándor bácsi nyugodtan válaszolt: „többek között azért is imádkoztam, hogy a Jóisten világosítsa föl önt az ügyemmel kapcsolatban, s tárgyilagosan tudja megítélni a helyzetemet”. A kihallgató belepirult a válaszba és nem firtatta tovább a témát.

Valami ilyesmit mondanék én is a 444-nek – már ha megkérdeznének. Nem negédesen azt, hogy imádkozom értük, bár kétség kívül rájuk fér (ahogy rám is), hanem azt, hogy imádkozom azért, hogy megértsék mi az egyház álláspontja a homoszexualitással, a házassággal, a magzati és a szenvedők életének védelmével kapcsolatban. Mert nem látom, hogy értenék, de azt látom, hogy markáns véleményük van róla. Viszont azért nem fogok imádkozni sohasem, ahogy eddig sem tettem, hogy a 444 egész szerkesztősége gondolkodjon ugyanúgy, mint én. Ez az igazi szabadság és nem a liberálisok toleranciájának diktatúrája...

A magyar borok minőségével semmi probléma, Magyarországot azonban nem sikerült definiálni a világ bortérképén – eddig. Az új koncepcióról, a borászatban végbemenő generációfrissítésről, a Nemzeti Borválogatottról és a nemrégiben megjelent Borkiválóságok könyvéről Kiss Eliza, „a legmenőbb miniszteri biztos” nyilatkozott a KerDem blognak.

- Hol születtél, hol nőttél fel?

- Egy budapesti kórházban láttam meg a napvilágot 1980-ban, de Jászberényben éltünk, ott nőttem fel, ezért ízig-vérig jászsági lánynak tartom magam. Egészen 18 éves koromig ott laktam, akkor költöztem fel a fővárosba, amikor elkezdtem egyetemre járni. Most már lassan elmondhatom magamról, hogy majdnem ugyanannyit éltem Jászberényben, mint Budapesten: ez a két hely meghatározó az életemben.

- Honnan ered a közélet iránti érdeklődésed?

- Mindenkinek kell, hogy érdeklődjön a közélet iránt, ám az, hogy végül eljut-e odáig, hogy belekerül, dolgozik benne, az egy másik kérdés. Jogászként végeztem, ami már eleve predesztinálja az embert: foglalkozik az államigazgatással, közigazgatási kérdésekkel. Az első munkahelyem a Magyar Közigazgatási Intézet volt, 2002-ben ott kezdtem dolgozni. Ez egy kutatóműhely, egy kormányzati háttérintézmény volt, amely összefogta a közigazgatás központi és területi szintjeit.

- Milyen feladataid voltak az intézetben?

- Eleinte tananyagfejlesztőként dolgoztam. Előkészítettük azokat az alkotmányjogi, közigazgatási jogi tananyagokat, amelyeket később a szakértők tankönyvvé formáltak. Később vezető fejlesztő lettem és bekerültem a közigazgatási alapvizsga és szakvizsga oktatói gárdájába.  Közben több alkalommal jártam Németországban és Brüsszelben: a berlini gazdasági minisztériumban, majd a brüsszeli német állandó képviseleten dolgoztam. Az ott megismert mentalitás, a híres német precizitás mind a mai napig meghatározó a munkámban.

- Kanyarodjunk vissza a magyarországi munkahelyeidhez. A Magyar Közigazgatási Intézet után hova kerültél?

- 2006-ban eljöttem a Magyar Közigazgatási Intézetből és átkerültem a privát szférába, a közigazgatás határterületére. A Magyar Közigazgatási és Szervezetfejlesztési Kutatóintézet Alapítványnál dolgoztam: közigazgatási típusú képzéseket, konferenciákat kínáltunk polgármesterek részére. Onnan kerültem 2007-ben a Fidesz-frakcióhoz, az akkori frakcióvezető, Navracsics Tibor szűkebb stábjába. Itt többek között jogászok, közgazdászok és politológusok dolgoztak. Büszke vagyok arra, hogy részt vehettem a kormányzati struktúra kialakításában, jogász szakértőként. Ez egy rendkívül izgalmas feladat volt, láthattam azt, hogyan alakul ki egyik hónapról másikra az a struktúra, amiben jelenleg dolgozom.

- Hogyan változtatta meg az életedet a gyermeked születése?

- Azt követően sem szakadtam el teljesen a munkámtól, hogy 2009 nyarán megszületett a kislányom. Hivatalosan 2010 decemberében tértem vissza dolgozni, azonban igazából folyamatosan benne maradtam a körforgásban, heti egy-két délutánt már a munka világában töltöttem. Így megmaradt az a fajta egyensúly, amit mind a mai napig meg tudok őrizni. Egy nőnek nagyon fontos, hogy jó anya, jó feleség és jó munkaerő legyen. A sorrend a prioritásoknak és a belső igényeknek megfelelően folyamatosan változik.

- A példád azt bizonyítja, hogy össze lehet egyeztetni a mai fiatal nőknek a gyermekvállalást és a munkát. 2010 decemberében milyen megbízatást kaptál?

- Amikor 2010 végén visszamentem dolgozni, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyik háttérintézményében, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában, közismertebb nevén KEKKH-ban dolgoztam közigazgatási és szervezetfejlesztési szakértőként.

- Miként kerültél kapcsolatba a Vidékfejlesztési Minisztériummal?

- A Hungarikum Bizottság révén. Minden minisztérium delegál egy főt a bizottságba. Navracsics Tibor miniszter úr tudta rólam, hogy nagyon közel áll hozzám a borjogi és eredetvédelmi kérdéskör, jelent is meg a témában könyvem, ezért felkért, hogy legyek én a KIM delegáltja. A Hungarikum Bizottságot Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter úr vezeti. Az ő elképzelése volt, hogy a borágazattal kapcsolatos feladatok hatékonyabb ellátásához szükség lenne valakire, akinek nincs borászata, nincs szőlőbirtoka, nem politikus, vannak viszont borjogi és államigazgatási ismeretei, borvidékeken ismerik és elfogadják. 2013 elején jött a felkérés, amelyet azonnal elfogadtam és úgy éreztem, „megérkeztem”, mert a hobbim és a munkám egymásra talált. Most közel egy éve dolgozom a VM miniszteri biztosaként.

- Mire vezethető vissza a bor és a borjog iránti érdeklődésed?

- Jogász vagyok, és köztudott, hogy a jogászok nagyon szeretnek borozni. Én is szívesen járok borfesztiválokra és beszélgetek a borászokkal. Ők számtalanszor kértek tőlem jogi tanácsot. Amikor elkezdtem utánanézni a kérdéseiknek, azt láttam, hogy ez a téma nincs még könyvben összefoglalva. Ekkor kezdtem el beleásni magam a témába. Láttam, hogy ez egy izgalmas terület, ám alig foglalkozik vele valaki. Hamar megkedveltem, hiszen a jog és a bor, a szakma és a hobbi össze tud kapcsolódni, és ez a miniszteri biztosi megbízatással tudott kiteljesedni.

- Milyen célokkal láttál munkához, mint miniszteri biztos?

- Biztos voltam benne, hogy borozni lesz a legkevesebb időm. Azt is tudtam, hogy nagy várakozások előzik meg a tevékenységemet, s a borágazatban a segítő kezekre óriási szükség van. Az első hónapomat borvidékeken töltöttem, és úgy éreztem, hogy egy 300-zal robogó vonaton cserélgetem a kerekeket. Tudtam, hogy az időm nem végtelen, emiatt három nagy célt tűztem ki magam elé: 1. a hegyközségek megújítása 2. a borok piacra jutásának támogatása egy új marketing lehetőség megteremtésével; 3. az idősebbek tapasztalatára épülő generációs frissítés.

A hegyközségek szervezetrendszere egy háromszintű (hegyközség, borvidék, országos), 72.000 taggal bíró szervezet, átszőve az elmúlt 20 év érdekrendszerével, a status quo fenntartásában érdekeltekkel. Sikerült elérni, hogy lezajlott az elmúlt hónapokban a rendszerváltás, mára teljesen megújult, felfrissült a szervezet. A vezetőket újraválasztotta a termelők közössége, akik benn maradtak a rendszerben érdekeltekké váltak az újításokban, sőt némely borvidékek már mozgatórugói is a termelők életének. Persze van még mit tenni, de egy ekkora monstrumot működés közben átforgatni fél év alatt, nem kis kihívás volt.

Fontosnak tartottam azt is, hogy adjunk valami kézzelfogható segítséget a borászoknak. Ezért kitaláltuk az Országkóstoló sorozatot, ami gyakorlatilag egy marketing és ismeretterjesztő felület. Az volt a célunk, hogy felkutassuk, értékeljük és közkinccsé tegyük a magyar borvidékek borkiválóságait. Az Országkóstoló végére látni fogjuk, hogyan állunk fehér-és vörösborok tekintetében. Megszületett egy kiadvány, „Borkiválóságok könyve – fehérborok” címmel. A könyv el fog készülni angol nyelven is, tavasszal pedig jön a vörösborokat bemutató kiadvány. A borászatok ezáltal kaptak egy ingyenes marketing felületet, a fogyasztók – mivel ingyenes a kiadvány – egy ingyenes ismeretterjesztő, tájékoztató könyvet. Emellett Stratégiai Partnerséget is kötöttünk a legnagyobb borkereskedésekkel, akik ezen Nemzeti Borválogatott tagjait segítik a piacra jutásban, marketing stratégiájuk részévé teszik azokat. Az angol nyelvű változatot pedig el lehet vinni a nagykövetségekre, nemzetközi kiállításokra. A Nemzeti Borválogatott egy olyan állami portfólió, amivel már el lehet indulni, amelyből ezentúl a minisztériumok, állami intézmények, nagykövetségek kiválaszthatják, amire szükségük van. Korábban koncepció nélkül vittek ki borokat borvásárokra. Igyekszünk szakítani a koncepció-nélküliséggel, de ez egy nagyon hosszú folyamat, s mentálisan is át kell állni, nekünk is bizonyítani kell, hogy fel tudjanak mögénk sorakozni.

A harmadik célom a generációfrissítés volt – természetesen az idősebbek tapasztalataira építve, de esélyt adva a fiatal, nemzetközi szinten elismert szakértőknek is. Teljesen megújult például a Bor Eredetvédelmi Tanács, amely Kormány mellé rendelt testület, az Országos Borszakértő Bizottság, amely a VM miniszter mellé rendelt testület: nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező fiatalok kerültek be, a 30-as, 40-es korosztály képviselői.

- Ha egy frissen végzett borász megkérne, hogy sorolj fel néhány érvet amellett, hogy itthon, a szakmájában próbáljon boldogulni, ahelyett hogy kimenjen Londonba mosogatni, mit mondanál neki?

- Most dolgozzuk ki a borász életpálya modellt, ami reményeink szerint összefogja az egész szakmát a borásztól a sommelier-ig, a pincemunkástól a bormarketingesig. A telepítéstámogatás és a fiatal gazda program egyaránt azt a célt szolgálja, hogy a fiatal borászok elindulhassanak. Az is igaz azonban, hogy ez egy küzdelmekkel teli, időnként keserves munka, amiből a fogyasztó gyakran csak annyit lát, hogy a borász lesétál a pincébe és megkóstolja a bort. Tőke, családi hagyomány, szőlészet nélkül, „nulláról indulva” ezért senkinek sem javasolnám, hogy azonnal belefogjon a borkészítésbe. Problémának tartom, hogy kevés olyan ismeretet oktatnak az egyetemen, a borászati szakképző intézményekben, hogy miként lehet marketing eszközökkel népszerűsíteni a bort, miként lehet bejuttatni a bevásárlóközpontokba, vagy akár egy borkereskedőhöz.

- Az oktatás, a képzés terén mikor várható előrelépés?

- Úgy látom, hogy a borászati szakközépiskolákban olyannyira csak a szakmára fókuszálnak, hogy a határterületek kimaradnak a tananyagból. Az egri Eszterházy Károly Főiskolán és a Pécsi Tudományegyetemen már van arra koncepció – legjobb tudomásom szerint akkreditáció alatt áll –, hogy elinduljon egy borgazdasági képzés, ami pont azokra a tudományágakra épít, ahol nem kifejezetten borászokat képeznek, hanem olyan ismereteket tanítanak, mint például pincekönyv vezetés, a borászatok könyvelési, marketing, logisztikai, kereskedelmi háttere. Van tehát remény. Az nyilvánvaló, hogy nagyon jó borászaink vannak, de sok jó szakemberre van még szükség ahhoz, hogy egy borászat igazán sikeres tudjon lenni.

- A sajtóban a napokban számos örömteli hírről lehetett hallani a magyar bor kapcsán. A neves tojaki borász, Szepsy István elnyerte a „Les Seigneurs du Vin” nemzetközi borászati csúcsdíjat. A Sauska Pincészet egyik bora győzött a 2013-as Decanter World Wine Awards-on. A Chateau Dereszla 2007-es 5 puttonyos tokaji aszúja pedig 20. lett a Wine Spectator 2013-as top százas listáján. Van esély arra, hogy magyar borok tartósan ott legyenek a világ legjobbjai között?

- Fantasztikus minőségű boraink vannak; az elmúlt húsz évben komoly előrelépés történt e téren. A nemzetközi elismerések fontosak, sokat jelentenek az országnak, az adott borvidéknek, a magyar bornak. Azonban az Országkóstoló azt is bebizonyította, hogy számtalan olyan egészen kiváló magyar bor van, amelynek egyetlen díja sincs, de bármelyik nemzetközi zsűri asztalára nyugodt szívvel oda merném tenni. Az a fontos, hogy a versenyeken tudatosan, egy koncepció alapján tudjunk megmutatni magunkból. Definiálni kell magunkat a világ bortérképén.

- Segíthetnek ebben az öndefiniálásban a borkiválóságokat tartalmazó könyvek?

- Mindenképpen. A kiadvány nem titkolt célja a magyar borok piacra jutásának elősegítése, a belföldi és külföldi értékesítési lehetőségek javítása.  Ilyen könyv korábban még nem volt. Tízezer ingyenes példányban készült, az eddigi visszajelzések nagyon jók. A borászatok örömmel konstatálják, hogy „végre valami történik.” Végre van egy portfóliónk, amivel tudunk „házalni” és ez egy nagyon fontos dolog. Reméljük, sikerül eljutni oda, hogy a miniszteri ajándékokat, a nagyköveti fogadások kellékeinek számító borokat ezekből választják majd ki. Véget szeretnénk vetni annak a rossz gyakorlatnak, hogy ingyen kunyerálnak a borászoktól x darab palackot erre vagy arra a célra. Ez inkorrekt. A széket is megvesszük, az asztalt is megvesszük, akkor a bort is vegyük meg, abban is nagyon komoly munka van.

- Mit szólsz ahhoz, hogy a 444.hu internetes portál idén nyáron „a legmenőbb miniszteri biztos” kitüntető címmel ismert el? Ezt a legnagyobb közösségi portálra kiposztolt hozzászólásoddal érdemelted ki, amiből kiderült, hogy bár állami vezetőként járna, mégsem veszel igénybe kiemelt egészségügyi ellátást.

- Mindig megtisztelő, amikor az ellenzéki média az ember pozitív hírét kelti. Ebben a történetben esszenciálisan benne van az, amilyen vagyok: nyitott személyiség, akinek kicsit fel van vágva a nyelve, bátran mer konfrontálódni. Azon csodálkoztak, hogy saját névvel, saját profillal írtam hozzászólást. Ilyen vagyok: nincs időm foglalkozni „vörös szőnyeges bevonulásokkal”, inkább farmer, gumicsizma, borvidék… allűröktől mentesen.

- Mivel szoktál kikapcsolódni?

Bármilyen meglepő, borozni szoktam. Ma már ez egyébként más, mint régebben. Minden egyes bor kapcsán, ami a kezem ügyébe kerül, az adott borra vagy borászra gondolok és egy aktuális ügyre, beruházásra, problémára. Nagyon szeretek borvidékre járni, de az első számú kikapcsolódást a család jelenti.

- Fehér vagy vörös?

- Vörösben csak a bort.

Ceglédi Zoltán a Republikon Intézet  tanácsadója, a hvg.hu publicistája a Fideszben dolgozó képviselőnőket kápókhoz hasonlította a Heti Hetes vasárnapi adásában:

„A kormányban egy, illetve két hölgy van, Hoffmann Rózsa és a fejlesztési miniszter asszony (Hoffmann Rózsa államtitkár nem tagja a kormánynak), Németh Lászlóné. A Fidesz-frakcióban valóban van több hölgy. És ahogy az elhangzott, ők a büntetéssel értettek egyet. És akkor mondok én is valami sértőt rájuk, mert ezek szerint velük azt lehet csinálni, amit akarunk. Ha megnézzük a Holokauszt történetét, akkor az egyik nagyon fontos szereplő, mozgatórugó, az úgynevezett kápó intézménye volt. Ami arról szólt, hogy önkebeléből a bevagonírozott tömegnek kiválasztottak lélektelen embereket, olyanokat, akiket úgymond könnyű volt megvenni, és ezeknek volt a dolga az, hogy a többi zsidót azt elnyomják, szervezzék ott a munkát – előmunkásoknak is hívták őket. És ők azt gondolták, hogy ezért, hogy ideiglenesen ők több ételt kapnak a koncentrációs táborban, vagy mondjuk az ablak mellé kerülnek a bevagonírozás során, ezért ők túl fogják élni. Az a szomorú hírem, hogy a közösség sem fogadta el őket, és ők voltak az elsők, amikor kevés élelem volt, hogy nekik nem adtak. Ezeknek a nőknek, akik most egyetértettek ezzel a büntetéssel, ha egy olyan borzalmas sorsuk lesz, hogy lesz egy férjük, aki veri őket, ők már nem mehetnek a nyilvánosság elé azzal, hogy segítsenek, mert pont ők segítettek azoknak, akik ezeket eltussolják.” 

No komment.

Az egyetlen olyan magyar miniszterelnök, akinek az apja is kormányfő volt. Az egyetlen olyan magyar miniszterelnök, aki merénylet áldozata lett. A 95 évvel ezelőtt elhunyt gróf Tisza Istvánra emlékezünk.

Napra pontosan 95 évvel ezelőtt, 1918. október 31-én gyilkolták meg ismeretlen fegyveresek gróf Tisza Istvánt, hazánk kétszeres miniszterelnökét, aki a XX. század egyik legkiemelkedőbb magyar államférfije volt. Azért kellett meghalnia, mert az Osztrák-Magyar Monarchia végnapjaiban a baloldal által felhergelt tömegek őt kiáltották ki bűnbaknak az első világháború minden szörnyűségéért és borzalmáért, pedig éppen ő volt az, aki egyedüli európai politikusként kiállt a háború ellen.

Gróf Tisza István 1861. április 22-én látta meg a napvilágot. Apja, Tisza Kálmán 15 éven át, 1875–90 között volt magyar kormányfő. (A magyar történelemben mindmáig egyedülállónak számít, hogy apa és fia egyaránt miniszterelnökségig vigye.)

Az ifjú Tisza a debreceni református kollégiumban érettségizett. Ezt követően Heidelbergben és Berlinben tanult jogot, majd Budapesten politikatudományból doktori címet szerzett. 1886-ban országgyűlési képviselővé választották: ettől kezdve 32 éven át, megszakítás nélkül a Tisztelt Ház tagja volt. Kétszer (1903-1905 között, majd 1913-1917 között) töltötte be a miniszterelnöki tisztséget. Neve egybeforrt a határozott, megalkuvást nem tűrő, a nemzeti érdeket középpontba helyező politizálással. Ifjabb Bertényi Iván a Kommentárban így írt róla: „Igazi homo politicus volt, egész lénye a politizálásra volt kihegyezve: minden tudásával, képességével a hazáját kívánta szolgálni.”

A fontolva haladás, a higgadtság, a nyugalom, a társadalmi béke és rend oldalán állt. Ebből következik, hogy a leghatározottabban fellépett azok ellen, akik káoszt, felforgatást, a fennálló rendszer feje tetejére állítását tervezték véghezvinni. Keménykezűségével hamar kivívta a baloldali ellenzék ellenszenvét, amely valóságos gyűlöletbe csapott át azt követően, hogy 1912-ben – házelnökként – kemény kézzel felszámolta a parlamenti anarchiához vezető obstrukciót. 1912. június 7-én egy képviselő még rá is lőtt a Parlamentben. (A golyónyom ma is látható az ülésteremben.)

Tisza kormányfőként az Osztrák-Magyar Monarchián belül elsősorban a magyar érdekeket tartotta szem előtt. 1914-ben ezért a katonai akció ellen foglalt állást, mivel úgy látta, hazánk azzal semmit nem nyerhet. Előre látta, hogy egy vereség Magyarország felbomlását idézné elő. Mivel azonban a Monarchia hadügye és külügye közös volt, a fontos döntéseket érdemben nem befolyásolhatta. A mélyen hívő, határozott, elveiben mindvégig megingathatatlan Tisza ennek ellenére miniszterelnökként és katonaként is minden tőle telhetőt elkövetett hazája védelmében. 1917 szeptemberében ezredesi rangban még frontszolgálatot is teljesített. 1918 októberében pedig neki jutott a hálátlan feladat, hogy bejelentse: a háborút elvesztettük. Ekkor már végérvényesen megroppant a Monarchia. Ezt látva Tisza István legfőbb politikai ellenfele, gróf Károlyi Mihály akcióba lépett, és meghirdette antantbarát, pacifista programját. Azzal hitegette az embereket, hogy egy csapásra elhozza a békét az országnak. Mindent elkövetett annak érdekében, hogy Tisza Istvánt a háború okozta szenvedések első számú felelősévé kiáltsa ki. Ezzel hozzájárult ahhoz, hogy 1918-ra Tisza sokak szemében a vereség és a régi, bukott rendszer jelképévé vált.

Így jött el 1918. október 31-e tragikus napja. Az őszirózsás forradalom, a széthullás, a káosz ideje, és Károlyi Mihály életének talán legboldogabb pillanata. Ő miniszterelnök lett, legnagyobb ellenfelét pedig – három sikertelen merénylet után – a Hermina úti Roheim-villában ismeretlen fegyveresek felesége és unokahúga szeme láttára orvul meggyilkolták. Utolsó szavai állítólag ezek voltak: „ennek így kellett lennie.”

Mint ismert, Károlyi Mihály politikai elképzelései rövid idő elteltével csődöt mondtak, a hatalom Kun Béláék kezébe került, ahonnan egyenes út vezetett a káoszhoz és a trianoni békediktátumhoz. Pontosan az következett be, amitől Tisza István tartott, és amitől minden erejével igyekezte megóvni Magyarországot.

Romsics Ignác Magyarország története a XX. században című könyvében azt írta, hogy Tisza István kimagaslott kortársai közül. „Világosan látta azokat a veszélyeket, melyek Magyarország soknemzetiségű jellege és az orosz támogatással kialakuló balkáni nemzeti államok területi ambíciói következtében a történeti magyar állam egységét fenyegették, s egyben azt is, hogy ezeknek a veszélyeknek az elhárítására - ha egyáltalán - Magyarország csak a Habsburg Birodalom részeként lehet képes, önálló államként semmiképpen. Emellett szilárdan őrködött azon is, hogy a politikai hatalom véletlenül se kerüljön azoknak a kezébe, akik a fennálló társadalmi rend radikális átalakítását szerették volna elérni. Az államférfiúi éleslátás mellett Tisza másik jellemző tulajdonsága a fanatizmus, illetve a hívő kálvinista rendíthetetlen elhivatottságtudata volt. Amit helyesnek gondolt, azt tűzön-vízen át, s ha kellett a közvéleménnyel szemben, saját népszerűségére is fittyet hányva képviselte.”

Tisza István politikai öröksége a XXI. században is tiszteletet érdemel. Szorgalmasan tanult, és egész életében felelősségteljesen, megingathatatlan határozottsággal és elszántsággal dolgozott. Utolsó leheletéig hazája érdekében, a magyar nemzetért küzdött. Hitéért, meggyőződéséért bátran vállalta a mártírhalált. A mai fiataloknak ilyen példaképekre van szüksége. Örömteli, hogy történnek is lépések abba az irányba, hogy Tisza István végre elfoglalja az őt megillető helyet a magyar nemzeti panteonban. Nem messze attól a helytől, ahol a miniszterelnököt meggyilkolták – a Thököly út és Róna utca kereszteződésében – tavaly felállították Tisza István egészalakos bronzszobrát.

Zajlik a Kossuth tér rekonstrukciója is, amelynek keretében hamarosan visszaállítják az Országház északi főbejárata elé a Zala György és Orbán Antal által készített, 1934. április 22-én felavatott, de 1945-ben lerombolt, majd eltávolított Tisza-emlékművet is.

A baloldal példaképének számító Károlyi Mihály Kossuth téri szobra pedig immáron nem több, mint egy rossz, nyomasztó emlék.

Kedden megtartották a Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című konferenciát. Tanulsága van bőven:  a szélsőjobb még mindig hülye és egyedül ez a kormány érzi érdekeltnek magát abban, hogy az állam zsidósággal szembeni adósságának kérdését tisztázza.

Navracsics Tibor az antiszemitizmusról tartott konferencián az Országházban azt mondta, hogy a magyar állam is felelős volt a Holokausztért. Ennél súlyosabb - és helyesebb - dolgot nem mondhatott volna. A szélsőséges hírportál az Alfahír ezt úgy kommentálta, hogy „mi magyarok vagyunk a felelősek a Holokausztért”. 444, ki tudja milyen portál pedig úgy, hogy Navracsics >beismerte<, de képes azt hazudni, hogy tanultunk is belőle.

Mindkét komment primitív. A széljobb jobb, ha ebben a témában hallgat, mert éppen ők azok, akik miatt szégyenkeznünk kell. A baloldal pedig hozza a formáját. Valahogy nem érzik közösségben magukat saját nemzetükkel. Nem hinném, hogy a 444 szerkesztője, ha a saját nevében beszélne is a „beismerést” találná a megfelelő kifejezésnek, 1) senki nem titkolta, hogy ez így történt, 2) nem Navracsics Tibor maga közreműködött a népirtásban, hogy azt beismerhette volna. Navracsics Tibor, Magyarország miniszterelnök-helyettese felvállalta az állam felelősségét. A felvállalás a helyes szó.

 Groteszk pillanat volt, de érthető, amikor a hallgatóság – többek között a hazai és a világ zsidóságának képviselői – megtapsolták a minisztert ezért a kijelentéséért. Azt hihetnénk, hogy ilyen kijelentést csak Gyöngyösi Márton rajongói tábora fogadna így, de itt éppen ellenkező módon történt. A zsidóság tapsolta meg, és ez nagyon jót jelent. Elfogadták a vallomás őszinteségét, és erre van is ok. Az Orbán Viktor vezette kormány sokszor bizonyította már elkötelezettségét a zsidóság és országunk kulturális gazdagságának védelmében. Lényegében mindent, amit a Holokauszt magyar emlékezetében elértünk az Orbán-kormányokhoz kötődik. Külön magyar Holokauszt emléknap, Holokauszt emlékhely és a Terror Háza felállítása, most pedig ez a döntő fontosságú kijelentés. Ráadásul az állami felelősségről beszélt már Martonyi János és Hende Csaba is. Egyértelműen úgy tűnik, hogy egyedül ez a kormány érzi érdekeltnek magát abban, hogy az állam zsidósággal szembeni adósságának kérdését tisztázza, és egyedül ennek a kormánynak van hozzá kellő erkölcsi fedezete is.

Furcsa, hogy azoknak, akik ezt a témát príma kampánytémának látják, és bármikor készek antiszemita veszély miatt riadóztatni európai elvbarátaikat, nem jutott eszébe, hogy ezt a kijelentést megtegyék. És az is téved, aki azt gondolja, hogy ez a felelősség egyedül a jobboldalé, nem. Az ország nevében dolgozott az az apparátus, amelyik segédkezett ember- és honfitársainak lemészárlásában. Nem meglepő, hogy egyedül a konzervatív-kereszténydemokrata kormánynak jutott eszébe az, hogy vállalja a felelősséget elődei bűneiért. Ezek az elődök ugyanúgy nem szellemi elődei a mai kormánynak, mint ahogy a baloldalnak sem. KDNP szellemi elődje ellenzéke volt a Horthy-korszak kormányainak, míg a Fidesz szellemi elődjének tekinthető Bethlen István szintén bujkálni kényszerült a német megszállás alatt.

Őszintén remélem, hogy ez a lépés végre meggyőzi a zsidóságot a magyar kormány elkötelezettségéről, sőt, talán a zsidó közösség képessé lesz szövetségeseként tekinteni a zsidó-keresztény értékek védelmét célul kitűző pártszövetségre.