Az EU-t kritizálni eretnekség, a büntetés pedig a kiátkozás. Azok érvelnek így, akiknek két dolog a legfontosabb: a vita és a demokrácia. Itt tartunk.

A Tavares-jelentés kapcsán újra lángol a vita, hogy hol is van Magyarország helye Európában. Abban szerintem egészen biztosan nincsen komoly vita, hogy az évezredes történelmünk során államférfiak hada dolgozott folyamatosan azon, hogy ez a hely a Nyugathoz legyen közelebb. Egyet azonban elfelejtenek a balliberálisok: Szent István nem csak a Koppányt vágatta négybe, de a Német-Római Császársággal is megvívta a maga háborúját.

Ma a balliberálisok úgy viselkednek, mintha Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozásával véget ért volna a magyar történelem menete. Ez rendkívül hasonlatos a klasszikus marxista gondolkodáshoz: a párt és a kommunizmus az emberiség történetének a csúcspontja. Ma azt hiszik, hogy ez az EU. Lehet szépen hátradőlni, a nagy harcokat megvívták, azokban győzedelmeskedtek: „a gép forog, az alkotó pihen”. 

Azonban az idő megy szépen tovább és kicsit sem biztos, hogy a jövő abban a technokrata-bürokrata ’68-as generáció által eluralt intézményrendszerben van. Persze ha valaki meg meri mindezt kérdőjelezni, akkor septiben eretnekké nyilvánítja a tolerancia papsága. Mert mégis mi az, hogy valaki kritizálni meri az Európai Uniót? Holott az Európai Unió társadalom-mérnöki csúcsteljesítmény! Az a szervezetet, melynek semmilyen tekintélye nincs. Nem is nagyon lehet, hisz kizárólag bizottságok, tanácsok és egyéb kollektív szerveződések uralják, hogy az egyéniség véletlenül se bontakozhasson ki benne. Zárójelesen jegyezném meg, hogy egy kollektivista szocialisztikus berendezkedésről beszélünk, mely a zsidó-keresztény kultúrával teljesen ellentétesen felépített szerveződés. Végül is miért is lenne tekintélye, amikor ma azok ülnek a legfontosabb pozícióiban, akik mindent megtettek, hogy országaik hagyományait relativizálják és a tolerancia jegyében mindennek nekimenjenek, amely kicsit is tiszteletet parancsoló. Ennek ellenére ők mégis elvárják mindezt, mégis milyen alapon? Ám, ha valódi vita alakul ki arról, hogy például egy nemzetállamnak hol is vannak a szuverenitásának a határai – mely vita egyébként az USA-ban folyamatos és mindennapos –, akkor mi a válasz? Azonnali kiátkozás a demokrácia és a tolerancia jegyében. Meggátolva ezzel azt, hogy a kérdéskörről normális mederben folyjon vita. Mindez nyilvánvalóan abból szorongásból fakad, hogy féltik meglévő pozícióikat mivel egy diskurzus megfékezhetné az európai szuperállamról alkotott vízióik valóra válását. Azt pedig már csak halkan jegyezném meg, hogy az EU-nak mégis milyen legitimitása van, amikor jelenleg minden egyes tagországban 50 százalék körül van azoknak az aránya, akik támogatják, valamint akik ellenzik az intézményesült Európát.

Sosem felejtem el az első élményeimet az Európai Unióval kapcsolatban. Még gimnazista koromban elolvastam a szokásos maszlagot róla a hivatalos földrajz könyvben. Hogy fokozatosan egységesülni fog Európa, a nemzeti határok teljesen el fognak tűnni és csak régiókból fog állni az egész kontinens, peace lesz meg love és boldogan élünk szépen, ásó, kapa, nagyharang. Ezt szépen le is írtam az egyik dolgozat esszékérdéseként. Amikor azonban visszakaptam a témazárót, az osztályfőnököm áthúzta a komplett hóbelebancot és odabiggyesztette azt a kérdést: „Valóban? Ezt azért még gondold át!” Persze mindez 10 éve történt. Ma pontosan ezt nem lehet megtenni. Mert ha kicsit elkezdünk gondolkozni, akkor milyen bélyeget sütnek azonnal a homlokunkra? Nem vagy demokratikus, nem vagy Európa-barát, „nem érted a világ mai menetét”. Mert ugye Európa csak egy felé haladhat és az mindig a jó – itt jegyezném meg, hogy a ’30-as években éppenséggel Európa a nácizmus és a fasizmus felé haladt. Fogadd el tehát kritikátlanul az EU-t, mert az EU jó. És ugye minden ami a Lajtán túl van, az jó, hisz a fejlett. És ami fejlett, az jó. Éppen ezért Európának nem kizárólag gazdaságilag kell minél inkább központosulnia, hanem politikailag és eszmei téren is. Miért? Mert a központosítás szükségszerű, hogy elérjük azt a fejlettségi szintet. A szabad piac és a globalizáció érdeke diktálja ezt. Mindezt ki tolja elsősorban? A magyar baloldal, jó reggelt! Annak a szabad piacnak az érdekében, amelyben az uborkamérettől az autók szén-dioxid kibocsátásán át a cigarettatípusokig lassan mindent leszabályoznak. Igen, annak a szabad piacnak a jegyében.

Ezen túlmenően, ha már a vitákat sikerült partvonalra szorítaniuk, mindent megtesznek, hogy teljesen kigyomlálják a patriotizmust is. Mivel a patriotizmust és a hagyományok tiszteletét a nacionalizmus melegágyának tartják. Ezért tűzzel-vassal üldözik a kereszténységet, a konzervativizmust és minden más nézetrendszert, melyet reakciósnak ítélnek a haladással szemben. Azonban helyette nem kínálnak semmit. Mert mi az európai gondolat? Mégis mi az az európai identitás? Mik azok az európai értékek? Ezeket nem tudják meghatározni, csakis a nacionalizmussal szemben (nem keverendő a sovinizmussal). Éppen ezért nem csinálnak mást, mint lebontják a egészséges nemzeti érzést és a vallási hagyományokat. De mind hiába, mert nem kínálnak semmilyen alternatívát helyette. Nincs mi közül választani. Ezt persze nem csinálták ügyetlenül, hisz mára Európa szerte erősödik a radikalizmus, míg az „európai értelemben vett jobboldal” lehajtott fejjel ül az Európai Parlamentben. Kínossá vált számára saját jobboldalisága. Nem mer megszólalni semmilyen fontos morális kérdéskörben. Nyilvánvalóan rendkívül kínos ezért számukra a Fidesz. Amely nem csak hogy ezt meg meri tenni, de még fel is hívja a figyelmet az európai jobberek gyengeségére. Csoda, ha nem szeretik? Csoda, ha idegenkednek tőle? Ezt a balliberálisok úgy fogják fel, mintha a Fidesz mögül kihátrálna az európai jobboldal. Ez részben igaz is. De nem azért, mert elhatárolódik. Hanem azért, mert a magyar jobboldal mellett ők már nem tűnnek annak.

That’s all folks! Nem „fogunk lehajtott fejjel járni ebben a kurva Európában” és nem kérünk elnézést saját jobboldaliságunk miatt!