Megkezdődött Magyarországon a 2014-es választásokra való felkészülés. Ha a gyakorlatban még nem is, de a fejekben már mindenképpen elkezdődtek a kommunikációs irányok kijelölése.

Lecsapott az ellenzék az Alaptörvény 4. módosítására. A módosításról való érdemi vita azonban elmaradt. Jelen esetben azonban a vita elmaradása éppen a kormánypártoknak kedvezett legkevésbé. Természetesen keveseket érhetett meglepetésként, hogy milyen intézkedések képezték részét a korábban átmeneti rendelkezéseknek. Ezeket az ideiglenes szabályokat azonban meghozatalukkor marginális bírálatok érték. Azonban az alkotmánybírósági elmeszelésük után sem alakult ki magukról a rendelkezésekről érdemi párbeszéd. Miután az alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte a rendelkezéseket, az ellenzéki pártok ezeknek a törvényeknek a létét vonta kétségbe. Vagyis nem tudott azokról vita kialakulni, mivel eleve a párbeszéden kívülre helyezték őket a protestálók.

Az ellenzéki erők természetesen jól felfogott érdekükből cselekedtek így. Mivel ha végigmegyünk az alkotmánymódosítás egyes törvényein, rövid úton kiderülhetett volna, hogy azok élvezik/élvezhetik a társadalom támogatását. Ebből kifolyólag az ellenzéknek érzelmi síkra kellett terelnie a kérdést. Így átvéve a politikai szituáció tematizálását. Már nem az egyes rendelkezések miben létéről folyt a diskurzus, hanem elindult egy egyoldalú kommunikáció, mely az alapvető jogok megszűnéséről szólt. Minthogy érvelésük szerint a demokrácia és a jogállam megszűnt, így a vita is értelmetlenné vált a konkrét problémáról. Vagyis, „illegitimmé vált” maga az alkotmányozás.

TGM azonban a március idusán szervezett Milla tüntetésen megforgatta az egész történetet. Beszédében kifejtette, hogy szerinte a demokratikus ellenzéknek ki kellene vonulnia a parlamentből és el sem kellene indulni a 2014-es választásokon. Ez egy reális forgatókönyv és TGM felvetése egyenesen következik a korábban felvetettekből. Hisz, ha az ellenzéki pártok illegitimnek tartják az új Alaptörvényt – mint ahogy ezt Karácsony Gergely az ATV-ben kijelentette –, akkor miért indulnak a választáson, melyet az új alaptörvényhez kapcsolódó sarkalatos törvényekben határozott meg a Fidesz?  A logika mentén felvethető az a kérdés, hogy a Fidesz alkotmányozását illegitimnek tekintik, de akkor a sarkalatos törvényeket nem? Vagy csak a választási törvényt nem? Ha nem tetszik a rendszer, akkor miért vesznek benne mégis részt?

Kérdéses tehát, hogy ennek akkor így pontosan mi is az értelme. A választ Osztolykán Ágnes adta meg, aki úgy értékelte TGM állásfoglalását: „A politológus felem azt mondja, hogy kevés erre az esély (az ellenzéki győzelemre), a politikus meg azt, hogy láttunk már karón varjút”. Magának a rendszernek a megkérdőjelezése előrevetíti azt, hogy egy olyan ellenzéki kommunikáció induljon el, hogy „hát mi megpróbáltuk gyerekek, de látjátok, hogy olyan környezetet teremtettek, amelyben lehetetlenség volt nyerni”. Holott, ma az ellenzék egyáltalán nincs abban a helyzetben, hogy leváltsa a kormányt. Viszont simán rá lehet kenni az új szabályokra a 2014-es vereséget.

Kétséges azonban, hogy ez a fajta kommunikáció mennyire bizonytalanítja el az ellenzéki pártok saját szavazótáborát. Mert ha nem lehet nyerni, akkor miért mennének el szavazni? Ha meg nincs értelme az egésznek, akkor miért nem bojkottálják a választást a demokraták? Nem teljesen világos. 

Ma is ugyanazok az értelmiségiek kárhoztatják a társadalom megosztottságát, akik a Kádár-rendszer alatt mindent megtettek, hogy egy ideológia és egy párt kormányozza Magyarországot.

Személy szerint nagyon boldog vagyok attól, hogy Magyarországon van megosztottság. Több mint 40 évig ugyanis nem volt. A Kádár-rendszerben az értelmiség mindent megtett, hogy a természetes megosztottságot felszámolja és hazánkat a szocializmus erős bástyájává tegye. A rendszerváltással azonban mind az ideológiai-, mind az egypártrendszer megbomlott, olyan szerveződések jöttek létre, melyeket képtelenek voltak kontroll alatt tartani. Nem véletlenül tekintették legnagyobb ellenfelüknek a Fideszt, melyet nem sikerült az SZDSZ-be betagolniuk. Orbán Viktor már akkoriban is olyan dolgokat mondott ki, melyekből levezethető volt, hogy esetleges hatalomra kerülése alapjaiban rengetheti meg a posztkommunizmus világát, megtörve gazdasági, média és társadalmi hegemóniájukat. Ennélfogva kommunikációjuk részévé tették, hogy a jobboldal és elsősorban Orbán Viktor tudatosan a társadalom megosztására törekszik. Ez kétség kívül igaz. Azonban éppen ugyanezen emberek előszeretettel hangoztatják, hogy „Magyarországnak szembe kell néznie múltjával”. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem szabad megbolygatni a posztkommunisták által kimunkált történelem- és társadalomképet. A Fidesz éppen erre tett kísérletet, míg a posztkommunisták éppen a status quo fenntartásában érdekeltek a mai napig. A 2002-es kampányban terjedt el az a kommunikációs fordulat, hogy „a Fidesz megosztja az országot. Családok szakadtak szét, barátságok mentek tönkre.” Ha ezt el is fogadjuk, érdemes arra gondolnunk, hogy a posztkommunista értelmiség a Kádár-rendszer alatt mesterségesen tartotta felszín alatt ezt a megosztottságot, mely a rendszerváltás után – különösen a polgári kormány regnálása alatt – elementáris erővel tört a felszínre. Hogy ez Orbán Viktor politikájának lenne a következménye? Igen. Hogy a jobboldal tehető ezért felelőssé? Nem. Arról van szó ugyanis, hogy a rendszerváltás után tíz évvel az antikommunisták már nem féltek vállalni sem a politikai, sem a vallási, sem a kulturális hovatartozásukat. Ez természetszerűen vezetett konfliktusokhoz, hisz a szocializmus évtizedei alatt finoman szólva sem volt tanácsos ilyesmikről beszélni.

A megosztottság tehát a plurális demokrácia része. Ambivalens helyzet, hogy ezt Magyarországon éppen a magukat „demokratáknak” nevező erők kárhoztatják. A 'miért' persze érthető. A megosztottság megszüntetésében érdekeltek, mivel magából a megosztottságból eredendően fény derülne a múltbéli bűneikre. Nem véletlen, hogy míg „múlttal való szembenézést” hirdetik, addig mégis a polgári kormány hozta létre mind a Terror Házát, mind a Holokauszt Emlékközpontot, míg odaát csak újra feltették a régi lemezt:

 „Magyarország sokkal többre képes. Nézze meg a szlovákokat, cseheket, lengyeleket, tíz éve maradunk le tőlük. Azt hiszem, ennek fő oka a mélységes politikai megosztottság. Az ország nagy többsége, közepe nem tud megállapodni egymással semmilyen hosszú távú kérdésben. Az állandósult politikai háborút bevitték a családokba, a barátságokba, a munkahelyekre, a sportegyesületekbe, a kultúrába.” (Bajnai Gordon, Vasárnap Reggel, 2012. 12. 16.)

[…] „a következő négy évben be szeretném temetni azokat az árkokat, amelyek a társadalomban keletkeztek. Az a szándékom, hogy az iskolákban tanuljanak, a munkahelyeken dolgozzanak, a templomokban imádkozzanak, az utcákon közlekedjenek, az európai stílusú politizálásnak a színhelye pedig a parlament legyen.” (Medgyessy Péter beiktatási beszéde, 2002. 04. 27.)