Címkék: konzervatív MSZP Fidesz EU Európai Unió EPP

tread.jpgAz EU-t kritizálni eretnekség, a büntetés pedig a kiátkozás. Azok érvelnek így, akiknek két dolog a legfontosabb: a vita és a demokrácia. Itt tartunk.

A Tavares-jelentés kapcsán újra lángol a vita, hogy hol is van Magyarország helye Európában. Abban szerintem egészen biztosan nincsen komoly vita, hogy az évezredes történelmünk során államférfiak hada dolgozott folyamatosan azon, hogy ez a hely a Nyugathoz legyen közelebb. Egyet azonban elfelejtenek a balliberálisok: Szent István nem csak a Koppányt vágatta négybe, de a Német-Római Császársággal is megvívta a maga háborúját.

Ma a balliberálisok úgy viselkednek, mintha Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozásával véget ért volna a magyar történelem menete. Ez rendkívül hasonlatos a klasszikus marxista gondolkodáshoz: a párt és a kommunizmus az emberiség történetének a csúcspontja. Ma azt hiszik, hogy ez az EU. Lehet szépen hátradőlni, a nagy harcokat megvívták, azokban győzedelmeskedtek: „a gép forog, az alkotó pihen”. 

Azonban az idő megy szépen tovább és kicsit sem biztos, hogy a jövő abban a technokrata-bürokrata ’68-as generáció által eluralt intézményrendszerben van. Persze ha valaki meg meri mindezt kérdőjelezni, akkor septiben eretnekké nyilvánítja a tolerancia papsága. Mert mégis mi az, hogy valaki kritizálni meri az Európai Uniót? Holott az Európai Unió társadalom-mérnöki csúcsteljesítmény! Az a szervezetet, melynek semmilyen tekintélye nincs. Nem is nagyon lehet, hisz kizárólag bizottságok, tanácsok és egyéb kollektív szerveződések uralják, hogy az egyéniség véletlenül se bontakozhasson ki benne. Zárójelesen jegyezném meg, hogy egy kollektivista szocialisztikus berendezkedésről beszélünk, mely a zsidó-keresztény kultúrával teljesen ellentétesen felépített szerveződés. Végül is miért is lenne tekintélye, amikor ma azok ülnek a legfontosabb pozícióiban, akik mindent megtettek, hogy országaik hagyományait relativizálják és a tolerancia jegyében mindennek nekimenjenek, amely kicsit is tiszteletet parancsoló. Ennek ellenére ők mégis elvárják mindezt, mégis milyen alapon? Ám, ha valódi vita alakul ki arról, hogy például egy nemzetállamnak hol is vannak a szuverenitásának a határai – mely vita egyébként az USA-ban folyamatos és mindennapos –, akkor mi a válasz? Azonnali kiátkozás a demokrácia és a tolerancia jegyében. Meggátolva ezzel azt, hogy a kérdéskörről normális mederben folyjon vita. Mindez nyilvánvalóan abból szorongásból fakad, hogy féltik meglévő pozícióikat mivel egy diskurzus megfékezhetné az európai szuperállamról alkotott vízióik valóra válását. Azt pedig már csak halkan jegyezném meg, hogy az EU-nak mégis milyen legitimitása van, amikor jelenleg minden egyes tagországban 50 százalék körül van azoknak az aránya, akik támogatják, valamint akik ellenzik az intézményesült Európát.

Sosem felejtem el az első élményeimet az Európai Unióval kapcsolatban. Még gimnazista koromban elolvastam a szokásos maszlagot róla a hivatalos földrajz könyvben. Hogy fokozatosan egységesülni fog Európa, a nemzeti határok teljesen el fognak tűnni és csak régiókból fog állni az egész kontinens, peace lesz meg love és boldogan élünk szépen, ásó, kapa, nagyharang. Ezt szépen le is írtam az egyik dolgozat esszékérdéseként. Amikor azonban visszakaptam a témazárót, az osztályfőnököm áthúzta a komplett hóbelebancot és odabiggyesztette azt a kérdést: „Valóban? Ezt azért még gondold át!” Persze mindez 10 éve történt. Ma pontosan ezt nem lehet megtenni. Mert ha kicsit elkezdünk gondolkozni, akkor milyen bélyeget sütnek azonnal a homlokunkra? Nem vagy demokratikus, nem vagy Európa-barát, „nem érted a világ mai menetét”. Mert ugye Európa csak egy felé haladhat és az mindig a jó – itt jegyezném meg, hogy a ’30-as években éppenséggel Európa a nácizmus és a fasizmus felé haladt. Fogadd el tehát kritikátlanul az EU-t, mert az EU jó. És ugye minden ami a Lajtán túl van, az jó, hisz a fejlett. És ami fejlett, az jó. Éppen ezért Európának nem kizárólag gazdaságilag kell minél inkább központosulnia, hanem politikailag és eszmei téren is. Miért? Mert a központosítás szükségszerű, hogy elérjük azt a fejlettségi szintet. A szabad piac és a globalizáció érdeke diktálja ezt. Mindezt ki tolja elsősorban? A magyar baloldal, jó reggelt! Annak a szabad piacnak az érdekében, amelyben az uborkamérettől az autók szén-dioxid kibocsátásán át a cigarettatípusokig lassan mindent leszabályoznak. Igen, annak a szabad piacnak a jegyében.

Ezen túlmenően, ha már a vitákat sikerült partvonalra szorítaniuk, mindent megtesznek, hogy teljesen kigyomlálják a patriotizmust is. Mivel a patriotizmust és a hagyományok tiszteletét a nacionalizmus melegágyának tartják. Ezért tűzzel-vassal üldözik a kereszténységet, a konzervativizmust és minden más nézetrendszert, melyet reakciósnak ítélnek a haladással szemben. Azonban helyette nem kínálnak semmit. Mert mi az európai gondolat? Mégis mi az az európai identitás? Mik azok az európai értékek? Ezeket nem tudják meghatározni, csakis a nacionalizmussal szemben (nem keverendő a sovinizmussal). Éppen ezért nem csinálnak mást, mint lebontják a egészséges nemzeti érzést és a vallási hagyományokat. De mind hiába, mert nem kínálnak semmilyen alternatívát helyette. Nincs mi közül választani. Ezt persze nem csinálták ügyetlenül, hisz mára Európa szerte erősödik a radikalizmus, míg az „európai értelemben vett jobboldal” lehajtott fejjel ül az Európai Parlamentben. Kínossá vált számára saját jobboldalisága. Nem mer megszólalni semmilyen fontos morális kérdéskörben. Nyilvánvalóan rendkívül kínos ezért számukra a Fidesz. Amely nem csak hogy ezt meg meri tenni, de még fel is hívja a figyelmet az európai jobberek gyengeségére. Csoda, ha nem szeretik? Csoda, ha idegenkednek tőle? Ezt a balliberálisok úgy fogják fel, mintha a Fidesz mögül kihátrálna az európai jobboldal. Ez részben igaz is. De nem azért, mert elhatárolódik. Hanem azért, mert a magyar jobboldal mellett ők már nem tűnnek annak.

That’s all folks! Nem „fogunk lehajtott fejjel járni ebben a kurva Európában” és nem kérünk elnézést saját jobboldaliságunk miatt!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laci hegyaljáról 2013.07.05. 11:26:47

soha nem szavaztam Orbánra, de az EU most meggyőzött, kuruc vagok vag mifene

lloyd_george 2013.07.05. 12:21:58

Sok igazság van ebben a cikkben. Néhány gondolattal egészíteném ki. Nem kritika, nem a cikkel szemben észrevételek, inkább a cikkel párhuzamosan.

1. Maga a Tavares-határozat: szerintem nem érdemes túlságosan felháborodni miatta, ugyanis ezzel nagyobb jelentőséget tulajdonítunk neki, mint amivel valójában rendelkezik, illetve ugyanez a helyzet magával az EP-vel is. Az egész Európai Parlament egy vicc, háromfajta képviselő ül benne: a) nemzeti belpolitikából száműzöttek/nyugdíjazottak, b) véres euroszkeptikusok, c) véres eurofilek. Többségben az előbbi két csoport van. A legtöbben európai udvari bolondok, csak más-más szempontból.

2. A hazai és nemzetközi baloldal önképével szerintem a következő a probléma: a) kiesett mögüle a marxista ideológia, az eszmei alapozás, b) már mindenki szociáldemokrata [pl. ki engedélyezné a gyerekmunkát manapság?], AZONBAN ennek ellenére megmaradt az a tulajdonsága, hogy azt hiszi, a történelem mindenképp neki tapsol.

Szóval ez a hozzáállás az eurofilek egyik fő átka. Számukra az EU története egy eleve elrendelt, egyenes vonalú mozgás, egy szükségszerű sikertörténet. Ajánlom Tony Judt zseniális könyvét, a címe "A háború után" ("Postwar"), ugyanis az teljesen megvilágítja az integrációs folyamat eshetőleges és improvációs jellegét, az alku-kultúrát, ami kialakult körülötte.

Ez manapság is aktuális, ugyanis ma nem a Bizottság vagy az EP az integráció motorja, hanem az Európai Tanács és maga Németország. Talán ezért izmozik ennyit a Bizottság a tagállamokkal, megpróbálja kompenzálni, hogy most nincs nagy behatása az integráció irányára.

3. Mindemellett igazat kell Eötvös Józsefnek is: az okos nemzet beleáll a világ fejlődési folyamataiba. Ennek kapcsán a konzervativizmus nagy előnye pont az, hogy mindig reagál, tehát nem olyan kötött, mint a marxizmus vagy bizonyos szempontból a neo-liberalizmus. A konzervativizmus inkább hozzáállás, mintsem egy zárt ideológia. A mai konzervatívok nehezen azonosulnának pl. Teleki László gondolataival, mert egy más kor problémáihoz kereste az átgondolt válaszokat.

Szóval szemben a baloldallal, egy konzervatív megpróbálja hozzáigazítani a politikai/gazdasági Zeitgeist-ot a helyi viszonyokhoz és közelíti a nemzetközit a nemzetihez, illetve a nemzetit a nemzetközihez. Sem a kritikátlan átvétel, sem az agyatlan, minden elleni tiltakozás nem játszik.

4. Vallási értékek: ez csak egy mellékgondolat volt a cikkben, de azért leírom az álláspontomat, ugyanis szerintem el kell választani a vallási értékeket (vagy egy vallás által hordozott értékeket) a vallási intézményektől. Emiatt nem értek egyet azzal, ahogy a Fidesz gazdaságilag kivételezik az egyházakkal.

Helyette meg kéne tartania az igazi keresztény értékeket: egyéni felelősség önmagunkért, másokkal való szolidaritás, stb., és ezeket rákényszeríti magukra az egyházakra és meghonosítani a magyar társadalmi életben. De ezen még nem elmélkedtem túl sokat.

5. A Tavares-határozatra adott fideszes válasz szörnyű, most komolyan a rezsicsökkentésre akarjuk felfűzni a reakciónkat? A rezsicsökkentésnél és a gazdasági érdekeknél sokkal alapvetőbb problémák vannak szerintem az európai integrációs folyamattal. Inkább azokra kelleni koncentrálni és igen, nem ártana az EP önképébe gázolni egy kicsit, hogy ébredjenek már fel.

Szal a rezsicsökkentés. Ebből is látszik, hogy a Fidesz már sok szempontból nem konzervatív, inkább egyfajta keresztény-szocialista plebejus párt, ami a magyar baloldallal szemben önmagát, egy katyvasz, amin szintén tetten érhető az a balos hozzáállás, hogy szerintük a történelem nekik tapsol, bármit csináljanak.

Ez egy kádárista örökség és fel kell számolni minden politikai erőnek, belföldön és külföldön egyaránt.

lloyd_george 2013.07.05. 12:25:16

Mármint nálunk kádárista örökség, azért külföldön nem volt ekkora hatalma. XD

[Ezért kéne átolvasnom rendesen, amiket irkálok.]

Mindenesetre hajrá a további cikkezéshez!

Szolomayer Balázs 2013.07.05. 12:40:33

@lloyd_george: Nagyrészt egyetértek. Nem neveztem a Fideszt konzervatív pártnak, mint ahogy szerintem sem az. A Fidesz néppárt, csak azt állítottam, hogy az európai társaihoz képest még mindig lényegesen jobberebb. Azonban kétségtelen, hogy a posztkommunizmus még mindig létezik "kishazánkban" és ezzel sajnos alkalmazkodni kénytelen (valóság tisztelete), ez a rezsicsökkentés. Szerintem.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2013.07.05. 13:52:31

1. Az EU-t bírálni nem most eretnekség, vagy nem csak most az. Az EU-s népszavazás kampányában pont azzal manipulálták a szavazást többek között.
2. Az eltelt időben viszont nem igazán maradtak alternatívák,
3. Az nem megy, hogy ameddig le lehet nyúlni pénzt az eu-ból addig tök jó, de utána szemétgazgaládösszeesküvők.

A jelen felállásban az EU-s tagság viszont legitimációs előnyben van Orbánhoz képest.
propeller.hu/itthon/2734883-orbani-ketharmaddal-nepi-negyotod-ellen

S ez akkor is tény, ha az 1.-es pontot fenntartom. A történelmet nem lehet visszacsinálni.
Az Orbáni "nemzetek európája" ezért marhaság.
Akár tudomásul veszi a hazai szélsőjobb, akár nem.

lloyd_george 2013.07.05. 18:19:34

@Szolomayer Balázs: Ja, nem kritikát írtam ellened, mármint nem gondoltam, hogy a Fideszt konzervatívnak tartod/tartjátok, csak ezt a "konzervatívozást" ki kellett adnom magamból és itt normálisak erre a lehetőségek.

Mivel ti is 20-30 éves körülinek tűntök, talán többek között épp ezen a blogon tartózkodik a jövő jobboldala és ezért többnyire előremutatóbb (~nem csupán szűk belpol) dolgokról van szó, mint pl. Fletó legutóbbi félbolond beszéde vagy a "viktatúrázás".

Más fórumokon, ha ilyesmikről megy a témázás, az emberfia egyik oldalról a) Bajnais és szoci, vagy másik oldalról b) EU-ellenes fasiszta, aki mindenképp népirtásra készül, különben nem magyarkodna ennyire.

Na mindegy.:D

Sok sikert a továbbiakhoz!

lloyd_george 2013.07.05. 18:37:13

@GeoCracker: nem teljesen értek egyet. Viktorék kommunikálhatnak így vagy úgy, de nem totál hülyék és már sokszor elmondták, hogy Magyarország az EU-ban marad.

A legitimációs előnyről meg annyit, hogy ez az érv visszafelé is elsülhet. A Fidesz 2010-es legitimáció erősebb lehet a 2014-ben felállt kormányénál. És akkor mi van? Nincs semmi. Egyébként, ha meg akarjuk tartani a vegyes választási rendszert (márpedig nem állhatunk rá az arányos rendszerre, ha nem akarjuk az olasz vagy izraeli jellegű, még a miénknél is gyilkosabb belpolitikát), akkor a torzulásba bele kell törődni.

A történelmet nem lehet visszacsinálni, de azért a Római Birodalom sem tartott örökké. Ki tudja milyen véget fog érni az EU és mikor?

A nemzetállamok Európája mellett kiállni talán már valóban késő, de ettől függetlenül az EU jelenlegi állapotában nem maradhat. Egyrészt vannak intézményi/hatásköri gondok (kétarcú Bizottság, hármas külügyi képviselet, színvonaltalan EP, stb...), másrészt az EU nagyon abba az irányba tart, hogy Németország gazdasági birodalma legyen. A Kaiserreich és a Führerreich után jön az uniós "Democreich"?

Harmadrészt, ennyire még sosem volt népszerűtlen az EU. Korábban a nemzeti állampolgárok inkább közömbösek voltak iránta, ma már 40-50% egyenesen károsnak tartja Brüsszelt, és nem csak délen vagy nálunk, hanem pl. Hollandiában is. Az Egyesült Királyságban egyenesen egy kint/bent népszavazás jöhet!

Ezt márpedig kezelni kell.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2013.07.05. 20:06:20

@lloyd_george: Viktor ugyan sokszor elmondta, hogy az ország az EU-ban marad. Ugyanőtőle tudjuk, hogy nem számít, amit mond. Alkalmasint sosem mondtam, hogy Viktor hülyeségeiben nincs rendszer. Pontosan tudja, hogy a "nemzetek ejurpája" mellé fel tudja sorakoztatni az EP nacionalista erőit, illetve akár más európai erőket. Ezt sem becsülném le. Miközben az a koncepció, amit Viktor manapság hangoztat életképtelen. Nem politikailag, hanem gazdaságilag. Jó helyen kapisgál, amikor gazdasági érdekeket feszeget. Azonban nem a cégek, hanem a térség gazdasági érdeke egy birodalmasodás.

"A legitimációs előnyről meg annyit, hogy ez az érv visszafelé is elsülhet. A Fidesz 2010-es legitimáció erősebb lehet a 2014-ben felállt kormányénál. "
Ezt ne keverjük össze. Az Eu-s népszavazás egy csatlakozási szerződést alapozott meg, ami nyilvánvalóan részleges szuverenitásátadást is megalapozott. Beleértve azt is, hogy az ország részt vesz a térségi jogfejlődésben, ami az EP hatáskörébe van rendelve. Viktor most pont ennek megy keresztbe. Alkalmasint szerintem szopóágra térdeltetve az országot. Az országos választások a helyi társadalmi szerződés kereteit adják. Ebből a szempontból indifferens a 2010-es és 2014-es képviselőbválasztások eredménye. Különösen, mivel az utóbbiak erősen manipuláltaknak is tekinthetők. De még ha optimistán nézzük, akkor sem sok köze van az EU-s szavazáshoz.

Az emberi történelem mindig kedvezett a birodalamasodásnak. Miközben nem kedvezett azok fennmaradásának. Még akkor sem, ha a hanyatlás hosszú volt és fájdalmas. Akár a Római Birodalmat is nézve. Az EU sem lesz örökön örökké létező persze. Viszont a jelen tudásunk szerint egy USA szerű európai képződmény lehet a túlélés egyik záloga. Különben a népek nacionalista Európáj a anépek skanzenjévé válik. Beszorulva az Észak-amerikai, a Nyugtszibériai, és Indiai-Kinai centrumok alá. Miközben azért afrikát sem kéne leírni persze. Ahogy a az arab küldetéstudatot sem.

Éppen ezért ebben "az EU jelenlegi állapotában nem maradhat. Egyrészt vannak intézményi/hatásköri gondok " maximálisan egyetértünk.
"A Kaiserreich és a Führerreich után jön az uniós "Democreich"?" Lehetséges.
"Harmadrészt, ennyire még sosem volt népszerűtlen az EU. " Szinte részletkérdés. A tömegek manipulálhatóak, és manipulálják is. ahogy nálunk is megtették 2003-ban.
Másrészt a gazdasági kényszer nyomása alatt sok szájtépő leírható lesz , és le is írják. Ugyanis olyanok nagyban, mint nálunk a Jobbik kicsiben. Az EU pénzén tépik a szájukat, de valójában nem tudnak gazdaságilag is életképes alternatívát letenni az asztalra. alsó hangon 50 éves cselekvési és hatástervvel.
"Korábban a nemzeti állampolgárok inkább közömbösek voltak iránta, ma már 40-50% egyenesen károsnak tartja Brüsszelt,"
De azért a közös sajtpiac értékesítési lehetőségeit ki akarják használni. Ha ugyanennek a 40-50% hollandnak a recesszió és a sajtpiac kozött kell választani, akkor nem az előbbi mellett fog dönteni. Vö. manipulálhatóság és alternatívahiány.

Geo_ 2013.07.05. 23:29:26

Ezért tűzzel-vassal üldözik a kereszténységet, a konzervativizmust és minden más nézetrendszert, melyet reakciósnak ítélnek a haladással szemben.

Mondhatja ez politikus, mondhatja egy blogger - attól még rettenetesen nagy ökörség.

Spanyol, portugál, olasz, máltai, skandináv, angol, lengyel stb. emberrel találkoztál-e már, aki ezt mondta volna? Megnézted a kormányokat, hányban konzervatív párt?

Nem tudom, feltűnt-e, hogy a leg"internacionalistább" egyház - az a katolikus?

Biztos tudod, hogy annak az Andrássy grófnak a szobrát építik újjá, aki a személyében is megtestesítette a kiegyezés utáni sikeres időszakot - tudod, amikor néhány apró-cselrő dologban "lemondtunk" a szuverenitásunk egy részéről: külügy, hadügy, pénzügy.

Sajnállak, hogy egy hajánál előráncigált hülyeséggel azonosulsz, amit pillanatnyi érdekből, személyes okokból elővett egy Kedves Vezető.

Az EU-ban valóban rengeteg a gond, erre jó példa a Tavares-jelentés, hogy mennyi idő kellett hozzá.

LisztFerihegy 2013.07.06. 04:27:26

@Geo_: nem tudom, feltunt-e, hogy a cikkben nem "katolikus" vallas van, hanem kereszteny? Nem tudom, tudod-e, hogy a lokalpatriotizmusban elen jarnak a kulonbozo kereszteny kozossegek (katolikus, protestans, evangelikus, stb.)? A kiegyezes sikeres korszak, de egyben Trianon elokeszitese is. Vagy nem, de ez nem ennek a cikknek a temaja.

Szoval a kereszteny vallas a lokalpatriotizmus, es ezaltal a nacionalizmus egyik elomozditoja.

Terniak 2013.07.06. 13:15:15

és akkor mi a Tisztelt Szerző alternatívája?

Szerintem célszerű lenne, ha az EU-val foglalkozó közírók kicsit kilépnének a politika világából.

Ugyanis minden szakterület folyamatosan felteszi magának a kérdést, amit a Szerző is feszeget, hogy mi is az EU, és meddig lehet elmenni az integrációban. A közgazdászok, a jogászok, filozófusok stb. visszatérően vitatkoznak az EU szerepén, a kritika nemhogy ritka, hanem általános.

De ezt civilizált keretek között teszik, tényekkel alátámasztva. Az Európai BÍróság ilyen meg ilyen döntésének ilyen hatása lesz. Egy Bankuniónak ilyen meg ilyen hatása lenne stb.

Lehet kritizálni az EU-t, és kell is. A SZerzőnek maga a kiindulópontja is hibás. Lehet, hogy az egybites politikusok között a kérdésfeltevés így hangzik, de a valóság nem ez.

Ha viszont kritizálunk, akkor mondjuk meg mi legyen helyette. Mi az alternatíva? Vissza mindent? Bontsuk le schengent? Vissza a nemzetközi bűnügyi együttműködést? Állítsuk vissza az adminisztratív akadályokat a szolgáltatások piacán? Ne legyen egységes idegenrendészeti koncepció? Legyenek szétzilált kis európai államok és piacok, amelyek nulla eséllyel indulnak a világpiacon? Legyen 28-féle jogrendszer minden európai államban eltérő pl. fogyasztóvédelemmel?

A Szerző ideológiai kérdéseket tárgyal, miközben az Európai Unió a társadalmak mindennapjaiban ennél jóval több.

Ami pedig a Tavares-jelentést illeti: tagja vagyunk egy értékközösségnek. Egy közösségnek vannak játékszabályai. Ne rójuk már fel, ha a közösség ki kívánja kényszeríteni a közös szabályokat. De hát ezt ezen az oldalon magyarázzam? :-)

Terniak 2013.07.06. 13:27:46

"Mert mi az európai gondolat? Mégis mi az az európai identitás? Mik azok az európai értékek? Ezeket nem tudják meghatározni, csakis a nacionalizmussal szemben (nem keverendő a sovinizmussal)."

EUSZ:

"AZZAL AZ ELHATÁROZÁSSAL, hogy az Európai Közösségek megalapításával felvállalt európai integrá­ciós folyamat egy új szakaszába lépjenek,
ÖSZTÖNZÉST MERÍTVE Európa kulturális, vallási és humanista örökségéből, amelyből az ember sérthe­tetlen és elidegeníthetetlen jogai, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, valamint a jogállamiság egyetemes értékei kibontakoztak,
EMLÉKEZTETVE az európai kontinens megosztottsága megszüntetésének történelmi fontosságára és annak szükségességére, hogy a jövő Európájának kialakításához szilárd alapokat teremtsenek,
MEGERŐSÍTVE elkötelezettségüket a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és alapvető szabadságok
tiszteletben tartása és a jogállamiság elvei mellett,
MEGERŐSÍTVE az 1961. október 18-án Torinóban aláírt Európai szociális chartában, valamint a
munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló 1989. évi közösségi chartában meghatározott alap­vető szociális jogok melletti elkötelezettségüket,
AZZAL AZ ÓHAJJAL, hogy elmélyítsék a népeik közötti szolidaritást, miközben történelmüket, kultúr­ájukat és hagyományaikat tiszteletben tartják,
AZZAL AZ ÓHAJJAL hogy tovább javítsák az intézmények demokratikus és hatékony működését, és így
azok a rájuk ruházott feladatokat egy egységes intézményi kereten belül jobban elláthassák,
AZZAL AZ ELHATÁROZÁSSAL, hogy megerősítik és közelítik egymáshoz gazdaságaikat, valamint hogy
gazdasági és monetáris uniót hoznak létre, amely e szerződés és az Európai Unió működs és az Európai Unió működéséről szóló
szerződés rendelkezéseivel összhangban egy közös és stabil valutát foglal magában,
AZZAL A SZÁNDÉKKAL, hogy a fenntartható fejlődés alapelvének figyelembevételével és a belső piac
megvalósításának, a megerősített kohéziónak és a környezetvédelemnek a keretében előmozdítsák
népeik gazdasági és társadalmi fejlődését, továbbá hogy olyan politikákat hajtsanak végre, amelyek
biztosítják, hogy a gazdasági integráció előrehaladása más területek párhuzamos fejlődésével járjon
együtt, AZZAL AZ ELHATÁROZÁSSAL, hogy országaik állampolgárai számára közös uniós polgárságot hoznak
létre,
AZZAL AZ ELHATÁROZÁSSAL, hogy közös kül- és biztonságpolitikát valósítanak meg, beleértve a
42. cikk rendelkezéseivel összhangban egy közös védelmi politika fokozatos kialakítását, amely
közös védelemhez vezethet, megerősítve ezáltal Európa identitását és függetlenségét Európa és a
világ békéjének, biztonságának és fejlődésének előmozdítása érdekében,
AZZAL AZ ELHATÁROZÁSSAL, hogy – miközben biztosítják népeik védelmét és biztonságát – megkön­nyítik a személyek szabad mozgását azáltal, hogy e szerződés és az Európai Unió működéséről szóló
szerződés rendelkezéseinek megfelelően létrehoznak egy, a szabadságon, a biztonságon és a jog
érvényesülésén alapuló térséget,
AZZAL AZ ELHATÁROZÁSSAL, hogy tovább viszik az Európa népei közötti egyre szorosabb egység
létrehozásának folyamatát, ahol a szubszidiaritás elvének megfelelően a döntéseket az állampolgá­rokhoz a lehető legközelebb eső szinten hozzák meg,
SZEM ELŐTT TARTVA az európai integráció előrehaladása érdekében teendő további lépéseket,
ÚGY HATÁROZTAK, hogy létrehozzák az Európai Uniót, és e célból meghatalmazottjaikként jelölték ki:

Geo_ 2013.07.06. 15:17:02

@LisztFerihegy: Lehet, nem tűnt fel - de először a mélyen katolikus országokat soroltam fel - másrészt Mon a katolikus vallás a legnagyobb létszámú és befolyású. A szerző kijelentésének tarthatatlanságára akartam csak felhívni a figyelmet - ugyanakkor valóban, az ilyen szösszeneteknél jóval fontosabb a katolikus és a protestáns mentalitás közti különbség.

A lokálpatriotizmusnak viszont nincs köze, közvetlen kapcsolata a nacionalizmussal.

LisztFerihegy 2013.07.06. 15:33:50

@Geo_: Ugyanakkor a lokalpatriotizmustol csak egy hajszal valaszt el a hazafisagtol, az meg a nacionalizmustol. Bar abban igazad lehet, hogy nem minden hazafi nacionalista, de itt akar beszelhetunk a nacionalizmus kulonbozo szintjeirol is.

Egyebkent tapasztalatbol mondom, hogy ebben az ertelemben mar nincs nagy kulonbseg a katolikus es a protestans mentalitas kozott kulonbseg. Erdekes megfigyelni az itthoni egyhazak itthoni megnevezeset: Magyar Katolikus Egyhaz (es nem Magyarorszagi), Magyarorszagi Reformatus Egyhaz (es nem Magyar)!

Geo_ 2013.07.06. 16:04:35

@LisztFerihegy: szerintem nagyon éles a választóvonal a hazafiság és a nacionalizmus közt - egy hazai csak meccseken elfogult, a nacionalista pedig mindenben többnek tartja magát.

A nagy különbség valóban nem nálunk van, hanem pl. a skandinávok és a mediterránok közt. A megnevezésbeli különbség pedig azért is érdekes, mert pont fordítva működtek korábban, a katolikusok voltak aulikusok, a protestánsok pedig "kurucok".

Szolomayer Balázs 2013.07.06. 20:42:09

@lloyd_george: A kritikával sincsen baj. És köszönöm/köszönjük! :)

LisztFerihegy 2013.07.07. 03:15:14

@Geo_: pont gr. Scitovszky Janos egykori esztergomi ersekbol tervezetem megirni a szakdolgozatomat (hogy most vegulis marad-e, az a jovo fuggvenye), ugyan nyalta am a segget a Habsburgoknak (1848. kornyekerol van szo), ugyanakkor rendkivul elkotelezett volt a katolikus autonomia iranyaban, es volt legalabb annyira "kurucos", mint velemenyed szerint a protestansok. Szerintem kevesbe felekezettfuggo.
Az a baj a hazafisaggal, legalabbis mostanaban, es a magyar baloldalon (!), hogy en mar nacionalista vagyok, ha meccsre jarok... Kadarek fokozatosan tettek rola, hogy meg a sajataidnak valo szurkolas is pejorativ, es a nacizmussal egyutt kezelendo legyen. Olvasd el (vagyis mar nem tudod, mert leszedte) az idiota Bartus Laci riposztjat a tavalyi olimpiai helyezesuknrol, amiben gyakorlatilag a sajat sportoloink teljesitmenyet alazza!

Geo_ 2013.07.07. 08:57:29

@LisztFerihegy: Te ismered mélyebben - ma már bizonyára nem olyan éles a dolog, de a hagyományoknak nagy szerepe van, pl. biztos ismered www.worldvaluessurvey.org/

Bartust egyébként nem szabad olvasni - legfeljebb Bayerrel együtt.

Őszintén szólva másként éltem meg a Kádár rendszert - kifejezetten építettek arra, hogy az emberek kiélhessék ilyen irányú szükségleteiket.

Geo_ 2013.07.07. 18:36:22

Róla elhiszem, hogy konzervatív - rólad pedig csak annyit tudok, hogy szereted ezt a mostani kormányt.másképp nem írnál ennyi "csacskaságot". (tényekkel ellentétes, nem etikus célokból ismételt politikai PR.)

Nem_tudod_a_neved? 2013.07.08. 17:16:55

@poszt:

"Mivel a patriotizmust és a hagyományok tiszteletét a nacionalizmus melegágyának tartják. Ezért tűzzel-vassal üldözik a kereszténységet, a konzervativizmust és minden más nézetrendszert, melyet reakciósnak ítélnek a haladással szemben. Azonban helyette nem kínálnak semmit. Mert mi az európai gondolat? Mégis mi az az európai identitás? Mik azok az európai értékek? Ezeket nem tudják meghatározni, csakis a nacionalizmussal szemben (nem keverendő a sovinizmussal)."

Az európai gondolat a szabadság, egyenlőség, testvériség a francia forradalomtól kölcsönözve, ill. valóban kiegészült a haladással. Ezek, ahogy a szerző is írja, nem rendelkeznek konkrét jelentéssel: mindenki úgy értelmezi, ahogy kedve van. A cél, hogy minél többen pozitív emóciókat, s ne egy konszenzuson alapuló konkrét jelentést kapcsoljanak hozzá. A lényeg, hogy a szabadság, egyenlőség, testvériség, haladás jó dolog, így ha egy tartalmat, fogalmat, értéket diszkreditálni akarnak - pl. a család, a heteroszexualitás -, nem kell azt valójában cáfolni, elég, ha szembe állítják a Jó-val, annak ellentéteként állítják be. Így lehetséges pl. ahogy a demokrácia tartalma változik anélkül, hogy ezt az emberek megkérdőjeleznék. Hol régi jelentésében használják, hol pedig egy kisebbség pozitív diszkriminációja érdekében. A kettő pedig kizárja egymást. Jó példa volt erre az EP-vitában a Cohn Bendit-féle hozzászólás: helyes a többségi elv, de a többség tévedhet, ekkor feladata az ott ülő bölcseknek ennek a tévedésnek a korrigálása, természetesen a demokrácia nevében.

Ezért én úgy gondolom, hogy ezeket a jelszavakat, amelyek elvileg az európai identitást adják, tudatosan nem töltik meg konkrét tartalommal.

@Geo_:

"Nem tudom, feltűnt-e, hogy a leg"internacionalistább" egyház - az a katolikus?"

A katolikus egyház nem internacionalista, hanem egyetemes: nem tagadja a nemzetek létjogát, de magát és a vallást e fölé helyezi. Ne próbálkozz ezt összemosni.

Geo_ 2013.07.08. 18:22:37

@Ím hol: El lehet ezen filozofálgatni, s ha az idézőjelet nem akarod figyelembe venni, azért az akkor is kérdés marad: mi a helyzet egy katolikus országban? Mindenképpen azt, hogy az általános, alapvető értékrend nem nemzeti. Ebben az értelemben tehát a nacionalizmus az, ami nem felel meg a keresztényi elveknek.

Zeeman 2013.07.17. 22:29:40

A cikk érvelése mosolyfakasztó!
Kb mintha valaki azon vitatkozna szófosásig hogy miért nem szólalhat meg és miért nem mondhat egy szót sem! és persze nem veszi észre magát :)

Az EU folyamatosan változik! ha ezt a cikk írója nem látja és azt hiszi hogy évtizedek óta semmi nem történik benne akkor hazudik!
Mint ahogy akkor is hazudik amikor azt álíltja hogy nem vitatkoznak az emberek az irányról!

Talán csak egy dologban van igaza! hogy sokaknak elege van a nagy, álszent keresztényi-zsidó értékrendből(igen, az utóbbiból is) és szívesebben látnának olyan értékrendet ahol a pedofilügyeket nem tussolják el, ahol nem halnak meg nők csak azért mert még a halott csecsemőjüket sem akarják az orvosok kivenni, a keresztényi értékrendre hivatkozva és ahol nem bűn ha óvszert használok és védekezek a nemi betegségek ellen!

A liberalizmusnak van szélsőséges ága amit a jobboldal szeret nagyobbítani hisz akkor lehet mitől rettegni!

Az meg hogy olyan hű de sz.ra lenne Europában élni azért cáfolnám! Úgy is mint aki Afrikában is eltöltött némi időt! Ajánlom a kedves cikkírónak Afrika, Dél-Amerika, Közép-Amerika, az arab világ jó részét és Ázsia nagy részét4 vagyis kb az emberek 80%-a által lakott világot, hogy nézzen körül. Aztán mondja Kongóban vagy Afganisztánban hogy jujj de szar amikor nincs pénze meki kajára!!! Ők meg pofánvágják mert azért küzdenek hogy egyáltalán az életük megmaradjon!!!

A kedves cikkíró nem veszi észre hogy akármiylen szarul is élünk, mégis olyan dolgokon VITATKOZHATUNK(!!!) amiről a világ 80%-a csak álmodhat!!
Kicsit helyre kéne már tenni az embereket! Pláne a jobboldalt!


süti beállítások módosítása